2017. 03. 30. csütörtök
Zalán
: 310 Ft   : 287 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A brit kiképzők megkezdték az ukrán katonák felkészítését

Art of WAR  |  2015-03-20 10:00:08

Megkezdte az Ukrán Hadsereg katonáinak kiképzését egy kis létszámú brit egység a kelet-európai ország déli részén − jelentette március 19-én, csütörtökön a BBC brit közszolgálati média.

A hosszú távú kiképzési program, amelyet David Cameron brit kormányfő február végén jelentett be, az első ilyen kezdeményezés egy nyugati ország részéről a kelet-ukrajnai válság kitörése óta. A 35 fős brit kiképzőegység a dél-ukrajnai Mikolajiv városában kezdte meg a munkát. A kiképzők két hónapig fognak Ukrajnában tartózkodni, ahol az oroszbarát szakadárok ellen harcoló alakulatok tagjait harctéri védekező taktikák elsajátításában segítik és segítségnyújtásra készítik fel − közölte a BBC saját értesülésére hivatkozva. 

A brit kormány különböző halált nem okozó eszközökkel, így például éjjellátó szemüvegekkel, elsősegélycsomagokkal és hálózsákokkal is támogatja az ukrán fegyveres erőket. A következő hetekben további brit kiképzőcsapatok érkeznek majd Ukrajnába, de a lépés alapvetően jelképes jellegü, amely nem fogja megváltoztatni az ukrajnai válság katonai erőviszonyait − közölte a BBC. 

Cameron februárban azt mondta, a brit alakulat gyalogsági, logisztikai és egészségügyi kiképzéssel segíti majd az ukrán fegyveres erőket, de Nagy-Britannia fegyvereket nem szállít Ukrajnának, és a kiképzők a konfliktusövezettől messze végzik majd munkájukat. 

Ezzel párhuzamosan a kijevi elnöki hivatal arról számolt be csütörtökön, hogy az Egyesült Államok az ukrán nemzeti gárda 780 tagjának kiképzését vállalta. A hivatal közleménye szerint Barack Obama amerikai elnök erről szóló döntéséről Joe Biden amerikai alelnök tájékoztatta Petro Porosenko ukrán államfőt telefonbeszélgetésük során.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2017-03-24 10:21:18
1918. március 23., Olaszország, Pergine repülőtere: vitéz Boksay Antal repülőfőhadnagy végrehajtja az első sikeres magyar katonai ejtőernyős ugrást. 2017. március: mint már régóta minden évben, idén is e történelmi ugrás előtt tisztelegve tartják fegyvernemi napjukat a Magyar Honvédség ejtőernyősei.
2017-03-20 09:56:37
Nehéz esztendő vár a honvédségre 2017-ben, ám folytatódnak a megkezdett intézkedések, amelyek az állomány méltóbb megbecsülését célozzák, a fejlesztések pedig rég nem látott tempóban valósulnak meg a következő időszakban. Dr. Benkő Tibor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével tekintettünk előre az idei esztendőt illetően.
2017-03-14 11:36:54
Mindkét kontingens katonái tisztességgel és becsülettel helytálltak − jelentette ki Huszár János vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka március 13-án, hétfőn Tatán, az MH Iraki Kiképzés Biztosító Kontingens (MH IKBK) harmadik, valamint az MH KFOR Kontingens tizenötödik váltásának visszafogadó ünnepségén.
2017-03-13 15:40:22
A német védelmi minisztérium a napokban döntést hozott arról, hogy az amerikai Northrop Grumman vállalattól MQ-4C Triton típusú pilóta nélküli repülőeszközöket vásárol. A Tritonok leszállítása 2025 után kezdődik meg.
2017-03-10 11:38:40
2017. február 27-én levegőbe emelkedett a legújabb kínai felderítő és csapásmérő feladatokra is alkalmas Wing-Loong II típusú drón. A pilóta nélküli repülőgép összesen 31 percet töltött a levegőben.
2017-03-09 10:16:04
Az INS Viraat repülőgép-hordozó után az Indiai Haditengerészet újabb ikonikus, szovjet gyártmányú eszközétől válik meg a közeljövőben, ugyanis március 29-én az INS Rajali légibázison elbúcsúztatják a Tu-142M nagy hatótávolságú tengerészeti felderítő repülőgépeket.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 03. 29., 15:26
1956 augusztusában egy kazahsztáni atomfegyver-kísérlet tragédiába torkollott, és négyszer annyi ember szenvedett akut sugárbetegséget, mint Csernobilban.
2017. 03. 28., 13:54
18 évvel ezelőtt, vagyis 1999. március 27-én hadtörténelmi jelentőségű esemény történt a NATO Szerbia elleni akciója során. A légvédelemnek sikerült megsemmisítenie az amerikai légierő egyik F-117A Nighthawk „lopakodó” bombázóját.
2017. 03. 27., 09:55
1968 elejétől az észak-vietnami légvédelem új taktikát kezdett alkalmazni az amerikai repülőgépek ellen azzal, hogy a támadó kötelékekre több tüzelőállás indított rakétát.
2017. 03. 24., 09:09

Magyar-amerikai közös kiképzés

Háromnapos közös kézi lőfegyvergyakorlaton vett részt a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár kijelölt állománya, illetve az amerikai 10. páncélos felderítőezred 4. zászlóaljának „Apache” százada a szomódi lőtéren.

  JETfly Magazin

Döntött az Orosz Légierő vezetése – a „Fecskék” lecserélhetik MiG-29-eseiket a legújabb MiG-35-ösökre. Az erről szóló bejelentést a malajziai LIMA-2017 kiállításon hozták nyilvánosságra.