2017. 01. 21. szombat
Ágnes
: 308 Ft   : 290 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Az amerikai haditengerészet megrendelte az első két lopakodó rombolót

Art of WAR  |  2008-02-18 15:11:00

Az amerikai haditengerészet (US Navy) képviselői a Pentagonban aláírták azt az okmányt, melynek értelmében plusz pénzügyi kereteket biztosítanak a General Dynamics Bath Iron Works és a Northrop Grumman Shipbuilding cégeknek az új, lopakodóképességekkel is rendelkező Zumwalt-osztályú rombolók első két egységének a legyártására. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy megrendelték a DDG 1000 és a DDG 1001 jelű hadihajókat a két gyártótól, ami komoly előrelépés a már több mint egy évtizede húzódó projektben. A flotta a rendkívül magas költségek miatt – legalábbis a jelenlegi tervek szerint – mindössze hét darab új többfeladatú rombolót építtet.

A szerződés értelmében mindkét hajógyártó cég kap 1,4 milliárd dollárt a rombolók megépítésére. Érdekesség, hogy az amerikai haditengerészet szívesen alkalmazza azt a megoldást, hogy egyszerre két cégtől két külön prototípust rendel meg, elősegítve a technológiai versenyt és csökkentve az árat ezáltal.

A Zumwalt névre keresztelt többfeladatú rombolóosztály fejlesztését már az 1990-es években megkezdték, azonban anyagi okok miatt az eredeti elképzelések egész sora nem valósulhatott meg. A csökkentett észlelhetőségü hadihajóból a flotta eredetileg 32 darabot állított volna rendszerbe, azonban az elképesztően magas fejlesztési és gyártási költségek miatt végül mindössze 7 példány épül majd meg.

A haditengerészet és a gyártó cég képviselői a Zumwalt-osztályú romboló makettjével pózolnak a szerződés-aláírási ceremónián. A széles mosoly indokolt mindenki részéről, hiszen a flotta egy rendkívül hatékony harceszközt kap, míg a gyártók milliárdos üzlethez jutottak

A különleges technológiák egész sorát felvonultató hadihajó rajzaira és makettjére nézve Gary Roughead admirális, a US Navy egyik magas rangú parancsnoka kijelentette, hogy már a látvány is azt bizonyítja, nem mindennapi eszközzel van dolgunk. A meglehetősen furcsa kinézetü romboló radarkeresztmetszete minimális, ráadásul a hajóorr és a vízvonal felett szükülő törzs kialakítása miatt a tengerállósága is kiváló. A nem mindennapi látványt fokozza, hogy gyakorlatilag mindent elrejtettek a piramisszerü, a középvonalban elhelyezkedő felépítmény alá. Rendkívül fejlett, egységes rendszerbe szervezett elektronikai eszközök egész sora gondoskodik a magas szinten automatizált hajó müködtetéséről, a célfelderítésről és a tüzvezetésről. Ez teszi lehetővé, hogy a hatalmas, 14 000 tonnás egységet mindössze 142 fős személyzet irányítsa. Példaként megemlíthető, hogy napjainkban egy ennél jóval kisebb rombolón is 2-300 tengerész szolgál. A többfunkciós egységek fontos fegyvere lesz egy extra hatótávolságú, nagy tüzerejü löveg, mely akár több száz kilométerről is alkalmas lesz a szárazföldi csapatok támogatására is. A Zumwalt rombolók fegyverzetében megtalálhatóak lesznek a pilóta nélküli robothelikopterek is. Az első egységek várhatóan öt év múlva kerülnek átadásra.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
2017-01-11 12:14:03
A szerb védelmi és belügyminisztérium a napokban szerződést kötött az európai Airbus Helicopers vállalattal 9 darab H-145M típusú forgószárnyas vásárlásáról. Korábban, még 2016. októberben a felek már aláírtak egy memorandumot az ügyben.
2017-01-03 13:39:26
Nem panaszkodhatunk: a 2016-os év számos haditechnikai csemegével szolgált az érdeklődők számára. Ezekből választottunk ki „hadszínterenként” egyet-egyet, a világűrtől a tengerekig.
2016-12-27 20:13:51
Dr. Koller József ezredessel, az MH 86. Szolnok Helikopterbázis megbízott parancsnokával az elmúlt időszak helyi tapasztalatainak összegzése mellett áttekintettük a megvalósításra váró jelentősebb terveket, fejlesztéseket is.
2016-12-21 12:32:39
A Brit Hadsereg létrehozott egy új kiképző csoportot, amely célja az újonnan kialakítandó „Csapásmérő Dandárok” harci alkalmazási elveinek kidolgozása lesz. Az új szervezeti egységek a General Dynamics Ajax harcjármű-családjának eszközeivel lesznek felszerelve.
2016-12-21 09:21:09
Zrínyi 2026 névvel, tízéves honvédelmi és haderőfejlesztési programot indít a Magyar Honvédség jövő januárban, ez lesz az elmúlt 26 év legnagyobb haderőfejlesztési vállalkozása - jelentette be dr. Simicskó István honvédelmi miniszter december 20-án, kedden, Budapesten, egy háttérbeszélgetésen.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 01. 18., 11:24
Afganisztáni egyéni tanácsadói beosztásokba vezényelt kollégáitól köszönt el január 16-án, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka nevében dr. Koller József ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis megbízott parancsnoka.
2017. 01. 12., 09:18

Tűzszerészek és hadihajósok – 2016.

Tragikus és szomorú évként vonul be 2016 az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred történetébe.
2017. 01. 11., 10:55
Az orosz haditengerészet zászlóshajója a 60 ezer tonnás Admiral Kuznyecov repülőgép hordozó első alkalommal került éles harci bevetésre.
2017. 01. 09., 12:27

A nagy hidegben is helytállnak a katonák a határon

  JETfly Magazin

Az Olasz Légierő aláírta a szerződést a Leonardo konszernnel, így megkezdődhet az első 5 darab Alenia Aermacchi M-345-ös kiképzőgép gyártása a berendelt 45 darabos tételből.