2017. 01. 21. szombat
Ágnes
: 308 Ft   : 290 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Fegyverzetellenőrök Magyarországon

Art of WAR  |  2016-06-29 09:48:33

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) huszonhat részt vevő államának képviselői tesznek ötnapos látogatást Magyarországon.

A hivatalos program június 27-én, hétfőn kezdődött Budapesten, a Stefánia Palota − Honvéd Kulturális Központban.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

A 71 főből álló nemzetközi delegáció a 2011-es bizalom- és biztonságerősítő intézkedésekről szóló bécsi dokumentum alapján látogatott hazánkba. A szerződés előírja, hogy a részt vevő államok ötéves ciklusonként lehetővé teszik a többi fél számára egy repülőbázis és egy szárazföldi alakulat létesítményeinek megismerését.

„A folyamat az 1975-ös helsinki záródokumentummal kezdődött, és megváltozott formában ugyan, de a mai napig tart” – mondta el Andrejcsik Gyula ezredes, az MH Kiképzési és Doktrinális Központ Fegyverzet-ellenőrzési Osztály osztályvezetője. A ’90-es évek elejére, a nagy változások időszakára már szinte minden európai ország felállította a maga fegyverzet-ellenőrzési rendszerét. Ekkor írták alá a CFE-t, az európai hagyományos fegyverekről szóló szerződést is a katonai nyitottság jegyében. „Maga az első bécsi dokumentum is 1990-ben született, azóta ez – a fegyverzettechnika és a hadistruktúra fejlődése miatt – számos változtatással és kiegészítéssel bővült; jelenleg a 2011-es van érvényben, de éppen idénre várható az okmány újabb frissítése” – tette hozzá Andrejcsik ezredes.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

A dokumentum értelmében végrehajtott ellenőrzések alapvető célja, hogy a látogatók egységes képet kapjanak az adott ország bemutatott alakulatainak napi tevékenységéről, felépítéséről, a fegyveres erők rendszerében betöltött szerepéről, valamint bepillantást nyerjenek a kiképzési struktúrába, és a védelmi képességekkel kapcsolatos információkhoz jussanak. Dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes elmondta: Magyarország éppen az ötéves ciklus végén tart, így most teljesíti a bécsi dokumentumban foglaltakat. „Az ötnapos program során a részes nemzetek által kijelölt fegyverzetellenőrök a szerződésben rögzített menetrendnek, programnak megfelelően megtekintenek egy szárazföldi katonai bázist és egy repülőbázist, illetve általános tájékoztatót, adatokat, információkat kapnak a Magyar Honvédségről” – tájékoztatott az altábornagy.

A június 27-én, hétfőn a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban tartott találkozón a külföldi delegáltak több előadást is meghallgattak a látogatáshoz kapcsolódóan. Dr. Balogh István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Biztonságpolitikai és Non-proliferációs Főosztály vezetője Magyarország biztonságpolitikájáról, Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára hazánk védelmi politikájáról, dr. Orosz Zoltán altábornagy a Magyar Honvédség feladatrendszeréről és felépítéséről, míg Mihócza Zoltán dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) megbízott törzsfőnöke az ÖHP feladatairól, szervezeti felépítéséről és alakulatairól beszélt a hallgatóknak.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

Az ellenőrzés hivatalos programja június 28-án az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében folytatódik, június 30-án, csütörtökön pedig a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison tesznek látogatást a delegáltak. Az idei ellenőrzés egyben évfordulót is jelent. Huszonöt évvel ezelőtt alakult meg ugyanis a magyar fegyverzet-ellenőrzési szervezet.

Az eseményre emlékezve június 29-én, szerdán Budapesten, a Stefánia Palotában ünnepi állománygyűlést tartanak, amelyen a fegyverzet-ellenőrzés területén együttműködő társszervezetek képviselői, valamint a fegyverzet-ellenőrzési szervezet volt munkatársai is részt vesznek.

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária

 

Forrás: honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
2017-01-11 12:14:03
A szerb védelmi és belügyminisztérium a napokban szerződést kötött az európai Airbus Helicopers vállalattal 9 darab H-145M típusú forgószárnyas vásárlásáról. Korábban, még 2016. októberben a felek már aláírtak egy memorandumot az ügyben.
2017-01-03 09:02:46
Az Olasz Királyi Haditengerészet a II. világháború kitörésének idején a negyedik legnagyobbnak számított a világon, amely rombolók, nehéz és könnyűcirkálók mellett, modernizált és rendkívül korszerű, vadonatúj csatahajókat is arzenáljában tudhatott.
2016-12-27 20:13:51
Dr. Koller József ezredessel, az MH 86. Szolnok Helikopterbázis megbízott parancsnokával az elmúlt időszak helyi tapasztalatainak összegzése mellett áttekintettük a megvalósításra váró jelentősebb terveket, fejlesztéseket is.
2016-12-21 12:32:39
A Brit Hadsereg létrehozott egy új kiképző csoportot, amely célja az újonnan kialakítandó „Csapásmérő Dandárok” harci alkalmazási elveinek kidolgozása lesz. Az új szervezeti egységek a General Dynamics Ajax harcjármű-családjának eszközeivel lesznek felszerelve.
2016-12-14 09:46:41
Sikerrel zárult a török fejlesztésű légvédelmi rakétarendszer tesztlövészete. A török illetőségű Roketsan és Aselsan védelemipari vállalatok által kifejlesztett és gyártott Hisar-O közepes magasságú légvédelmi rakétarendszerrel 100 százalékos sikerrel hajtották végre az első tesztindítást a törökországi Aksaray tartományban.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 01. 18., 11:24
Afganisztáni egyéni tanácsadói beosztásokba vezényelt kollégáitól köszönt el január 16-án, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka nevében dr. Koller József ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis megbízott parancsnoka.
2017. 01. 12., 09:18

Tűzszerészek és hadihajósok – 2016.

Tragikus és szomorú évként vonul be 2016 az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred történetébe.
2017. 01. 11., 10:55
Az orosz haditengerészet zászlóshajója a 60 ezer tonnás Admiral Kuznyecov repülőgép hordozó első alkalommal került éles harci bevetésre.
2017. 01. 09., 12:27

A nagy hidegben is helytállnak a katonák a határon

  JETfly Magazin

Az Olasz Légierő aláírta a szerződést a Leonardo konszernnel, így megkezdődhet az első 5 darab Alenia Aermacchi M-345-ös kiképzőgép gyártása a berendelt 45 darabos tételből.