2017. 07. 24. hétfő
Kinga, Kincső
: 306 Ft   : 262 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Együttműködés a biztonságért

Art of WAR  |  2017-07-06 09:50:17

Az első szó, ami eszembe jut arról, amit itt láttunk, az az együttműködés volt. Ennek láttuk ékes bizonyítékát, és szeretnék gratulálni minden egyes katonának, aki a felkészülésben és a bemutatóban részt vett, hiszen magas szinten, magas színvonalon művelik mesterségüket – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes július 5-én, szerdán Győrben, a Szentesi Fokos 2017 elnevezésű gyakorlat kiemelt látogatói napján.

  • A Szentesi Fokos 2017 a Saber Guardian 2017 gyakorlatsorozat része
  • VIP-napot rendeztek a Szentesi Fokos 2017 gyakorlaton
  • Az amerikai hadsereg által vezetett nemzetközi megmérettetésen összesen körülbelül 25 ezer katona vesz részt

Az Amerikai Egyesült Államok szárazföldi haderejének Európában állomásozó erői által vezetett Saber Guardian 2017 elnevezésű nemzetközi gyakorlatsorozat részét képező Szentesi Fokos 2017 kiemelt látogatói napján a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára hangsúlyozta: „ez az együttműködés, a NATO-országok együttműködése mind-mind a biztonságról szól. Arról szól, hogy mi, magyarok a mi országunkban biztonságban élhessünk.” Hozzátette: ezt támogatja Magyarország kormányának azon célkitűzése is, amely szerint 2024-re hazánk GDP-jének két százalékát védelmi költségvetésre fordítják. „Erről szól a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programunk is. Az a célunk, hogy a 10 éves időszak végére Magyarország a régióban egy látható és komolyan vehető erő legyen, a Magyar Honvédséggel számolni kelljen. Azt gondolom, hogy már ma is számolni kell, hiszen katonáink bizonyították, hogy felkészültek és minden misszióban jól teljesítenek, mint ahogy jól teljesítenek a magyar határ védelmében is” – emelte ki Vargha Tamás.

„A katonák a kiváló együttműködés mellett kiváló felkészültségükről is tanúbizonyságot adnak. Ezért elismerésemet és köszönetemet szeretném kifejezni mind a magyar, mind a szövetséges katonáknak” − mondta dr. Benkő Tibor vezérezredes. A Honvéd Vezérkar főnök aláhúzta: a Magyar Honvédség jelenleg is készen áll a hazai és nemzetközi feladatok ellátására. „Mindamellett, hogy a határ mentén a magyar határ védelmében több ezer katonánk vesz részt, nemzetközi missziókban mintegy ezer katonánk teljesít szolgálatot, s eközben részt veszünk a hazai kiképzésekben, felkészítéseken, valamint a hazai és nemzetközi gyakorlatokban egyaránt” − emelte ki.

A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program kapcsán dr. Benkő Tibor vezérezredes úgy fogalmazott: „a Magyar Honvédség katonái meg is érdemlik, hogy most már korszerű, modernebb, új technikai eszközökkel és felszerelésekkel legyenek ellátva.”

Az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ügyvivője, David Kostelancik elmondta, hogy a jelenlévők egy sikeres akciót láthattak, sikeres együttműködést egy olyan műveletben, aminek a legfőbb célja a biztonság közös garantálása. Köszönetet mondott a magyar katonáknak szerepvállalásukért és azért, hogy bebizonyították: együtt képesek egy még erősebb szövetséget működtetni.

A Szentesi Fokos 2017 gyakorlat VIP-napján egy látványos vízi átkelést hajtottak végre a foglalkozássorozaton részt vevő magyar, amerikai és szlovén katonák. A külföldi katonák mellett a Magyar Honvédség számos alakulata is kivette a részét a gyakorlatból. Mint fogalmaztak, az összhaderőnemi képesség minden eleme megmutatta magát, hiszen a szárazföldi erőkön túl a Magyar Honvédség erői jelen voltak a vízen és levegőben egyaránt. Az MH 25. Klapka György Lövészdandár, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár lövészei, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred szakemberei és az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred, valamint az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ kijelölt állománya mellett az égbolton jelen volt az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis egy AS 350 típusú helikoptere és az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis két JAS-39 Gripen vadászgépe is. A vízi átkelési gyakorlat biztonságát őrizte az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred aknamentesítő hajója is.

A Szentesi Fokos 2017 a nagy láthatóságú Saber Guardian 2017 gyakorlatsorozat része. Az amerikai hadsereg által vezetett nemzetközi megmérettetésen összesen körülbelül 25 ezer katona vesz részt. A Győr melletti Mosoni-Duna két partján mintegy hétszázötven amerikai, csaknem háromszáz magyar és több mint ötven szlovén katona gyakorlatozott közösen.

Fotó: Rácz Tünde

Forrás: honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2017-07-13 09:49:16
Büszkék vagyunk katonáinkra. Kiválóan felkészült katonákat láthattunk a gyakorlat során, példaértékű volt a bemutató − fogalmazott dr. Simicskó István honvédelmi miniszter július 12-én, a Black Swan 2017 elnevezésű nemzetközi gyakorlat kiemelt látogatói napján.
2017-07-10 11:10:04
Korántsem hétköznapi lehetőség adódott Szolnokon, az Aba-Novák Kulturális Központban július 8-án, szombaton: magyar és amerikai katonák, valamint haditechnikai eszközeik töltötték meg a közeli parkolót, hogy a Black Swan 2017 nemzetközi gyakorlat résztvevői hivatalosan is bemutatkozhassanak a város lakóinak.
2017-07-06 09:50:17
Az első szó, ami eszembe jut arról, amit itt láttunk, az az együttműködés volt. Ennek láttuk ékes bizonyítékát, és szeretnék gratulálni minden egyes katonának, aki a felkészülésben és a bemutatóban részt vett, hiszen magas szinten, magas színvonalon művelik mesterségüket.
2017-07-05 11:25:11
Az Airbus Helicopters vállalat a napokban átadta a 15. egyben utolsó H-145M típusú többcélú, könnyű forgószárnyast a német haderőnek, azon belül is a KSK (Kommando Spezialkräfte), speciális egység részére.
2017-07-04 11:52:08
1917. április 6-án az Amerikai Egyesült Államok hadat üzent Németországnak és belépett az I. világháborúba az antant hatalmak oldalán. Az amerikai ipar már az USA semlegességének idején is ontotta a hadianyagot európai szövetségesei számára, most azonban a rohamtempóban felállított saját haderejük ellátására is gondot kellett fordítani.
2017-06-28 11:22:16
Kétnapos programot szervezett a HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály a Magyarországra akkreditált véderő-, katonai és légügyi attasék számára, június 21-22-én. Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison tett látogatásra a katonadiplomaták a Magyar Honvédség egyik forgószárnyasával érkeztek.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 07. 20., 09:14

Videón a drónvadász lézerfegyver

A világ első aktívan használt lézerfegyverét mutatta be az Egyesült Államok haditengerészete a CNN riportereinek, akik működés közben készíthettek videót a csendben támadó hadieszközről.
2017. 07. 19., 13:35
A Saber Guardian (Szablya Őre) 2017 fedőnevű rendezvénysorozat része az a keddi ejtőernyős légideszant-művelet is, melyet a pápai légibázis és a bulgáriai Bezmer repülőtere között végeztek.
2017. 07. 19., 13:22
Harminc év után látogatott izraeli kormányfő Magyarországra, Benjámin Netanjahu július 18-án, kedden Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyalt az Országházban. A magyar delegáció tagja volt többek között dr. Simicskó István honvédelmi miniszter is.
2017. 07. 18., 16:17
Az Oroszország ellen érvényben lévő szankciókkal indokolja a Honvédelmi Minisztérium (HM), hogy Mi–17-es szállítóhelikoptereinek nemrégiben Oroszországban elvégzett nagyjavítását nem használta ki arra, hogy egyúttal modernizálja az elavult, 30 éves gépeket.

  JETfly Magazin

1998. július 23-án, délután 3 óra előtt nem sokkal a 17-es oldalszámú MiG-29B repülőgéppel katasztrófát szenvedett Rácz Zsolt alezredes, aranykoszorús első osztályú repülőgép-vezető.