2017. 04. 29. szombat
Péter
: 312 Ft   : 286 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Mégsem kellenek az osztrák járművek a cseheknek

Art of WAR  |  2007-12-11 15:18:00

Mint ismeretes, a Csehország történetének legnagyobb hadiipari beszerzését jelentő Pandur projekt épp a napokban ért a végső fázisba, azaz már az első példányok is elkészültek, sőt egyeseket már át is adtak. Az összesen 800 millió eurós üzlet Csehországot a térség legmodernebb kerekes páncélozott harcjárműveivel látta volna el. Ma reggel a cseh rádió a védelmi miniszterre hivatkozva bejelentette, hogy Csehország felmondja a szerződést.

Az osztrák Steyr-Daimler-Puch összesen 199 Pandur II kerekes páncélozott harcjármüvet szerzett volna be, amelyből már 17 el is készült. A gyártásban cseh cégek is érdekeltek, hiszen a jármü kb. 40%-a cseh alkatrészekből áll össze. Ez egyébként a szerződéskötés feltétele is volt. A cseh védelmi tárca elmondása alapján két indok miatt döntöttek a drasztikus lépés meghozatala mellett: először is a gyártó nem tartja be a szerződésben rögzített határidőket. Ez valószínüleg annak is köszönhető, hogy a cseh állam meglehetősen szük határidőket szabott. A másik, sokkal kellemetlenebb indokok a szállított jármü hiányosságaira hívják fel a figyelmet. Ezek szerint az újonnan elkészült jármüvek az előre, szerződésben lefektetett próbákon megbuktak, azaz nem hozzák a kívánt teljesítményt. Az osztrák hadiipari cég egyelőre nem kommentálta a bejelentést.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2017-04-19 10:02:21
2017. február 3-án az Egyesült Államok tengerészetének hajóregiszteréből törölték az USS Enterprise-t, azaz becenevén a Big-E-t.
2017-04-12 11:12:52
A fehérorosz Belta hírügynökség a napokban tette közzé, hogy 2017. április 7-én újabb Mi-8MTV-5 típusú forgószárnyasokat vehetett át az ország légiereje. A helikopterek a Macsulisah légibázisra érkezek, összesen 6 példány.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 04. 28., 09:21
Az ázsiai nagyhatalom vízre bocsátotta első, teljes mértékben saját gyártású repülőgép-hordozóját április 26-án, szerdán.
2017. 04. 27., 16:35
Az oroszországi javíttatás mellett amerikai használt Black Hawkokra is van ajánlat.
2017. 04. 26., 11:39
Látogatás a besti Museum Wings of Liberation-ban.
2017. 04. 25., 09:56
A USS Tang nevű amerikai tengeralattjáró 1943-ban merült először a víz alá, és a második világháború végéig csaknem húsz japán hajót süllyesztett el.

  JETfly Magazin

A napokban megérkezett Izraelbe (a Nevatim légibázisra) a soron következő 3 F-35A Lighting II (Adir) típusú ötödik generációs vadászrepülőgép – írja a Lockheed Martin.