2016. 12. 03. szombat
Ferenc, Olívia
: 314 Ft   : 295 Ft Benzin: 339 Ft/l   Dízel: 352 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Menetelnek a logisztikusok

Art of WAR  |  2006-07-14 09:04:03

Július 18–21. között 90. alkalommal rendezik meg a nijmegeni (Hollandia) négynapos menetversenyt, amely a világ egyik legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye. Idén a Magyar Honvédséget az MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság 13 fős csapata képviseli.

A viadal története az első világháború előtti időkre nyúlik vissza, amikor a holland hadsereg felismerte, hogy a fizikai felkészítés a katonai kiképzés egyik legfontosabb eleme, és azon belül a menetképesség (állóképesség) döntő fontosságú a katonai feladatok eredményes végrehajtása során.

A verseny négy napon keresztül (napi 40 km teljesítése 10 kilogrammos hátizsákkal) kimerítő erőpróba elé állítja az indulókat. A katonák számára előírt az egységes hadigyakorló öltözet, továbbá a verseny egész időtartama alatt az alakzatban haladás. A megmérettetéshez számos civil szervezet is csatlakozott az eltelt 90 évben, ami az indulók számának hihetetlen emelkedésével járt. Az első év 360 katona és 10 civil résztvevőjéhez képest, tavaly már közel 50 ezren (közöttük 7000 katona) teljesítették a távot. A versenyen a világ és az Észak-atlanti Szövetség tagállamainak hadseregei is képviseltetik magukat. Az MH ÖLTP csapatának felkészülését és a rendezvényen való indulását szponzorok segítették és segítik. Álljon itt köszönetül a támogatók neve: Menedék Emberbaráti Egyesület – Vitéz klub; T-Com; Hartmann-Rico; KIPSZER RT; RÁBA RT.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
   MÁSOK ÍRTÁK
2016. 11. 29., 11:51

Feltalálták a drónszelídítő puskát

Ahogy a drónok egyre elterjedtebbé válnak, úgy használják őket egyre többen bűncselekmények elkövetésére.
2016. 11. 25., 09:20

Bács-Kiskun megye katonásan teljesít a toborzásban

A katonai toborzás elmúlt másfél évtizede alkalmából szerveztek ünnepséget csütörtökön Kecskeméten, az egyetem GAMF Karán.
2016. 11. 21., 09:36

A képességnövekedés korszaka kezdődik

NFIU: fontos lépés a szövetségesi elkötelezettség terén.
2016. 11. 18., 09:34

Katonai temető - Solymár

Budapesttől alig 15 kilométerre, Solymár közelében helyezkedik el a brit katonai temető, 211 katona végső nyughelye, akik a Royal Air Force Magyarország fölött lelőtt bombázóin vesztették életüket 1944-ben.

  JETfly Magazin

A szovjet történelemben kevés az olyan család, amely akkora hatással lett volna a történelemre, mint a Mikojan család generációi. A közelmúltban elhunyt Ivan Mikojanra emlékezünk az alábbi összeállítással.