2017. 01. 21. szombat
Ágnes
: 308 Ft   : 290 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Építkezés közben találták a kézigránátokat

Art of WAR  |  2014-08-05 11:03:09

A 31. héten, azaz július 28. és augusztus 3. között 68 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 22 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Bátyi Edina törzsőrmester, az alakulat kommunikációs főnökségének munkatársa elmondta azt is, hogy a tüzszerészek 2014-ben eddig összesen 1 612 bejelentést kaptak.

Július 28-án Adács és Gyöngyös közé kellett kivonulniuk a Magyar Honvédség tüzszerészeinek, mivel az M3-as autópályától mindössze egy kilométerre található gumigyár területén több, a második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet találtak. A 12,7 milliméteres, szovjet gyártmányú repeszlőszert, illetve a 76 milliméteres, ugyancsak szovjet repeszgránátot a tüzszerészek a központi gyüjtőbe szállították.

Augusztus 1-jén a főváros második kerületében, a Pusztaszeri úton, építkezés közben bukkantak egy F1-es típusú, valamint egy 42 mintájú kézigránátra. A robbanótesteket a Magyar Honvédség tüzszerészei a központi gyüjtőbe szállították. 

Ugyanezen a napon Budakalászon is akadt dolguk a tüzszerészeknek, mivel egy Széchenyi úti családi ház tetőszerkezetének felújítása közben két darab, magyar gyártmányú Vécsey-kézigránátot valamint tizenegy darab, 9 milliméteres lőszert találtak, amiket a tüzszerészek a központi gyüjtőbe szállítottak.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
2017-01-11 12:14:03
A szerb védelmi és belügyminisztérium a napokban szerződést kötött az európai Airbus Helicopers vállalattal 9 darab H-145M típusú forgószárnyas vásárlásáról. Korábban, még 2016. októberben a felek már aláírtak egy memorandumot az ügyben.
2017-01-03 13:39:26
Nem panaszkodhatunk: a 2016-os év számos haditechnikai csemegével szolgált az érdeklődők számára. Ezekből választottunk ki „hadszínterenként” egyet-egyet, a világűrtől a tengerekig.
2017-01-03 09:02:46
Az Olasz Királyi Haditengerészet a II. világháború kitörésének idején a negyedik legnagyobbnak számított a világon, amely rombolók, nehéz és könnyűcirkálók mellett, modernizált és rendkívül korszerű, vadonatúj csatahajókat is arzenáljában tudhatott.
2016-12-21 12:32:39
A Brit Hadsereg létrehozott egy új kiképző csoportot, amely célja az újonnan kialakítandó „Csapásmérő Dandárok” harci alkalmazási elveinek kidolgozása lesz. Az új szervezeti egységek a General Dynamics Ajax harcjármű-családjának eszközeivel lesznek felszerelve.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 01. 18., 11:24
Afganisztáni egyéni tanácsadói beosztásokba vezényelt kollégáitól köszönt el január 16-án, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka nevében dr. Koller József ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis megbízott parancsnoka.
2017. 01. 12., 09:18

Tűzszerészek és hadihajósok – 2016.

Tragikus és szomorú évként vonul be 2016 az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred történetébe.
2017. 01. 11., 10:55
Az orosz haditengerészet zászlóshajója a 60 ezer tonnás Admiral Kuznyecov repülőgép hordozó első alkalommal került éles harci bevetésre.
2017. 01. 09., 12:27

A nagy hidegben is helytállnak a katonák a határon

  JETfly Magazin

Az Olasz Légierő aláírta a szerződést a Leonardo konszernnel, így megkezdődhet az első 5 darab Alenia Aermacchi M-345-ös kiképzőgép gyártása a berendelt 45 darabos tételből.