2016. 12. 06. kedd
Miklós
: 314 Ft   : 295 Ft Benzin: 339 Ft/l   Dízel: 352 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Keleten a helyzet változóban

Art of WAR  |  2008-02-01 21:07:00

Japán immár évtizedek óta a világ egyik meghatározó gazdasági nagyhatalma. A szomszédos, feltörekvő és egyre inkább nagyhatalmi álmokat szövögető Kína, illetve a szintén veszélyesen közeli, ráadásul kiszámíthatatlan Észak-Korea mind-mind veszélyforrást jelenthet a „felkelő nap országára”. És akkor még nem beszéltünk az ismét magára találó Oroszországról, mely az elmúlt években újra erőteljes fegyverkezésbe kezdett, hogy elveszített globális nagyhatalmi pozícióit visszaszerezze. Nem véletlen tehát, hogy a Japán Önvédelmi Légierő (JASDF) szerepe az ország védelme szempontjából kulcsfontosságú.

1945 augusztusa sok szempontból megváltoztatta a világot, lezárt egy korszakot, és nyitott egy újat. Az atombombák pusztító erejét látva Japán kapitulált, fegyveres erői pedig javarészt befejezték a kilátástalan harcot. A Császári Légierőre is ez a sors várt, maradék erői az amerikaiak vezette szövetségesek ellenőrzése alá kerültek. A sors furcsa fintoraként és a világpolitikai helyzet gyors változása miatt azonban a barátokból ellenségek, a korábbi ellenfelekből pedig szövetségesek lettek, így hamarosan egy új, dinamikusan fejlődő időszak kezdődött a japán katonai repülés történetében, mely napjainkban is tart. A folyamatosan változó regionális és globális fenyegetettségek miatt a fegyvernem jövője biztosított, az országnak ugyanis létérdeke a hatékony önvédelmi képesség megőrzése és továbbfejlesztése, amihez rendelkeznek megfelelő gazdasági és politikai háttérrel is.

Újrakezdés a hidegháború árnyékában

A Japán Császári Hadsereg légiereje és a haditengerészet repülőegységei a kapituláció pillanatában több ezer, hazai gyártású repülőgéppel rendelkeztek, ezeket azonban hamarosan lefoglalták, és gyüjtőhelyekre szállították a szövetségesek. Kézenfekvő lett volna ezek felhasználásával újraépíteni a szigetország katonai repülését, azonban erre több okból sem kerülhetett sor. Egyrészt a háború utolsó időszakában az állandó légitámadásoknak kitett, nyersanyag- és szakemberhiánnyal küzdő japán repülőipar nem tudott már olyan minőségü gépeket gyártani, mint azt a háború első, offenzív időszakában tette. Sem az új fejlesztésekre, sem a korszerü gyártástechnológiák alkalmazására nem volt elegendő idő és energia, így ezek a zömmel régebbi típusok alapjaira épített repülőgépek nem feleltek meg a jetkorszak hajnalán támasztott követelményeknek, másrészt a lefegyverzési program keretében ezeket szinte az utolsó szálig meg is semmisítették, fontos technikatörténeti örökségtől megfosztva ezzel az utókort. A Japánban állomásozó amerikai haderő teljes ellenőrzése alá vonta az országot, a szintén az ő irányításuk alatt álló rendvédelmi szerveken kívül nem is engedélyezték más fegyveres testületek müködését.

Az 1950-es évek csúcsfegyvere volt az F–86 Sabre

A II. világháborút követő időszakban azonban folyamatosan kialakult és egyre éleződött a Szovjetunió és az általa vezetett keleti blokkal – melybe akkor még Kína is beletartozott – való szembenállás, mely az 1950-ben kitört koreai háborúban csúcsosodott ki. Bár a fő összecsapásra mindenki Európában számított, földrajzi elhelyezkedésénél fogva Japán és az ott állomásozó amerikai haderők kulcsszerepet kaptak volna egy esetleges új világháború ázsiai és csendes-óceáni hadszínterén. Ráadásul területi viták is adódtak a szovjetekkel a Kurili-szigetek hovatartozása miatt, ami napjainkig megoldatlan problémaként terheli Oroszország és Japán kapcsolatrendszerét. Szükség volt tehát a szigetország haderejének újbóli felépítésére, hogy legalább a saját önvédelmüket biztosítani tudják. A háború után elfogadott japán alkotmány egyébként sem tette lehetővé a külföldön, támadó hadmüveletekben való részvételt, így csak olyan képességek kialakítására volt szükség, melyek a légtér és a környező tengerek felügyeletét és szükség esetén védelmét biztosítják. Amerikai nyomásra 1950-ben hozták létre az önálló Nemzeti Rendfenntartó Erőt (Keisatu Yobitai), mely tulajdonképpen a későbbi Önvédelmi Erők elődjének tekinthető félkatonai szervezet volt, így 1952-ben át is nevezték Nemzeti Védelmi Erővé (Hoantai), mely jobban kifejezte a valós tevékenységét. 1952. október 15-én már ez a szervezet volt az, mely átvehette az első, katonai célokra is alkalmas repülőeszközét. Hivatalosan a légierő megalapítása azonban mégsem ez a dátum, hanem 1954. július elseje, ezt követően kezdődött meg a kiképzés az amerikaiak által átadott North American T–6G Texan, Beech T–34 Mentor gépekkel. Hamarosan már sugárhajtású Lockheed T–33A kiképzőgépek is érkeztek, hogy megfelelő eszközt biztosítsanak a North American F–86F Sabre típusra való felkészülésre. Az első kiképzési turnusba olyan pilótákat kerestek, akik – bár egy évtizede már nem repülhettek – alapképzettséget szereztek a Császári Légierőben a II. világháború alatt, és lojálisak voltak az új rendszerrel. Ez a pilótageneráció alkotta az első, a Hamamatsu légibázison szolgálatba álló repülőszázad gerincét is, mely 1955 végén vált bevethetővé.

Az utolsó Fuji T–1-eseket csak 2006-ban küldték nyugdíjba

A hidegháborús légkör miatti rendkívül gyors ütemü fejlesztés következtében három év alatt 480 darab (ebből 300 saját gyártású) Sabre vadászgép állt szolgálatba az időközben önálló fegyvernemmé váló Japán Önvédelmi Légierő (Nihon Koku Jietai) repülőszázadainál, és 35 darab Curtiss C-46 Commando típusú szállítógép is érkezett. Az F–86-osok és a T–33-asok helyi összeszerelését és gyártását is megszervezték, ami jótékony hatással volt a lassan újraépülő japán repülőgépiparra. Ennek a cseppet sem elhanyagolható folyamatnak már 1956-ban meglett az első eredménye, ugyanis szolgálatba állt a saját fejlesztésü és gyártású Kawasaki KAL–2-es, 1959-ben pedig a Fuji T–1-es sugárhajtású gyakorlógép. Az évtized végén már a különböző helikopterek is megjelentek a repülőszázadoknál, többek között H–19C, H–21B és S–62J forgószárnyasok érkeztek az USA-ból. Az intenzíven fegyverkező kommunista Kína és az észak-koreai rezsim által jelentett fenyegetettség miatt 1962-ben megkapták az amerikaiaktól a kor csúcsfegyverének számító Lockheed F–104 Starfighter licencét, így F–104J jelzéssel azonnal gyártani is kezdték. Az F–86 Sabre leváltására szolgálatba állított szuperszonikus típus minőségi ugrást jelentett mind harcértéke, mind az általa képviselt korszerü technológia révén, és meghatározóvá vált hosszú évtizedekre a szigetország légvédelmében. Az 1962-től 1967-ig tartó időszakban a Mitsubishi cég 210 darab együléses F–104J és 20 darab kétüléses F–104DJ Starfightert gyártott le a Japán Önvédelmi Légierő részére, mellyel hét repülőszázadot szereltek fel, így ez a nagy teljesítményü típus alkotta a légvédelem gerincét.Az 1952-től eltelt alig másfél évtized alatt egy igen komoly, nagy harcértékü légierőt építettek ki a japánok, melynek magját ugyan amerikai típusok alkották, de a licenc alapján történő gyártás és a saját fejlesztésü típusok révén magára talált a repülőipar is. Mivel a JASDF feladatköre kizárólag légtér-ellenőrzési és -védelmi volt, így kizárólag olyan repülőgéptípusok és fegyverzet jöhetett szóba, mely nem sértette az alkotmányban rögzített korlátozásokat. A japán gazdaság többi ágazatában végbemenő ugrásszerü fejlődéshez hasonlóan a repülőgépiparban is megfigyelhetőek voltak azok a jellegzetességek, melyek hozzájárultak az ország gazdasági és pénzügyi világhatalommá válásához.A JASDF mellett a szárazföldi csapatok és a haditengerészet is létrehozta saját specializált repülőcsapatait. Ezek felfegyverzése szintén amerikai, majd pedig később saját fejlesztésü és gyártású eszközökkel történt.

Az elfogóvadászként alkalmazott Mitsubishi F–4EJ gépekből napjainkban még 91 példány repül a Misawa, a Nyutabaru és a Naha légi támaszpontokon. A váltótípus első példányait már a 2009-es pénzügyi évben szeretnék hadrendbe állítani, ez azonban valószínütlennek tünik jelenleg. A már most is harminc év feletti F–4EJ-flotta teljes kiselejtezése reálisan csak 2010 után kezdődhet el

Főszerepben a hazai repülőgépipar

Bár az F–104 Starfighterek hatalmas előrelépést jelentettek a szubszonikus elődtípusokhoz képest, az hamar kiderült, hogy a vietnami háborúban debütáló nagy teljesítményü, korszerübb elektronikai rendszerekkel felszerelt és nagyságrendileg nagyobb fegyverterhelésü F–4E Phantom hosszabb távon is megoldást jelenthet. Ezért tárgyalásokat kezdtek az amerikaiakkal a típus licencének megvásárlásáról. A jó politikai kapcsolatoknak köszönhetően ez lehetővé is vált, így a McDonnel Douglas által leszállított négy példány mellett további 136 darabot gyártottak le a Mitsubishi Heavy Industries cég üzemeiben, ezek közül 11-et még eredeti amerikai alkatrészekből szereltek össze, a többihez azonban a részegységeket is maguk gyártották. A japán ipar fejlettsége lehetővé tette, hogy ne csak másolják, hanem tovább is fejlesszék az eredeti konstrukciót, így főleg az elektronikai rendszerek terén módosították a Phantomot, mely végül az F–4EJ jelzést kapta. A gépeket légvédelmi feladatkörre optimalizálták, így elhagyták a csapásméréshez szükséges elektronikai eszközöket, vezetékeket és pilonokat. Beszereztek 14 darab felderítő változatú RF–4E repülőgépet is. Az F–4-esek 1973-ban álltak szolgálatba, a licenc megvásárlásáról hozott döntés helyességét bizonyítja, hogy még napjainkban is közel 100 darab, azóta korszerüsített, megnövelt élettartamú sárkányszerkezetü és modernizált fedélzeti rendszerekkel ellátott F–4EJ Kai néven jelölt Phantom van hadrendben, ezek egy része azonban már elektronikai zavaróként üzemel.

A felderítő és vadász feladatkörü Phantomok mellett számos egyéb új típus is rendszerbe állt a 70-es évektől. Ezek közül mindenképpen kiemelendő a Kawasaki gyár által összeszerelt, de a Mitsubishi, a Fuji és a Nihon cégek közremüködésével készített C–1-es közepes szállítógép, mely a kiöregedő C–46-osok váltására lett kifejlesztve. A két hajtómüves típus – melyből végül 31 darabot szállítottak le a megrendelőnek – ígéretes konstrukció volt, ennek ellenére nem került sor a nagyobb kapacitású, hosszabb törzsü változat rendszeresítésére. A C–1-esekkel két századot szereltek fel, a C–130 Herculesek mellett ezek képezik a JASDF fő szállítóerejét. Szintén a 70-es években került sor a Mitsubishi T–2 és F–1 könnyü, hangsebesség feletti típusok kifejlesztésére. A kétüléses, két hajtómüves T–2-es haladó szintü kiképzésre és gyakorlásra alkalmas felsőszárnyas típus, mely kiválóan megfelelt a Starfighter és a Phantom harci gépek személyzeteinek tréningezésére, ugyanakkor jó alapot nyújtott egy vadász- és könnyü támadógép kifejlesztéséhez. A gyakorló T–2-es 1971-ben, míg a főleg hajók elleni szerepkörben alkalmazott, de vadászfeladatokra is bevethető F–1-es 1975-ben emelkedett először a levegőbe. Mindkét típusra nagy megrendelést kapott a gyártó, a teljes mennyiséget azonban csak a T–2-esből szállították le – összesen 90 gép –, az F-1-esből viszont az eredetileg igényelt 160 darabból csupán 77 került a csapatokhoz. Ez utóbbi gépek végül három repülőszázad állományát alkotják jelenleg is.Ugyancsak jelentős típusnak számít a JASDF-nél a Kawasaki T–4 kétüléses könnyü sugárhajtású kiképző- és gyakorlógép, mely a régebbi Fuji T–1-esek és a Lockheed T–33-asok felváltására született a 80-as évek közepén. A vállszárnyas típust széleskörüen használják a kiképzésben és a pilótaállomány gyakoroltatására is, valamint T–4-esekkel repül a szigetország egyetlen sugárhajtású katonai bemutatóköteléke, a Blue Impulse is. A Kawasaki a gyártás 1988-as megkezdésétől napjainkig összesen 212 darab T–4-est adott át a légierőnek.

Az előrelátó japánok már az F–4 Phantomok beszerzése közben a majdani váltótípus kiválasztásával foglalkoztak, így 1975-ben egy szakmai küldöttség részt vett az amerikai Langley légibázison a vadonatúj McDonnel Douglas F–15A/B Eagle légifölény-vadászgép tesztelésén. Mivel maximálisan elégedettek lehettek az ott szerzett tapasztalatokkal, a jól bevált receptnek megfelelően ennek a gépnek is a licencét vásárolták meg, ami szintén rendkívül jó döntésnek bizonyult. Az F–15-ösök gyártása által megkövetelt müszaki színvonal révén ugyanis tovább fejleszthették a már amúgy is csúcstechnológiájú repülőgépiparukat, ráadásul viszonylag gyorsan és nagy mennyiségben, saját országuk munkavállalóit gyarapítva jutottak hozzá a világ akkori legjobb vadászgépéhez. Az első néhány gépet még az USA-ban építették meg, a sorozat többi részét azonban már Japánban, a Mitsubishi, a Kawasaki és a Fuji által gyártott alkatrészekből szerelték össze. A hajtómüveket szintén saját kivitelezésben állították elő az IHI cég üzemeiben. Az eredeti tervek szerint csak öt repülőszázadnyit rendszeresítettek volna a Sasokból, azonban ezt felfelé módosították, és végül hét században összesen 191 gép állt szolgálatba. Az együléses F–15J és a kétüléses F–15DJ gépek a Chitose légibázison állomásozó Második Kokudan két századánál, továbbá a Komatsu támaszponton települő Hatodik Kokudan és a Hyakuriban lévő Hetedik Kokudan századainál állnak szolgálatban.

Bár a forgószárnyasok döntő többségét a haditengerészet (JMSDF) és a szárazföldi csapatok (JGSDF) repülőcsapatai üzemeltetik, a légierő is rendelkezik szállítási és kutató-mentő bevetések végrehajtására alkalmas CH–47J Chinook és UH–60J Blackhawk helikopterekkel. A nagy távolságú VIP-szállításokra két Boeing B–747 Jumbo áll szolgálatban a 701. század állományában.

A II. világháború óta első alkalommal külföldön, az Irakban harcoló szövetséges alakulatok részeként japán egységek is részt vesznek hadmüveletekben. A légi szállítási feladatok végrehajtására Japán 2004 márciusa óta alkalmazza C–130 Hercules típusú szállítórepülőit Irakban. Bár a japán csapatok azóta már befejezték tevékenységüket Irakban, a szigetország kormánya ígéretet tett arra nézve, hogy a szállítási feladatokban továbbra is együttmüködik az amerikaiak vezette koalíciós csapatokkal

Változó fenyegetettség árnyékában  a JASDF napjainkban

A Szovjetunió meggyengülése, majd felbomlása új helyzetet teremtett a kelet-ázsiai térségben is, átmenetileg mérséklődött, illetve bizonyos elemeit tekintve megszünt az a fajta fenyegetettség, melyet a kommunista szuperhatalom jelentett. A szovjet stratégiai bombázók és a nukleáris csapásmérő tengeralattjárók hívatlan látogatásai fokozatosan elmaradtak, a korábban tapasztalt légtérsértések száma drasztikusan visszaesett. A kelet–nyugati globális szembenállás a világ más részein a fegyverkezési verseny enyhülését eredményezte, az ázsiai térségben azonban a regionális és globális nagyhatalmi státuszra vágyó Kína, a hasonlóan ambiciózus India és a kiszámíthatatlan észak-koreai rezsim miatt ez a folyamat nem következett be, sőt fokozódott. A Japán Önvédelmi Erőknek ebben a gyorsan változó közegben kell megtalálniuk a megfelelő választ az ország nemzetbiztonságának és gazdasági érdekeinek szavatolása érdekében.

Ez a látványos kötelék jól példázza a JASDF összetételét. Korszerü F–15-ösök, elavult F–4 Phantomok és saját fejlesztésü T–4-es gyakorlógépek parádéznak a levegőben. A japán repülőcsapatok technikai felszereltsége meglehetősen vegyes képet mutat, a közeljövőben mindenképpen szükség lesz a korszerüsítésre és a típuskavalkád racionalizálására...

A Légvédelmi Parancsnokság északi, középső és nyugati körzetekre tagolta az országot, ezek mindegyike rendelkezik vadászrepülő-századokból (hikotai) álló ezredekkel (kokudan) és légvédelmi rakétás alakulatokkal. Az elengedhetetlenül fontos légi felderítést és irányítást E–2C Hawkeye és E–767 AWACS gépek biztosítják. Ez utóbbi típust a népszerü utasszállítóból alakította ki a Boeing. A JASDF négy darabot rendszeresített 1998–99-ben, modernizálásuk azonban már most megkezdődött. A Japán Önvédelmi Légierő jelenleg négy, légvédelmi feladatokra bevethető típussal rendelkezik, ezek közül a licenc alapján gyártott F–15J Eagle és a modernizált F–4EJ Phantom II. gépek tisztán elfogóvadászként, míg a hazai fejlesztésü F–1 és F–2 gépek levegő-föld és hajóelhárító-támadó feladatkörben is alkalmazhatóak.

Néhány F–15DJ gépet használnak a kiképzőalakulatok is, főleg agresszor szerepkörben

A régebbi F–1-esek és a Phantomok leváltása igencsak esedékes, váltótípusként a legjobb természetesen az F–22A Raptor lenne. A tárgyalásokat meg is kezdték ez ügyben, azonban az amerikaiak egyelőre elálltak a csúcstechnológiát képviselő gép teljes gyártási jogának átadásáról. A gépek ára rendkívül magas, de nem is ez a fő gond – hiszen Japán a világ egyik vezető gazdasági és pénzügyi hatalmaként feltehetően megengedhetné magának ezt a luxust is –, hanem az, hogy a Raptor számos olyan technikai megoldást tartalmaz, ami egyrészt rendkívül költséges és hosszú kutatás-fejlesztés révén jött létre, másrészt jelenleg is titkos besorolású, így nemzetbiztonsági okokból sem kiszolgáltatható. Az ázsiai szigetország vezetői természetesen úgy gondolkodnak, hogy ha licenc alapján saját maguk gyártanák az F–22-eseket, akkor csökkenthetőek lennének a horribilis költségek, másrészt ismét fellendítenék a japán repülőgépipart. Ez a jelenlegi állapot azonban gazdasági és politikai érdekek következtében bármikor változhat, főleg annak a ténynek a fényében, hogy Kína egyre veszélyesebb ellenféllé válik a térségben, és az amerikai erők adott esetben nem biztos, hogy elegendőek lesznek a légi fölény kivívására és megtartására. A háttérben valószínüleg tovább zajlanak a tárgyalások, ezt támasztja alá az is, hogy a típus első külföldi hadgyakorlatára éppen Japánban kerül sor. 2007 januárjában ugyanis a Langley bázison állomásozó 1. Vadászrepülő-ezred 12 gépét küldték az Okinaván fekvő Kadena légitámaszpontra. A gépek amerikai és japán F–15-ösökkel, illetve az Amerikai Haditengerészet gépeivel közös hadgyakorlaton vettek részt. Az itt, első kézből szerzett tapasztalatok nagymértékben befolyásolhatják egy vásárlási vagy licencszerződés létrejöttét. Sokáig várni a döntéssel mindenesetre nem lehet, mert a japánoknak belátható időn belül le kell cserélniük a kiöregedett Mitsubishi Heavy Industries által gyártott F–4EJ Phantom II-es vadászbombázó repülőgépeket.

Az 1980-as évek végén nagy reményekkel elindított F–2-es programról kijelenthető, hogy nem váltotta be a hozzá füzött reményeket. A gépek rendkívül magas darabára és a radarrendszer hibái is meghiúsították azokat a terveket, melyek az elődtípusok teljes leváltására irányultak. Jelenleg az F–2-esekből mindössze 68 példány áll rendszerben

Az amerikai F–16-os alapjain kifejlesztett, az elődtípusra kísértetiesen hasonlító Mitsubishi F–2 vadászgépek teljes körüen nem képesek felváltani a most alkalmazott típusokat, teljesítményük és mennyiségük hosszabb távon nem elegendő a legfejlettebb orosz és kínai gyártmányú harci gépek ellen. Ezt támasztja alá az a bejelentés is, amit a Japán Védelmi Ügynökség tett, miszerint az eredeti tervekkel ellentétben nem az F–2-es továbbfejlesztett változataival, hanem külföldről vásárolt vadászbombázó repülőgépekkel pótolják a Phantomokat. Az F–22 Raptor mellett esélyes lehet az F–35 Lightning II-es és a régebbi, ám korszerüsített 4+ generációs F–15E és az F/A–18E/F Super Hornet, valamint az EADS Eurofighter Typhoon.

Az F–15-ösök a közelmúltban egy baleset miatt a földre kényszerültek, így a szigetország légvédelmét csak az öreg F–4-esek látták el, ugyanis az F–2-eseket is éppen abban az időszakban tiltották le egy másik baleset következtében. Ez a szerencsétlen helyzet rávilágított a JASDF problémáira, így feltehetően felgyorsul a modernizációs folyamat

A jövőbeni fenyegetettségek sokrétüek lehetnek. Egyrészt a rohamléptekkel fejlődő Kínai Népi Felszabadító Hadsereg jelenti a fő veszélyforrást, másrészt új, nehezebben prognosztizálható konfliktusok is jelentkezhetnek politikai vagy gazdasági okokból. A 90-es évek elejéig a kínai repülőerők szinte kizárólag csak a mennyiségük miatt jelentettek kihívást, hiszen több ezer, de elavult, csekély harcértékü típussal rendelkeztek, napjainkra azonban ez jelentősen megváltozott. A mennyiségi fölény csökken, a minőségi különbségek viszont lassan eltünnek, hiszen az elmúlt évtizedben több száz korszerü, orosz eredetü és saját fejlesztésü harci gépet állítottak szolgálatba, és ezek száma jelenleg is emelkedik. A licenc alapján gyártott alap Szu–27-esek mellett megjelentek a lényegesen magasabb harcértéket képviselő, többfeladatú Szu–30-asok és az izraeli Lavi alapjaira épülő, saját gyártású J–10-esek is.

A jelenleg a japánok rendelkezésére álló közel 200 darab F–15-ös és a leszállítás alatt lévő F–2-esek még biztosítják egy ideig az erőegyensúlyt, de hosszabb távon valószínüleg nem ezekre a típusokra fognak építeni. Átfogó modernizálással a régi F–15-ösök egy része még sokáig hadrendben tartható, de az elavult F–1-esek és F–4-esek pótlásáról legalább százas nagyságrendben új gépekkel, a licenc alapján történő hazai gyártás megszervezésével kell gondoskodni. A politikai kapcsolatok miatt feltehetően ismét amerikai típust fognak kiválasztani, de a költségek optimalizálása is sokat fog nyomni a latban.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
   MÁSOK ÍRTÁK
2016. 12. 05., 16:22

A Tomcat nyomában

1976 szeptemberében Skócia közelében rendezték meg a Team Spirit ’76 tengeri hadgyakorlatot, amelynek a USS John F. Kennedy repülőgép-hordozó is részese volt.
2016. 11. 29., 11:51

Feltalálták a drónszelídítő puskát

Ahogy a drónok egyre elterjedtebbé válnak, úgy használják őket egyre többen bűncselekmények elkövetésére.
2016. 11. 25., 09:20

Bács-Kiskun megye katonásan teljesít a toborzásban

A katonai toborzás elmúlt másfél évtizede alkalmából szerveztek ünnepséget csütörtökön Kecskeméten, az egyetem GAMF Karán.
2016. 11. 21., 09:36

A képességnövekedés korszaka kezdődik

NFIU: fontos lépés a szövetségesi elkötelezettség terén.

  JETfly Magazin

Leszállás közben a Földközi-tengerbe zuhant egy Szu-33-as. A harci repülőgép az Admiral Kuznyecov fedélzetére történő leszállás végrehajtása közben túlszaladt és a tengerbe zuhant.