2017. 03. 27. hétfő
Hajnalka
: 310 Ft   : 285 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Elhasználódnak az USA rombolói

Art of WAR  |  2007-10-26 12:17:00

Az USA haditengerészetében szolgáló Arleigh Burke-osztályú rombolók karbantartása során fény derült arra, hogy a hajók orrában lévő keresztmerevítők hajlamosak arra, hogy elhajoljanak. Erre csak most, szűk két évtizeddel az osztály szolgálatba állása után derült sor, ami elsősorban az afganisztáni és iraki hadműveleteknek köszönhető. Az elhajolt merevítők alapvetően nem veszélyeztetik a hajó biztonságát, ám ha rakétatalálat érné, zátonyra futna, vagy összeütközne egy másik hajóval, akkor jelentősen megnőne annak az esélye, hogy a hajó elsüllyed.

A szerkezeti hibára azért derült csak most fény, mert a hajók a két ázsiai hadmüvelet miatt folyamatosan maximális terheléssel szelik a tengerek vizét. Emellett a viharos időben az orrnak csapódó hullámok is okozói a meghibásodásnak. Mivel egyelőre jobb megoldást nem látnak, így a küldetésükről az otthoni kikötőjükbe visszatérő hajók szóban forgó részét átvizsgálják, a szükséges merevítőket kicserélik, illetve megerősítik azokat. Az 1991 óta szolgálatban álló Arleigh Burke valamivel egymilliárd dollár alatti árával és (változattól függően) 8315-től 9200 tonnáig terjedő vízkiszorításával minden idők egyik legnagyobb rombolója. Méreteit tekintve vetekszik a második világháború cirkálóival, ezek tüzerejét pedig többszörösen felülmúlja.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2017-03-17 11:56:28
A magyar katonák eddig is bebizonyították, hogy tudásban, felkészültségben bármikor felveszik a versenyt más nemzetbeli bajtársaikkal – köszönt el az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszió (UNFICYP) magyar kontingens 41. váltásának tagjaitól dr. Koller József ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis megbízott parancsnoka.
2017-03-14 11:36:54
Mindkét kontingens katonái tisztességgel és becsülettel helytálltak − jelentette ki Huszár János vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka március 13-án, hétfőn Tatán, az MH Iraki Kiképzés Biztosító Kontingens (MH IKBK) harmadik, valamint az MH KFOR Kontingens tizenötödik váltásának visszafogadó ünnepségén.
2017-03-13 15:40:22
A német védelmi minisztérium a napokban döntést hozott arról, hogy az amerikai Northrop Grumman vállalattól MQ-4C Triton típusú pilóta nélküli repülőeszközöket vásárol. A Tritonok leszállítása 2025 után kezdődik meg.
2017-03-10 11:38:40
2017. február 27-én levegőbe emelkedett a legújabb kínai felderítő és csapásmérő feladatokra is alkalmas Wing-Loong II típusú drón. A pilóta nélküli repülőgép összesen 31 percet töltött a levegőben.
2017-03-09 10:16:04
Az INS Viraat repülőgép-hordozó után az Indiai Haditengerészet újabb ikonikus, szovjet gyártmányú eszközétől válik meg a közeljövőben, ugyanis március 29-én az INS Rajali légibázison elbúcsúztatják a Tu-142M nagy hatótávolságú tengerészeti felderítő repülőgépeket.
2017-03-08 15:10:24
Indiai küldöttség tárgyalt a Novoszibirszki Légijármű-javító Üzemben (NARZ) február végén. Az előzetes tárgyalások pontosítása után szerződést írtak alá a gyárral, melynek értelmében 30 darab Mi-17-1V helikopter nagyjavítására kerül sor.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 03. 27., 09:55
1968 elejétől az észak-vietnami légvédelem új taktikát kezdett alkalmazni az amerikai repülőgépek ellen azzal, hogy a támadó kötelékekre több tüzelőállás indított rakétát.
2017. 03. 24., 09:09

Magyar-amerikai közös kiképzés

Háromnapos közös kézi lőfegyvergyakorlaton vett részt a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár kijelölt állománya, illetve az amerikai 10. páncélos felderítőezred 4. zászlóaljának „Apache” százada a szomódi lőtéren.
2017. 03. 23., 09:31
Hét Bács-Kiskun megyei katona is tagja az ENSZ ciprusi békefenntartó missziója következő váltásának. Valamennyien a kecskeméti repülőbázison dolgoznak, egy év külszolgálatot vállaltak.
2017. 03. 16., 11:39
A magyar katonák eddig is bebizonyították, hogy tudásban, felkészültségben bármikor felveszik a versenyt más nemzetbeli bajtársaikkal.

  JETfly Magazin

Az Egyesült Államok Hill légibázisának közleménye szerint, 2017. március 14-én útnak indultak Indonéziába a soron következő, modernizáláson átesett Block 25-ös verziójú F-16 Fighting Falconok.