2017. 06. 26. hétfő
János, Pál
: 309 Ft   : 276 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Pluszforrásokat kap a Honvédelmi Minisztérium

Art of WAR  |  2015-07-27 09:41:38

A kormány a közelmúltban döntött arról: további forrásokat bocsát a Honvédelmi Minisztérium rendelkezésére, hogy a lehető legnagyobb mértékben saját erőforrásból valósítsa meg a nemzeti ünnepek lebonyolítását. Kun Szabó István vezérőrnagy, a tárca társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek adott interjúban azt mondta, számára mindez azt jelenti, hogy az elmúlt egy évben jól végezték a munkájukat, és a kormány hosszabb távon gondolkodik a Honvédelmi Minisztériumhoz került terület fejlesztésében.

A minisztérium a múlt év nyarán, a harmadik Orbán-kormány felállásakor kapta feladatul a nemzeti és kiemelt fontosságú ünnepek szervezését. Ehhez - az ugyancsak az új kormányzati struktúrában létrehozott társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárság égisze alatt - megalakították a Nemzeti Rendezvényszervező Hivatalt. Kun Szabó István azt mondta: a szervezet az elmúlt egy évben nagy utat járt be, komoly tapasztalatokat szereztek, és úgy véli, mostanra megtalálták azt az irányvonalat, amelyen tovább kívánnak haladni. 

Felidézte, hogy egy éve, félév közben vették át a feladatot, és első önállóan szervezett rendezvényük a nándorfehérvári diadal emléknapja volt. Az MTI-nek akkor adott interjúban úgy fogalmazott: „menetből kell leküzdeni az akadályokat”. Ennek kapcsán most azt mondta: a menetelés még tart, de úgy véli, eddig jól vették az akadályokat. 

Kun Szabó István elmondta: egy nemzeti ünnepet vagy kiemelt fontosságú rendezvényt eddig sem lehetett elképzelni katonai tiszteletadás nélkül, így nem volt számukra ismeretlen a terep. Mind az ünnepi megemlékezések, mind a honvédség társadalmi kapcsolattartása szempontjából fontos elemként emelte ki, hogy az elmúlt egy évben több ünnepi programba bevonták a fiatalságot. A helyettes államtitkár kiemelte: céljuk már a kezdetkor az volt, hogy visszaadják az ünneplés hangulatát az embereknek, minden generációnak: nagyszülőnek, szülőnek, gyermeknek egyaránt. 

Azt a jól bevált gyakorlatot a jövőben is szeretnék folytatni, hogy a fiatalsággal közösen emlékezzenek a múltra, annak tükrében lássák a jelent, és ebből következtetéseket tudjanak levonni a jövőre - emelte ki a helyettes államtitkár. Ezzel kapcsolatban kiemelte a fiatalság megszólítására, honvédségi ismereteinek bővítésére szolgáló katonasulit, és a honvédelmi kötelék programban is vannak előrelépések. Sikertörténetnek nevezte a debreceni Kratochvil Károly katonai középiskolát is, ahová legutóbb több mint tízszeres volt a túljelentkezés. A fiatalok honvédelmi nevelését a jövőben is szeretnék erősíteni, emellett még aktívabb szerepet kívánnak vállalni az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztésében, amelyről Kun Szabó István azt mondta: az önkéntes tartalékos rendszer fontos eleme a honvédelemnek, igazi nemzeti ügy. 

A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy több társadalmi szervezettel és céggel sikerült jó kapcsolatokat kiépíteniük. Példaként kiemelte, hogy a közelmúltban tartott Red Bull Air Race-en és a május elsejei Nagy Futamon is részt vettek katonák, ezzel is népszerüsítve a Magyar Honvédséget. Kun Szabó István azt is elmondta: egyre több céggel veszik fel a kapcsolatot, hogy együttmüködjenek velük, ennek nyomán aláírtak, vagy aláírni készülnek olyan szerződéseket, amelyek révén a honvédségi dolgozók kedvezményekben részesülhetnek. Példaként említette, a most hétvégi, jubileumi harmincadik Forma 1-es Magyar Nagydíjra a szervezők a honvédség számára a katonák munkájának elismeréseképpen tiszteletjegyeket ajánlottak fel. 

Kun Szabó István a rendezvényszervezés területén is az eddig jól beváltak szerint, katonás rendben, fegyelmezetten és költséghatékonyan tervezi a következő időszak programjait. A soron következő nemzeti ünneppel kapcsolatban kiemelte, hogy a korábbiakhoz képest már tavaly is alacsonyabb költséggel szervezték meg az augusztus 20-i rendezvényeket. Idén a szabályos közbeszerzési eljárásban kiválasztott céggel még ahhoz képest is több, mint 20 millió forinttal kevesebbe kerül az ünnepi tüzijáték. A nemzeti ünnep előkészületei már javában zajlanak. Az már ismert, hogy a rakétákat az idén nem uszályokról, hanem katonai pontonokról és a megszokotthoz képest más helyszínekről lövik majd fel. A helyettes államtitkár hozzátette: többek között a katonai képességek ilyen típusú bevonása a megvalósításba tette lehetővé, hogy idén jóval olcsóbban rendezzék meg a tüzijátékot, miközben a látvány és a müsor színvonala nem csorbul. 

Fotó: archív

Galéria: Pluszforrásokat kap a Honvédelmi Minisztérium

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2017-06-15 10:11:21
A tajvani kormány a napokban ingyen és bérmentve 2 darab UH-1H típusú forgószárnyast adott át Burkina Faso-nak. Az ünnepélyes átadáson részt vett a Tajvani Légierő parancsnoka, Wang Shin-Lung altábornagy is, aki épp az országban tartózkodott.
2017-06-14 10:37:40
Európai és magyar szempontból egyaránt fontos döntés a honvédség iraki szerepvállalásának meghosszabbítása és kibővítése, a 2018-as honvédelmi költségvetésből pedig a katonák illetményének emelésére és fejlesztésekre egyaránt jut forrás – mondta Vargha Tamás, a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes június 13-án, Budapesten.
2017-06-13 09:40:32
Műveleti készenlétet jelentett az MH Légi Tanácsadó Csoport. A helikoptervezetők, fedélzeti technikusok és repülő-műszaki kiszolgáló személyzet tagjai május közepén érkeztek meg afganisztáni állomáshelyükre.
2017-06-12 16:15:51
A napokban a szaúdi weboldalak arról számoltak be, hogy a Szaúd-Arábiai Nemzeti Gárda 2017. június 4-én átvehette az első AH-6i Little Bird típusú könnyű-harci helikoptereit. A típus az országban az AH-6SA nevet kapja majd meg.
2017-06-07 12:44:12
A napokban az East Pendulum weboldal tette közzé, hogy több mint két év várakozás után, az AVIC kínai állami repülőgépgyártó vállalat megkezdte az új, turbólégcsavaros Y-30 névre keresztelt katonai teherszállító repülőgép fejlesztési programját.
2017-06-06 09:54:37
Kéthetes harckocsizó altiszti szakmai tanfolyamot tartott az MH Altiszti Akadémia a „nullaponti” lő- és gyakorlótéren május végén. Érdekesség, hogy a tanfolyam részeként lefolytatott harckocsiparancsnok-képzésre tizenhárom esztendeje nem volt példa az akadémián, illetve jogelőd szervezeteinél.
2017-06-01 10:10:00
1941. december 10-én délután, miközben még mindig vastag fekete füst gomolygott Pearl Harbor tengerészeti támaszpontja felett, a Maláj-félsziget partjainak közelében, a HMS Prince of Wales csatahajó és kísérője a veterán HMS Repulse csatacirkáló élethalálharcát vívta a rájuk támadó, több tucatnyi japán bombázó és torpedóvető repülőgéppel.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 06. 26., 11:45
Helyszíni riport a csernobili lezárt zónából.
2017. 06. 26., 10:09
Két évvel a boleticei lőtéren végrehajtott éleslövészet után ismét Csehországba készül a győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred 2. légvédelmi rakétaosztályának kijelölt állománya.
Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis harmadik alkalommal szervezte meg a nyári Honvédelmi Tábort.
2017. 06. 21., 15:33
A Magyar Honvédség szervezeteinek hajtó-, kenő- és karbantartó anyagokkal, üzemanyag-technikai eszközökkel, hűtőfolyadékkal történő ellátásáért az MH Anyagellátó Raktárbázis hetényegyházi bázisparancsnoksága a felelős.

  JETfly Magazin

A brit BAE Systems vállalat a napokban tette közzé, hogy 2017. június 21-én megérkeztek Ománba, az Adam légibázisra az első Eurofighter Typhoonok. Az ünnepségen rész vett az Ománi Légierő parancsnoka, Mattar bin Ali bin Mattar Al Obaidani altábornagy is.