2017. 08. 18. péntek
Ilona
: 304 Ft   : 259 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Hüse Károly, az ejtőernyős legenda

Art of WAR  |  2017-05-26 15:34:43

Harminckilenc esztendeje, 1978. május 26-án vesztette életét Hüse Károly posztumusz őrnagy, a magyar katonai és polgári ejtőernyőzés már életében legendássá vált alakja.

Az egykori MN 3100 (34. Mélységi Felderítő Zászlóalj) ejtőernyős szolgálatának főnöke 6263. ugrása során, Szolnokon szenvedett tragikus balesetet.

Az érdemes sportoló, aranykoszorús ejtőernyős Hüse Károly 1953-ban kezdett ejtőernyőzni és 1958-ban már első helyezést ért el a megyei ejtőernyős bajnokságon. 1960-ban célba ugró magyar bajnok, illetve a válogatott keret tagja lett.

1960. november 14-én hívták be katonának, melyet élethivatásának választott. Már katonaként országos és egyúttal világcsúcsot állított fel 1964-ben Gödöllőn 1000 méteres késleltetett célba ugrásban. Sportolóként szinte az egész világot bejárta, 1976-ban az olaszországi világbajnokságon 5. helyezést ért el. Magyar sportoló addig nem ért el ilyen eredményt.

500. ejtőernyős ugrását 1962-ben hajtotta végre, ezt követte 1965-ben az 1000., 1968-ban a 2000., 1971-ben a 3000., 1974-ben a 4000., 1976-ban az 5000., végül 1977-ben a 6000., melyet Kubában hajtott végre. A világon ötödikként érte el ezt a számot. 

Hüse Károlyt a Magyar Néphadsereg hősi halottjának tekintette, és posztumusz előléptették őrnaggyá. 1978. június 3-án, Hajdúszoboszlón katonai tiszteletadás mellett helyezték örök nyugalomra. Mellszobra Szolnokon, az MH ittbei Kiss József hadnagy Helikopterbázison, a balesetben elhunyt ejtőernyősök emlékfala mellett található. 

Fotó: Vörös Gyula, archív és internet

Forrás: honvedelem.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2017-07-31 11:17:54
1914. szeptember 5-én még csak egy hónapja tartott az I. világháború, de aznap délután örökre megváltozott a tengeri hadviselés, mert egy tengeralattjáró először süllyesztett el modern torpedóval egy hadihajót.
2017-07-27 10:08:12
Az alakulat Szomódon található helyőrségi lőterén ünnepelték fegyvernemi napjukat a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár 11. Harckocsi Zászlóaljának katonái július 25-én, kedden.
2017-07-25 15:10:41
Amit korábban már az orosz médiák is nyilvánosságra hoztak, most vietnámi részről is megerősítésre került: a délkelet-ázsiai ország 64 darab T-90Sz/SzK harckocsit vásárol Oroszországtól.
2017-07-20 10:06:56
Magazinunkban évek óta beszámolunk az MH 1. Honvéd Tűzszerész- és Hadihajós Ezred kábító- és robbanószer-kereső kutyáinak, illetve vezetőiknek tevékenységéről, májusi számunkban pedig bemutatkoztak az MH Katonai Rendészeti Központ „kutyásai” is.
2017-07-18 11:17:34
Tizenhét ország hatvanhat csapata vett részt májusban az Országos Rendőr-főkapitányság Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központjának nagytétényi, illetve a Magyar Honvédség tatárszentgyörgyi lőterén megrendezett XV. rendőri és katonai mesterlövő világkupán, amelyen a magyar specialisták tiszteletre méltó eredményeket értek el.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 08. 17., 12:03
Kiválóan teljesít a kiképzéseken az észtországi Training Bridge 2017 feladaton résztvevő Lövészszázad Harccsoport állománya. A terep sajátosságai miatt a foglalkozások fő hangsúlyát a gyalogos harcászatra helyezték.
2017. 08. 15., 15:54
Kína lassan a világ vezető gazdasági hatalma lesz, de hadereje közel sem olyan ütőképes, mint létszáma és az ország forrásai alapján sejteni lehetne.
2017. 08. 08., 14:45
Kritikus időszakot élünk a magyar honvédelem ügye szempontjából.

  JETfly Magazin

Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület augusztus 5-én Emlékhely avatót tartott Balatonalmádiban. A 70-es évek közepén két Mi-8-as és egy Kamov Ka-26-os típusú helikopter zuhant a Balatonba.