2017. 01. 20. péntek
Fábián, Sebestyén
: 308 Ft   : 289 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Ezerkétszáz katona a Bakonyban

Art of WAR  |  2014-05-21 10:40:56

A „Tavaszi Áttörés 2014” a Magyar Honvédség egyik legnehezebb gyakorlata. Több mint 1 200 katona, 380 technikai eszközzel vizsgázik most – mondta dr. Böröndi Gábor dandártábornok az április vége óta tartó gyakorlatsorozat sajtónapján, május 16-án, pénteken.

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke a nullaponti lőtéren hangsúlyozta: elégedett mindazzal, amit eddig látott. „A gyakorlat után meg kell vizsgálnunk, hogyan lehetünk még hatásosabbak, még hatékonyabbak” − mondta.

Az éleslövészettel egybekötött harcászati foglalkozást megtekintette dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök is

A gyakorlat sajtónapján éleslövészettel egybekötött harcászati foglalkozást mutattak be a katonák − T−72-es harckocsik, valamint BTR−80 és −80A típusú páncélozott gyalogsági harcjármüvek hajtottak végre különböző feladatokat. Mindeközben a levegőben egy JAS−39 Gripen vadászrepülőgép teljesítette a saját feladatait.  

A katonákat a sajtónapon nem zavarta a szakadó eső

A számos honvédségi alakulatot megmozgató gyakorlat a logisztika szempontjából is hatalmas kihívásokat támaszt a katonák és a foglalkozások szervezői elé. Az április 22-e óta tartó gyakorlat teljes logisztikai biztosításáért az MH 25. Klapka György Lövészdandár felel. Horváth Gábor dandártábornok, az alakulat parancsnoka elmondta: az elmúlt napok komoly kihívást jelentő időjárása ellenére a katonák eddig minden nehézséget leküzdöttek, az összes feladatot teljesítették.

Az eső a sajtónap résztvevőit is megtréfálta, a katonákat azonban láthatóan nem zavarta az újra és újra nyakukba zúduló özönvíz...

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
2017-01-11 12:14:03
A szerb védelmi és belügyminisztérium a napokban szerződést kötött az európai Airbus Helicopers vállalattal 9 darab H-145M típusú forgószárnyas vásárlásáról. Korábban, még 2016. októberben a felek már aláírtak egy memorandumot az ügyben.
2017-01-03 09:02:46
Az Olasz Királyi Haditengerészet a II. világháború kitörésének idején a negyedik legnagyobbnak számított a világon, amely rombolók, nehéz és könnyűcirkálók mellett, modernizált és rendkívül korszerű, vadonatúj csatahajókat is arzenáljában tudhatott.
2016-12-27 20:13:51
Dr. Koller József ezredessel, az MH 86. Szolnok Helikopterbázis megbízott parancsnokával az elmúlt időszak helyi tapasztalatainak összegzése mellett áttekintettük a megvalósításra váró jelentősebb terveket, fejlesztéseket is.
2016-12-21 12:32:39
A Brit Hadsereg létrehozott egy új kiképző csoportot, amely célja az újonnan kialakítandó „Csapásmérő Dandárok” harci alkalmazási elveinek kidolgozása lesz. Az új szervezeti egységek a General Dynamics Ajax harcjármű-családjának eszközeivel lesznek felszerelve.
2016-12-14 09:46:41
Sikerrel zárult a török fejlesztésű légvédelmi rakétarendszer tesztlövészete. A török illetőségű Roketsan és Aselsan védelemipari vállalatok által kifejlesztett és gyártott Hisar-O közepes magasságú légvédelmi rakétarendszerrel 100 százalékos sikerrel hajtották végre az első tesztindítást a törökországi Aksaray tartományban.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 01. 18., 11:24
Afganisztáni egyéni tanácsadói beosztásokba vezényelt kollégáitól köszönt el január 16-án, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka nevében dr. Koller József ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis megbízott parancsnoka.
2017. 01. 12., 09:18

Tűzszerészek és hadihajósok – 2016.

Tragikus és szomorú évként vonul be 2016 az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred történetébe.
2017. 01. 11., 10:55
Az orosz haditengerészet zászlóshajója a 60 ezer tonnás Admiral Kuznyecov repülőgép hordozó első alkalommal került éles harci bevetésre.
2017. 01. 09., 12:27

A nagy hidegben is helytállnak a katonák a határon

  JETfly Magazin

Az Egyesült Államok tengerészgyalogságának (USMC) vezetése a napokban egy századnyi új, ötödik generációs F-35-öst küldött Japánba.