2016. 12. 10. szombat
Judit
: 314 Ft   : 296 Ft Benzin: 352 Ft/l   Dízel: 365 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Kötéltánc – Barcs 1991-es bombázásának háttere

Art of WAR  |  2008-03-28 19:17:00

Tulajdonképpen már a szerb–horvát konfliktus első percétől felvillant bennem, hogy a határaink túlsó oldalán dúló fegyveres összecsapások magukban rejtik a veszélyt a mi számunkra is. Ahogy teltek a hetek, hónapok, úgy szinte naponta találkoztam olyan jelentésekkel, hogy lövedékek és kis hatósugarú légvédelmi rakéták darabjai hullottak magyar területre. Az sem volt ritka, hogy a jugoszláv légierő csapásmérő repülőgépei a horvát erők elleni támadó manőverek egy részét már magyar terület fölött kezdték el, és még a magyar légtérben tartózkodva nyitottak tüzet a határ másik oldalán lévő célpontjaikra.

Egy idő után megszoktam, hogy a napi repülőfőnöki megbeszélések egyik állandó napirendje az előző 24 óra légi határsértéseinek és más fegyveres eseményeknek a számbavétele volt. Korábban hihetetlennek tünt volna, de számomra kiderült, hogy ezt a folyamatos feszültséget meg lehet szokni.Kétségtelenül önuralomra, politikai és katonai és bölcsességre volt szükség, hogy ilyen körülmények között a Magyar Honvédség kijelölt szárazföldi és légvédelmi alegységeit csak olyan távolságra helyezzük el a határtól, amely még nem jelent kihívást a déli szomszédainknak. A nyilvánvaló kísértés ellenére okos döntést hozva nem készültünk légvédelmi rakétát indítani a légterünket újra és újra megsértő jugoszláv repülőgépek ellen. Nem készültünk erre, mert a harci gépek céljai nem országunk területén voltak. Úgy éreztük, hogy egy rossz, elhamarkodott "mozdulat" a magyar légvédelem, rakétáink és elfogó vadászrepülőgépeink részéről "beleránthatja" hazánkat a szerb-horvát konfliktusba.

Ebben az időben a Magyar Honvédség repülőfőnökének technikai helyetteseként szolgáltam. Munkatársaimmal különös figyelmet kellett fordítanunk a vadászrepülő-ezredek repülőgépei­nek hadrafoghatóságára, üzemképességére, a készültségi szolgálatok zavartalan müködésére, a taszári repülőtérre áttelepített helikopteres csoportosítás alkalmazási feltételeinek megteremtésére, fenntartására.Október utolsó hetében sem gondoltam arra, hogy 27-én este milyen közel járhatunk majd ahhoz, amit kitartóan és mindeddig sikeresen elkerültünk, a közvetlen konfliktushoz. Ráadásul ez most nem is rajtunk múlott.

Október 28-án reggel értesültem az előző este Barcson történtekről. Azonnal nyilvánvalónak éreztem, hogy ez más, mint a korábbi esetek. "Bombát dobtak Barcsra!" - így szólt a barcsi események rövid minősítése. A helyi hatóságok a rendőrség vezetésével természetesen azonnal megkezdték a 20 óra 51 perckor bekövetkezett esemény helyének és körülményeinek vizsgálatát. Érdeklődve hallgattam a nap során egyre érkező új és új információkat. Akkor még nem gondoltam, hogy szerepem lesz az ügy kivizsgálásában, később azonban erre is sor került.Rövidesen világossá vált ugyanis az érintett vezetők számára, hogy repülőszakmai - repülőgép-vezetői és repülőmérnöki - vizsgálatok és véleményezés nélkül semmire sem mennek, márpedig a kormány és a közvélemény követelte a helyzet tisztázását.A fő kérdés az volt, hogy szándékosan Barcs felett oldották ki a bombákat, vagy véletlen hiba okozta azok becsapódását. A válaszadók későbbi munkáját lélektanilag megkönnyítette az a tény, hogy óriási szerencsének köszönhetően személyi sérülés vagy haláleset nem következett be.

A repülőszakmai feladatot ketten, Kositzky Attila ezredes, a légvédelmi hadtest repülőfőnöke és jómagam kaptuk meg. Kettőnk munkáját még sokan segítették a rádiótechnikai (radar) szakterületről, a harcálláspontokról és a meteorológiai szolgálattól. A munkát viszonylag rövid idő alatt elvégeztük, majd ennek végén sajtótájékoztatót tartottunk a Honvédelmi Minisztérium VI. emeleti tanácstermében, kiállítva ott a bizonyításhoz szükséges minden anyagot, beleértve a kazettás bomba roncsolódott, szétszakadt kazettáit is.

Mit is kellett bizonyítanunk? Honnan jött, és melyik légierő repülőgépéről van szó - ez volt a feladat. Ehhez rendelkezésünkre állt a légvédelmi rendszerünk lokátorai által mért és rögzített kép a berepülésről és kirepülésről, mindenről, ami 1500 m feletti magasságon történt. Radarjaink kisebb magasságon már használhatatlanok voltak. Maga a támadási manőver már alacsonyabban, 300-350 m magasságban zajlott le a szemtanúk és a számítógépes modellezés alapján.

Birtokunkban volt az angliai Hunting Enqineering BL 755 típusú, MK3-s változatú kazettás bombái­nak szét nem robbanó, csak a földbe csapódástól roncsolódott, jól vizsgálható két kazettája. Ez lényegében egy hengeres lemezszekrény, amelyben 144 db, 2,5 kg súlyú, fékezett zuhanási sebességü kisbomba van. A lemezszekrény (kazetta) a levegőben szétnyílik, és a kis bombák becsapódva elvégzik a szándékolt pusztítást.A "honnan jött" kérdésre világos, cáfolhatatlan bizonyítékunk volt: Jugoszláviából. De vajon melyik légierő repülőgépéről van szó? Ez most - és akkor is - ostoba, felesleges kérdésnek tünik és tünt, hiszen számunkra a válasz nyilvánvaló volt. Később, a Szabadkán lefolytatott magyar-jugoszláv vegyes bizottsági tárgyaláson azonban kiderült, hogy a jugoszláv fél semmit sem ismer el.

Vajon volt-e ilyen bomba a jugoszláv légierő fegyverzetében? Természetesen igen. Egy 1988-ban készült fényképfelvételen, amelyet a jugoszláv légierő nyílt napján készítettek, egy MiG-21 bisz szárnya előtt, a többi függeszthető fegyver társaságában ott láthattuk a BL 775-öst.A sajtóértekezlet egyik érdekessége az volt, hogy amikor idáig jutottunk a bizonyítékok bemutatásában, akkor a meghívott vendégek soraiból egyszer csak felállt a brit katonai véderőattasé. Elmondta, hogy valóban, ezeket a bombákat ők szállították a jugoszláv légierőnek néhány évvel ezelőtt. Ez a gesztus nekem nagyon jólesett, mert eddig is egyenes embernek ismertem meg az attasé urat, de erre a nyilatkozatra tényleg nem volt rákényszerülve. Megköszöntük.

Arra is választ vártak tőlünk, hogy vajon a célpont eltévesztéséről lehetett-e szó? Ezt valószínütlennek ítéltünk, hiszen derült, felhőtlen ég volt, 15-20 km-s vízszintes látással. A hold déli irányból világította meg a területet, így a Dráva folyó ezüstös csíkja eltéveszthetetlen volt a levegőből. Ezenkívül a jugoszláv határ menti területeken elsötétített települések, falvak voltak, gyakorlatilag teljes sötétség. A Dráva magyar oldalán azonban kivilágított városok, falvak sorakoztak egymás mellett. Ezt látta az esemény után riasztott, a barcsi légtérbe beérkezett két magyar vadászrepülőgép pilótája is.

Az is kérdés volt, hogy leeshettek-e a bombák a rossz felfüggesztés vagy más hiba miatt. Hibára utaló jelet a vizsgálatkor nem találtunk, a bombákat élesítették, azok a kioldás után, levegőben történt repülésük közben szabályosan "lemüködtek".A vizsgálatunk során, majd később a magyar-jugoszláv vegyes bizottság tárgyalásainak, egyeztetéseinek időszakában is újra és újra megkísértett az a gondolat, hogy mi történhetett volna, ha nincs ilyen óriási szerencsénk. Egy ideig nem tudtam elszakadni attól a rémképtől, hogy ezek a bombák a 27-én esti bombavetési iránytól néhány száz méterrel oldalra, a város belső területei felé repülve is becsapódhattak volna. A szétrepülő sok ezer repesz több ember életét kioltja, még több sebesülést okozva, hiszen a ledobott kazettákból kiszabadult, összesen 288 db kiskaliberü repeszbombát éppen az élőerő pusztítására tervezték.

Nagyon rossz vízió, belátom, de a megismétlődés akkor, azokban a napokban még nem volt kizárható. Arra gondoltam, hogy ha egy ilyen eset megtörténne, akkor a magyar zászlókkal letakart koporsók láttán a közvélemény jelentős része megtorlást követelt volna, amelyet nagyon nehéz lett volna leszerelni. Ez pattanásig feszítette volna az idegeket a Magyar Honvédségben is.

Szerencsére az akkori gondolataimat leíró mai mondatokat uralja a "volna" szócska, mert később semmi ilyesmi nem következett be. Ez köszönhető volt a magyar kormány higgadtságának, a magyar-jugoszláv vegyes bizottsági tárgyalások eredményének, mely megállapodás szerint a magyar és a jugoszláv légvédelmi központok ezt követően állandó, "forródrót"-kapcsolatban álltak egymással. A megállapodás szerint például, ha bármelyik fél a határ két oldalán meghúzott 20-20 km-s sávba katonai repülést tervezett, arról előre értesítette a másik fél légvédelmi központját. Ez ugyan nem volt százszázalékos biztosíték, de mégis megkönnyítette a dolgunkat.

A Szabadkán folytatott tárgyalások röviden jellemezhetők: mi mindent bizonyítottunk, a jugoszláv fél semmilyen bizonyítékot nem ismert el. Ugyanakkor én végig azt éreztem, alig várják, hogy a tárgyalások ezen számukra kínos szakasza befejeződjön, és végre valamilyen módon bizonyítani tudják együttmüködésüket a jövőre nézve. A megállapodások is ezt tükrözték, hiszen viszonylag könnyen, gyorsan születtek meg.A mai napig találgatások tárgya az, hogy ki és miért követte el a bombák kioldását Barcs felett. A válasz megadását a jugoszláv partnerek megakadályozták, bár szerintem ők pontosan tudták, mi történt, ki volt a pilóta. A tárgyaláson tapasztalt jugoszláv magatartásból én arra következtettem, hogy az akciót nem titkos kormányzati elhatározás vagy a légierő vezetésének döntése előzte meg. Valószínüsítem, hogy egyéni akció vagy két-három reptéri katonaszemély közös tevékenységének eredménye volt a barcsi bombavetés.

Azon lehet gondolkodni, hogy még a jugoszláv légierőben szolgáló horvát nemzetiségü vagy szerb katonák (pilóta) szerették volna bevonni Magyarországot a háborúba, attól remélve nemzetük számára valamilyen kedvező fordulatot. Ez persze ugyanolyan fikció, mint az azóta megszületett többi feltételezés.

Visszaemlékezésem végén megismétlem, szerencsénk volt. Nem biztos azonban, hogy ez mindig így lesz. A kilencvenes évek közepén, az egyik franciaországi látogatás alkalmával mondta nekünk egy francia tábornok: "Uraim, ha egy nemzet úgy gondolja, hogy vannak védelemre méltó értékei és érdekei, akkor kötelessége gondoskodni azok védelméről."Ha már kötelességről beszélünk, akkor idekívánkozik még egy mondat, nem pontosan idézve: "A jövőben soha többet nem fordulhat elő, hogy a magyar katona kezébe olyan fegyvert adunk, amellyel sem hazáját, sem önmagát megvédeni nem tudja." Már nem emlékszem pontosan, kitől hallottam, valószínüleg Antall József akkori miniszterelnök mondta, némi indulattal, amikor világosság tettük számára, hogy a jugoszláv légierő MiG-29-eseivel szemben semmit sem tudunk a levegőbe emelni.Akkor 1991-t írtunk.

Hogy jön ez ide, a barcsi visszaemlékezéshez? Azokban a napokban pokoli rossz érzésünk volt, nekünk katonáknak, ismerve a légierőnk technológiai fejlettségi szintjét, a még éppen csak megoldható és már megoldhatatlan feladatokat.Tudom, sokan elutasítják, de szerintem 1991. október 27-e estéjének általánosítható tanulságait okos, felszabadult elmével ma is megtalálhatják a politikusok és katonák egyaránt.Például sokat segített volna egy nagy teljesítményü lokátor, amely mélyen belátott  volna a Balkán fölé, akár 100 méteres magasságról is információkat adva...

Folytatás: Lokátorszemmel 

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
   MÁSOK ÍRTÁK
2016. 12. 07., 09:44

Tank nap Szlovákiában

Tank Nap Trenčianske Stankovce-ben, haditechnikai bemutatókkal. 2016. július.
2016. 12. 05., 16:22

A Tomcat nyomában

1976 szeptemberében Skócia közelében rendezték meg a Team Spirit ’76 tengeri hadgyakorlatot, amelynek a USS John F. Kennedy repülőgép-hordozó is részese volt.
2016. 11. 29., 11:51

Feltalálták a drónszelídítő puskát

Ahogy a drónok egyre elterjedtebbé válnak, úgy használják őket egyre többen bűncselekmények elkövetésére.
2016. 11. 25., 09:20

Bács-Kiskun megye katonásan teljesít a toborzásban

A katonai toborzás elmúlt másfél évtizede alkalmából szerveztek ünnepséget csütörtökön Kecskeméten, az egyetem GAMF Karán.

  JETfly Magazin

2016. december 7-én, helyi idő szerint este 6 óra körül az Egyesült Államok tengerészgyalogsága (USMC) elveszítette egyik Japánban állomásozó pilótáját és F/A-18 Hornet repülőgépét.