2017. 06. 26. hétfő
János, Pál
: 309 Ft   : 277 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Bizonyítottak a magyar tűzszerészek

Art of WAR  |  2014-10-22 09:53:30

Tizenegy magyar katona is részt vesz a Szlovákiában megrendezett Ground Pepper 2014 elnevezésű gyakorlaton, ami a V4-es EU Harccsoportra történő felkészülés egyik eleme. A gyakorlat VIP-napját október 21-én, kedden tartották a Le¹t település határában található katonai kiképzőközpont területén.

Az október 14-22. közötti gyakorlaton a V4-es tagországok – Szlovákia, Csehország, Magyarország és Lengyelország – katonái mellett az amerikai Nemzeti Gárda egyik egysége is részt vesz; összesen csaknem 1 300 katona gyakorlatozik északi szomszédunk egyik legnagyobb katonai gyakorlóterén. 

Az október 21-i VIP-nap eseményeit megtekintette Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök és Martin Glváè szlovák védelmi miniszter is. Mint a rendezvényen elhangzott: a Ground Pepper 2014 eredetileg egy cseh és szlovák alegységekből álló többnemzeti harccsoport gyakorlata lett volna, ám idén júniusban az a döntés született, hogy a szervezők a kiképzési rendezvényt felajánlják a 2016-ban felállítandó V4 EU Harccsoport felkészülésének segítésére. 

Bizonyítottak a magyar tüzszerészek

„A szlovákok a Ground Pepper 2014 szervezésekor megszólították Magyarországot – mint a V4 tagját és NATO-szövetségest –, hogy ha tud, vegyen részt a gyakorlaton. Ekkor született döntés arról, hogy az MH 1. Honvéd Tüzszerész és Hadihajós Ezred tüzszerész képességével csatlakozunk a végrehajtó alegységekhez. Azaz a magyar katonák tüzszerész feladatokat hajtanak végre a gyakorlat során” – mondta el a helyszínen dr. Orosz Zoltán altábornagy.

A VIP-nap programjának első részében, a cseh és a szlovák lövészszázadok által végrehajtott éleslövészetet követően a Honvéd Vezérkar főnök-helyettes hangsúlyozta: az itt látottak minden résztvevőt meggyőztek arról, hogy dinamikus és átgondolt tevékenység zajlott a lőtéren. 

Bizonyítottak a magyar tüzszerészek

„A V4-es miniszterelnökök döntése értelmében évente kell hasonló gyakorlatokat szervezni. Jövőre Magyarország ad otthont a Bátor Harcos 2015 elnevezésü gyakorlatnak, amelynek tervezése már megkezdődött. Emellett nem szabad elfelejteni azt sem, hogy 2015-ben esedékes a harccsoport validációs gyakorlata is” – tette hozzá Orosz Zoltán altábornagy.

A VIP-nap programja a szlovák és a cseh különleges müveleti alegységek dinamikus bemutatójával folytatódott, akik egy terroristák által elfoglalt ház „megtisztítását” és a körözött személyek letartóztatását, valamint elszállítását mutatták be. Egy újabb dinamikus bemutató a városharcról szólt: szlovák, cseh és amerikai katonák foglaltak vissza néhány, „rossziúk” által megszállt épületet. E tevékenység közben jutott szerep a magyar tüzszerészeknek is: az egyik átvizsgált épület ajtajára szerelt improvizált robbanószerkezetet – azaz IED-t – kellett hatástalanítaniuk.

Bizonyítottak a magyar tüzszerészek

„A legegyszerübb és a legbiztonságosabb módon, egy tüzszerészrobot segítségével, az úgynevezett disztrupterrel leadott vízlövéssel tudtuk szétlőni ezt a gyanús csomagot. Így megakadályoztuk annak felrobbantását” – tudtuk meg a gyakorlaton résztvevő tüzszerész raj parancsnokától. Kiss Henrik törzsőrmester hozzátette: számukra mindez rutinmunka volt, hiszen a missziós tevékenységük során nap, mint nap találkoznak hasonló feladatokkal. 

A Ground Pepper 2014 gyakorlat VIP-napja a rendezvényen részt vevő katonai egységeknél rendszeresített haditechnikai eszközök statikus bemutatójával ért véget.

Fotó: Rácz Tünde

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2017-06-15 10:11:21
A tajvani kormány a napokban ingyen és bérmentve 2 darab UH-1H típusú forgószárnyast adott át Burkina Faso-nak. Az ünnepélyes átadáson részt vett a Tajvani Légierő parancsnoka, Wang Shin-Lung altábornagy is, aki épp az országban tartózkodott.
2017-06-14 10:37:40
Európai és magyar szempontból egyaránt fontos döntés a honvédség iraki szerepvállalásának meghosszabbítása és kibővítése, a 2018-as honvédelmi költségvetésből pedig a katonák illetményének emelésére és fejlesztésekre egyaránt jut forrás – mondta Vargha Tamás, a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes június 13-án, Budapesten.
2017-06-12 16:15:51
A napokban a szaúdi weboldalak arról számoltak be, hogy a Szaúd-Arábiai Nemzeti Gárda 2017. június 4-én átvehette az első AH-6i Little Bird típusú könnyű-harci helikoptereit. A típus az országban az AH-6SA nevet kapja majd meg.
2017-06-07 12:44:12
A napokban az East Pendulum weboldal tette közzé, hogy több mint két év várakozás után, az AVIC kínai állami repülőgépgyártó vállalat megkezdte az új, turbólégcsavaros Y-30 névre keresztelt katonai teherszállító repülőgép fejlesztési programját.
2017-06-01 10:10:00
1941. december 10-én délután, miközben még mindig vastag fekete füst gomolygott Pearl Harbor tengerészeti támaszpontja felett, a Maláj-félsziget partjainak közelében, a HMS Prince of Wales csatahajó és kísérője a veterán HMS Repulse csatacirkáló élethalálharcát vívta a rájuk támadó, több tucatnyi japán bombázó és torpedóvető repülőgéppel.
   MÁSOK ÍRTÁK
Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis harmadik alkalommal szervezte meg a nyári Honvédelmi Tábort.
2017. 06. 21., 15:33
A Magyar Honvédség szervezeteinek hajtó-, kenő- és karbantartó anyagokkal, üzemanyag-technikai eszközökkel, hűtőfolyadékkal történő ellátásáért az MH Anyagellátó Raktárbázis hetényegyházi bázisparancsnoksága a felelős.
2017. 06. 21., 15:30
A kecskeméti születésű Ács Arnold Bence fiatalon kezdett oroszul tanulni. Egyetemistaként már önkéntes­ volt Oroszországban, ahová­ azóta is rendszeresen vissza­jár. A Don-kanyarban a magyar hadsereg emlé­keit kutatja.
2017. 06. 16., 14:01
Elismeréssel köszöntötte az afgán hadsereg légierejének kiképzését végző RSM egyéni tanácsadó csoport tizenegy fős váltását újra Szolnokon Kiss Róbert ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis törzsfőnöke.

  JETfly Magazin

Az MH Pápa Bázisrepülőtéren települt Stratégiai Légiszállítási Képesség (SAC) program részére június 19-én leszállították az első állandó állomáshelyű C-17-es hajtóművet.