2017. 03. 23. csütörtök
Emőke
: 309 Ft   : 287 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Magyar exkatonák üzemeltetik az amerikai MiG-29-eket

Art of WAR  |  2010-12-12 13:12:57

Míg a magyar repülő társadalom gyászol addig, a világ másik felén az Egyesült Államokban ugyan ezen társadalom egy kis csoportja ünnepel, miután 2010. december 10-én közép-európai idő szerint 17.28-kor először a világon levegőbe emelkedett az első magántulajdonban lévő MiG-29 UB típusú repülőgép.A Natasa névre keresztelt \"nagyvas\" 2008 januárjában Ukrajnából került az Egyesült Államokba. A repülőgépet az Air USA vállalat Quincy-i hangárjában két és félévnyi munka után magyar szakemberek segítségével sikerült ismét repülőképes állapotba hozni.

A magyar csapat tagjai Illés Zoltán, Dicső István, Rimóczi Csaba, Kiss Zoltán és Weisz Attila voltak. Az első repülést, mely 17 percig tartott Fred "Spanky" Clifton, az Amerikai Légierő nyugállományú ezredese hajtotta végre.

 

Spanky korábban a Luftwaffénál kapott kiképzést a MiG-29 típusra, melyen eddig összesen több mint 500 órát repült. Az első felszállás során ellenőrizte a gép stabilitását és kormányozhatóságát, valamint a hajtómüvek és más alapvető rendszerek müködését. Miután az első repülés jól sikerült a délután folyamán újabb felszállásra került sor, melynek során a gép 27 percet töltött a levegőben. A két felszállás során a repülőgépet egy L-39MS típusú gép folyamatosan követte, melynek botkormányánál Don Kirlin, az Air USA elnöke ült.

 

A berepülési fázisban, mely a jövő héten tovább folytatódik, a repülőgépnek összesen 5 órát kell teljesítenie legalább 10 felszállás során. A repülőgép történetét később részletesen is közöljük.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2017-03-13 15:40:22
A német védelmi minisztérium a napokban döntést hozott arról, hogy az amerikai Northrop Grumman vállalattól MQ-4C Triton típusú pilóta nélküli repülőeszközöket vásárol. A Tritonok leszállítása 2025 után kezdődik meg.
2017-03-10 11:38:40
2017. február 27-én levegőbe emelkedett a legújabb kínai felderítő és csapásmérő feladatokra is alkalmas Wing-Loong II típusú drón. A pilóta nélküli repülőgép összesen 31 percet töltött a levegőben.
2017-03-09 10:16:04
Az INS Viraat repülőgép-hordozó után az Indiai Haditengerészet újabb ikonikus, szovjet gyártmányú eszközétől válik meg a közeljövőben, ugyanis március 29-én az INS Rajali légibázison elbúcsúztatják a Tu-142M nagy hatótávolságú tengerészeti felderítő repülőgépeket.
2017-03-08 15:10:24
Indiai küldöttség tárgyalt a Novoszibirszki Légijármű-javító Üzemben (NARZ) február végén. Az előzetes tárgyalások pontosítása után szerződést írtak alá a gyárral, melynek értelmében 30 darab Mi-17-1V helikopter nagyjavítására kerül sor.
2017-03-07 10:33:32
Komoly képességnövekedést jelent az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred számára az MBDA Mistral légvédelmi rakétarendszer továbbfejlesztése. Új generációs rakéták és kamerarendszerek érkeztek Győrbe, de a fejlődés még csak most kezdődik el igazán.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 03. 23., 09:31
Hét Bács-Kiskun megyei katona is tagja az ENSZ ciprusi békefenntartó missziója következő váltásának. Valamennyien a kecskeméti repülőbázison dolgoznak, egy év külszolgálatot vállaltak.
2017. 03. 16., 11:39
A magyar katonák eddig is bebizonyították, hogy tudásban, felkészültségben bármikor felveszik a versenyt más nemzetbeli bajtársaikkal.
2017. 03. 14., 11:01
A bukaresti szociálliberális kormány hatályon kívül fogja helyezni az előző szakértői kabinet holland hadihajók beszerzéséről szóló határozatát.
2017. 03. 10., 10:25
A Magyar Honvédség szeretné megnyugtatni a lakosságot, hogy semmilyen veszély nem fenyegeti a szentendrei laktanya környékén sétálókat.

  JETfly Magazin

2017. március 16-tól április közepéig hat darab Eurofighter Typhoon állomásozik az izlandi Keflavik repülőterén. A vadászrepülőgépek az Olasz Légierő alakulataitól érkeztek és a NATO észak-európai légvédelmi készültségi erőit fogják támogatni.