2017. 02. 23. csütörtök
: 307 Ft   : 292 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Bombát találtak a Gellért-hegynél

Art of WAR  |  2014-09-24 10:28:32

A 38. héten, azaz szeptember 15−21. között 56 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 22 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Csörgei Csilla törzsőrmester, az alakulat kommunikációs főnökségének munkatársa elmondta azt is, hogy a tüzszerészek 2014-ben eddig összesen 1988 bejelentést kaptak.

Szeptember 16-án Budapesten, a XI. kerületbe vonultak ki a tüzszerészek, mivel a Gombocz Zoltán utca egyik családi házának udvarán, házfelújítás közben egy sérült robbanóeszközt találtak. A Volter József főtörzsőrmester vezetésével helyszínre érkezett járőr megállapította, hogy a robbanótest egy FAB 100 kilogrammos szovjet bomba, amit a központi gyüjtőbe szállítottak.

Két nappal később, szeptember 18-án Ongán is akadt dolguk a Magyar Honvédség tüzszerészeinek: területrendezés közben került elő egy darab 82 milliméteres aknavetőgránát, amit az Ember István százados vezette tüzszerészjárőr a központi gyüjtőbe szállított.

Szeptember 21-én Polgárdi és Jenő között, az összekötő főúttól körülbelül nyolc kilométerre a Pozderka Attila főtörzsőrmester vezette járőr a helyszínről elszállított 25 kilogramm 31 M lőszert a központi gyüjtőbe.

Fotó: illusztráció

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
2017-02-15 11:16:13
Az Nigériai Légierő vezetése a napokban jelentette be, hogy a brazil kormány jóváhagyta, hogy az Embraer Defence and Security Limited vállalat közreműködésével, A-29 Super Tucano típusú könnyű-támadó repülőgépet vásároljanak.
2017-02-06 14:26:51
Az Orosz Fekete-tengeri Flotta tengeralattjáró-elhárító korvettjéről adtak le lövéseket az Ukrán Haditengerészet An-26-osára – a teherszállító éppen az ogyesszai gázmezők partmenti területe fölött repült.
2017-02-02 12:05:53
Február 3-án lesz a hivatalos búcsúztatása a világ első nukleáris meghajtású repülőgép-hordozójának, az USS Enterprise-nak. A hordozó kulcsfontosságú szereplője volt több fontos eseménynek, így az 1962-es kubai rakétaválságnak, de a részt vett az iraki és az afganisztáni missziókban is.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 02. 21., 14:16
A fegyverkereskedelem a hidegháború óta nem látott szintre emelkedett a legutóbbi öt évben a világban.
2017. 02. 15., 09:29
Napjaink folyamatosan változó világában is a régi értékek, így a bajtársiasság, a bátorság, az önfeláldozás, a közösségért való kiállás a legfőbb katonai erények – fogalmazott dr. Simicskó István honvédelmi miniszter február 14-én, Budapesten, a haderő éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén.
2017. 02. 13., 09:37
Amikor minden veszni látszott, Ernest E. Evans sorhajóhadnagy teljes gőzzel a japán flottára rontott.
2017. 02. 10., 09:20
Nincs is olyan messze határainktól a legközelebbi nukleáris támaszpont.

  JETfly Magazin

A Rosztech állami vállalat vezérigazgatója, Szergej Csemezov a napokban arról számolt be, hogy az Egyesült Arab Emirátusok szándéknyilatkozatot írt alá Oroszországgal Szu-35-ös vadászbombázók esetleges eladása ügyében.