2017. 07. 25. kedd
Kristóf, Jakab
: 305 Ft   : 262 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A helyszínen semmisítették meg a repeszromboló gránátot

Art of WAR  |  2013-10-15 15:41:44

A 41. héten, azaz október 7-13. között 70 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 21 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Baranyai Zoltán zászlós, az alakulat kommunikációs főnökségének munkatársa elmondta azt is, hogy a tüzszerészek 2013-ban eddig összesen 2 154 bejelentést kaptak. 

Október 7-én Soponyáról érkezett a riasztás a tüzszerészügyeletre, hogy a településen található egyik nyitott kertben, földmunkák közben, több, feltehetően a második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet találtak. A Sulykovszki Róbert zászlós vezetésével helyszínre küldött járőr összesen 26 darab, különböző ürméretü és gyártmányú gránátot, valamint lőszert szállított el a megjelölt helyről a központi gyüjtőbe.

Október 10-én Kerepesen akadt dolguk a Magyar Honvédség tüzszerészeinek, mivel a Bajcsy-Zsilinszky út egyik lakóházának padlásán egy 50 milliméteres aknavetőgránátra bukkantak az ott lakók. A robbanószerkezetet a Zsolnay Gábor százados vezette járőr a központi gyüjtőbe szállította. 

Október 11-én a főváros XI. kerületébe vonultak ki a tüzszerészek: a Vaskapu utcában, egy játszótéren került elő egy 82 milliméteres aknavetőgránát. A szovjet gyártmányú, második világháborús robbanószerkezetet a Bukta Balázs százados vezette járőr a központi gyüjtőbe szállította.

Ugyanezen a napon Háromfára is riasztottak egy tüzszerészjárőrt, a Kossuth utcán épülő szennyvízcsatorna ásása közben ugyanis egy 10,5 centiméteres, német gyártmányú repeszromboló gránátot találtak a földben. A robbanószerkezet annyira rossz állapotban volt, hogy azt a Vörös Mihály főhadnagy vezette tüzszerészjárőrnek a helyszínen meg kellett semmisítenie.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2017-07-13 09:49:16
Büszkék vagyunk katonáinkra. Kiválóan felkészült katonákat láthattunk a gyakorlat során, példaértékű volt a bemutató − fogalmazott dr. Simicskó István honvédelmi miniszter július 12-én, a Black Swan 2017 elnevezésű nemzetközi gyakorlat kiemelt látogatói napján.
2017-07-10 11:10:04
Korántsem hétköznapi lehetőség adódott Szolnokon, az Aba-Novák Kulturális Központban július 8-án, szombaton: magyar és amerikai katonák, valamint haditechnikai eszközeik töltötték meg a közeli parkolót, hogy a Black Swan 2017 nemzetközi gyakorlat résztvevői hivatalosan is bemutatkozhassanak a város lakóinak.
2017-07-05 11:25:11
Az Airbus Helicopters vállalat a napokban átadta a 15. egyben utolsó H-145M típusú többcélú, könnyű forgószárnyast a német haderőnek, azon belül is a KSK (Kommando Spezialkräfte), speciális egység részére.
2017-07-04 11:52:08
1917. április 6-án az Amerikai Egyesült Államok hadat üzent Németországnak és belépett az I. világháborúba az antant hatalmak oldalán. Az amerikai ipar már az USA semlegességének idején is ontotta a hadianyagot európai szövetségesei számára, most azonban a rohamtempóban felállított saját haderejük ellátására is gondot kellett fordítani.
2017-07-03 10:06:13
„Az önök felelőssége, hogy mindenkor biztosítsák a repülés technikai feltételeit. Ehhez kitartásra, megalkuvás nélküli szakmai következetességre van szükség, amelyek alapját képezik annak a bizalomnak, amelyet a hajózók önökbe vetnek” − köszöntötte levelében fegyvernemi napjuk, július 2-a alkalmából a repülő-műszaki szakterület dolgozóit dr. Simicskó István honvédelmi miniszter és dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök.
2017-06-28 11:22:16
Kétnapos programot szervezett a HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály a Magyarországra akkreditált véderő-, katonai és légügyi attasék számára, június 21-22-én. Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison tett látogatásra a katonadiplomaták a Magyar Honvédség egyik forgószárnyasával érkeztek.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 07. 24., 15:56
Donald Trump szombaton a virginiai Norfolk haditengerészeti kikötőjében tartott ceremónián szolgálatba állította a világ legkorszerűbb repülőgép-hordozójának számító Gerald R. Ford nevű hajót.
2017. 07. 20., 09:14

Videón a drónvadász lézerfegyver

A világ első aktívan használt lézerfegyverét mutatta be az Egyesült Államok haditengerészete a CNN riportereinek, akik működés közben készíthettek videót a csendben támadó hadieszközről.
2017. 07. 19., 13:35
A Saber Guardian (Szablya Őre) 2017 fedőnevű rendezvénysorozat része az a keddi ejtőernyős légideszant-művelet is, melyet a pápai légibázis és a bulgáriai Bezmer repülőtere között végeztek.
2017. 07. 19., 13:22
Harminc év után látogatott izraeli kormányfő Magyarországra, Benjámin Netanjahu július 18-án, kedden Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyalt az Országházban. A magyar delegáció tagja volt többek között dr. Simicskó István honvédelmi miniszter is.

  JETfly Magazin

A horvát védelmi minisztérium megelégelte a szinte teljesen bevethetetlen MiG-21-es flottájának helyzetét és a napokban hivatalosan is ajánlatot kért 5 partnertől a kiöregedő típus leváltására.