2017. 02. 20. hétfő
: 308 Ft   : 290 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Katonai attasék a püspökszilágyi lőtéren

Art of WAR  |  2012-05-04 12:37:17

A Budapestre akkreditált katonai attasék május 3-án, csütörtökön az MH Támogató Dandár püspökszilágyi lőterén bizonyították rátermettségüket: pisztollyal, gépkarabéllyal hajtottak végre éles lőgyakorlatot, emellett pedig az úgynevezett párbajlövészeten is részt vettek. A lövészetet a HM Nemzetközi Együttműködési Főosztálya (HM NEF) és az MH Támogató Dandár (MH TD) közösen szervezte az attasék számára.

A HM NEF által összeállított éves attasé-foglalkoztatási terv keretében Gödöllő, Szentendre, Pusztavacs után május 3-án az MH Támogató Dandár püspökszilágyi lőterével ismerkedtek a katonai attasék, egyúttal ki is próbálva a lőteret a dandár logisztikai biztosítása mellett.

Katonai attasék a püspökszilágyi lőtéren

A püspökszilágyi kiképzési bázison a vendégeket Aulechla József ezredes, az MH Támogató Dandár törzsfőnöke köszöntötte, majd Varga István százados mutatta be a lőteret, illetve ismertette a lőgyakorlat szigorú biztonsági előírásait annak végrehajtása előtt.

A Budapestre akkreditált katonai attasétestület tagjainak öt próba-, illetve tíz értékelt lövés után gépkarabéllyal százméteres, a  P9RC Parabellum pisztollyal pedig 25 méteres lőtávolságból kellett eltalálniuk a céltáblákat. Ezt követően párbajlövészettel folytatódott a rendezvény, amelynek végén négy kategóriában – gépkarabély, pisztoly, párbaj, összetett – ismerték el az első három helyezett érdemeit.

Katonai attasék a püspökszilágyi lőtéren

Gépkarabély kategóriában Eduard Zarkov alezredes (az Oroszországi Föderáció Katonai és Légügyi Attaséhivatalának attasétitkára), pisztoly és párbaj kategóriában Ivan Lucisin ezredes (az Oroszországi Föderáció katonai és légügyi attaséja) érdemelt ki aranyérmet. Mi több, az összesített eredmények alapján is Lucisin ezredes került ki győztesen, így a 2013-ban megrendezendő következő attasélövészetig ő őrizheti az MH Támogató Dandár vándorserlegét.

Katonai attasék a püspökszilágyi lőtéren

A helyezéseknek megfelelő okleveleket és díjakat Aulechla József ezredes adta át az attaséknak, egyúttal megköszönve a lőversenyen való részvételüket. Az attasék nevében a testület doyenje, Darko Kere¹a ezredes, horvát katonai attasé megköszönte a kiválóan szervezett, derüs légkörben lezajlott programot és emléktárgyat nyújtott át Aulechla ezredesnek.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
2017-02-08 09:16:55
A második világháború vérzivataros évei után pár hónappal, 1946. február 6-án Bay Zoltán és tudóscsoportja hatalmas horderejű bejelentést tett. Radarjelek segítségével sikerült megmérniük a Föld-Hold távolságot, ezzel megalapozva a modern rádiócsillagászatot.
2017-02-06 14:26:51
Az Orosz Fekete-tengeri Flotta tengeralattjáró-elhárító korvettjéről adtak le lövéseket az Ukrán Haditengerészet An-26-osára – a teherszállító éppen az ogyesszai gázmezők partmenti területe fölött repült.
2017-02-02 12:05:53
Február 3-án lesz a hivatalos búcsúztatása a világ első nukleáris meghajtású repülőgép-hordozójának, az USS Enterprise-nak. A hordozó kulcsfontosságú szereplője volt több fontos eseménynek, így az 1962-es kubai rakétaválságnak, de a részt vett az iraki és az afganisztáni missziókban is.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 02. 15., 09:29
Napjaink folyamatosan változó világában is a régi értékek, így a bajtársiasság, a bátorság, az önfeláldozás, a közösségért való kiállás a legfőbb katonai erények – fogalmazott dr. Simicskó István honvédelmi miniszter február 14-én, Budapesten, a haderő éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezletén.
2017. 02. 13., 09:37
Amikor minden veszni látszott, Ernest E. Evans sorhajóhadnagy teljes gőzzel a japán flottára rontott.
2017. 02. 10., 09:20
Nincs is olyan messze határainktól a legközelebbi nukleáris támaszpont.
2017. 02. 08., 09:28
A katonák nagyon hatékonyan végzik feladatukat, és tisztességesen helytállva segítik a rendőröket – fogalmazott dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök február 7-én, kedden Kelebián, ahol megtekintette a Magyar Honvédség első határvédelmi bázisát.

  JETfly Magazin

Az Air&Cosmos újság a napokban tette közzé a hírt, miszerint rövidesen múzeumba kerülnek az A320-as, az A340-es és az A380-as utasszállító repülőgépek prototípusai.