2016. 12. 04.
Barbara, Borbála
: 314 Ft   : 295 Ft Benzin: 339 Ft/l   Dízel: 352 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A mennydörgés földi istene

Art of WAR  |  2006-11-07 12:24:59

A szovjet hadsereg gépesített egységeinek csapatlégvédelmét több különböző kategóriájú mobil komplexummal biztosították a hatvanas évek végétől. Ezek a rendszerek az akkori fenyegetést ellensúlyozták, vagyis harci repülőgépek és helikopterek megsemmisítésére fejlesztették ki őket.

A nyolcvanas évektől azonban kibővült a lehetséges célok skálája. Rendszerbe álltak a csapásmérő robotrepülőgépek, a pilóta nélküli felderítőgépek és számos precíziós repülőgép-fedélzeti fegyver, amelyeket a légvédelmi eszközök hatótávolságán kívülről lehetett útjukra bocsátani.

A szovjet hadseregnek tehát egy olyan korszerü légvédelmi eszközre  volt szüksége, amely nemcsak a repülőgépek és helikopterek, hanem az említett légi támadó eszközök megsemmisítésére is képes. Az akkoriban rendelkezésre álló rakétakomplexumok egyik hiányossága volt, hogy azok egyidejüleg kizárólag egy cél ellen tevékenykedhettek. Ezen a téren is előrelépésre volt szükség, így a követelmények között megjelent az egyidejüleg két légi cél megsemmisítésének képessége is.Az új rendszer fejlesztésével az Antei egyesülést bízták meg, amely már komoly tapasztalattal rendelkezett a légvédelmi eszközök tervezése terén. A munkába bevonták az Altair és a Fakel tervezőirodákat is, amelyek az egyes elektronikai összetevőket, illetve a rakétát fejlesztették.A gyártásra az izsevszki Elektromechanikai Gépgyárat jelölték ki, ahol a nyolcvanas évek végére elkészültek a mintapéldányok. A kísérleti lövészetek sikeres befejezése után hamarosan megkezdődhetett a szériagyártás,  ugyanakkor azonnal hozzáláttak a továbbfejlesztéshez, mivel volt néhány hiányosság.

Az új fegyverről hamarosan tudomást szereztek Nyugaton is, így megszületett a NATO, illetve Pentagon kódneve is, ez lett a SA–15-ös „Gauntlet“.A korszerüsített változat rendszeresítése azonban késett, mert időközben összeomlott a Szovjetunió és kiapadtak az anyagi források. Ennek ellenére 1992-től sikerült a Tor M–1-es változat rendszeresítése, de a megszokott mennyiségnek csak a töredéke kerülhetett az orosz és ukrán hadsereg állományába. Ebben közrejátszott az is, hogy a korszerü elektronikát tartalmazó komplexumok előállítási költségei is magasabbak voltak, mint annak idején például az Osza/Romb rendszeré, amelynek leváltását célozta a Tor.A takarékosság és a logisztikai háttér biztosításának egyszerüsítése már akkor is elsődleges szempont volt, ezért olyan összetevőket igyekeztek felhasználni, amelyek már rendelkezésre álltak más eszközöknél is. Ennek megfelelően az új rakétarendszer szállító-indító jármüve azonos azzal, amelyet a párhuzamosan fejlesztett 2Sz6-os Tunguzka kombinált rakétás/gépágyús komplexumnál alkalmaztak. A GM–355-ös típusú lánctalpas jármü 12 hengeres „V“ elrendezésü dízel motorral rendelkezik, amely szilárd burkolatú úton maximálisan 65 km/h sebesség elérését teszi lehetővé. A 7,5 méter hoszszú, 3,3 méter széles és üzemi helyzetben 5,1 méter magas jármü személyzete mindössze három fő, akik az első szekcióban kaptak helyet. A jármüvezető, a rendszerkezelő és a parancsnok munkatere NBC (Nuclear, Biological, Chemical) védett, vagyis enyhe túlnyomás alatt áll, így a vegyi és biológiai harcanyagok, valamint egyéb szennyeződés nem tud bejutni a belső terekbe. A 34 tonnás jármü egyetlen területen visszalépést jelentett a régi Osza-rendszer jármüvéhez képest, nem volt úszóképes, ami azonban nem elsődleges követelmény. Méretét viszont úgy határozták meg, hogy szállítási helyzetben elférjen nemcsak a vasúti „ürszelvényben“, hanem az Il–76-os teherszállító rakterében is.

A Tor komplexum energiaellátásáról a „szokásos“ módon gondoskodtak. Egy kisméretü gázturbina található a motor mellett, amely 75KW teljesítményt ad le. Ha ez nem müködik, akkor a dízel motor által meghajtott generátor is képes biztosítani a rendszer üzeméhez szükséges áramot. A jármü körben forgatható tornyán helyezték el a lokátor- és fegyverrendszereket. A légi célok felderítését szolgálja a hátul lévő 25 km hatótávolságú, háromdimenziós, vagyis nemcsak a távolság és oldalszög, hanem a repülési magasság meghatározására is képes Doppler radar. Ez alkalmas az egészen kis méretü és alacsony reflexiójú célok detektálására is, 18 km-en belül 50% eséllyel képes követni egy legalább 0,1 négyzetméteres hatásos visszaverő felületü repülő objektumot. Ez azt jelenti, hogy elvileg még rakéták és bombák is láthatók az indikátorokon. A felderítő radar a cél távolságát száz méter pontossággal képes megállapítani, oldalszögnél 20 szögperc, a magasságnál pedig kétfokos a maximális eltérés.

A látóhatár felett repülő légi célok észlelése egyszerüen megoldott, de a hegyek előtt keresztülrepülő, vagy a terep takarásából előbukkanó repülő objektumok felderítésére is képes a radar, ami már nehezebb feladat. Az alacsonyan lebegő helikoptereket a forgó rotor keltette modulált visszaverődés alapján lehet azonosítani, a lokátor számítógépe számos olyan algoritmust alkalmaz, amely biztosítja minden lehetséges cél detektálását, mégpedig egyidejüleg akár 64-et is. A számítógép a repülési sebesség, irány és magasság, illetve annak változása alapján kategorizálja a célokat, és veszélyességük alapján kiválasztja a tíz legfontosabbat. Könnyü belátni, hogy egy húsz km-re lévő helikopter kevésbé veszélyes, mint egy közeledő „radargyilkos“ rakéta, lézervezérlésü bomba, vagy egy nagy sebességü harci repülőgép. A tíz kiválasztott cél követése és azonosítása automatikus, de a javasolt leküzdési sorrendet befolyásolhatja a harcjármü személyzete. A tüzmegnyitáshoz a parancsnok és a rendszerkezelő együttes tevékenysége kell, így véletlen vagy téves rakétaindítás nem lehetséges. A Tor M–1-es komplexum háromféle különböző kialakítású felderítőradarral készült, az első széria még rácsantennával rendelkezett, míg a többi már síklap antennás volt. A torony homlokrészén található a tüzvezető rendszer többi eleme. A nagyméretü fázisvezérelt célkövető lokátor csak függőleges síkban mozgatható, oldalszög szerint fix, a torony forgatásával állítható a szükséges irányba. A G/H hullámsávú lokátor a meredek szögben zuhanó célokat is képes követni, akár a függőleges helyzetig. A látószögön belül egyidejüleg két cél követése lehetséges, amelyek ellen két rakéta indítható.A rakéták parancsközlő távirányítással repülnek, vagyis a cél eltalálásához szükséges pályamódosítások kiszámítását a jármü tüzvezető számítógépe végzi. A lokátor mellett balra fent található az antenna, amely az úton lévő rakéták után küldi a kormányparancsokat.Mivel a rendszert az ellenség rádióelektronikai harcra szakosodott eszközeivel zavarni lehet, ezért alternatív célkövetési megoldást is kidolgoztak. Pontosabban egy már meglévő eszközt vettek át, amely szinte az összes orosz légvédelmi komplexumnál megtalálható. A tüzvezető lokátor jobb oldalán építették be a párhuzamosan mozgó elektrooptikai berendezést, amely televíziós kamerával követi a kiválasztott célt. Ekkor egyidejüleg egy céllal képes „foglalkozni“ a komplexum, jó látási viszonyok között. A rendszer rakétája a 9M331 érdekes, és bizonyos szempontból egyedi konstrukció. A jármü tornyában függőleges helyzetben két konténerben összesen nyolc darab áll rendelkezésre. A konténerek egyben cserélhetők egy darus jármü segítségével, tíz perc alatt. A jobb helykihasználás érdekében a rakéta „kacsa“ kormányfelületei és hátul lévő vezérsíkjai behajtott állapotban vannak, ezek az indítást követően nyílnak ki előfeszített rugók segítségével.

A tüzkésszé tétel során a rakéta „megkapja“ azt az információt, hogy a konténer elhagyása után merre kell repülnie. Ekkor még nem kap kormányparancsokat, hiszen kívül van az ezek sugárzására szolgáló antenna müködési szögtartományán. Az indítógomb megnyomása után egy gázgenerátor indul be, amely nagy nyomással függőleges irányban kiveti a rakétát 15-20 méteres magasságba. Mivel ilyen kis sebességnél még hatástalanok az aerodinamikai kormányok, ezért gázdinamikai rendszert alkalmaznak. A rakéta elöl lévő kormányfelületei mögött 4X6 db pirotechnikai töltet található, amelyek oldalirányba néznek, vagyis a felrobbantásukkor keletkező reakcióerő a rakéta hossztengelyére merőlegesen hat. Ezek „lökik“ a kellő irányba a rakéta orrát, amit követően beindul a szilárd tüzelőanyagú hajtómü.Ez négy másodperces égésideje alatt max. 850 méter/sec sebességre gyorsítja fel a fegyvert, majd csökkentett tolóerővel még további nyolc másodpercig üzemel, és a magasságtól függően tartja, illetve csak kis mértékben engedi csökkenni a sebességet. Az összesen 12 másodperc alatt a rakéta nyolc kilométerre távolodik, maximális hatótávolsága 12 km, de ha egy nagy sebességü távolodó célra indítják, akkor természetesen kisebb. Az aktív szakasz húsz másodperc, de ennek utolsó harmadában a sebesség csökkenése miatt már egyre alacsonyabb hatásúak a kormányfelületek. A találat azonban még ekkor is bekövetkezhet, ugyanis a gázdinamikai kormányok pirotölteteinek csak kisebb részét használják fel az indítás során szükséges forduló manőverhez. A cél megközelítésének végső szakaszában a töltetek 30 „g“-s túlterheléssel lökik a kellő irányba a fegyvert. A rakéta orrában található rádiófrekvenciás közelségi gyújtó robbantja fel a 15 kg-os harci részt, amely kellő repeszsürüséget biztosít a kisméretü célpontok megsemmisítéséhez is.

A 9M331-es rakéta minimum tíz, maximum hatezer méteres magasságban lévő célok ellen vethető be, minimális hatótávolsága egy kilométer. Hossza 2,9 méter, átmérője 0,235 méter, fesztávolsága 0,735 méter, indulótömege pedig 167 kg. Az első szériaváltozat találati valószínüsége kis reflexiójú célok esetén 0,26, helikopterek vagy közepes sebességü, hagyományos repülő eszközök esetén 0,75, míg a továbbfejlesztett változat hasonló adatai 0,45-0,8.A Tor M–1-es komplexum egyidejüleg két cél ellen indíthat két rakétát, de ha egy veszélyes célt támad, az ellen – a találati valószínüség növelése érdekében – akár három rakéta is indítható.A komplexum kikapcsolt helyzetből három percen belül tehető harckésszé, de ha már üzemelnek a rendszerei, akkor mindössze 4-10 másodperc a reakcióidő, vagyis a cél felderítését követően ennyi idő múlva már indulhat az első rakéta. A célfelderítés és követés menetből is lehetséges, mivel a felderítőlokátor girostabilizált, azaz változó dőlésszögü terepen is megtartja a forgási síkját, de az indításhoz, illetve a rakétarávezetéshez meg kell állnia a jármünek. A Tor komplexumok képesek autonóm módon is üzemelni, pl. objektumvédelemnél akár egyesével is telepíthetik őket, de a csapatlégvédelmi feladatot hatékonyabb, ha csoportosan látják el. Négy jármü alkot egy üteget, amelyekhez tartozik egy „Rangir“ mobil harcálláspont. Ez is lánctalpas jármü, amelynek kommunikációs rendszere képes kapcsolatot tartani a Tor-okkal és az egyéb légvédelmi rendszerekkel, illetve vezetési pontokkal. A célok elosztása is innen történik, így megelőzhető, hogy több Tor ne támadja ugyanazt a célt, miközben lehet olyan, amellyel senki sem „foglalkozik“. A Tor egyéb formában is rendelkezésre áll. Kidolgozták a kerekes jármüre telepíthető változatát is, valamint az utánfutón lévőt, amely objektumvédelemre alkalmas, és ember nélkül, távvezérléssel üzemel. Ezek sorozatgyártásáról azonban nem érkeztek hírek.Az eredeti lánctalpas Tor M–1-es az orosz és ukrán hadseregen kívül több országban is szolgálatban áll. Kína még 1995-ben rendelt meg 15 db-ot, amelyek szállítása két évvel később meg is történt. A kedvező tapasztalatok alapján 1999-ben további huszat rendeltek, ezenfelül megegyeztek az oroszokkal 160 db licenc gyártásáról. Ezek először 2005-ben jelennek majd meg a kínai hadsereg állományában HQ–17-es típusjelzéssel.További jelentős exportsiker, hogy első NATO-országként a görögök is rendszerbe állították, ezenfelül a Tort megvásárolta India és néhány gazdag arab ország is.A bevált és elterjedt légvédelmi eszközöket nem csak az orosz hadsereg rendszeresítette. A Tor felkeltette a haditengerészet érdeklődését is, még a kezdet kezdetén, így ez lett az Admiral Kuznyecov repülőgép-hordozó fő légvédelmi fegyvere. A hajó négy pontján oldalt szerelték fel az indítóberendezéseket, amelyek teljesen eltérőek a szárazföldi változatétól. A SA–N–9 kódnevü „Kindzsal“ komplexum egyenként hat indítóberendezést tartalmaz 8-8 rakétával, amelyek kör alakban lettek elhelyezve. A repülőgép-hordozó védelmére így egyszerre 256 db tüzkész rakéta áll rendelkezésre. Mivel a szükséges elektronikus rendszerek helyigényét semmi sem korlátozza, javíthattak a képességeken. A négy komplexum mindegyike egyszerre négy közeledő légi célt támadhat, akár nyolc rakétával is. Noha a rakéták hatótávolsága nem változott, a rendszer mégis hatékonyabb lehet, mivel a hajó magasan elhelyezett felderítőlokátorai jóval nagyobb távolságból képesek a közeledő légi célok felderítésére, így nő a felkészüléshez rendelkezésre álló idő.

A „Kindzsal“ rendszer kiváló paramétereiből nem tudni, hogy mennyi valósulhatott meg a gyakorlatban. Mint egy sor más rendszer, évekig ez sem volt üzemképes a Kuznyecovon, de az azóta eltelt idő alatt minden bizonnyal megoldották a problémákat. A hajón lévő komplexumok egyenként 41 tonnásak, és kiszolgálásukhoz, illetve kezelésükhöz 13 fő szükséges. A rakéták újratöltése itt is egyszerre történik, a nyolc rakétát tartalmazó hengeres konténer cseréjével.A „Kindzsal“ nemcsak a Kuznyecov fő önvédelmi eszköze, ezzel szerelték fel a Nagy Péter cirkálót és testvérhajóit, illetve az Udaloj osztályú rombolókat. A SA–N–9-es komplexumot is exportálták, „Klinok“ néven az indiai haditengerészet állította hadrendbe.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
   MÁSOK ÍRTÁK
2016. 11. 29., 11:51

Feltalálták a drónszelídítő puskát

Ahogy a drónok egyre elterjedtebbé válnak, úgy használják őket egyre többen bűncselekmények elkövetésére.
2016. 11. 25., 09:20

Bács-Kiskun megye katonásan teljesít a toborzásban

A katonai toborzás elmúlt másfél évtizede alkalmából szerveztek ünnepséget csütörtökön Kecskeméten, az egyetem GAMF Karán.
2016. 11. 21., 09:36

A képességnövekedés korszaka kezdődik

NFIU: fontos lépés a szövetségesi elkötelezettség terén.
2016. 11. 18., 09:34

Katonai temető - Solymár

Budapesttől alig 15 kilométerre, Solymár közelében helyezkedik el a brit katonai temető, 211 katona végső nyughelye, akik a Royal Air Force Magyarország fölött lelőtt bombázóin vesztették életüket 1944-ben.

  JETfly Magazin

A szovjet történelemben kevés az olyan család, amely akkora hatással lett volna a történelemre, mint a Mikojan család generációi. A közelmúltban elhunyt Ivan Mikojanra emlékezünk az alábbi összeállítással.