2017. 04. 27. csütörtök
Zita
: 312 Ft   : 286 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Megvan a horvát gyalogsági harcjárműtender győztese?

Art of WAR  |  2007-07-27 13:15:02

A néhány hónapot csúszó horvát gyalogsági harcjárműtenderen, úgy tűnik, végleg eldőlni látszik a harc az amerikai General Dynamics által birtokolt osztrák Steyr-SSG Pandur II járműve és a finn Patria AMW-je között. Mindkét jármű komoly exportsikereket ért el az elmúlt években, ám ennek ellenére a verseny továbbra is igen éles. A horvát hadsereg eszközei jóformán minden téren jelentősen elavultnak számítanak, így a most beszerzendő gyalogsági harcjárművek számottevően javítják a horvát haderő harcértékét.

Sajtóértesülések szerint a finn Patria AMV-je kerül ki győztesként, bár ezt egyelőre hivatalosan nem erősítették meg. A finnek előnye a jármü moduláris felépítésében rejlik (a jármü neve nem véletlenül Advanced Modular Vehicle), így felszereléstől függően ugyanazon jármüalvázból lövészpáncélos vagy páncélozott szállító harcjármü is kialakítható. Szintén a finnek malmára hajtotta a vizet a Pandur II kevésbé fényes szereplése: a próbák során ugyanis az amerikai–osztrák jármü sok olajat veszített, illetve egyik kereke is kilyukadt.Horvátország összesen 126 különböző kialakítású AMV-t kíván beszerezni mintegy 200 millió euróért. Feltehetőleg további 120 jármüre is opciót kötnek.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2017-04-12 11:12:52
A fehérorosz Belta hírügynökség a napokban tette közzé, hogy 2017. április 7-én újabb Mi-8MTV-5 típusú forgószárnyasokat vehetett át az ország légiereje. A helikopterek a Macsulisah légibázisra érkezek, összesen 6 példány.
2017-04-19 10:02:21
2017. február 3-án az Egyesült Államok tengerészetének hajóregiszteréből törölték az USS Enterprise-t, azaz becenevén a Big-E-t.
2017-04-05 09:24:10
A NATO-tag Lengyelország – földrajzi fekvésénél és történelménél fogva – jogosan tekint aggodalommal keleti határain túlra. Az észak-atlanti szövetség és Oroszország szembenállása egyre fokozódik, s ennek megfelelően a lengyel védelmi képesség, így a légvédelem erősítése sem maradhat el.
2017-04-04 09:15:03
Nem sok idejük lesz a Bakony természeti szépségeit csodálni az MH Bakony Harckiképző Központ katonáinak az idén sem, mert a sűrű tavalyi évhez képest 2017-ben tovább emelkedik a központ kezelésében lévő lő- és gyakorlótereken a különféle kiképzési napok száma.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 04. 26., 11:39
Látogatás a besti Museum Wings of Liberation-ban.
2017. 04. 25., 09:56
A USS Tang nevű amerikai tengeralattjáró 1943-ban merült először a víz alá, és a második világháború végéig csaknem húsz japán hajót süllyesztett el.
2017. 04. 24., 10:13
A volt NDK és NSZK határán található múzeum galériája, Németország, 2017. április.
2017. 04. 21., 09:51
Fontos követelmény lesz a radartendernél az olcsó működtetés, a rádióelektronikai fedés és a felderíthetőség csökkentése is.

  JETfly Magazin

Az Amerikai Haditengerészet feloldotta a Boeing T-45 Goshawk kiképzőgépekre elrendelt repülési tilalmat, ám bizonyos korlátozásokkal, mivel a fedélzeti oxigénellátó rendszer (Onboard Oxygen Generation System - OBOGS) vizsgálata még folytatódik.