2017. 06. 24. szombat
Iván
: 309 Ft   : 277 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Gránátok a szeméttelepeken

Art of WAR  |  2010-03-23 10:02:24

A tizenegyedik héten, azaz március 15–21. között ötvenegy bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül huszonhárom esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.

Bugyi Zoltán őrmester, az alakulat felderítő részlegének beosztottja elmondta azt is, hogy a tüzszerészek idén eddig összesen 181 bejelentést kaptak.

Március 16-án Sinomtornyáról kapták a bejelentést a tüzszerészek, hogy a Temető utcában, közterületen, földmunkálatok közben egy, feltételezhetően a második világháborúból származó robbanószerkezet került elő. A Pozderka Attila főtörzsőrmester vezetésével helyszínre érkezett tüzszerész járőr megállapította, hogy egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránátra bukkantak, amelyet a közelben kijelölt helyen megsemmisítettek.

Ugyanezen a napon Székesfehérváron is akadt dolguk a Magyar Honvédség tüzszerészeinek, hiszen a Szent István téren, egy társasház udvarán, földmunkálatok közben a lakók egy világháborús robbanószerkezetet találtak. A Szalai Attila zászlós vezette járőr a 80 milliméteres, magyar gyártmányú légvédelmi repeszgránátot a közelben kijelölt helyen semmisítette meg.

Március 17-én Tatáról kapták a jelzést a tüzszerészek, hogy a Kömlőd felé vezető főút közelében, a szeméttelepen robbanószerkezetet találtak. A Janoczkó Tibor főtörzsőrmester vezetésével helyszínre küldött járőr egy 105 milliméteres, magyar gyártmányú rombológránátra lelt a megjelölt helyen, amelyet megsemmisítettek. Másnap azonban egy újabb bejelentés érkezett, amely szerint nagyobb mennyiségü világháborús robbanószerkezetre bukkantak. Mint már a honvedelem.hu is beszámolt róla, a helyszínen kiderült: a terület valószínüleg egy egykori megsemmisítő hely lehetett, ahol azonban még a mai napig számos robbanószerkezet található. Például a március 19-én, Lakatos Sándor törzsőrmester vezetésével helyszínre küldött járőr közel kétszáz kilogramm gránát-fenékrészt, valamint több tucat, különböző ürméretü és gyártmányú tüzérségi gránátot szállított a központi gyüjtőbe a területről. Emellett pedig a helyszínen tíz, szállításra alkalmatlan eszközt kellett megsemmisítenie a járőrnek. A terület mentesítése egyébként – a tüzszerészek becslése szerint – több hónapig is eltarthat.

Ugyancsak március 17-én Dunakesziről jelentették, hogy a Madách és a Benedek Elek utcák kereszteződésében, az egyik élelmiszerbolt melletti építkezésen egy 120 milliméteres, magyar gyártmányú aknavetőgránátot találtak. A Gelencsér Imre törzsőrmester vezetésével helyszínre érkezett járőr megállapította, hogy a gránát nem tartalmaz gyújtószerkezetet. Ennek ellenére a tüzszerészek úgy döntöttek, hogy az eszköz szállítása veszélyes, így a közelben kijelölt helyen megsemmisítették.

Március 19-én Sárosdon is akadt dolguk a tüzszerészeknek. A helyi szeméttelepről értesítették őket, hogy egy – feltételezhetően a második világháborúból visszamaradt – kézigránátot találtak, amelyet a Sulykovszki Róbert főtörzsőrmester vezette járőr a helyszín közelében kijelölt robbantási területen megsemmisített.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2017-06-15 10:11:21
A tajvani kormány a napokban ingyen és bérmentve 2 darab UH-1H típusú forgószárnyast adott át Burkina Faso-nak. Az ünnepélyes átadáson részt vett a Tajvani Légierő parancsnoka, Wang Shin-Lung altábornagy is, aki épp az országban tartózkodott.
2017-06-14 10:37:40
Európai és magyar szempontból egyaránt fontos döntés a honvédség iraki szerepvállalásának meghosszabbítása és kibővítése, a 2018-as honvédelmi költségvetésből pedig a katonák illetményének emelésére és fejlesztésekre egyaránt jut forrás – mondta Vargha Tamás, a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes június 13-án, Budapesten.
2017-06-12 16:15:51
A napokban a szaúdi weboldalak arról számoltak be, hogy a Szaúd-Arábiai Nemzeti Gárda 2017. június 4-én átvehette az első AH-6i Little Bird típusú könnyű-harci helikoptereit. A típus az országban az AH-6SA nevet kapja majd meg.
2017-06-07 12:44:12
A napokban az East Pendulum weboldal tette közzé, hogy több mint két év várakozás után, az AVIC kínai állami repülőgépgyártó vállalat megkezdte az új, turbólégcsavaros Y-30 névre keresztelt katonai teherszállító repülőgép fejlesztési programját.
2017-06-01 10:10:00
1941. december 10-én délután, miközben még mindig vastag fekete füst gomolygott Pearl Harbor tengerészeti támaszpontja felett, a Maláj-félsziget partjainak közelében, a HMS Prince of Wales csatahajó és kísérője a veterán HMS Repulse csatacirkáló élethalálharcát vívta a rájuk támadó, több tucatnyi japán bombázó és torpedóvető repülőgéppel.
   MÁSOK ÍRTÁK
Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis harmadik alkalommal szervezte meg a nyári Honvédelmi Tábort.
2017. 06. 21., 15:33
A Magyar Honvédség szervezeteinek hajtó-, kenő- és karbantartó anyagokkal, üzemanyag-technikai eszközökkel, hűtőfolyadékkal történő ellátásáért az MH Anyagellátó Raktárbázis hetényegyházi bázisparancsnoksága a felelős.
2017. 06. 21., 15:30
A kecskeméti születésű Ács Arnold Bence fiatalon kezdett oroszul tanulni. Egyetemistaként már önkéntes­ volt Oroszországban, ahová­ azóta is rendszeresen vissza­jár. A Don-kanyarban a magyar hadsereg emlé­keit kutatja.
2017. 06. 16., 14:01
Elismeréssel köszöntötte az afgán hadsereg légierejének kiképzését végző RSM egyéni tanácsadó csoport tizenegy fős váltását újra Szolnokon Kiss Róbert ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis törzsfőnöke.

  JETfly Magazin

Az MH Pápa Bázisrepülőtéren települt Stratégiai Légiszállítási Képesség (SAC) program részére június 19-én leszállították az első állandó állomáshelyű C-17-es hajtóművet.