2016. 12. 02. péntek
Melinda, Vivien
: 314 Ft   : 295 Ft Benzin: 339 Ft/l   Dízel: 352 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Nagy-Britanniában vízre bocsátották az utolsó D osztályú rombolót

Art of WAR  |  2010-10-13 20:18:10

A brit BAE Systems vízre bocsátotta a HMS Duncan rombolót, amely a Type 45 osztályú hadihajók közül a hatodik és egyben az utolsó, amelyeket a brit királyi haditengerészet számára építettek. A rombolót a skóciai Govenben szerelik össze, és a tervek szerint 2014-ben állítják szolgálatba.

A brit haditengerészetnél eredetileg azt tervezték, hogy 12 darabot szereznek be a Type 45 osztályú rombolóból, azonban a program költségeinek növekedése miatt először nyolcra redukálták a rombolók számát, majd végül mindössze hat épül belőle.

2010 szeptemberében vált ismertté az a tény, hogy rendszerbe állt a harmadik D osztályú (Type 45) romboló Nagy-Britannia haditengerészetének állományában. A hadihajó átadására a tervezettnél korábban került sor, mivel előzetesen úgy vélték, hogy a Diamond névre keresztelt romboló csak 2011-ben kerül a brit hadsereg állományába. A brit haditengerészet második Type 45 osztályú rombolója, a Daunless október elején hajtotta végre az első kísérleti lövészetet.

A Type 45 osztály első képviselője, a Daring 2008 szeptembere és 2009 júliusa között hajtotta végre a számára előírt tesztsorozatot, míg a második, a Dauntless, 2010. július 3-án állt rendszerbe a brit haditengerészet állományába. Az előzetes tervek szerint a negyedik – Dragon – rombolót 2011-ben, az ötödiket – Defender – 2012-ben veszi át a haditengerészet.

A Type 45 osztályt nevezik „D” osztálynak is, mivel mind a hat hadihajó neve D betüvel kezdődik.

A Type 45 vízkiszorítása 7500 tonna, sebessége eléri a 30 csomót, hatótávolsága hétezer tengeri mérföld. A hadihajó fegyverzetéhez tartozik többek között a PAAMS(S) (Principal Anti Air Missile System) típusú légvédelmi rakétakomplexum Aster 15 és Aster 30 típusú rakétákkal, amelyet Franciaországgal és Olaszországgal közösen fejlesztett Nagy-Britannia.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
   MÁSOK ÍRTÁK
2016. 11. 29., 11:51

Feltalálták a drónszelídítő puskát

Ahogy a drónok egyre elterjedtebbé válnak, úgy használják őket egyre többen bűncselekmények elkövetésére.
2016. 11. 25., 09:20

Bács-Kiskun megye katonásan teljesít a toborzásban

A katonai toborzás elmúlt másfél évtizede alkalmából szerveztek ünnepséget csütörtökön Kecskeméten, az egyetem GAMF Karán.
2016. 11. 21., 09:36

A képességnövekedés korszaka kezdődik

NFIU: fontos lépés a szövetségesi elkötelezettség terén.
2016. 11. 18., 09:34

Katonai temető - Solymár

Budapesttől alig 15 kilométerre, Solymár közelében helyezkedik el a brit katonai temető, 211 katona végső nyughelye, akik a Royal Air Force Magyarország fölött lelőtt bombázóin vesztették életüket 1944-ben.

  JETfly Magazin

A szovjet történelemben kevés az olyan család, amely akkora hatással lett volna a történelemre, mint a Mikojan család generációi. A közelmúltban elhunyt Ivan Mikojanra emlékezünk az alábbi összeállítással.