2017. 06. 29. csütörtök
Péter, Pál
: 310 Ft   : 273 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Katonai tűzoltók versenye

Art of WAR  |  2006-06-02 09:34:34

Szent Flórián az árvizek és a tűzvészek elleni védőszentje, még a 3. században szolgált a római császár hadseregének tisztjeként. Egy alkalommal légiójánál nagy tűz ütött ki és sok katona életét ő mentette meg. Később Flórián, már mint kiszolgált katona, az üldözött keresztények védelmére kelve, feltárta hitét, ezért egy kővel a nyakában 304 májusában folyóba vetették. Halála napját választotta idén arra az MH Légierő Parancsnoksága (MH LEP), hogy megrendezze a légierő és az MH Összhaderőnemi és Logisztikai Parancsnokság (MH ÖLTP) csapatainak részvételével a katonai tűzoltók szakmai versenyét. A versenyt azonban, az árvíz miatt el kellett halasztani így erre csak most, május 30– június 1. között került sor az MH Pápa Bázisrepülőtéren.

Két napon át mérte össze előbb elméleti, majd gyakorlati tudását hét alakulat öt-öt fős tüzoltócsapata. Elsőként szakmai kérdéseket tartalmazó tesztlapot töltöttek ki, majd következtek a gyakorlati feladatok. Ezek között le kellett küzdeni a 100 méteres tüzoltó akadálypályát, állóképességüket is összemérhették a csapatok a négyszer 100 méteres váltófutásban, és müködésre kész állapotba, időre össze kellett szerelni a MAN-SCHMITZ tüzoltó autó fecskendőjét. A lángok többször is felcsaptak a repülőtér sportpályáján, s ez most nem a véletlen müve volt, hiszen például a váltófutásban a harmadik váltásnak tüzet is kellett oltani.Szoros eredményt hozott a kétnapos verseny. A mindent eldöntő váltófutásban a második helyezett csapat mindössze 6 tized másodperccel maradt le a győztestől.

 A színvonalas versenyt követően, június 1-jén került sor az eredményhirdetésre. A csapatokat Boros-Leskó Géza dandártábornok, az MH LEP törzsfőnöke köszöntötte. Hangsúlyozta, hogy a katona-tüzoltók munkája ugyanolyan felelősségteljes, mint a polgári tüzoltóké. Szerencsére, laktanyákban ritkán adódik tüzeset, de állandó készenlétük, különösen a repülőtereken szolgáló tüzoltóké, magas szintü szakmai tudást igényel. Erről a most lezajlott versenyen valamennyi csapat tagja tanúbizonyságot tett.

Az egyéni versenyben Pivarcsi István szerződéses szakaszvezető, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis tüzoltószolgálata 2. váltásának tagja bizonyult a legjobbnak. A versenyen való sikeres szereplését nagyon sok gyakorlás előzte meg, s Pivarcsi szakaszvezető jó érzéssel vette át a serleget, hiszen ezzel csapatának is dicsőséget szerzett. A csapatverseny győztese az MH 86. Szolnok Helikopterezred csapata. Vezetőjük, Baranyai György százados, a tüzoltószakasz parancsnoka büszkén újságolta, hogy az elmúlt öt évben, amióta ő irányítja a 49 fős szakasz munkáját, egy vándorserleget már végleg megtarthattak, s most ismét övék lehet egy évig az újabb vándorserleg. Elődje a korábbi versenyek valamennyi vándorserlegét „begyüjtötte” s ezek a kupák már a csapatmúzeum relikviái közé kerültek. Mindez pedig azt bizonyítja, hogy nem csupán a most versenyző csapat tagjai, hanem a szakasz összes tüzoltója jól felkészült, kiváló szakember. Ennek titka az alapos felkészülés, az elméleti és gyakorlati tudás folyamatos frissítése. Ez nem könnyü, mert a folyamatos repülés miatt minden nap reggeltől késő estig adnak szolgálatot.

 Évekkel ezelőtt a légierő szervezésében kezdődtek el az évenkénti tüzoltóversenyek a haderőnem csapatainak részvételével. Idén a verseny kibővült a logisztikai parancsnokság csapatainak részvételével, mondta Beregi Csaba őrnagy, az MH LEP biztonságtechnikai alosztályának vezetője a verseny szervezője. A verseny során a tüzoltók számot adtak tudásukról, bebizonyították, hogy eredményes tüzoltás csak összehangolt csapatmunkával végezhető el, tette hozzá Oroszi Mihály százados, az MH LEP tüzvédelmi tisztje.

Eredmények:

Egyéni

1./ Pivarcsi István szakaszvezető (MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis)2./ Rácz Tibor szakaszvezető (MH 86. Szolnok Helikopterezred)3./ Gyuris János törzsőrmester (MH 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázis)

Csapat:

1./ MH 86. Szolnok Helikopterezred csapata (Elnyerte a légierő parancsnoka vándorserlegét is)2./ MH 29. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis csapata3./ MH ÖLTP Veszélyesanyag Ellátó Központ harmadik harcanyag raktár csapata

Az ÖLTP parancsnoka különdíját az MH Pápa Bázisrepülőtér csapata vehette át

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2017-06-19 09:53:23
Az MH 54. Veszprém Radarezred nélkülözhetetlen az ország légtérvédelme szempontjából – húzta alá Sáfár Albert dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem főnöke az alakulat csapatünnepén, június 16-án.
2017-06-15 10:11:21
A tajvani kormány a napokban ingyen és bérmentve 2 darab UH-1H típusú forgószárnyast adott át Burkina Faso-nak. Az ünnepélyes átadáson részt vett a Tajvani Légierő parancsnoka, Wang Shin-Lung altábornagy is, aki épp az országban tartózkodott.
2017-06-14 10:37:40
Európai és magyar szempontból egyaránt fontos döntés a honvédség iraki szerepvállalásának meghosszabbítása és kibővítése, a 2018-as honvédelmi költségvetésből pedig a katonák illetményének emelésére és fejlesztésekre egyaránt jut forrás – mondta Vargha Tamás, a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes június 13-án, Budapesten.
2017-06-12 16:15:51
A napokban a szaúdi weboldalak arról számoltak be, hogy a Szaúd-Arábiai Nemzeti Gárda 2017. június 4-én átvehette az első AH-6i Little Bird típusú könnyű-harci helikoptereit. A típus az országban az AH-6SA nevet kapja majd meg.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 06. 28., 12:27
A Magyar Honvédség Magyarország biztonságának a záloga – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter június 27-én, kedden a véderő-, katonai és légügyi attasék éves értekezletén, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat fővárosi épületében. A tárcavezető bejelentette, bővítik a katonadiplomáciai rendszert is.
2017. 06. 26., 11:45
Helyszíni riport a csernobili lezárt zónából.
2017. 06. 26., 10:09
Két évvel a boleticei lőtéren végrehajtott éleslövészet után ismét Csehországba készül a győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred 2. légvédelmi rakétaosztályának kijelölt állománya.
Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis harmadik alkalommal szervezte meg a nyári Honvédelmi Tábort.

  JETfly Magazin

Zoran Djordjevic szerb védelmi miniszter szerint az Oroszországtól beszerzett MiG-29-esek hamarosan szolgálatba állhatnak a Szerb Légierőben.