2017. 04. 25. kedd
Márk
: 312 Ft   : 287 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Elindult próbaútjára az első kínai repülőgép-hordozó

Art of WAR  |  2011-08-11 09:47:00

Elindult próbaútjára az első kínai repülőgép-hordozó - jelentette augusztus 10-én, szerdán a Hszinhua kínai hírügynökség. A hadihajó szerda reggel futott ki a Liaoning (Liaoning) tartománybeli Talien (Dalian) kikötőjéből. A kínai hadsereg illetékesei szerint a próbaút rövid lesz, s utána a hajó visszatér a kikötőbe, hogy folytassák korszerűsítését.

Kína a vízre bocsátott első repülőgép-hordozóját 1998-ban vette meg Ukrajnától 20 millió dollárért. Akkoriban a hajó 70 százalékban kész állapotban volt. A 306 méter hosszú, Varjag-osztályú hordozót akkori hivatalos közlés szerint úszó szállodának és kaszinónak szánták, de a szigorú biztonsági intézkedések miatt kezdettől fogva sejteni lehetett, hogy Peking saját repülőgép-hordozót kíván építeni.

A programról a kínai vezetés hosszú időn át hallgatott. A kínai védelmi minisztérium csak két hete erősítette meg hivatalosan, hogy folyik a régi repülőgép-hordozó átalakítása. Megfigyelők szerint Kína négy repülőgép-hordozó megépítését tervezi.

Feltételezések szerint a Varjaghoz hasonló célt szolgál két másik volt szovjet repülőgép-hordozó, a Kijev és a Minszk is, amelyeket Kína szintén a 90-es évek végén vett meg. A hivatalos közlés szerint a hajók az északkelet-kínai Tiencsin (Tianjin), illetve Sencsen (Shenzhen) dél-kínai kikötőváros vidámparkjának fő attrakciói lesznek.

Varjag

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2017-04-12 11:12:52
A fehérorosz Belta hírügynökség a napokban tette közzé, hogy 2017. április 7-én újabb Mi-8MTV-5 típusú forgószárnyasokat vehetett át az ország légiereje. A helikopterek a Macsulisah légibázisra érkezek, összesen 6 példány.
2017-04-05 09:24:10
A NATO-tag Lengyelország – földrajzi fekvésénél és történelménél fogva – jogosan tekint aggodalommal keleti határain túlra. Az észak-atlanti szövetség és Oroszország szembenállása egyre fokozódik, s ennek megfelelően a lengyel védelmi képesség, így a légvédelem erősítése sem maradhat el.
2017-04-04 09:15:03
Nem sok idejük lesz a Bakony természeti szépségeit csodálni az MH Bakony Harckiképző Központ katonáinak az idén sem, mert a sűrű tavalyi évhez képest 2017-ben tovább emelkedik a központ kezelésében lévő lő- és gyakorlótereken a különféle kiképzési napok száma.
2017-03-29 11:12:20
Amikor egy településen felszámolják a katonai szervezetet, legtöbbször nemcsak munkahelyek tucatjai szűnnek meg, hanem sokszor elvesznek a relikviák, és az évek múltával egyre inkább elhalványul az emlékezet is.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 04. 24., 10:13
A volt NDK és NSZK határán található múzeum galériája, Németország, 2017. április.
2017. 04. 21., 09:51
Fontos követelmény lesz a radartendernél az olcsó működtetés, a rádióelektronikai fedés és a felderíthetőség csökkentése is.
2017. 04. 20., 12:57
A Geroi Arsenala tizenkét emberrel a fedélzetén tört ketté az erős viharban és süllyedt el szerdán a Fekete-tengeren.
2017. 04. 19., 11:25
Két magyar Gripen támogatása mellett tartott éleslövészetet az amerikai Apache század április 13-án, csütörtökön a várpalotai központi gyakorlótéren.