2017. 03. 28. kedd
Gedeon, Johanna
: 309 Ft   : 285 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Missziókból jöttek, misszióba mennek

Art of WAR  |  2012-02-08 10:00:00

Missziókból hazatérőket és külszolgálatra induló katonákat köszöntöttek február 7-én, kedden Hódmezővásárhelyen. Az MH Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport (MH OMLT) hatodik váltása Afganisztánban, az Európai Unió békefenntartó erejében, az EUFOR-ban résztvevő magyar kontingens kilencedik váltásának tagjai Bosznia-Hercegovinában teljesítettek szolgálatot, az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) tizenkettedik váltása pedig hamarosan indul Afganisztánba. Az OMLT–6 parancsnoka Varga István alezredes, az EUFOR–9 parancsnoka Kiss Szabolcs alezredes volt, a PRT–12-t pedig Somogyi János József alezredes vezeti.

Rendhagyó ünnepség helyszíne volt február 7-én, kedden a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanya: egyszerre köszöntötték a külszolgálatról hazaérkezetteket és búcsúztak el a misszióba indulóktól. Az összesen mintegy kétszáz katona visszafogadó-kibocsátó ünnepségén a családtagok, barátok, bajtársak mellett részt vett – többek közt – dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka és dr. Böröndi Gábor dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka is.

Simicskó István ünnepi beszédében először a hazatérteket üdvözölte, majd elköszönt a misszióba indulóktól. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy hazánk katonáit a külszolgálat alatt diplomatáknak is tekinthetjük, olyanoknak, akik helyállásukkal, bátor cselekedeteikkel sokat tettek, tesznek és tehetnek Magyarország megbecsülésének, nemzetközi megítélésének javítása és jó hírnevének erősítése érdekében.

Simicskó István

Ezzel Orosz Zoltán altábornagy is egyetértett. A Honvéd Vezérkar főnökének helyettese elmondta: hazánknak a Balkán közelsége miatt nagyon fontos, hogy katonáink jelenlétével is hozzájáruljunk a térség békéjéhez, biztonságához. Az afganisztáni missziót illetően pedig azt hangsúlyozta, hogy a magyar katonák által mentorált zászlóalj kiképzése, felkészítése mára olyan magas szintre jutott, hogy az afgán alegység már müveletekben is részt vehet. A folyamatos kiképzőmunka eredményeként pedig várható, hogy a NATO minősítése alapján még ebben az évben akkreditálásra kerül a zászlóalj, ami azt jelenti, hogy önállóan is hajthat végre müveleteket.

Az ünnepség utáni kötetlen beszélgetésen Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) parancsnoka a szövetségesi feladatvállalásokban való részvételünk jelentőségét emelte ki. Mint mondta: a Magyar Honvédség egyik fő feladatának tekinti a szövetségesi feladatokban történő részvételt és helytállást, mert a doktrínaváltásunk egyik meghatározó motorja a missziókban való részvétel, ahol sokat tanultunk, tanulhatunk a jövőben is, ennek köszönhetően pedig javíthatjuk, erősíthetjük a képességeinket. A magyar katonák Afganisztántól Szudánig, tizenhárom országban teljesítenek szolgálatot, megállják a helyüket a világ bármely pontján, bármilyen müveletben képesek helyt állni.

Az ünnepség végén a honvédelmi miniszter megbízásából Simicskó István Kardokkal Ékesített Szolgálati Érdemjel bronz fokozatával tüntette ki az OMLT hatodik váltásának tagjai közül Kiss Róbert és Sipos László századosokat, Makula Attila zászlóst, Kovács László és Taskovics Tibor főtörzsőrmestereket, Kun Norbert és Serb Lajos törzsőrmestereket, Kiss Mihály, Liszkai Szilárd, Tóth László István és Szatmári Nagy Gábor szakaszvezetőket, akik egy müvelet során tüzharcban bizonyították a bátorságukat.

A Honvéd Vezérkar főnöke MH Érmet adományozott az EUFOR-kontingens kilencedik váltásának állományából Csontos Róbert és Tótok Ádám századosoknak, valamint Varga József főtörzsőrmesternek.

Az MH ÖHP parancsnoka pedig emléktárggyal tüntette ki Varga István és Kiss Szabolcs alezredeseket, Németh Zoltán Attila főhadnagyot, Tarr Ferenc zászlóst, Takács Andor főtörzsőrmestert, Hegedüs Gábor és Jancsó Péter Pál szakaszvezetőket, valamint Rózsa István Zsolt őrvezetőt.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2017-03-20 09:56:37
Nehéz esztendő vár a honvédségre 2017-ben, ám folytatódnak a megkezdett intézkedések, amelyek az állomány méltóbb megbecsülését célozzák, a fejlesztések pedig rég nem látott tempóban valósulnak meg a következő időszakban. Dr. Benkő Tibor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével tekintettünk előre az idei esztendőt illetően.
2017-03-17 11:56:28
A magyar katonák eddig is bebizonyították, hogy tudásban, felkészültségben bármikor felveszik a versenyt más nemzetbeli bajtársaikkal – köszönt el az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszió (UNFICYP) magyar kontingens 41. váltásának tagjaitól dr. Koller József ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis megbízott parancsnoka.
2017-03-14 11:36:54
Mindkét kontingens katonái tisztességgel és becsülettel helytálltak − jelentette ki Huszár János vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka március 13-án, hétfőn Tatán, az MH Iraki Kiképzés Biztosító Kontingens (MH IKBK) harmadik, valamint az MH KFOR Kontingens tizenötödik váltásának visszafogadó ünnepségén.
2017-03-13 15:40:22
A német védelmi minisztérium a napokban döntést hozott arról, hogy az amerikai Northrop Grumman vállalattól MQ-4C Triton típusú pilóta nélküli repülőeszközöket vásárol. A Tritonok leszállítása 2025 után kezdődik meg.
2017-03-10 11:38:40
2017. február 27-én levegőbe emelkedett a legújabb kínai felderítő és csapásmérő feladatokra is alkalmas Wing-Loong II típusú drón. A pilóta nélküli repülőgép összesen 31 percet töltött a levegőben.
2017-03-09 10:16:04
Az INS Viraat repülőgép-hordozó után az Indiai Haditengerészet újabb ikonikus, szovjet gyártmányú eszközétől válik meg a közeljövőben, ugyanis március 29-én az INS Rajali légibázison elbúcsúztatják a Tu-142M nagy hatótávolságú tengerészeti felderítő repülőgépeket.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 03. 28., 13:54
18 évvel ezelőtt, vagyis 1999. március 27-én hadtörténelmi jelentőségű esemény történt a NATO Szerbia elleni akciója során. A légvédelemnek sikerült megsemmisítenie az amerikai légierő egyik F-117A Nighthawk „lopakodó” bombázóját.
2017. 03. 27., 09:55
1968 elejétől az észak-vietnami légvédelem új taktikát kezdett alkalmazni az amerikai repülőgépek ellen azzal, hogy a támadó kötelékekre több tüzelőállás indított rakétát.
2017. 03. 24., 09:09

Magyar-amerikai közös kiképzés

Háromnapos közös kézi lőfegyvergyakorlaton vett részt a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár kijelölt állománya, illetve az amerikai 10. páncélos felderítőezred 4. zászlóaljának „Apache” százada a szomódi lőtéren.
2017. 03. 23., 09:31
Hét Bács-Kiskun megyei katona is tagja az ENSZ ciprusi békefenntartó missziója következő váltásának. Valamennyien a kecskeméti repülőbázison dolgoznak, egy év külszolgálatot vállaltak.