2017. 01. 18. szerda
Piroska
: 308 Ft   : 288 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Valósághű hídrongálás

Art of WAR  |  2010-06-08 10:00:25

Az MH Béketámogató Kiképző Központ NATO Különleges Műveleti Alaptanfolyam műszaki specialista hallgatói kiképzésük újabb fázisához érkeztek. A korábbi építési projektek után most egy könnyebbnek tűnő, de új kihívással szembesültek.

Ezúttal alegységbe szerveződve, egy előzetes harcparancs kézhezvételét követően kellett alkalmazniuk az eddig elsajátított ismeretüket. Ehhez a komplex harcfeladathoz gondos hadmüveleti tervezésre, logisztikai előkészítésre, körültekintő célpontelemzésre, és nem utolsó sorban összehangolt csapatmunkára volt szükség. A szimulált helyzetben a feladat az volt, hogy egy az ellenséges területen lévő vas/beton híd megrongálásra kerüljön. A feladat célja, az ellenség utánpótlásának, utánpótlási útvonalának zavarásra és ellenőrzés alatt tartása. A végrehajtás lépései: megfigyelés, felderítés, romboláshoz történő előkészítés és a rongálás voltak.

A hallgatók a tanultak szerint az elvárásoknak megfelelően kidolgozták saját harcparancsukat, majd az erő/eszköz számvetést követően felvették a feladat végrehajtásához szükséges fegyverzeti robbanó és pirotechnkai, valamint az egyéb szükséges anyagokat. A speciális kis alegység szervezeti struktúrája megköveteli, hogy az ehhez hasonló bevetések alkalmával egy úgynevezett málházási terv alapján az alegység tagok saját kötelező felszereléseiken felül, arányosan szétosztva málházzák zsákjaikba a szükséges anyagokat. E feladat tekintetében a közel 30 kilónyi imitációs robbanó és robbantó anyagon túl, az esetleges harcérintkezéssel számolva, emelt darabszámú egyéni és kollektív fegyerekhez szükséges lőszerjavadalmazás és a figyeléshez szükséges éjjellátó eszközök elosztásával, és alkalmazásával is kellett számolniuk. A terep és időjárási viszonyok elemzésekor már sejtette a csoport, hogy bár a kívülállók számára zord, a feladatvégrehajtás szempontjából azonban mégis kedvező, borult, esős, hideg és szeles idő áll majd rendelkezésükre.

A kijuttatást követően a csoport máris hozzálátott munkájához. Hosszú, több órás rejtett figyelés és felderítés vette kezdetét, amikor is a hídra vezető utakon és magán a hídon történő események és mozgások pontos feljegyzése, volt a fő feladat. Ezek után a parancsnoki részleg értékelte és összevetette a helyben rögzített adatokat a korábban kapott müholdas, illetve fedett közvetlen felderítési információkkal. A figyelés eredményes volt, hiszen az alájátszók által alakított ellenség mozgását, tevékenységüket és személyleírásukat pontosan sikerült rögzíteni és továbbítani. Ezt követően felgyorsultak az események, hiszen a figyelési adatokból kikövetkeztetett időablakban, amikor már senki nem közlekedett a hídon és környékén, a csoportnak alkalma volt megközelíteni és „megszerelni” a célpontot. A hídrongálás a müvelet elrendelésétől számított 48. órában sikeresen végrehajtásra került.

A müveletet követő néhány órában a bevetés utáni kiértékelésen a megbízott csoportparancsnok jelentette: „ A feladat polgári személyek életének megóvásával, saját élőerőben keletkezett veszteség nélkül, sikeresen végrehajtásra került.”

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
2017-01-03 09:02:46
Az Olasz Királyi Haditengerészet a II. világháború kitörésének idején a negyedik legnagyobbnak számított a világon, amely rombolók, nehéz és könnyűcirkálók mellett, modernizált és rendkívül korszerű, vadonatúj csatahajókat is arzenáljában tudhatott.
2017-01-03 13:39:26
Nem panaszkodhatunk: a 2016-os év számos haditechnikai csemegével szolgált az érdeklődők számára. Ezekből választottunk ki „hadszínterenként” egyet-egyet, a világűrtől a tengerekig.
2016-12-21 12:32:39
A Brit Hadsereg létrehozott egy új kiképző csoportot, amely célja az újonnan kialakítandó „Csapásmérő Dandárok” harci alkalmazási elveinek kidolgozása lesz. Az új szervezeti egységek a General Dynamics Ajax harcjármű-családjának eszközeivel lesznek felszerelve.
2016-12-21 09:21:09
Zrínyi 2026 névvel, tízéves honvédelmi és haderőfejlesztési programot indít a Magyar Honvédség jövő januárban, ez lesz az elmúlt 26 év legnagyobb haderőfejlesztési vállalkozása - jelentette be dr. Simicskó István honvédelmi miniszter december 20-án, kedden, Budapesten, egy háttérbeszélgetésen.
2016-12-15 09:29:07
Az afganisztáni, majd az iraki háború tapasztalatainak, illetve a felszerelések és a fegyverzet fejlesztésének köszönhetően ma már az amerikai nemzeti gárda „hétvégi harcosai” teljesen egyenértékűnek számítanak a hivatásos állományú hadsereg katonáival. Hosszú út vezetett idáig…
2016-12-14 15:18:34
A közelmúltban meghirdetett honvédelmi- és haderőfejlesztési program részeként hatvannégy technikai eszközt, köztük terepjárókat, mikrobuszokat, anyagmozgató gépeket adott át a Honvédelmi Minisztérium nevében Vargha Tamás parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes az MH Logisztikai Központnak és egyéb alakulatoknak december 14-én, szerdán, Budapesten, a báró Hazai Samu laktanyában.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 01. 12., 09:18

Tűzszerészek és hadihajósok – 2016.

Tragikus és szomorú évként vonul be 2016 az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred történetébe.
2017. 01. 11., 10:55
Az orosz haditengerészet zászlóshajója a 60 ezer tonnás Admiral Kuznyecov repülőgép hordozó első alkalommal került éles harci bevetésre.
2017. 01. 09., 12:27

A nagy hidegben is helytállnak a katonák a határon

2017. 01. 06., 16:40
Elnöki utasításra az orosz védelmi minisztérium megkezdte a szíriai orosz katonai kontingens csökkentését.

  JETfly Magazin

Kifejezetten a PAK FA személyzete részére fejlesztett ki egy teljesen új, modern védőöltözetet a „Zvezda” intézet. Ez az intézet nem csak a repülőgépvezetők speciális felszerelését gyártja, de az űrhajósok szkafanderei is itt készülnek.