2016. 12. 11.
Árpád
: 314 Ft   : 296 Ft Benzin: 352 Ft/l   Dízel: 365 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

USS Forrestal – Az első modern amerikai repülőgép-hordozó

Art of WAR  |  2007-09-27 12:48:33

A II. világháborút követően egy teljesen új elveken nyugvó repülőgéphordozó-építési irányzat alakult ki, mely a szögfedélzetes elrendezésen alapult. Ennek a korszaknak az első egységei a Forrestal-osztály hajói voltak, ezek tekinthetőek a mai „szuperhordozók” elődeinek.

A második világháború a haditechnikai fejlesztések szempontjából olyan mérföldkövet, többgenerációs ugrást jelentett viszonylag rövid idő alatt, melyet – szerencsére – azóta sem sikerült túlszárnyalnia a pusztító hajlamú emberiségnek. A nagy világégést követő évtized azonban sok szempontból szintén hasonló volt, legalábbis a katonai repülés terén születtek olyan korszakalkotó eredmények, melyek napjainkig hatással vannak a fejlesztésekre. A haditengerészeti repüléssel szorosan összefüggő repülőgéphordozó-építés is ekkor változott meg gyökeresen a brit és amerikai fejlesztéseknek köszönhetően, a mai modern úszó repülőterek nagy többségének formavilága és alapvető elrendezése gyakorlatilag ebben az időszakban alakult ki. Ezalól kivételt csak a helikopterhordozók, valamint a kisebb, kizárólag forgószárnyasok és STOVL repülőgépek üzemeltetésére alkalmas egységek – mint például az olasz Giuseppe Garibaldi- vagy a brit Invincible-osztály egységei – képeznek.

Szögfedélzet, az új találmány

Az 1941. december 7-ei japán támadás Pearl Harbor ellen egyértelmüen bebizonyította, hogy a jövő tengeri hadviselésében a legfontosabb szerepet a repülőgép-hordozók fogják játszani. Ennek megfelelően meg is indultak a fejlesztések, és a háborús helyzetben felpörgetett hadigazdaságok ontották is a hatalmas monstrumokat. Alapvetően két kategória alakult ki: a kisebb méretü kísérő hordozók és a lényegesen nagyobb csapásmérő egységek. Ezek kialakítása lényegében megegyezett, egyenes, a hajótesten nem vagy csak alig túlnyúló fedélzet, valamint jobb oldalon elhelyezett felépítmény jellemezte őket. 1945-re gyakorlatilag a japán hordozókat vagy elsüllyesztették, vagy annyira megrongálták, hogy nem voltak képesek döntően befolyásolni a harcok kimenetelét. Az európai hadszíntéren zömmel szárazföldi és légi hadmüveletek zajlottak, így lényegesen kevesebb prioritást kaptak a repülőgép-hordozók, a briteken kívül tényegesen bevethető, ilyen jellegü egységekkel nem is rendelkezett a többi hadviselő fél. Németország és Japán kapitulációját követően tehát nagy mennyiségben álltak rendelkezésre a kisebb-nagyobb egységek, reális ellenfél hiányában gyakorlatilag feleslegessé válva. A kisebb, mindössze 15-20 repülőgép indítására alkalmas, zömmel már meglévő hajók átalakításával létrehozott kísérő hordozók kivonása a rendszerből rohamléptekkel zajlott. Pár év alatt egy-két kivételtől eltekintve el is tünt ez a kategória a tengerekről, ugyanakkor a lényegesen nagyobb és drágább, még mindig nagy harcértékü egységekkel is kezdeni kellett valamit. Két hatalmas probléma azonban igen hamar jelentkezett.

Az egyik ezek közül az volt, hogy a háború alatt alaposan megerősödött stratégiai légierő magas rangú tisztjei jelentős befolyást szereztek, és rávették a politikusokat, hogy a távoli csapásmérést ne a flottára és annak hordozóira, hanem a szárazföldről felszálló bombázókra bízzák. Ennek következtében a repülőgép-hordozók fejlesztését leállították, és a meglévő egységek közül is számos példányt végleg kivontak a hadrendből, vagy tartalékba helyeztek. Ennek a folyamatnak esett áldozatul a United States (CVA-58) nevü hajó is, mely az USA első, háború után épített, a tervek alapján korát messze megelőző hordozója lett volna.

Az új, sugárhajtómüves típusok tesztelése és szolgálatba állítása az 1940-es évek végén már gőzerővel zajlott, így hamar fény derült arra, hogy az egyenes fedélzettel és viszonylag kis méretü liftekkel rendelkező, még a második világháború alatt épült hordozókról ezek nem üzemeltethetőek megfelelően. Az új, nagy találmány az elforgatott szögfedélzet volt, ami jellegzetes külsőt kölcsönzött a hordozóknak. Ezeknél a hajóknál a korábbi egyenes fedélzetet – melyet még a felvonók is szabdaltak – felváltotta az elforgatott szögü leszállópálya, míg a felszállópálya a katapultokkal egyetemben a hajó első felébe került. A változtatásokra azért volt szükség, mivel ekkoriban a régebbi légcsavaros repülőgépek felváltása a sugárhajtású harci gépekkel már folyamatban volt, és az új típusok egészen más fel- és leszállótulajdonságuk révén hatékonyabban és biztonságosabban voltak üzemeltethetőek az ilyen kettéosztott fedélzetről. A meglévő egységek közül azonban csak az Essex- és a Midway-osztály egységei voltak alkalmasak arra, hogy átépítsék őket az új trendnek megfelelően.

Az 1950-es évek elején az elméletben kiválónak látszó szögfedélzet gyakorlati kipróbálására átépítették az Essex-osztályú USS Antietam (CV-36) hordozót. Tesztelések hosszú sorának segítségével bebizonyították, hogy a tervezők elképzelései alapvetően helyesek voltak a szögfedélzetet illetően, ez az elrendezési mód ugyanis lehetővé teszi a le- és felszálló gépek elkülönítését, az új, nagy teljesítményü gőzkatapultok beépítésére is mód nyílt, valamint a fedélzeten a repülések szüneteiben könnyebben voltak tárolhatóak a repülőeszközök. A kapott eredmények oda vezettek, hogy a már építés alatt álló új repülőgéphordozó-osztály egységeit is módosították a szögfedélzetes elrendezésnek megfelelően.

Az első szuperhordozók

A Forrestal-osztály négy hajója volt az Egyesült Államok első, már teljes egészében a második világháború után tervezett és épített repülőgép-hordozója. A hajók eredetileg egyenes fedélzettel épültek volna meg, az első két egység gerincfektetése már meg is történt, az átépített USS Antietammal szerzett kedvező tapasztalatok miatt azonban módosították a terveket, és szögfedélzetet alkalmaztak ezeken is. Az osztály másik két tagját már eleve ennek megfelelően kezdték el építeni. Több meghatározó paraméter alapján nevezték ezeket az egységeket a világ első szuperhordozóinak. Az addig legnagyobbnak számító Midway-osztályhoz képest az új hajók 25 százalékkal még nagyobb vízkiszorításúak voltak, hosszuk és szélességük egyaránt jelentősen növekedett, a hangárakban és a fedélzeten tárolható gépek száma a korábbi 65-70-ről 80-100-ra emelkedett. A nagyobb és nehezebb hajótest mélyebben merült, így a viharos tengeren stabilabban viselkedett, ami a gépek indítása és fogadása miatt nagy jelentőséggel bírt. Bár főleg a felépítményüktől megfosztott teherhajókból átépített kisméretü kísérő hordozók voltak nagyon instabilak a hullámzó tengeren, azért a régebbi nagyobb csapásmérő egységek is csak bizonyos körülmények között tudták indítani és fogadni a gépeiket, így harcértékük zord időjárási viszonyok esetén erősen korlátozott volt. Természetesen a mai modern repülőgép-hordozókat is befolyásolják a meteorológiai paraméterek, azonban minél mélyebb merülésüek, annál stabilabban viselkednek, ráadásul a ballaszttartályokban lévő víz mesterséges áramoltatásával ez a tulajdonság tovább fokozható.

A repülőgép-hordozók tervezése során igen fontos a fedélzet alatti hangárak és az azokat kiszolgáló hatalmas liftek gondos megtervezése. Az egyenes fedélzetes hordozók esetében nincs túl sok variációs lehetőség a felvonók elhelyezésére, a felépítmény előtt és mögött kiépített liftek azonban kevésbé zavarják az üzemeltetést, mint a felszállómezőben lévők. A szögfedélzetes egységeknél már könnyebb a helyzet, bár itt is ügyelni kell az ésszerüségre. A Forrestal-osztály esetében az egyik lift elhelyezése nagyon szerencsétlenül sikerült, ugyanis a hajó bal oldalán lévő felvonó használata esetén két gőzkatapult müködtetése is lehetetlenné vált, továbbá blokkolta a leszállómezőt is. A téglalap alakú felvonók mérete egyébként azonos, rövidebb oldaluk 15,9, míg a hosszabbik 18,9 méter hosszú.

Az első egység, a Forrestal vízkiszorítása feltöltés nélküli, azaz üres állapotában 59 900 tonna volt, a második, 1955-ben vízre bocsátott Saratoga (CV-60) 56 000 tonnájával szemben. A harmadik egység, a Ranger (CV-61) és a negyedik, egyben utolsó Independence (CV-62) pedig 56 300 tonnát nyomott üresen. A hajók teljes feltöltöttség esetén mintegy 80 000 tonna vízkiszorításúak voltak, ez nem sokkal kevesebb, mint az újabb Kitty Hawk-osztályú egységek hasonló adata.

A meghajtásról mindegyik hajó esetében négy General Electric gyártmányú gőzturbina gondoskodott, a 260 000 lóerő összteljesítményt négy tengely továbbította a hajócsavarokra, így a maximális sebesség elérte a 63 km/h-t.  Az osztály névadó hajójának hossza 326 méter, legnagyobb szélessége a fedélzeten 77 méter. A szögfedélzet tengelye 8 fokban hajlik el a középvonalhoz képest. A már eredetileg is teljesen feleslegesen beépített 127 mm-es ágyúkat később eltávolították, a tengeri hadviselés megváltozása miatt ezekre ugyanis nem volt szükség, ellenben nagy súlyuk miatt károsan befolyásolták a hajó viselkedését nagy sebességnél. Helyükre RIM-7 Sea Sparrow rakétaindító állványokat szereltek, valamint beépítésre kerültek az Mk. 15 Phalanx légvédelmi rendszerek is.A személyzet létszáma több mint 4000 fő, közülük 552 tiszt, és 3826 legénységi állományban szolgált.A US Navy eredetileg nyolc darab Forrestal-osztályú hajóegységet kívánt szolgálatba állítani, a felgyülemlett tapasztalatok alapján azonban módosították az eredeti elképzeléseket, és a továbbfejlesztett, némileg korszerübb és nagyobb harcértékü Kitty Hawk-osztályból rendeltek meg további négy hordozót. Ezeken a hajókon például már kijavították a liftek rossz elrendezését, és számos további változtatást hajtottak végre.Több évtizedes pályafutásuk alatt a Forrestal-osztályú hordozókon sokféle repülőgép szolgált. Kezdetben az A-4 Skyhawk és az F-4 Phantom típusok voltak a meghatározóak, majd elterjedtek az A-6 Intruder, illetve az A-7 Corsair támadógépek. A kivonásuk előtti évtizedben már elsősorban az F-14 Tomcat és az F/A-18 Hornet harci gépek uralták a fedélzetet. Egy időben akár 70-80 repülőeszköz is állomásozhatott ezeken a hajókon, ami igen jelentős csapásmérő erőt jelentett. Néhány érdekesebb adat a Forrestal-osztályú hajókkal kapcsolatban: a fedélzet alapterülete 250 000, a hajótestben található hangáraké pedig 75 000 négyzetméter. A toronnyal együtt ezek a hatalmas monstrumok 19 emelet magasak, a személyzet napi ellátására 10 500 adag ételt készítettek.

USS Forrestal – a névadó hajó

A haditengerészeti nevezéktanban bevett szokás, hogy a több azonos vagy hasonló egységből álló hadihajó-szériának (azaz osztálynak) a legelső hajó nevét adják. Így az 1954. december 11-én vízre bocsátott USS Forrestal (CVA-59) révén a négy egységből álló, közel azonos (bár mindegyik hajó különbözik valamiben a többitől) repülőgéphordozó-széria neve Forrestal-osztály lett. Az USA első, eleve szögfedélzettel épült hordozója James V. Forrestal egykori védelmi miniszterről kapta a nevét, így a hagyományoknak megfelelően a keresztelőn az özvegye törhette szét a pezsgősüveget a hajó orrán.

A vízre bocsátást követő közel egy évben megtörtént a hajó teljes felszerelése, és lefolytatták az átvételhez szükséges üzemi próbákat is, így 1955. október elsejétől Roy L. Johnson parancsnoksága alatt csatlakozott az Egyesült Államok flottájához. A norfolki haditengerészeti támaszpontról kifutó egység intenzív tesztelési és kiképzési bevetésen vett részt a virginiai partok közelében és a Karib-tengeren. Azóta is jellemző egyébként, hogy teljesen érthető óvatosságból az új hadihajókat a norfolki bázis közelében és a viszonylag biztonságosnak mondható karibi térségben próbálják ki először, mivel itt könnyen távol tarthatóak a kíváncsi szemek, és az esetleges müszaki problémák megoldása is egyszerübb a hazai kikötők révén. A vadonatúj hordozó fedélzetén az első sikeres leszállást 1956. január 3-án hajtották végre.

A hamarosan bekövetkező Szuezi-válság idején a flotta legújabb és egyben legnagyobb harcértékü egységének is a válságövezetben volt a helye. A USS Forrestal kisebb hazai kitérőt követően 1957 elején ismét a Földközi-tengeren állomásozó Hatodik Amerikai Flotta állományába került. A következő években a hajó és legénysége szinte folyamatosan az Atlanti-óceán keleti medencéjében, illetve a Földközi-tengeren tartózkodott, hogy az időközben igencsak felforrósodott Közel-Keleten adott esetben azonnal be tudjon avatkozni. Az egymást követő kisebb-nagyobb válságok idején a stratégák tudatosan szerepeltették közvetlenül az első vonalban a nagy harcértékü hadihajót, hogy az pusztán a jelenlétével is elriassza az ellenfeleket, illetve prezentálja az USA fölényét a haditechnikai fejlesztések terén. A USS Forrestal a különféle hadgyakorlatokon is aktív szerepet játszott. Érdekesség, hogy a hordozó 1960-ban az akkor még létező Jugoszlávia egyik kikötőjébe – nevezetesen Splitbe – is ellátogatott egy udvariassági látogatás keretében. Feltehetően ez a manőver is az élénken érdeklődő külföldi ügynököknek szólt, hogy láthassák, a US Navy milyen hatalmas erejü fegyverrendszerekkel rendelkezik. 

1963-ban nem mindennapi tesztprogramban vett részt a hordozó, ugyanis egy C-130F Hercules közepes szállító repülőgép nem kevesebb mint 21 le- és felszállást teljesített a USS Forrestal fedélzetén. A Herculessel folytatott tesztek célja az volt, hogy megvizsgálják, alkalmas-e a szárazföldi üzemeltetésben már bevált kitünő repülőgép átalakított változata a hajófedélzeti feladatok ellátására. A US Navynek ekkor már sürgősen szüksége volt egy nagyobb kapacitású szállító repülőgépre, mely akár az óceánok közepén, a partoktól messze járőröző hordozóit is elláthatta. Hatótávolsága és terhelhetősége révén a C-130-as ideális lett volna a feladatra, a gazdaságossági számítások és a müszaki nehézségek miatt a sikeres tesztek ellenére – mégis inkább a C-2A Greyhound program folytatása mellett döntöttek. A döntés helyességét bizonyítja, hogy a végül 1965-ben szolgálatba álló C-2-esek még napjainkban is kiválóan megoldják a hordozók légi szállítási feladatait. Mindenesetre a C-130F Hercules azóta is a legnagyobb méretü és tömegü repülőgép, amely valaha le- és felszállt a US Navy hordozóinak fedélzetén.

1967-ben bekövetkezett az, amit a hajó személyzete már régóta suttogott, a USS Forrestalt ugyanis a vietnami partok közelébe, a Tonkini-öbölbe irányították. A kellemes mediterrán klímához, illetve a zord atlanti-óceáni viharokban edződött legénység számára a forró trópusi éghajlat kezdetben szokatlan volt, ennek ellenére a hajóról felszálló harci repülőgépek már az első pár napban több száz bevetést teljesítettek. Egy sajnálatos baleset, amely július 29-én következett be, azonban váratlanul félbeszakította a több hónaposra tervezett bevetést. A felszállásra váró egyik F-4 Phantom nem irányított rakétablokkjából váratlanul elindult egy Zuni rakéta, amely telibe találta a szintén ott parkoló A-4-esek egyikét. Az azonnal lángba boruló Skyhawk szárny alatti 1000 kilogrammos bomba leoldódott a felfüggesztési pontról, és berobbantotta a fedélzeten tárolt üzemanyagot. A bekövetkező hatalmas robbanássorozat és tüzvész azonnal lángba borította a fedélzeten álló, felfegyverzett és üzemanyaggal feltöltött repülőgépek egy részét, s ez további láncreakciókat indított el. A szerencsétlenség az óriási anyagi károk mellett 132 halálos áldozatot, 62 sérültet és 2 eltüntet eredményezett, így a súlyosan megrongálódott hadihajónak azonnal vissza kellett térnie a norfolki támaszpontra.

A helyreállítást követően a USS Forrestal 1968-tól öt éven át ismét a Földközi-tenger térségében tevékenykedett. 1974-ben, a ciprusi törökgörög konfliktus idején Roger Davies nagykövet kérésére a térségben járőröző hadihajókról felszálló helikopterek evakuálták az amerikai állampolgárokat a szigetről. A USS Inchon (LPH 12) partra szállító és helikopterhordozó hajó vezérletével végrehajtott akció légi fedezetét a USS Forrestal vadászgépei biztosították.

1975-ben a New Yorkban megrendezett bicentenáriumi rendezvényeken vehetett részt a hordozó és legénysége, sőt személyesen Gerald Ford amerikai elnök is ellátogatott a fedélzetre. A megtisztelő szereplést követően egy szintén érdekes, ám cseppet sem veszélytelen feladat előtt állt a hajó, ugyanis segítségével azt vizsgálták, hogy a hajótest közelében a vízben felrobbantott nagy robbanóerejü töltetek lökéshulláma okoz-e komolyabb károkat a szerkezetben.

1978-ban újabb baleset borzolta a kedélyeket: egy A-7E Corsair II-es vadászbombázó leszállás közben a fedélzeten parkoló gépek közé rohant, megölve két embert és további tízet megsebesítve. A gép pilótája katapultált, és kisebb sérülésekkel megúszta az esetet. Még ebben az évben több kisebb tüz is pusztított a fedélzeten és a gépházban, azonban ezek csak anyagi károkat okoztak. A hajó a USS Nimitz (CVN 68) nukleáris meghajtású repülőgép-hordozóval együtt részt vett egy szimulált háborús gyakorlaton, melynek során a francia Foch repülőgép-hordozó játszotta az ellenfél szerepét. Szeptemberben a USS Forrestal és legénysége már egy újabb hatalmas, többnemzetiségü NATO-hadgyakorlat keretében – melyben 40 000 katona, 22 tengeralattjáró és 800 különféle repülőeszköz vett részt –, a brit Ark Royal hordozó társaságában oldotta meg feladatait. Októberben Izland közelében a zord időjárási körülmények közötti harcképességet tesztelték, mivel egy esetleges háborús konfliktus során nagy valószínüséggel ilyen éghajlati viszonyok között kellett volna szembeszállniuk az amerikaiaknak a szovjet tengeralattjárókkal és felszíni egységekkel. 

1981-ben a hajó megint közel volt a tüzhöz, ugyanis a Sidra-öbölben a USS Nimitzcel együtt konfliktusba keveredett a líbiai harci gépekkel. Mint ismeretes, ekkor a Nimitzről felszálló F-14-esek két arab gépet is a tenger fenekére küldtek, az azonban kevésbé ismert tény, hogy a vészterhes napokban elfogott líbiai vadászbombázók nagy részét a Forrestal harci gépei kísérték biztonságos távolságra a flottaköteléktől. A következő évre is kijutott a konfliktusokból, ezúttal éppen Libanon partjai mellett állt készenlétben a hordozó, hogy szükség esetén beavatkozzon az immár sokadik arab–izraeli háborúba. Huszonnyolc éves pályafutása során először a Szuezi-csatornán is áthajózott a hatalmas úszó repülőtér, mivel csatlakozott az Indiai-óceánon tevékenykedő Hetedik Flottához.

1983 és 85 között egy 28 hónapos felújítási és átépítési időszak következett Philadelphiában, mely élettartam-hosszabbítással is járt. Az 550 millió dolláros költséggel végrehajtott korszerüsítés révén újabb 15-20 évre biztosítottnak látszott a hajó üzemeltethetősége. A sors azonban közbeszólt, és a hordozót a tervezettnél sokkal hamarabb kivonták az aktív állományból. Addig azonban még számos hadgyakorlaton és őrjáratozáson vett részt főleg a Földközi-tenger térségében. A Sivatagi Vihar hadmüveleteinek idején a USS Forrestal az Atlanti-óceánon teljesített szolgálatot, és ugrásra kész tartalékként várt a bevetési parancsra. A jelentősebb iraki légi és szárazföldi hadmüveletek lezárulása után sem maradt munka nélkül, az északi repüléstilalmi övezetben óvták gépei a kurdok lakta területeket.1992-ben aztán döntés született arról, hogy a US Navy állományában kiképzőhordozó szerepkörben alkalmazott USS Lexington (AVT 16) hadihajót a Forrestal váltsa fel. Ennek érdekében egy 14 hónapos átalakítás után, 157 millió dolláros költséggel alkalmassá tették a kiképzési feladatok ellátására. A hidegháborús időszak lezárulását követően megkezdett fegyverzetcsökkentési tárgyalások azonban a flotta repülőgép-hordozóit is érintették, így az egyik megállapodás részeként a USS Forrestalt is ki kellett vonni a rendszerből és törölni az aktív egységek névjegyzékéből. A tartalékállományba helyezett hajó végül elkerülte a szomorú véget, mivel múzeumként hasznosították újra, így 1998 óta egy Rhode Island-i kikötőben áll a haditechnika iránt érdeklődő látogatók rendelkezésére.

Napjainkban már egyik Forrestal-osztályú repülőgép-hordozó sem áll szolgálatban. A Forrestal és a Ranger már 1993-ban kivonásra került, a Saratoga az ezt követő évben vonult nyugdíjba. Legtovább az Independence szolgált, ezt az egységet csak 1998-ban vonták ki a flotta állományából.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
   MÁSOK ÍRTÁK
2016. 12. 07., 09:44

Tank nap Szlovákiában

Tank Nap Trenčianske Stankovce-ben, haditechnikai bemutatókkal. 2016. július.
2016. 12. 05., 16:22

A Tomcat nyomában

1976 szeptemberében Skócia közelében rendezték meg a Team Spirit ’76 tengeri hadgyakorlatot, amelynek a USS John F. Kennedy repülőgép-hordozó is részese volt.
2016. 11. 29., 11:51

Feltalálták a drónszelídítő puskát

Ahogy a drónok egyre elterjedtebbé válnak, úgy használják őket egyre többen bűncselekmények elkövetésére.
2016. 11. 25., 09:20

Bács-Kiskun megye katonásan teljesít a toborzásban

A katonai toborzás elmúlt másfél évtizede alkalmából szerveztek ünnepséget csütörtökön Kecskeméten, az egyetem GAMF Karán.

  JETfly Magazin

2016. december 7-én, helyi idő szerint este 6 óra körül az Egyesült Államok tengerészgyalogsága (USMC) elveszítette egyik Japánban állomásozó pilótáját és F/A-18 Hornet repülőgépét.