2017. 02. 27. hétfő
: 309 Ft   : 291 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Tizenhét év alatt, 4,5 milliárd dollárból újították fel a Pentagont

Art of WAR  |  2011-06-23 12:12:48

Befejeződött Pentagon, vagyis az amerikai védelmi minisztérium felújítása, amit 17 év alatt, 4,5 milliárd dollárból (csaknem 840 milliárd forintból) végeztek el - írta június 22-i, szerdai számában a The Washington Post. A második világháború alatt 17 hónap alatt felhúzott, ötszögletű épületkomplexum felújítása a világ legnagyobb szabású vállalkozása volt a maga nemében. A renoválás olyan sokáig tartott, hogy az elsőként átadott falszakaszokon ismét meglátszik már az idő nyoma, a csaknem két évtizede elkészült, „új” tűzjelző és egyéb elektronikai berendezéseket pedig már korszerűsíteni kellett.

Lee Evey, a felújítási munkálatok szóvivője szerint a munkálatok azért húzódtak el ilyen sokáig, mert az egész épületet úgy kellett szétszedni, majd megint összerakni, hogy abban folyamatosan 20 ezer ember dolgozott. „Olyan volt ez, mintha valaki szétszedne egy fekete-fehér tévét, hogy úgy rakná össze színes készülékké, hogy közben egyetlen kedvenc müsoráról sem maradjon le” - mondta Evey.

Az eredeti elképzelés szerint a renoválással 2007-re kellett elvégezni, de 1999-ben a tarthatatlannak tartott határidőt 2014-re ütemezték át. Az építők ezért voltaképpen idő előtt fejezték be a munkálatokat.

A Pentagont, amelyet a mechanikus írógépek korában építettek fel, úgy kellett átalakítani, hogy az összhangba kerüljön a modern kommunikáció feltételeivel, sőt, hogy az elkövetkező fél évszázadban is megfeleljen azoknak. Az amerikai védelmi minisztérium ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadás rávilágított a biztonsági hiányosságokra is.

Ma a minisztérium egyesített vészhelyzet-figyelő központjából 500 kamera és megannyi szenzor segítségével igyekeznek elejét venni az épületegyüttes elleni vegyi, biológiai vagy sugártámadásoknak. A 12 hektáros telken lévő, csaknem 604 ezer négyzetméteres alapterületü épületen a munkálatok csúcspontján több, mint 3500-as dolgoztak egyszerre. A felújításban összességében csaknem 15 ezren vettek részt.

Megépülésekor a Pentagonban még csak egyetlen lift járt, a védelmi miniszter személyes használatában. Az épületben ma már 70 személyfelvonó müködik, de a régi idők hangulatának megőriztek egy mintegy 150 négyzetméteres emlékrészleget.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
2017-02-15 11:16:13
Az Nigériai Légierő vezetése a napokban jelentette be, hogy a brazil kormány jóváhagyta, hogy az Embraer Defence and Security Limited vállalat közreműködésével, A-29 Super Tucano típusú könnyű-támadó repülőgépet vásároljanak.
2017-02-08 09:16:55
A második világháború vérzivataros évei után pár hónappal, 1946. február 6-án Bay Zoltán és tudóscsoportja hatalmas horderejű bejelentést tett. Radarjelek segítségével sikerült megmérniük a Föld-Hold távolságot, ezzel megalapozva a modern rádiócsillagászatot.
2017-02-06 14:26:51
Az Orosz Fekete-tengeri Flotta tengeralattjáró-elhárító korvettjéről adtak le lövéseket az Ukrán Haditengerészet An-26-osára – a teherszállító éppen az ogyesszai gázmezők partmenti területe fölött repült.
2017-02-02 12:05:53
Február 3-án lesz a hivatalos búcsúztatása a világ első nukleáris meghajtású repülőgép-hordozójának, az USS Enterprise-nak. A hordozó kulcsfontosságú szereplője volt több fontos eseménynek, így az 1962-es kubai rakétaválságnak, de a részt vett az iraki és az afganisztáni missziókban is.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 02. 24., 16:39
Kiképzésre, felderítésre, a határőrizeti munkát segítő megfigyelésre, szükség esetén árvízi helyzet felmérésére is bevethetők lesznek a Magyar Honvédség új, rövidesen hadrendbe álló ZLIN típusú repülőgépei.
2017. 02. 21., 14:16
A fegyverkereskedelem a hidegháború óta nem látott szintre emelkedett a legutóbbi öt évben a világban.
2017. 02. 15., 09:29
Napjaink folyamatosan változó világában is a régi értékek, így a bajtársiasság, a bátorság, az önfeláldozás, a közösségért való kiállás a legfőbb katonai erények – fogalmazott dr. Simicskó István honvédelmi miniszter február 14-én, Budapesten, a haderő éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén.
2017. 02. 13., 09:37
Amikor minden veszni látszott, Ernest E. Evans sorhajóhadnagy teljes gőzzel a japán flottára rontott.

  JETfly Magazin