2017. 04. 30.
Katalin, Kitti
: 312 Ft   : 286 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Atomfegyverek voltak a kigyulladt orosz tengeralattjárón?

Art of WAR  |  2012-02-15 13:30:00

Rakéták voltak a decemberben kigyulladt atommeghajtású orosz tengeralattjárón, s emiatt Oroszországot egy csernobili atomerőmű-balesethez hasonló katasztrófa fenyegette – állította a Vlaszty című orosz folyóirat február 13-án, hétfőn megjelent számában, megkérdőjelezve a balesettel kapcsolatos hivatalos álláspontot.

„A Vlaszty kérdésére több, egymástól független forrásból – így az orosz haditengerészet és az Északi Flotta parancsnokságán – is megerősítették, hogy a tüz idején ott voltak a fegyverek” – írta a folyóirat. „Oroszország csodával határos módon került el egy második Csernobilt” – áll a hetilap friss számának címlapján.

A Vlaszty szerint a K-84 Jekatyerinburg tengeralattjáró legalább 16 nagy hatótávolságú rakétát, valamint torpedókat szállított, amikor nagyjavításra a Murmanszki területen fekvő roszljakovói hajógyár dokkjába hajózott. „Nincs kizárva, hogy egy vagy két torpedóban atomtöltet volt” – vélte a hetilap.

A Vlaszty állításait azzal támasztotta alá, hogy értesülései szerint a tüz után néhány nappal a tengeralattjáró abba az öbölbe hajózott, ahol rendszerint állomásozik. „Ennek a helyváltoztatásának az egyetlen értelme az lehetett, hogy lerakják a K-84 fedélzetén lévő rakétákat és torpedókat” – írta a Vlaszty.

December 29-én tüz ütött ki a dokkban lévő tengeralattjárón. A lángok közel 24 órán át pusztítottak a hajótest belsejében, mire sikerült megfékezni őket. A katonai hatóságok a baleset idején azt közölték, hogy nem volt semmilyen veszély, mert a fegyverek nem voltak a fedélzeten.

Az elmúlt években számos baleset történt orosz tengeralattjárókon, amióta 2000-ben a Barents-tengeren elsüllyedt a Kurszk. A legénység 118 tagja a segítség késlekedése miatt életét vesztette.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2017-04-05 09:24:10
A NATO-tag Lengyelország – földrajzi fekvésénél és történelménél fogva – jogosan tekint aggodalommal keleti határain túlra. Az észak-atlanti szövetség és Oroszország szembenállása egyre fokozódik, s ennek megfelelően a lengyel védelmi képesség, így a légvédelem erősítése sem maradhat el.
2017-04-04 09:15:03
Nem sok idejük lesz a Bakony természeti szépségeit csodálni az MH Bakony Harckiképző Központ katonáinak az idén sem, mert a sűrű tavalyi évhez képest 2017-ben tovább emelkedik a központ kezelésében lévő lő- és gyakorlótereken a különféle kiképzési napok száma.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 04. 28., 09:21
Az ázsiai nagyhatalom vízre bocsátotta első, teljes mértékben saját gyártású repülőgép-hordozóját április 26-án, szerdán.
2017. 04. 27., 16:35
Az oroszországi javíttatás mellett amerikai használt Black Hawkokra is van ajánlat.
2017. 04. 26., 11:39
Látogatás a besti Museum Wings of Liberation-ban.
2017. 04. 25., 09:56
A USS Tang nevű amerikai tengeralattjáró 1943-ban merült először a víz alá, és a második világháború végéig csaknem húsz japán hajót süllyesztett el.

  JETfly Magazin

A napokban megérkezett Izraelbe (a Nevatim légibázisra) a soron következő 3 F-35A Lighting II (Adir) típusú ötödik generációs vadászrepülőgép – írja a Lockheed Martin.