2016. 12. 09. péntek
Natália
: 314 Ft   : 296 Ft Benzin: 352 Ft/l   Dízel: 365 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Ford tizedes megmentése

Art of WAR  |  2009-09-01 09:17:23

Afganisztánban a tálib uralom megdöntéséért és az ország békéjének helyreállításáért küzdő brit egységeknek nagyon kemény harcokban kellett helytállniuk. A szárazföldi csapatokat a levegőből Apache AH Mk1-es csatahelikopterek támogatták (ez az amerikai gyártmányú Apache erősebb, Rolls-Royce hajtómûvekkel felszerelt brit változata), igen hatékonyan és minden áldozatra készen.

Cikksorozatunk egy valós, 2007-ben megtörtént eseményt dolgoz fel, amelynek során néhány Apache-személyzet olyan tettet hajtott végre, amely a brit légierő történelemkönyveinek legdicsőségesebb lapjain kap majd helyet.

Afganisztánban a helyzet változatlan

Afganisztán évezredes háborús múltra tekint vissza. Az ország hol idegen hódítók alá tartozott, hol a "saját" hadurak állandó háborújának színteréül szolgált. A helyiek megtanultak együtt élni az állandó háborúkkal, és megtanultak hallgatagon elszigetelődni a háborúzó katonáktól, legyenek azok külföldiek vagy belföldiek. Ahogy egy régi afgán mondás tartja: "Az idegeneknek óráik vannak, nekünk időnk van."

Afganisztán Hamid Karzai elnök által vezetett, demokratikusan választott, legitim kormánya gyakorlatilag csak a főváros, Kabul környékén és az északi területeken tudta megszilárdítani uralmát. A déli országrészben - és különösen a hírhedt Helmand tartományban - a kormány erői szinte nem is voltak jelen, ez a terület a tálibok rémuralma alá tartozott. A tálib terror visszaszorítására nemzetközi kampány keretében komolyabb brit erők is felvonultak 2006 áprilisában. A katonák számára nagyon szigorúak voltak a bevetés szabályai. Elsődleges céljuk az ország újjáépítésének segítése és a közbiztonság megteremtése volt.

Afganisztán élénk példája az ún. aszimmetrikus hadviselésnek, amikor jól képzett és jól felszerelt, hivatásos katonákból álló reguláris erők állnak a civilek között rejtőző, nem túl jól képzett és nem túl jól felszerelt, gerilla-hadviselési módszereket alkalmazó ellenséggel szemben. A gyakorlatban viszonylag hamar kiderült, hogy a jelentős technikai és tûzerőbeli túlerőben lévő szövetségesek nem tudnak döntő fölényre szert tenni a harcban.

A brit haderő a Dél-Afganisztánban található Helmand tartomány biztonságossá tételére vállalkozott. A nyolcvanas években egy teljes szovjet gépesített lövészhadosztály összesen 12000 katonával próbálta meghódítani ezt a tartományt, sikertelenül. A britek mindösszesen 3300 katonával kezdték meg a próbálkozást, de ezeknek kevesebb mint a negyede volt tényleges harcoló katona. A brit politikai vezetés túlságosan is bízott a technikai fölény elsöprő szerepében.

A tálibok természetesen heves ellenállással fogadták az új ellenfelet. Szövetséget kötöttek a déli tartományok gazdaságát gyakorlatilag uraló helyi drogbárókkal (az afgán gazdaság nagymértékben az ópiumtermesztésre alapul, és Helmand tartomány a teljes afgán ópiumtermelés 42%-át adja), és ők pénzelték és fegyverezték fel a Pakisztánból az országba áramló "szent harcosok" szinte végtelen áradatát.A britek öt helyőrséget állítottak fel, ezek szinte állandó támadások alatt álltak. Csak 2006-ban összesen 35 brit katona vesztette életét, és 140-nél is több sebesült meg. Egy idő után már a helyőrségből kimenni is halálosan veszélyesnek bizonyult. Újjáépítésről szó sem lehetett ilyen körülmények között - és ez a helyzet tökéletesen megfelelt a táliboknak.

A Gleccser hadmûvelet

A szövetségesek természetesen változtatni akartak ezen. A Gleccser hadmûvelet (Operation Glacier) keretében hosszú, veszélyes és áldozatos munkával feltérképezték a tálibok utánpótlási vonalait, a pakisztáni határtól egészen Helmand tartomány szívéig. Mindez harci cselekményeket nélkülöző, kitartó hírszerzési tevékenységeknek volt köszönhető. Egy idő után pontosan tudták, hogy a civil farmereknek öltözött harcosok hol lépik át a határt, milyen útvonalakon közlekednek, hol szerelik fel őket fegyverekkel és élelemmel, hol igazítják el és hol vetik harcba őket.

Mindezen információk birtokában 2007. január 11-én kezdetét vette a Gleccser hadmûvelet aktív, harci fázisa. A mindössze egy hónaposra tervezett hadmûvelet célja az volt, hogy öt lépésben délről észak felé haladva megsemmisítse a tálib elosztó központokat. Az elosztó központok megsemmisülése után még életben maradt tálibok észak felé szorulnak, és végül mind összegyûlnek a legészakibb táborukban, ahol végül megsemmisítő csapás éri őket. És mivel az utánpótlási vonalaikat már a hadmûvelet első lépésében megszakítják, nem érkeznek újabb harcosok és újabb fegyverek a megsegítésükre.

A Gleccser hadmûvelet első lépése teljes sikerrel zajlott le. Egy amerikai B1-es bombázó és brit Apache csatahelikopterek gyakorlatilag porrá rombolták a Kostai melletti tálib központot. A becslések szerint kb. 80-130 tálib harcos vesztette életét a támadásban, közöttük három magas rangú vezető. A szövetségesek közül senki sem sérült meg.A sikeresen felbuzdult szövetséges hadvezetés hamarosan megkezdte a hadmûvelet második lépését. Ennek célja a Garmsir városától 9 kilométernyire délre található tálib erőd elfoglalása volt.

A célpontul kijelölt tálib épületkomplexumot a szövetségesek csak Börtönerődnek nevezték, mivel négyszögletes formája és magas fallal körülvett udvara alapján a levegőből leginkább egy börtönhöz hasonlított. Mint az hamarosan kiderült, a Börtönerődben sokkal erősebb volt a tálib ellenállás, mint Kostainál, ráadásul a kiterjedése okán ezt nem lehetett teljes egészében elpusztítani a levegőből. A bombázás után szárazföldi egységeknek is be kellett nyomulniuk. Ennek megfelelően a Gleccser hadmûvelet második lépése már nem ígérkezett olyan simának, mint az első.

Elfoglalni a Börtönerődöt

A Börtönerőd elfoglalására kijelölt harccsoport parancsnoka, Rob Magowan alezredes remek tervet eszelt ki. A terv szerint első hullámban amerikai B1-es bombázók hozzávetőlegesen 50 tonnányi bombát dobnak az erőd kulcsfontosságú épületeire. Ha ezt követően az életben maradt tálibok még mindig harcolni akarnak (ami valószínû, hiszen kulcsfontosságú elosztó központról van szó), akkor a 45. tengerészgyalogos-különítmény Zulu századának 120 tengerészgyalogosával találják szemben magukat, akik 105 mm-es tüzérségi ütegek, páncélozott harcjármûvek és Apache csatahelikopterek támogatásával elfoglalják az erődöt, és kitûzik rá a hivatalos afgán kormány zászlaját. A terv idáig semmi különöset nem tartalmazott. Magowan alezredes azonban nemcsak az erődöt akarta elfoglalni, hanem annyi tálib harcost akart megsemmisíteni, amennyit csak lehetett. Tudta, hogy az erőd csúcsán lengő afgán kormányzászló olyan lesz a táliboknak, mint bikának a vörös posztó. Nem kell majd sokat várni, hogy a tálibok újabb erőket vonjanak össze, és megpróbálják visszafoglalni az erődöt. Ha ezt megkísérlik, akkor a terv szerint a Zulu század villámgyorsan visszavonul az erőd melletti sivatagba, és a tálibok így váratlanul ott állnak majd felkészületlenül egy nagyrészt lerombolt erőd falai között. Ekkor érkeznek meg az AH Mk1 Apache csatahelikopterek, melyek mészárlást rendeznek majd a soraik között.

Minden az időzítésen múlott: a Zulu századnak villámgyorsan kell majd visszavonulnia, és az Apache-oknak ezzel egy időben megérkezniük, hogy maximálisan kihasználhassák az ellenség zavarodottságát. A terv tehát elsősorban arra koncentrált, hogy mi történik az erőd elfoglalása után. Azzal, hogy már az erőd elfoglalásakor problémák merülhetnek fel, senki sem számolt komolyan.De kövessük most az eseményeket az érintett Apache-személyzetek (cikksorozatunk főszereplői) szemszögéből.

Színre lépnek az Apache-ok

A brit erők központját a jó védhetőség okán a puszta sivatag kellős közepén létesítették. A Camp Bastion (magyarul Bástya Tábor) névre keresztelt támaszponton készenlétet adó két Apache személyzeteihez 2007. jan. 15-én, hétfőn 07.05-kor érkezett be a riasztás. Az Ugly 50 és Ugly 51 hívójelû helikopterek személyzetét (az "ugly" angolul rondát jelent, ez nyilvánvaló utalás arra, hogy az Apache csatahelikoptereket sem a szépségükért szerették) Carl "Ewok" XXX, Geordie "Vidal" YYY, Billy "The Face" ZZZ és Ed "Elton" Macy adták. A neveket helyettesítő betûk nem véletlenek, a négy személyből háromnak a valódi neve nem publikus. A titoktartásra a saját személyes biztonságuk miatt van szükség, hogy a bosszúra szomjazó terrorszervezetek ne tudják őket megtalálni később, a civil életben. A továbbiakban keresztnevükön szólítjuk őket (amely egyáltalán nem biztos, hogy a valódi keresztnevük...)

Az Ugly 51-es helikopter hátsó (pilóta) ülésében Carl, az első (irányzó) ülésében Ed Macy foglalt helyet, míg az Ugly 50-esben Geordie volt a pilóta és Billy az irányzó.Eredetileg csak Ugly 51-est indították volna azzal a feladattal, hogy kísérjen el a Börtönerődhöz egy fegyvertelen Chinook mentőhelikoptert, mivel az erőd megrohamozásakor a Zulu század váratlanul erős ellenállásba ütközött, és öt emberük megsebesült. A századparancsnok úgy döntött, hogy öt sebesülttel nem folytatja tovább a rohamot, ezért visszavonulót fújt, és mentőhelikoptert hívott.

Már jártak az Apache hajtómûvei, amikor a torony leállította őket azzal, hogy a Chinook egyedül megy, nem kell hozzá kíséret. Miközben az Ugly 51-esben ülő hajózók értetlenkedve csóválták a fejüket, azt látták, hogy megérkezik Geordie és Billy, és nekilátnak beindítani a mellettük álló Ugly 50-est. Ök már előzetesen megkapták a maguk eligazítását. Az új feladat az volt, hogy a két Apache 08.20-kor leváltsa a Börtönerőd fölött közvetlen légi támogatást nyújtó Ugly 52-est és Ugly 53-ast. Furcsa. 08.20-kor már nappali világos volt. Az eredeti terv szerint a Börtönerődöt még hajnalhasadás előtt, a sötétben el kellett volna foglalniuk a tengerészgyalogosoknak. A hajózók nem tudták pontosan, hogy mi történt, de az tisztán látszott, hogy nagyon nem a terv szerint alakultak az események.A gépek 08.01-kor szálltak fel Camp Bastionból. Egypercnyi repülés után kiderült, hogy a vezérgép rádióján meghibásodott a beszédtitkosító berendezés. Azon a rádión, amelynek segítségével a külvilággal érintkeztek. Visszafordulni már nem volt idő, így kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy azt a rádiót nem használhatják a továbbiakban. Ez azt jelentette, hogy a vezérgép a külvilág számára vakon és némán repült. Mivel ők részletesebb eligazítást kaptak, ezért nem lehetett felcserélni a szerepeket a két gép között. Jobb híján abban maradtak, hogy a kívülről jövő információkat majd a kísérő gép személyzete továbbítja feléjük az egymásközti rádiójukon (az szerencsére továbbra is hibátlanul mûködött).

A helyszín felé haladva félúton találkoztak a teljes gázzal, nyílegyenesen visszafelé tartó Chinookkal. A sebesültek nagyon rossz állapotban lehettek, ha a Chinook ennyire sietett. Amikor a helyszín közelébe értek, bejelentkeztek Widow 71-nél, a helyszín fölötti légi tevékenységeket koordináló központnál.

Ugly 51: Widow 71, itt Ugly 50, milyen a vétel?

Widow 71: Widow 71, Lima Charlie. (Ez az "LC" betûket jelenti, ami pedig azt jelenti, hogy "loud and clear", vagyis "hangos és tiszta". A rádión való bejelentkezésnél ez a repülős szlengbeli protokoll - a szerző.)

Ugly 51: Ugly 51, két Apache vagyunk, Ugly 51 és Ugly 50. Fegyverzetünk gépenként 600 db 30 mm-es gépágyúlőszer, 48 nem irányított rakéta és 8 Hellfire rakéta. A szokásos ideig tudunk maradni.

Widow 71: Widow 71, vettem. Haladjatok nyugat felé, és várakozzatok a baráti tüzérségi ütegek fölött. Jól látjátok majd őket, mert folyamatosan tüzelnek. Amikor abbahagyják a tüzelést, akkor mehettek a célpont fölé.

Ugly 51: Nem lehetne szólni nekik, hogy most hagyják abba, és mi egyenesen a cél fölé repülnénk? A kitérő miatt nem tudjuk tartani a tervezett időpontunkat.

Widow 71: Negatív, Ugly 51. Várjatok az ütegek fölött. Vége.

Ez legalábbis szokatlan volt, de mivel az Apache-személyzetek nem akarták kipróbálni, hogy a páncélzatuk vajon ellenáll-e egy szövetséges 105 mm-es lövedéknek, ezért inkább követték az utasítást, bízva abban, hogy Widow 71 tudja, mit csinál.

Aztán váratlan fordulat történt.

Widow 71: Ugly 51, itt Widow 71. Változott a helyzet. Már nem öt sebesült van, hanem négy és egy MIA (a MIA a Missing In Action, vagyis a "bevetés közben eltûnt" rövidítése - a szerző). Minden szárazföldi erő visszavonult, de a MIA nincs velük, meg kell találni. Ismétlem, a feladat a MIA megtalálása.

Ez nem volt vicces. Katonát nem hagyhattak hátra, sem holtat, sem sebesültet, különösen ez utóbbit nem. Ha a tálibok kezébe kerülne egy brit tengerészgyalogos, akkor... nos, az Al Dzsazíra televízió biztosan szívesen adna egy kis mûsoridőt, hogy élőben mutassák be a vallatását.

Gyorsan beszéltek a leváltandó két Apache-csal is. Ök jó másfél órán keresztül folyamatosan harcoltak a levegőben, és szinte az összes lőszerük elfogyott, és üzemanyaguk sem volt már sok. Elmondták, hogy a B1-es bombázása után szinte minden épület megsemmisült, csak egy őrtorony és a központi épület maradt állva. Ezeket ők rombolták le, és gépágyúval megöltek jó néhány menekülő tálibot. De amikor eljött a szárazföldi támadásra kijelölt idő, a Zulu század még nem állt készen, ezért a támadás időpontját elhalasztották, a két Apache pedig visszatért a bázisra, ahol újratankolták és újrafegyverezték őket. Amikor visszaértek a Börtönerőd fölé, a Zulu század még mindig nem támadott. Az eredetileg tervezett 03.00 helyett csak 07.00-kor indult meg a támadás (pedig ekkor már kezdett világosodni), és addigra a tálibok valahogyan visszaszivárogtak - bár senki nem tudja, hogyan és honnan.

A tengerészgyalogosok Viking páncélozott szállító harcjármûveikben átkeltek az erőd melletti folyó egy sekély szakaszán, majd támadó alakzatba fejlődve egészen az erőd külső faláig hatoltak. A külső falban a B1-es egyik bombája egy nagy lyukat robbantott - nem is lyuk volt ez valójában, hanem egy jó 10 méteres szakaszon az egész fal hiányzott. A tengerészgyalogosok kiszálltak a jármûveikből, és ezen a lyukon át készültek behatolni az erődbe. Ám ekkor nagy lövöldözés támadt, és egy jól irányzott géppuskasorozat öt brit katonát is eltalált. A késlekedés miatt már hajnalodott, így nem lehetett tovább folytatni a támadást, ezért visszavonultak. A visszavonulás közben véletlenül hátrahagyták az egyik sebesültet, ő lett a MIA. A katonát Mathew Christopher Ford tizedesnek hívták.

A harctéri főparancsnok, Magowan alezredes nagyon nehéz helyzetbe került. Nem hagyhatta hátra a katonáját, ugyanakkor nem rendelhetett el újabb támadást a megmentésére, hiszen egyrészt nem tudta pontosan, hol van Ford, másrészt az erőddel szomszédos falu irányából a tálibok gyilkos tûz alatt tartották az erőd előterét, amelyen át kellett volna haladniuk, ha támadnak. Így nem volt más választás, mint az Apache-okra bízni a sebesült tizedes felkutatását - és közben reménykedni, hogy nem a tálibok találják meg előbb...

Folytatás a következő részben...

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
   MÁSOK ÍRTÁK
2016. 12. 07., 09:44

Tank nap Szlovákiában

Tank Nap Trenčianske Stankovce-ben, haditechnikai bemutatókkal. 2016. július.
2016. 12. 05., 16:22

A Tomcat nyomában

1976 szeptemberében Skócia közelében rendezték meg a Team Spirit ’76 tengeri hadgyakorlatot, amelynek a USS John F. Kennedy repülőgép-hordozó is részese volt.
2016. 11. 29., 11:51

Feltalálták a drónszelídítő puskát

Ahogy a drónok egyre elterjedtebbé válnak, úgy használják őket egyre többen bűncselekmények elkövetésére.
2016. 11. 25., 09:20

Bács-Kiskun megye katonásan teljesít a toborzásban

A katonai toborzás elmúlt másfél évtizede alkalmából szerveztek ünnepséget csütörtökön Kecskeméten, az egyetem GAMF Karán.

  JETfly Magazin