2017. 08. 22. kedd
Menyhért, Mirjam
: 304 Ft   : 258 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Ezúttal a Velencei-tóból került elő robbanószerkezet

Art of WAR  |  2012-08-29 10:33:55

A 34. héten, azaz augusztus 20–26. között 51 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 26 esetben kellett soron kívül intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Fülöpné Várkonyi Melinda főhadnagy, az alakulat kommunikációs tisztje elmondta azt is, hogy a tüzszerészek 2012-ben eddig összesen 1953 bejelentést kaptak.Augusztus 20-án Balatonszemesről kapták a bejelentést a tüzszerészek, hogy az Ady Endre út végén található szabad strandon, a vízben robbanószerkezetet találtak a fürdőzők. Az Érsek János törzsőrmester vezetésével helyszínre érkezett járőr egy 42 mintájú kézigránátként azonosította a második világháborús eszközt, amit a helyszínen, még a vízben meg is semmisített.Augusztus 22-én Nádasdladányban akadt dolguk a Magyar Honvédség tüzszerészeinek, mivel a Nádas-csatorna mellett, az úttesttől mindössze három méterre, útépítés közben több, feltételezhetően a második világháborúból visszamaradt robbanószerkezet került elő. A Gelencsér Imre főtörzsőrmester vezette tüzszerészjárőr a megjelölt helyen összesen tizenegy darab 76 milliméteres repeszlőszert, hat darab 76 milliméteres repeszgránátot, valamint négy darab 76 milliméteres páncéltörő lőszert talált, melyeket a helyszínről a központi gyüjtőbe szállított.Ugyanezen a napon Székesfehérvárra is ki kellett vonulniuk a tüzszerészeknek, ugyanis a Széchenyi utcában található református iskola udvarán, egy oszlop állítása közben egy 50 milliméteres, magyar gyártmányú aknagránátot találtak a munkások. Mivel a robbanószerkezet gyújtója erősen sérült volt, a gránátot a Gelencsér Imre főtörzsőrmester vezette járőr a helyszínen megsemmisítette. A robbantás idejére a rendőrség 70 méteres sugarú körben ürítette ki a területet.Szintén augusztus 22-én vonultak ki a Magyar Honvédség tüzszerészei Velencére, ahol a Pusztaszabolcsra vezető út melletti szántóföldön került elő egy 100 milliméteres repesz-romboló gránát, valamint két darab 100 milliméteres páncéltörő gránát. A veszélyes robbanószerkezeteket a Szabó Tamás főtörzsőrmester vezette járőr a helyszínen robbantotta fel.Augusztus 23-án Pélyről érkezett a bejelentés a Magyar Honvédség tüzszerészügyeletére, hogy a Kossuth és a Jókai utcák kereszteződésében, árokásás közben egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránátot találtak a munkások. A veszélyes szerkezetet a Kelemen Ferenc főtörzsőrmester vezette járőr a közelben kijelölt robbantási területen semmisítette meg.Augusztus 25-én Gárdonyból kapták a bejelentést, hogy a velencei-tavi szabad strandon, a parttól kétszáz méterre, másfél méter mély vízben egy feltételezhetően második világháborús robbanószerkezetet talált az egyik fürdőző. A Gelencsér Imre főtörzsőrmester vezette járőr egy SD–15 típusú, német gyártmányú szükségbombaként azonosította a szerkezetet, amely annyira rossz állapotban volt, hogy a tüzszerészeknek a helyszínen meg kellett semmisíteniük.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2017-07-31 11:17:54
1914. szeptember 5-én még csak egy hónapja tartott az I. világháború, de aznap délután örökre megváltozott a tengeri hadviselés, mert egy tengeralattjáró először süllyesztett el modern torpedóval egy hadihajót.
2017-07-27 10:08:12
Az alakulat Szomódon található helyőrségi lőterén ünnepelték fegyvernemi napjukat a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár 11. Harckocsi Zászlóaljának katonái július 25-én, kedden.
2017-07-25 15:10:41
Amit korábban már az orosz médiák is nyilvánosságra hoztak, most vietnámi részről is megerősítésre került: a délkelet-ázsiai ország 64 darab T-90Sz/SzK harckocsit vásárol Oroszországtól.
2017-07-20 10:06:56
Magazinunkban évek óta beszámolunk az MH 1. Honvéd Tűzszerész- és Hadihajós Ezred kábító- és robbanószer-kereső kutyáinak, illetve vezetőiknek tevékenységéről, májusi számunkban pedig bemutatkoztak az MH Katonai Rendészeti Központ „kutyásai” is.
2017-07-18 11:17:34
Tizenhét ország hatvanhat csapata vett részt májusban az Országos Rendőr-főkapitányság Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központjának nagytétényi, illetve a Magyar Honvédség tatárszentgyörgyi lőterén megrendezett XV. rendőri és katonai mesterlövő világkupán, amelyen a magyar specialisták tiszteletre méltó eredményeket értek el.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 08. 21., 13:19
Hetvenkét évvel eltűnése után megtalálták a második világháború végén elsüllyedt USS Indianapolis amerikai hadihajó roncsait a Fülöp-szigetek közelében, a Csendes-óceán mélyén - számolt be róla vasárnap a BBC News.
2017. 08. 17., 12:03
Kiválóan teljesít a kiképzéseken az észtországi Training Bridge 2017 feladaton résztvevő Lövészszázad Harccsoport állománya. A terep sajátosságai miatt a foglalkozások fő hangsúlyát a gyalogos harcászatra helyezték.
2017. 08. 15., 15:54
Kína lassan a világ vezető gazdasági hatalma lesz, de hadereje közel sem olyan ütőképes, mint létszáma és az ország forrásai alapján sejteni lehetne.
2017. 08. 08., 14:45
Kritikus időszakot élünk a magyar honvédelem ügye szempontjából.

  JETfly Magazin

A légi közlekedés biztonságához kapcsolódó, több szakterületet érintő tudományos kutatási és kísérleti fejlesztési programot indított a Nemzeti Közszolgálati Egyetem.