2017. 08. 22. kedd
Menyhért, Mirjam
: 304 Ft   : 258 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Kezdődik a Bevetési Irány 2009

Art of WAR  |  2009-08-29 10:17:10

Bevetési Irány 2009 címmel augusztus 31-től szeptember 25-ig tart Ercsiben a Magyar Honvédség legnagyobb horderejű, harcászati szintű gyakorlata, amelyben a honvédség szinte valamennyi katonai szervezete részt vesz. Az idei gyakorlaton olyan hosszú ideje nem alkalmazott képességeket is felelevenítenek, melyek végrehajtása új kihívást jelent.

Az ideiglenes tábor parancsnoka, Nyers József ezredes csütörtöki tájékoztatása szerint augusztus 17-e óta dolgoznak a gyakorlatot előkészítő csoportok; a teljes létszám esetén 1300-nál több katonát befogadó sátorváros már áll, s a szükséges eszközpark is csaknem teljes egészében megérkezett a táborba. A létszám és az eszközpark várhatóan szeptember 6-ra lesz teljes. A táborparancsnok elmondta: legnagyobb létszámban az 5. lövészdandár, a 37-es müszaki zászlóalj és a kaposvári ezred katonái vesznek részt a számítógéppel támogatott harcászati gyakorlaton. Felelevenítenek olyan régi katonai képességeket, amelyeket hosszú ideje nem alkalmaztak, s emiatt végrehajtásuk új kihívást jelent mind a személyi állomány, mind az alkalmazott haditechnikai eszközök számára. Nemcsak a szárazföldi és a légierőhöz tartozó katonai szervezetek együttmüködését mutatják be, hanem a tüzszerész és hadihajós szervezetet, a müszaki képességeket és a lövészek nemzetközi feladatokra felajánlott erőit is.

A gyakorlatot Ercsi településtől délre, a volt dunai átkelési gyakorlótér területén tartják, ahol a katonák vízi átkelést hajtanak végre a folyón, s ahhoz a kompátkeléstől a hídátkelésig minden, a honvédség alkalmazásában levő eszközt használnak. Csütörtökön már építették a több mint hetven elemből álló szalaghidat. A gyakorlat ünnepélyes megnyitása augusztus 31-én lesz, szeptember 15-én pedig bemutató napot tartanak, amelyre katonai vezetőket és közjogi méltóságokat várnak.

 

2005 óta...

A Bevetési Irány gyakorlatsorozat 2005-ben indult el. A legelső gyakorlat célja az volt, hogy a 2004. évi átszervezések után létrejött új szervezeteket, így elsősorban az új típusú lövész zászlóaljakat, valamint az ahhoz kapcsolódó harctámogató és harckiszolgáló támogató alegységeket bemutassák azzal a vezetési rendszerrel együtt, amely az érintett zászlóaljakat vezeti és irányítja. Mindezeken túl megismerhették azokat az új katonai képességeket is, amelyeket az akkori katonai felső vezetés hozott létre. Mint kiderült, ilyenek voltak többek között a felderítéssel, a különleges müveleti és müszaki tevékenységek (víztisztító alegységek) alkalmazásával kapcsolatos technikai eszközök és alegységek, valamint az országvédelmi feladatokra igénybe vehető erők. A legfontosabb cél azonban a szárazföldi és légierők sikeres együttmüködésének bemutatása volt. A 2005-ös gyakorlatnak kettős feladata volt: egyrészt gyakoroltatni kellett azokat az erőket és eszközöket, amelyek a különböző missziós tevékenységekre vettek igénybe, másrészt össze kellett hangolni azokat a mozzanatokat is, amelyek az országvédelem célját szolgálták. Ez egy zászlóalj harccsoport szintü gyakorlat volt, amelyre ráépült egy dinamikus bemutató is, így mozgás közben vonultatták fel a Magyar Honvédségben rendszeresített technikai és légi eszközöket. Ekkor alakult ki az is, hogy a statikus bemutató helyen nemcsak a szakma számára, hanem szélesebb közönségnek is bemutatásra kerülnek a látottak.

A Bevetési Irány 2006 gyakorlatot a tatai 25. Lövészdandár hajtotta végre. A parancsnoki és törzsvezetési gyakorláson túl a béketámogató müveletekben résztvevő erők tevékenységét demonstrálta, kifejezetten az afganisztáni viszonyokra vonatkoztatva egy béketámogató erő táborán, annak berendezésén, illetve tevékenységén keresztül.

 

A Bevetési Irány 2007 gyakorlat a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár alegységeire épült. A cél kifejezetten az országvédelmi képességek bemutatása volt a zászlóalj harccsoport éleslövészetével egybekötött komplex harcászati gyakorlaton, valamint az ehhez kapcsolódó parancsnoki és törzsvezetési gyakorláson keresztül. Fontos szempont volt az is, hogy az újonnan létrejött parancsnokság összekovácsolódjon, illetve, hogy tökéletesítsék a szárazföldi és légierő közötti együttmüködést.

A Bevetési Irány 2008 az egy évvel korábbi gyakorlat folytatása volt, és elsősorban az országvédelmi feladatok bemutatását célozta. A parancsnoki és törzsvezetési gyakorlás a „Bocskai Fokos 2008” nevet kapta, és megegyezett az egy évvel korábbi gyakorlat alapadataival, de kibővült azzal a feladatrendszerrel, amit úgy hívnak: „Befogadó Nemzeti Támogatás”. A beérkező NATO szövetséges csapatok fogadása, biztosítása, és amennyiben szükséges, harcbavetésre való felkészülése volt az elsődleges. Terepen a fő szempont az volt, hogy az éleslövészetekkel egybekötött harcászati gyakorlatok keretében is gyakoroljon az állomány tökéletesítve a szárazföldi és légierő közötti együttmüködést.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2017-07-31 11:17:54
1914. szeptember 5-én még csak egy hónapja tartott az I. világháború, de aznap délután örökre megváltozott a tengeri hadviselés, mert egy tengeralattjáró először süllyesztett el modern torpedóval egy hadihajót.
2017-07-27 10:08:12
Az alakulat Szomódon található helyőrségi lőterén ünnepelték fegyvernemi napjukat a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár 11. Harckocsi Zászlóaljának katonái július 25-én, kedden.
2017-07-26 13:47:10
A sikeresen teljesített Tobruq Legacy 2017 többnemzeti, kis-közeli hatótávolságú légvédelmi rakéta harcászati gyakorlat, valamint az éleslövészet után hazatértek az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred honvédjei Csehországból.
2017-07-25 15:10:41
Amit korábban már az orosz médiák is nyilvánosságra hoztak, most vietnámi részről is megerősítésre került: a délkelet-ázsiai ország 64 darab T-90Sz/SzK harckocsit vásárol Oroszországtól.
2017-07-20 09:51:47
Elérkezett a régóta várt alkalom. Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred honvédei két év után ismét légvédelmi rakéta éleslövészeten bizonyíthatták szakmai felkészültségüket, melyre idén a TOBRUQ LEGACY 2017 gyakorlat kínált lehetőséget Csehországban.
2017-07-19 10:14:30
A TOBRUQ LEGACY 2017 többnemzeti, kis-közeli hatótávolságú, légvédelmi rakéta harcászati gyakorlat és a TOBRUQ ARROW 2017 éleslövészet már javában tart, a rendezvények fő napjai azonban még hátra vannak.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 08. 21., 13:19
Hetvenkét évvel eltűnése után megtalálták a második világháború végén elsüllyedt USS Indianapolis amerikai hadihajó roncsait a Fülöp-szigetek közelében, a Csendes-óceán mélyén - számolt be róla vasárnap a BBC News.
2017. 08. 17., 12:03
Kiválóan teljesít a kiképzéseken az észtországi Training Bridge 2017 feladaton résztvevő Lövészszázad Harccsoport állománya. A terep sajátosságai miatt a foglalkozások fő hangsúlyát a gyalogos harcászatra helyezték.
2017. 08. 15., 15:54
Kína lassan a világ vezető gazdasági hatalma lesz, de hadereje közel sem olyan ütőképes, mint létszáma és az ország forrásai alapján sejteni lehetne.
2017. 08. 08., 14:45
Kritikus időszakot élünk a magyar honvédelem ügye szempontjából.

  JETfly Magazin

A légi közlekedés biztonságához kapcsolódó, több szakterületet érintő tudományos kutatási és kísérleti fejlesztési programot indított a Nemzeti Közszolgálati Egyetem.