2016. 12. 11.
Árpád
: 314 Ft   : 296 Ft Benzin: 352 Ft/l   Dízel: 365 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

56 fegyverei: A T-34 harckocsi I. rész

Art of WAR  |  2006-10-23 08:56:39

1941 júliusában a Szovjetunió ellen támadó német hadseregek egy olyan harckocsival találták szembe magukat, mely páncélvédettségét, lövegének tűzerejét és mozgékonyságát tekintve jelentős mértékben felülmúlta az alkalmazott német típusokat. Hitler tábornokainak szerencséjére azonban a T-34 típusjelzésű, forradalmian új harckocsiból ekkor még nem állt elegendő mennyiség a szovjet hadvezetés rendelkezésére, sőt a meglévőket is szétszórva, elavult harcászati elméleteket követve vetették be.

A háború előrehaladtával azonban a típus egyre nagyobb számban jelent meg a frontokon, ami a német mérnököket arra sarkallta, hogy a szovjet "csodaharckocsi" mintájára megalkossák a Párducot, illetve növeljék a meglévő típusok páncélvastagságát és fegyverzetének hatékonyságát. Mindeközben természetesen a szovjetek sem tétlenkedtek és az egyre erősebb német páncélosok ellensúlyozására megkezdték a T–34 továbbfejlesztését.

1943-ra a szovjet hadvezetés előtt egyértelmüen bebizonyosodott, hogy a T–34 alaptípusának 76 mm-es lövege túlságosan kis tüzerővel rendelkezik a német páncélosok leküzdésére. Egy augusztus végén tartott tanácskozáson Malisev, a harckocsigyártás népbiztosa a fegyverkezési népbiztosság jelenlévő vezető munkatársai és Fedorenko, a Vörös Hadsereg gépesített és harckocsizó csapatainak főparancsnoka előtt tartott beszédében a következőképp vázolta a kurszki csata egyik legfontosabb tanulságát: "Az ellenséges harckocsik már 1500 m távolságból tüzet nyithattak a mieinkre, míg 76 mm-es ágyúink alig 5-600 m távolságból voltak csak képesek kilőni a Tigriseket és Párducokat. Képzelhető, hogy mit jelent, ha az ellenségnek másfél kilométer, míg nekünk csak fél kilométer áll rendelkezésünkre. Amilyen gyorsan csak lehet, erősebb ágyút kell a T–34-esbe építeni."

A T–34 fő fegyverzetének elégtelensége azonban a kurszki csata kapcsán nem érhette váratlanul az illetékeseket, hiszen az már jóval korábban ismertté vált előttük. 1943 áprilisában ugyanis a tüzérségi főigazgatóságot utasították, hogy az összes sorozatgyártásban lévő harckocsi- és páncéltörő ágyúval végezzenek kísérleteket egy zsákmányolt Tigris nehézpáncéloson a páncélátütő képességet és a hatótávolságot illetően, és 10 napon belül nyújtsák be észrevételeiket. A jelentés szerint a 76 mm-es ágyú nyomjelzős páncéltörő lövedéke 200 m távolságból sem tudta átütni a német harckocsi oldalát! (Ennek fényében a Malisev beszámolójában elhangzott 5-600 méter meglehetősen kozmetikázott adatnak tünik…) A kipróbált fegyverek közül a Tigris leghatékonyabb ellenfelének a 85 mm-es 52–K Model 1939 légvédelmi ágyú bizonyult, mely akár 1000 m távolságból is képes volt áttörni a 100 mm-es elülső páncélzatot.A kísérletek eredményeként a szovjet mérnökök májusban nekiláttak a ballisztikájukban légvédelmi ágyúra hasonlító harckocsiágyúk kidolgozásához. A német harckocsik/rohamlövegek fegyverzetének kialakítását követő, kis tömegü, rövid hátrasiklású D–5T–85 első példánya júniusban készült el. Ugyanebben az időben a Központi Tüzérségi Tervezőiroda S–53 és S–50 ágyúja, valamint a 92. sz. gyár LB–85 lövege is napvilágot látott. Így immáron négy 85 mm-es harckocsiágyú is létezett, már csak az volt a kérdés: melyik harckocsitípusba építsék be őket?

T–43 vagy T–34?

A T–34 közepes harckocsi hibáinak kijavítására, illetve harcértékének növelésére már 1942 folyamán elkezdődött egy fejlesztési program. A T–43 jelöléssel felvázolt továbbfejlesztett változatot javított felfüggesztéssel, megnövelt küzdőtérrel és jobb páncélvédettséggel (harckocsitest: 75 mm, torony: 90 mm) kívánták ellátni, ugyanakkor a harckocsitest kialakítását, a motort, az erőátviteli rendszert, az alvázat és az ágyút az alaptípusból változatlan formában tervezték átvenni.Amikor 1943 nyarán elkészültek a 85 mm-es ágyúk és megfelelő harckocsit kerestek hozzájuk, természetesen felvetődött a T–43 alkalmazásának lehetősége, de hamarosan le is mondtak róla. A harckocsi ugyanis már a 76 mm-es löveggel is 34,1 tonnát nyomott és egy nagyobb ágyú csak tovább növelte volna a tömegét. Ráadásul az új típus gyártására való átállás a "harmincnégyessel" való nagyfokú (78,5%-os) megegyezés ellenére jelentős termeléskiesést okozott volna, amit a szovjet vezetés mindenképpen el akart kerülni. Így aztán a T–43 egyetlen kísérleti példánya készült csak el 85 mm-es ágyúval 1944-ben, aztán a fejlesztését végleg beszüntették.

Mindeközben a D–5T harckocsiágyú és az ISZ, illetve KV nehézharckocsik párosítása (ISZ–1 és KV–85) kimondottan sikeresnek bizonyult, ezért előtérbe került egy hasonló ágyúval felszerelt T–34 változat kifejlesztése. Mivel az eredeti toronyba képtelenség lett volna beépíteni a 85 mm-es löveget, a T–43-as tornyát felhasználva két gyárban is hozzáláttak egy megnövelt toronykoszorú-átmérőjü, öntött torony kifejlesztéséhez. A munkálatokat eleinte komolyan hátráltatta a Központi Tüzérségi Tervezőiroda azon bejelentése, miszerint S–53 típusjelzésü ágyújukat képesek az eredeti átmérőjü toronyba beépíteni pusztán annak elülső részének áttervezésével, ami feleslegessé teszi az új tornyok kifejlesztését. Malisevnek azonban komoly fenntartásai voltak a javaslattal szemben, mivel a gorokovetszki lőtéren a régi toronyba épített új löveggel lefolytatott kísérletek sikertelenül zárultak. Az eleve szükös torony a nagyobb fegyverzet beépítésével ugyanis még zsúfoltabb lett és így gyakorlatilag lehetetlenné vált az ágyú hatékony kezelése, másrészt a kisebb belső tér miatt jelentős mértékben csökkent a szállítható lőszermennyiség. Mindezek miatt az eredeti torony alkalmazását hamarosan elvetették.Ugyanakkor a lőkísérletek eredményei alapján a D–5T-nél jobb teljesítményünek ítélt S–53 ágyút nem lehetett az új Krasznoje Szormovo-toronyba beépíteni, mert a löveg sajátos kialakítása miatt függőleges síkban csak korlátozottan lehetett volna kitéríteni. Éppen ezért a szovjet hadvezetésnek el kellett döntenie: átterveztetik a tornyot az S–53 kialakításának megfelelően, vagy egy másik ágyút választanak – például a toronyhoz pontosan illő D–5T-t. Mivel az idő sürgetett, az utóbbi megoldás mellett döntöttek és 1943 decemberi szállítási határidővel 100 darab D–5T ágyúval felszerelt T–34-est rendeltek, melyeket azonban csak 1944 januárjától kezdve sikerült leszállítani.

A T–34/85 típust a Vörös Hadsereg hivatalosan 1944. január 23-án rendszeresítette. (Számos szerző könyvében találkozhatunk azzal az állítással, hogy az erősebb fegyverzettel erősebb páncélzat is járt. Ez azonban csak a toronyra igaz, mely max. 90 mm vastag páncélzatot kapott, a harckocsitest páncélvastagsága mindenhol 45 mm maradt!)

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
   MÁSOK ÍRTÁK
2016. 12. 07., 09:44

Tank nap Szlovákiában

Tank Nap Trenčianske Stankovce-ben, haditechnikai bemutatókkal. 2016. július.
2016. 12. 05., 16:22

A Tomcat nyomában

1976 szeptemberében Skócia közelében rendezték meg a Team Spirit ’76 tengeri hadgyakorlatot, amelynek a USS John F. Kennedy repülőgép-hordozó is részese volt.
2016. 11. 29., 11:51

Feltalálták a drónszelídítő puskát

Ahogy a drónok egyre elterjedtebbé válnak, úgy használják őket egyre többen bűncselekmények elkövetésére.
2016. 11. 25., 09:20

Bács-Kiskun megye katonásan teljesít a toborzásban

A katonai toborzás elmúlt másfél évtizede alkalmából szerveztek ünnepséget csütörtökön Kecskeméten, az egyetem GAMF Karán.

  JETfly Magazin

2016. december 7-én, helyi idő szerint este 6 óra körül az Egyesült Államok tengerészgyalogsága (USMC) elveszítette egyik Japánban állomásozó pilótáját és F/A-18 Hornet repülőgépét.