2017. 08. 16. szerda
Ábrahám
: 304 Ft   : 259 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Letették a harmadik lokátor alapkövét Medinán

Art of WAR  |  2012-10-03 11:00:19

Éles helyzetben ennek a radarnak a létén sok ember élete múlik – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter Medinán a harmadik 3D-s radar ünnepélyes alapkőletételén, október 2-án. Elhangzott: a tervek szerint a harmadik radartorony 2014 januárjára épül fel: a NATO a költségek kilencvennégy százalékát finanszírozza. „Évente több mint ötszázezer repülőgép halad át az ország légterén, amelynek szuverenitását a Magyar Honvédség a harmadik radartoronynak is köszönhetően a lehető legmodernebb eszközökkel lesz képes őrizni” – fogalmazott Hende Csaba.

„Mindenre figyelnünk kell, ami repül, mert nemcsak a katonai repülés, hanem a polgári repülés is veszélyeket rejthet magában. Az új medinai radarral válik teljessé a rendszer, amely a Gripenekkel együtt világszínvonalú technikával őrködik majd hazánk légterének szuverenitása felett” – jelentette ki a miniszter.

Hozzátette: a NATO részben mi magunk vagyunk, nekünk is „ki kell vennünk részünket a közös terhek hordozásából, a honi légtér a szövetség légterének is része.”

A tárcavezető köszönetet mondott a medinaiaknak az új radar „befogadásáért”, mert mint mondta: felelős döntésükkel jelentős „darabot tettek hozzá az ország és a NATO légvédelmének kirakójátékához.”

Letették a harmadik lokátor alapkövét Medinán

Móró Lajos, a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója az építkezés méreteivel kapcsolatosan elmondta, hogy a negyvenméteres toronyba ezer köbméter betont és 220 tonna acélt építenek be. A radartorony müködtetéséhez összesen 28 ezer méter erős-, illetve gyengeáramú vezeték szükséges.

Zentai László ezredes, az MH 54. Veszprém Radarezred parancsnoka megjegyezte: a medinai 3D-s radar tesztüzeme várhatóan rövidebb időt fog igénybe venni, mint a bánkúti és a békéscsabai lokátoroké. Hozzátette: az állomány átképzése az építés ideje alatt megtörténik.

„Amint a radartorony hadrendbe áll, a Medinán jelenleg müködő régi technikát kivonjuk a rendszerből” – mondta Zentai László.

Letették a harmadik lokátor alapkövét Medinán

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária és a szerző

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2017-07-27 10:08:12
Az alakulat Szomódon található helyőrségi lőterén ünnepelték fegyvernemi napjukat a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár 11. Harckocsi Zászlóaljának katonái július 25-én, kedden.
2017-07-20 10:06:56
Magazinunkban évek óta beszámolunk az MH 1. Honvéd Tűzszerész- és Hadihajós Ezred kábító- és robbanószer-kereső kutyáinak, illetve vezetőiknek tevékenységéről, májusi számunkban pedig bemutatkoztak az MH Katonai Rendészeti Központ „kutyásai” is.
2017-07-26 13:47:10
A sikeresen teljesített Tobruq Legacy 2017 többnemzeti, kis-közeli hatótávolságú légvédelmi rakéta harcászati gyakorlat, valamint az éleslövészet után hazatértek az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred honvédjei Csehországból.
2017-07-25 15:10:41
Amit korábban már az orosz médiák is nyilvánosságra hoztak, most vietnámi részről is megerősítésre került: a délkelet-ázsiai ország 64 darab T-90Sz/SzK harckocsit vásárol Oroszországtól.
2017-07-20 09:51:47
Elérkezett a régóta várt alkalom. Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred honvédei két év után ismét légvédelmi rakéta éleslövészeten bizonyíthatták szakmai felkészültségüket, melyre idén a TOBRUQ LEGACY 2017 gyakorlat kínált lehetőséget Csehországban.
2017-07-19 10:14:30
A TOBRUQ LEGACY 2017 többnemzeti, kis-közeli hatótávolságú, légvédelmi rakéta harcászati gyakorlat és a TOBRUQ ARROW 2017 éleslövészet már javában tart, a rendezvények fő napjai azonban még hátra vannak.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 08. 15., 15:54
Kína lassan a világ vezető gazdasági hatalma lesz, de hadereje közel sem olyan ütőképes, mint létszáma és az ország forrásai alapján sejteni lehetne.
2017. 08. 08., 14:45
Kritikus időszakot élünk a magyar honvédelem ügye szempontjából.
2017. 08. 03., 10:35
Népszerűek a gyermekek körében a Magyar Honvédség nyári táborai.

  JETfly Magazin

Az ausztrál védelmi miniszter Marise Payne, 2017. augusztus 11-én az East Sale légibázison rendezett ünnepségen bejelentette, hogy hivatalosan is hadrendbe állt az első 6 Pilatus PC-21 típusú kiképzőgép.