2017. 06. 26. hétfő
János, Pál
: 309 Ft   : 276 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Szántóföldről került elő a „kis katyusa”

Art of WAR  |  2011-04-06 09:55:00

A 13. héten, azaz március 28. és április 3. között 76 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül 29 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek. Sulykovszki Róbert zászlós, az alakulat felderítő tűzszerésze elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 440 bejelentést kaptak.

Március 29-én a Pest megyei Százhalombattáról kapták a bejelentést a Magyar Honvédség tüzszerészei, hogy Kárász utcában található egyik ház alapjának ásása közben világháborús robbanószerkezetet találtak. A Kelemen Ferenc törzsőrmester vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy a földből egy 88 milliméteres, német gyártmányú légvédelmi repeszgránát került elő, amelyet a közelben kijelölt helyen semmisítettek meg.

Ugyanezen a napon a Bács-Kiskun megyei Fajszon is akadt dolguk a tüzszerészeknek. A Petőfi Sándor utca egyik házának padlásán világháborús robbanószerkezetet talált a tulajdonos, amit saját kezében vitt le a tetőtérből, majd értesítette a Magyar Honvédség szakembereit. A Strak Vince törzsőrmester vezetésével helyszínre küldött tüzszerész járőr megállapította, hogy a 37 milliméteres, magyar gyártmányú páncéltörő gránát kilőtt állapotban volt, így szerencse, hogy a meggondolatlan mozgatás közben nem történt tragédia. A tüzszerészek a gránátot a közelben kijelölt helyen semmisítették meg.

Március 30-án a Hajdú-Bihar megyei Fülöp községből értesítették a Magyar Honvédség tüzszerészeit, hogy az Arany János utcában, egy családi ház kertjében, földmunkák közben feltételezhetően a második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet találtak. Az Érsek János törzsőrmester vezette járőr a 30 milliméteres, német gyártmányú repesz puskagránátot a közelben kijelölt helyen megsemmisítette.

Április 1-jén a Tolna megyei Pálfára kellett kivonulniuk a tüzszerészeknek, mivel a település külterületén, mezőgazdasági munkák közben, világháborús robbanószerkezetre bukkantak. A Sulykovszki Róbert zászlós vezette járőr egy M8-as típusú, szovjet gyártmányú sorozatvető rakétát szállított el a helyszínről, majd a „kis katyusának” is nevezett robbanóeszközt a közelben kijelölt helyen megsemmisítette.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2017-06-15 10:11:21
A tajvani kormány a napokban ingyen és bérmentve 2 darab UH-1H típusú forgószárnyast adott át Burkina Faso-nak. Az ünnepélyes átadáson részt vett a Tajvani Légierő parancsnoka, Wang Shin-Lung altábornagy is, aki épp az országban tartózkodott.
2017-06-14 10:37:40
Európai és magyar szempontból egyaránt fontos döntés a honvédség iraki szerepvállalásának meghosszabbítása és kibővítése, a 2018-as honvédelmi költségvetésből pedig a katonák illetményének emelésére és fejlesztésekre egyaránt jut forrás – mondta Vargha Tamás, a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes június 13-án, Budapesten.
2017-06-12 16:15:51
A napokban a szaúdi weboldalak arról számoltak be, hogy a Szaúd-Arábiai Nemzeti Gárda 2017. június 4-én átvehette az első AH-6i Little Bird típusú könnyű-harci helikoptereit. A típus az országban az AH-6SA nevet kapja majd meg.
2017-06-07 12:44:12
A napokban az East Pendulum weboldal tette közzé, hogy több mint két év várakozás után, az AVIC kínai állami repülőgépgyártó vállalat megkezdte az új, turbólégcsavaros Y-30 névre keresztelt katonai teherszállító repülőgép fejlesztési programját.
2017-06-01 10:10:00
1941. december 10-én délután, miközben még mindig vastag fekete füst gomolygott Pearl Harbor tengerészeti támaszpontja felett, a Maláj-félsziget partjainak közelében, a HMS Prince of Wales csatahajó és kísérője a veterán HMS Repulse csatacirkáló élethalálharcát vívta a rájuk támadó, több tucatnyi japán bombázó és torpedóvető repülőgéppel.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 06. 26., 11:45
Helyszíni riport a csernobili lezárt zónából.
2017. 06. 26., 10:09
Két évvel a boleticei lőtéren végrehajtott éleslövészet után ismét Csehországba készül a győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred 2. légvédelmi rakétaosztályának kijelölt állománya.
Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis harmadik alkalommal szervezte meg a nyári Honvédelmi Tábort.
2017. 06. 21., 15:33
A Magyar Honvédség szervezeteinek hajtó-, kenő- és karbantartó anyagokkal, üzemanyag-technikai eszközökkel, hűtőfolyadékkal történő ellátásáért az MH Anyagellátó Raktárbázis hetényegyházi bázisparancsnoksága a felelős.

  JETfly Magazin

A brit BAE Systems vállalat a napokban tette közzé, hogy 2017. június 21-én megérkeztek Ománba, az Adam légibázisra az első Eurofighter Typhoonok. Az ünnepségen rész vett az Ománi Légierő parancsnoka, Mattar bin Ali bin Mattar Al Obaidani altábornagy is.