2016. 12. 10. szombat
Judit
: 314 Ft   : 296 Ft Benzin: 352 Ft/l   Dízel: 365 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Újra „királyi” a kanadai hadsereg két fegyverneme

Art of WAR  |  2011-08-19 12:42:42

A kanadai konzervatív kormány a brit uralkodó és a monarchia előtti tisztelet jeléül 43 év után újra a királyi jelzővel toldja meg a légierő és a haditengerészet hivatalos elnevezését. A Royal címet az akkori liberális kormányzat 1968-ban távolította el a megnevezésből, miután a hadsereg fegyvernemeit egyesítették (Canadian Forces). A parlament konzervatív képviselői – köztük Peter MacKay védelmi miniszter – „fontosnak” nevezték a kanadai hadsereg életében jelentős eseménynek számító hírt.

Walter Natynczyk tábornok a hadsereg internetes oldalán, a Milnet.ca-n jelentette be a döntést. Ezzel az volt a cél, hogy „visszaállítsák Kanada katonai örökségének egyik fontos részét” – fogalmazott Natynczyk. „Voltak olyan egységek, amelyek harcoltak és győztesen jöttek ki a második világháborúból és a koreai konfliktusból, s ezek a nemzetközi békefenntartói misszióknak kövezték ki az utat” – írja a tábornok.

Kanada államfője a brit uralkodó, az országban pedig sokan kötődnek a monarchia intézményéhez – ezt támasztja alá a brit trónörökös és feleségének júliusi meleg fogadtatása is. Nem mindenki rajong azonban a döntésért, az Új Demokrata Párt egyik prominens képviselője Twitter-bejegyzésében az ország szuverenitásának védelmében komolyan bírálta az újabb névváltoztatást.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
   MÁSOK ÍRTÁK
2016. 12. 07., 09:44

Tank nap Szlovákiában

Tank Nap Trenčianske Stankovce-ben, haditechnikai bemutatókkal. 2016. július.
2016. 12. 05., 16:22

A Tomcat nyomában

1976 szeptemberében Skócia közelében rendezték meg a Team Spirit ’76 tengeri hadgyakorlatot, amelynek a USS John F. Kennedy repülőgép-hordozó is részese volt.
2016. 11. 29., 11:51

Feltalálták a drónszelídítő puskát

Ahogy a drónok egyre elterjedtebbé válnak, úgy használják őket egyre többen bűncselekmények elkövetésére.
2016. 11. 25., 09:20

Bács-Kiskun megye katonásan teljesít a toborzásban

A katonai toborzás elmúlt másfél évtizede alkalmából szerveztek ünnepséget csütörtökön Kecskeméten, az egyetem GAMF Karán.

  JETfly Magazin

2016. december 7-én, helyi idő szerint este 6 óra körül az Egyesült Államok tengerészgyalogsága (USMC) elveszítette egyik Japánban állomásozó pilótáját és F/A-18 Hornet repülőgépét.