2016. 12. 06. kedd
Miklós
: 314 Ft   : 292 Ft Benzin: 339 Ft/l   Dízel: 352 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Lövészeten a magyar század

Art of WAR  |  2014-11-21 11:51:04

A Litvániában tartózkodó magyar katonák, a „Baltic Training 2014” elnevezésű gyakorlatsorozat részeként a napokban lőgyakorlaton vettek részt. Az első kiképzési héten az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonáiból álló magyar lövészszázad tagjai raj szintű lövészeten vettek részt a Rukla mellett található lőtéren. Az ilyen típusú lőgyakorlatok célja, hogy a raj együtt tudjon tevékenykedni, illetve a rajparancsnokok gyakorolhassák a tűzvezetést, valamint a raj katonáinak mozgatását a végrehajtás során. 

„Alapvetően ez egy teljesen másfajta lőgyakorlat volt, mint amit otthon gyakorlunk, emiatt mindenkinek nagyon tetszett a feladat” - mondta Vastag Gábor százados, a magyar kontingens századparancsnoka. „A század nagyon jól tevékenykedett, a litván fél elismerően szólt a végrehajtott feladatokról” - tette hozzá.

Ezzel egy időben a századtól kijelölt katonák - a közös felkészítés részeként - a litván hadseregben rendszeresített Carl Gustav M3 típusú páncéltörő fegyverrel lőttek. A különleges feladattal kapcsolatban Jenei Sándor főhadnagy, a század parancsnokhelyettese elmondta, hogy „rendkívül hasznos tapasztalatokat adott. A felkészítés során a kiképzők előre jelezték, hogy egy »erőteljes lökéshullámra« kell számítani és tényleg olyan érzés volt, mintha egy vizes törölközővel csaptak volna arcon minket.” 

Lövészeten a magyar század

A „Baltic Training 2014” gyakorlatsorozat célja, hogy a résztvevő nemzetek által használt harceljárásokat, müveleti képességeket mindegyik fél megismerje, és ezeket összehangolva gyakorlatozzanak a téli időjárási viszonyok között. Az előzetes tervek között szerepel harceljárások elsajátítása, épület harcászat, és erdős területen történő tájékozódás is.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
   MÁSOK ÍRTÁK
2016. 12. 05., 16:22

A Tomcat nyomában

1976 szeptemberében Skócia közelében rendezték meg a Team Spirit ’76 tengeri hadgyakorlatot, amelynek a USS John F. Kennedy repülőgép-hordozó is részese volt.
2016. 11. 29., 11:51

Feltalálták a drónszelídítő puskát

Ahogy a drónok egyre elterjedtebbé válnak, úgy használják őket egyre többen bűncselekmények elkövetésére.
2016. 11. 25., 09:20

Bács-Kiskun megye katonásan teljesít a toborzásban

A katonai toborzás elmúlt másfél évtizede alkalmából szerveztek ünnepséget csütörtökön Kecskeméten, az egyetem GAMF Karán.
2016. 11. 21., 09:36

A képességnövekedés korszaka kezdődik

NFIU: fontos lépés a szövetségesi elkötelezettség terén.

  JETfly Magazin

Orosz spotterek a napokban tettek közzé képeket arról, hogy az Orosz Vitézek bemutatócsoport újabb 4 darab új Szu-30SzM-et vehetett át.