2016. 12. 03. szombat
Ferenc, Olívia
: 314 Ft   : 295 Ft Benzin: 339 Ft/l   Dízel: 352 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Az amerikai légierő újabb katonáit azonosították, akik a vietnami háborúban bevetés közben tűntek el

Art of WAR  |  2008-06-24 13:54:31

A Védelmi Minisztérium Hadifogoly és Eltűnt Személyek Hivatala 2008. május 27-én adta hírül, hogy az USAF Vietnamban eltűnt repülőit sikerült azonosítani. 1972 tavaszán egy AC-130A Spectre típusú repülőgéppel éppen egy küldetést hajtottak végre Laosz fölött, amikor egy föld-levegő rakétával lelőtték őket. A tizennégy fős személyzetet akkor eltűntnek nyilvánították miután a lezuhanás körzetében erős ellenséges tevékenység akadályozta meg a sikeres kutatást. Később összesen tíz főt, utóbb pedig, a maradék négy személyt is azonosították a DNS-minták alapján.

Az US Air Force AC-130 Spectre típusú „légi ágyúnaszádja” 1972. március 29-én a thaiföldi Ubon légibázisról, 14 fős legénységgel a fedélzetén, indult felderítő bevetésre Dél-Laosz fölé. A küldetés során a repülőgépet ellenséges föld-levegő rakétatalálat érte, amelynek következtében a Spectre - személyzetével együtt - lezuhant. Néhány nap múlva azonban, végleg le kellett állítani a kutató-mentő erőfeszítéseket, mivel abban a körzetben nagyon erős ellenséges tevékenység volt tapasztalható.

Először 1986-ban Joint POW/MIA Accounting Command (eltüntek és fogságbaesettek kutatását végző egyesített parancsnokság – JPAC) embereinek nyílt lehetősége arra, hogy a laoszi hatóságok együttmüködésével, felkutassák és feltárják a szerencsétlenség helyszínét, a laoszi Savannakhet tartományban. A feltáró munkák során emberi maradványokra, valamint kettő darab azonossági jegyre (közismertebb nevén: dögcédula), továbbá életmentő felszerelésekre és repülőgép-roncsokra bukkantak. A két évig tartó vizsgálatok során végül a személyzet kilenc tagját sikerült azonosítani.Ezután 2005 és 2006 között, a JPAC szakértői másodszor is engedélyt kaptak a helyszín újbóli, alaposabb átkutatására. A csapat ezúttal újabb emberi maradványokat talált, ezen kívül személyes holmikat és felszerelési tárgyakat. Akkor, a szükséges DNS- és fogazat minták alapján sikerült a személyzet egyik újabb tagját, Young Cainford-ot azonosítani. A maradék négy repülő földi maradványait, hivatalosan csak a 2008. május 27-én kibocsátott vizsgálati jegyzőkönyv eredményes lezárása után igazolták. A bevetésben eltünt (MIA) személyek között volt, Barclay B. Young őrnagy (a Connecticut-i Hartfordból) és James K. Cainford (Senior Master Sergeant) tiszthelyettes (a Maryland-i Brunswickből) is. A másik két nevet ellenben, a családok kifejezett kérésére, nem hozták nyilvánosságra.

Canifordot-ot május 28-án, a Washington közeli arlingtoni temetőben teljes katonai tiszteletadással temették el. Young örök nyugalomra helyezéséről a leszármazottak később döntenek. Mivel a másik két katona maradványait nem sikerült egyénenként különválasztani, ezért őket – szintén Arlingtonban – egy közös sírba temették el a családtagok jelenlétében.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
   MÁSOK ÍRTÁK
2016. 11. 29., 11:51

Feltalálták a drónszelídítő puskát

Ahogy a drónok egyre elterjedtebbé válnak, úgy használják őket egyre többen bűncselekmények elkövetésére.
2016. 11. 25., 09:20

Bács-Kiskun megye katonásan teljesít a toborzásban

A katonai toborzás elmúlt másfél évtizede alkalmából szerveztek ünnepséget csütörtökön Kecskeméten, az egyetem GAMF Karán.
2016. 11. 21., 09:36

A képességnövekedés korszaka kezdődik

NFIU: fontos lépés a szövetségesi elkötelezettség terén.
2016. 11. 18., 09:34

Katonai temető - Solymár

Budapesttől alig 15 kilométerre, Solymár közelében helyezkedik el a brit katonai temető, 211 katona végső nyughelye, akik a Royal Air Force Magyarország fölött lelőtt bombázóin vesztették életüket 1944-ben.

  JETfly Magazin

A szovjet történelemben kevés az olyan család, amely akkora hatással lett volna a történelemre, mint a Mikojan család generációi. A közelmúltban elhunyt Ivan Mikojanra emlékezünk az alábbi összeállítással.