2017. 04. 25. kedd
Márk
: 312 Ft   : 286 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Százharminccal a fronton – nagy sebességű járőrautók a harctérre

Art of WAR  |  2007-09-10 12:16:00

A brit védelmi minisztériumban aláírták azt a 30 millió fontos szerződést a plymouthi székhelyű DML céggel, amelynek értelmében számos új járőrautót küldhetnek majd az afganisztáni hadszíntérre.Az MWMIK (Mobility Weapons Mounted Installation Kit) járművek a tervek szerint hatékonyan segítik majd a hadműveletekben részt vevő katonákat. Csúcssebességük 130 km/h, ami igazán impozáns mozgékonyságot jelent, amellett, hogy a jármű bizonyos fokú védelmet is képes nyújtani utasainak.A tűzeszközök széles skálájával szerelhető fel a jármű, többek között .50 kaliberű géppuskával, automata gránátvetővel és egy általános célú géppuskával.

A járőrautó három katonát képes szállítani teljes felszerelésével együtt akár úttalan utakon vagy terepen is.

Lord Drayson miniszter úgy jellemezte a jármüvet, hogy gyors, fürge és jól felfegyverzett. Az eszköz növelni fogja a csapatok meglévő képességét, és jelentős tüzerőt képvisel. A védelmi minisztérium és a kincstár mindent megtett annak érdekében, hogy a jármüvek mielőbb a harcolókhoz kerüljenek. Várhatóan a 2008. év elején már ott lesznek Afganisztánban.

Az MWMIK-kat a DML devonporti összeszerelő üzemében állítják össze. A Supacat Ltd. tervei alapján a jármü vázát a Universal Engineering Ltd. készíti, míg a motort a Cummings, a sebességváltót pedig az Allison szállítja.

A DML cég egyébként nemrégiben nyert el egy tendert a MEP (Military Enhancement Programme – Katonai Fejlesztési Program) keretén belül szintén jármüvek szállítására. Ezek a 6 x 6 kerék meghajtású terepjáró tehergépjármüvek ugyanazon technológia alapján készülnek, mint az MWMIK-k.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2017-04-12 11:12:52
A fehérorosz Belta hírügynökség a napokban tette közzé, hogy 2017. április 7-én újabb Mi-8MTV-5 típusú forgószárnyasokat vehetett át az ország légiereje. A helikopterek a Macsulisah légibázisra érkezek, összesen 6 példány.
2017-04-05 09:24:10
A NATO-tag Lengyelország – földrajzi fekvésénél és történelménél fogva – jogosan tekint aggodalommal keleti határain túlra. Az észak-atlanti szövetség és Oroszország szembenállása egyre fokozódik, s ennek megfelelően a lengyel védelmi képesség, így a légvédelem erősítése sem maradhat el.
2017-04-04 09:15:03
Nem sok idejük lesz a Bakony természeti szépségeit csodálni az MH Bakony Harckiképző Központ katonáinak az idén sem, mert a sűrű tavalyi évhez képest 2017-ben tovább emelkedik a központ kezelésében lévő lő- és gyakorlótereken a különféle kiképzési napok száma.
2017-04-03 09:29:24
1942. október 2-án délután a Queen Mary óceánjáró Írország partjaitól északnyugatra járt, fedélzetén 843 főnyi személyzetén kívül csaknem 15 000 amerikai katonával.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 04. 25., 09:56
A USS Tang nevű amerikai tengeralattjáró 1943-ban merült először a víz alá, és a második világháború végéig csaknem húsz japán hajót süllyesztett el.
2017. 04. 24., 10:13
A volt NDK és NSZK határán található múzeum galériája, Németország, 2017. április.
2017. 04. 21., 09:51
Fontos követelmény lesz a radartendernél az olcsó működtetés, a rádióelektronikai fedés és a felderíthetőség csökkentése is.
2017. 04. 20., 12:57
A Geroi Arsenala tizenkét emberrel a fedélzetén tört ketté az erős viharban és süllyedt el szerdán a Fekete-tengeren.

  JETfly Magazin

Az Amerikai Haditengerészet feloldotta a Boeing T-45 Goshawk kiképzőgépekre elrendelt repülési tilalmat, ám bizonyos korlátozásokkal, mivel a fedélzeti oxigénellátó rendszer (Onboard Oxygen Generation System - OBOGS) vizsgálata még folytatódik.