2016. 12. 03. szombat
Ferenc, Olívia
: 314 Ft   : 295 Ft Benzin: 339 Ft/l   Dízel: 352 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

HMS Captain katasztrófa a Finisterre-foknál

Art of WAR  |  2014-08-14 15:27:14

1870. szeptember 6-ról 7-re virradó éjszaka, 32 nagy páncéloshajó haladt a viharos Atlanti-óceánon Spanyolország partvidékének északnyugati részén, a Finisterre-fok közelében. Az elmúlt napokban a Brit Királyi Haditengerészet Csatorna Flottájának és  Földközi-tengeri Flottájának hajói közös hadgyakorlaton vettek részt Sir Archibald  Milne admirális parancsnoksága alatt. A HMS  Lord Warden zászlóshajó mögött kissé lemaradva a Royal Navy legújabb és legmodernebb egysége, a HMS Captain toronypáncélos szelte a hullámokat. 

Éjfél körül a szakadó eső és az orkánná erősödött szél miatt a látótávolság nullára csökkent, így a Lord Warden hídőrsége szem elől tévesztette a flotta új büszkeségét, de nem aggódtak miatta különösebben.Még akkor sem fogott gyanút senki, amikor a vihar elülte után a Captaint sehol sem találták.Szeptember 7-én reggelig  senki sem tudta, hogy alig néhány órája történt meg a brit flotta egyik legnagyobb békeidőben bekövetkezett katasztrófája,amely 473 tengerész,köztük a hajó tervezőjének Cowper Phipps Coles kapitánynak az életét követelte.

Cowper Phipps Coles sorhajókapitány a HMS Captain tervezője

Gőz és acél

     A 19. század a találmányok és a tudományos fejlődés százada volt.A technika rohamléptekkel haladt előre és ez alól a hajózás sem volt kivétel.A század elején még egyértelmüen a vitorlások voltak a tengerek és óceánok urai,de az első már valóban használható gőzhajók megjelenése után nyilvánvalóvá vált , hogy az új meghajtási mód jelenti a jövőt.

    A gyors fejlődés ellenére a vitorlát mégsem lehetett még nyugdíjba küldeni,mivel a gőzhajók számos technikai hiányossággal küzdöttek és müködtetésük messze nem volt gazdaságos. A hajók meghajtására használt gőzgépek korai változatai hatalmas méretük mellett ,rengeteg kőszenet fogyasztottak,emellett hatásfokuk felettébb alacsony volt.Üzemanyaguk megfelelő elraktározása problémát jelentett,mivel a rakomány illetve hadihajók esetében a fegyverzet rovására lehetett csak bővíteni a mennyiségét.Éppen ezért a korabeli hadi és kereskedelmi hajók fedélzetén a kémény mellett továbbra is ott magasodtak az árbocok.A hosszabb tengeri utakat még hosszú ideig, főleg vitorlázva tették meg és a gőzgépet csak szükség esetén indították el.Nem véletlen ezek után,hogy például a Kínába irányuló kereskedelmi utakat(a tea Angliába szállítása óriási üzlet volt) még a gőzhajók elterjedése után is sokáig a gyönyörü és villámgyors klipperek uralták,melyek hatalmas vitorláikkal sokáig állták velük a versenyt,mivel jóval gyorsabbak voltak náluk.

HMS Captain

A Captain emléktáblája a londoni Szent Pál Székesegyházban

     1859-ben vízre bocsátották a francia  Gloire gőzfregattot,amely a hadihajó építés mérföldköve lett.A zseniális francia mérnök Dupuy de Lome hajója ,egy fontos újítással épült,mivel fából készült testére  lemezekből készült páncélt csavaroztak.( a francia ipar képtelen volt időben a teljes hajóhoz elegendő vas és acéllemezt előállítani…)Megszületett a páncélos hadihajó,amely a régebbi, kizárólag fából épült csatahajókat egycsapásra elavulttá tette, hiába hordoztak esetenként száznál is több ágyút és volt gőzgépük,hajócsavarjuk.A feleslegessé vált, fenséges megjelenésü,fatestü óriások,amelyek addig a flották gerincét alkották, előbb tartalékba, később pedig bontásra kerültek.

HMS CaptainA franciák kihívására,a tengeri hatalma elvesztésétől megrettent Brit Birodalom nemsokára előállt a válasszal a neves mérnök, Isaac Watts tervezte HMS Warrior  nevü teljesen vasból épült 40 ágyús gőzfregattal és testvérhajójával a HMS Black Prince-l,amelyek egy rövid ideig a világ legerősebb hadihajói voltak ,de hamar túllépet rajtuk a technikai fejlődés.(a Warrior napjainkban  a portsmouth-i  kikötőben,múzeumhajóként várja a turistákat)

Lövegtorony  

      Bár az új, páncéllal borított hadihajók technikailag előrelépést jelentettek(a vegyes fa-fém építésmód hamar idejétmúlttá vált),harcászatilag  még a régi elveket képviselték.A hagyományos oldalütegsorba, illetve más típusoknál,a  fedélzetre épített sokszögü,,páncélozott citadellába telepített tüzérségnek, harci körülmények között legjobb esetben is  csak a felét lehetett kihasználni.Ennek a problémának a megoldására kínálkozott megfelelő megoldásnak a lövegtorony.

     A hadihajókon már korábban is alkalmaztak forgatható lövegtalpakat,de az első valódi éles harchelyzetben kipróbált lövegtoronyra, az Észak-Amerikában kitört polgárháborúig kellett várni.Alkalmazására azért került sor,mert a Konföderáció mérnökeinek annak ellenére ,hogy iparilag az Unió sokkal fejlettebb volt,sikerült egy félelmetes „csodafegyvert”rögtönözniük.Az északi erők ,amikor a lehető leggyorsabban  ki kellett üríteniük a norfolki tengerészeti bázist a hátrahagyott hajókat és felszerelést igyekeztek használhatatlanná tenni.A kikötőben tartózkodó,éppen javítás alatt álló USS Merrimack 40 ágyús gőzfregatt  is a visszavonulás áldozata lett.Mivel az uniós erők nem tudtak elhajózni vele,ezért felgyújtották.

     A déliek mérnökei(John L. Porter és John Mercer Brooke hadnagyok) a vízvonalig leégett hajótest felhasználásával ,egy zárt,döntött oldalú felépítménnyel felszerelt kazamatahajót (páncélzata több rétegben tölgyfából és vaslemezekből készült)hoztak létre,amely kizárólag gőzgéppel volt meghajtva, és a tüzérségen (12 darab nagyrészt eltérő ürméretü ágyú) kívül ,egy  az orrára szerelt lékelősarkantyúval is felszerelték.Az átépített Merrimack a CSS Virginia nevet kapta,bár később is használták a régi nevét.

      Természetesen az Unió hadvezetése hamar értesült a félelmetes új fegyverről, amelyről tudták, hogy könnyedén el tud bánni a hagyományos faépítésü hadihajóikkal és át tudja törni a Konföderáció partjai mentén felállított tengeri blokádot, sőt New York és Boston is veszélybe kerülhet.

     Ellenlépésként tervpályázatot írtak ki olyan hadihajó megtervezésére,amely képes eredményesen szembeszállni a „déli szörnynek”nevezett Virginiával.

A pályázat nyertese ,a svéd származású John Ericcson mérnök és feltaláló pályamüve a USS Monitor lett.Ez a csúnya kis gőzhajó ,döntően befolyásolta a későbbi évtizedek haditengerészeti fejlesztéseit az egész világon és egy új hadihajótípus névadójává is lett egyben.

HMS Monarch

HMS Monarch csatahajó

A minél egyszerübb és gyorsabb építésre törekedtek,ezért a fedélzet teljesen lapos és egyenes volt,lényegében alig emelkedett ki a tengerből,a tulajdonképpeni hajótest a felszín alatt volt és egyáltalán nem látszott.Vitorla és árbocok itt sem voltak akárcsak a Virginia esetében,a Monitort egyetlen hajócsavar hajtotta..

     A USS Monitor legfőbb újdonsága fegyverzetének elhelyezésében rejlett.A két darab 280 mm-es Dahlgren ágyút egy páncélozott, gőzzel mozgatott forgó,lövegtoronyban helyezték el.A megoldás lehetővé tette,hogy a teljes tüzerőt az ellenfélre koncentrálják,anélkül hogy a hajót el kellene fordítani.

      1862 március 8-án a Virginia bebizonyította, hogy nem véletlenül tartottak annyira tőle,ugyanis rövid idő alatt elsüllyesztette a USS Cumberland és felgyújtotta a USS Congress nevü fatestü gőzfregattokat.A helyszínre érkező Monitorral másnap, március 9-én csapott össze,Norfolk közelében Hampton Roadsnál.

A  küzdelem során a két ellenfél  nem sok kárt tudott tenni a másikban,a lövedékek lepattantak páncélzatukról,legfeljebb horpadásokat hagyva maguk után.Végül a Virginia,miután sikertelenül próbálta sarkantyújával meglékelni ellenfelét, visszavonult támaszpontjára a Norfolkba.

Bár a csata tulajdonképpen döntetlenre végződött,egyértelmü volt a jóval mozgékonyabb Monitor fölénye és a lövegtorony gyakorlati haszna.

     A sors iróniája, hogy mind a Virginia ,mind a Monitor további pályafutása meglehetősen rövid volt.A déliek csodafegyverét két hónappal később, május 11-én felrobbantotta az északiak elől visszavonuló legénysége,a norfolki kikötőben,hogy ne kerüljön az ellenség kezébe.A Monitor pedig,szintén még abban az évben , 1862 december 30-án éjjel, miközben a USS Rhode Island gőzös új állomáshelyére New York-ba vontatta,az észak-karolinai Hatteras-foktól mintegy 30 km-re,dél-délkeletre egy hirtelen kitört viharban felborult és elsüllyedt,legénységének több tagját magával ragadva a hullámsírba.

HMS Captain

A Captain a Laird hajógyár szárazdokkjában a vízrebocsátása előtt Birkenhead-ben

Cowper Phipps Coles

      Miközben a Monitro és a Virginia 1862. március 9-én ágyúpárbajt vívott egymással számos hadihajó horgonyzott a közelben az Unió haditengerészetének egységei mellett egy francia és egy angol nemzetiségü is.Fedélzetükön ,a  külföldi megfigyelők buzgón jegyzetelték a látottakat,hogy jelenthessék feletteseiknek.

A Monitor és a forgatható lövegtorony szereplése lenyügözte a nagyhatalmak haditengerészeti szakembereit és fontolóra vették az esetleges rendszeresítés kérdését.Mivel azonban új technológiáról volt szó óvatosak voltak.

       Ebben az időben lépett színre a lövegtorony egyik legelszántabb támogatója ,Cowper Phipps Coles sorhajókapitány,a Brit királyi Haditengerészet tisztje. Coles 1819-ben született Ditcham Park-ban,Hampshire-ben egy lelkész fiaként.11 éves korától a flottánál szolgált és végigjárva a ranglétrát jutott el a kapitányi rangig.Neve akkor vált ismertté a közvélemény előtt,amikor 1855-ben  a már két éve dúló krími háború során a hosszú ideje sikertelenül bevenni próbált fekete-tengeri kikötő ,Taganrog ostrománál jelentős sikert ért el saját találékonyságának köszönhetően.Embereivel hordókból és gerendákból tutajt ácsoltatott,erre pedig egy ágyút szereltetett és a személyzet megóvására mellvéddel látta el.A furcsa alkotmány amely a Lady Nancy nevet kapta, meglepően könnyen irányítható volt és kis merülésének köszönhetően egészen közel juthatott a parthoz ,ahonnan eredményesen tudta támadni az oroszok parti erődítményeit és a kikötői raktárakat.

A Lady Nancy eredményes müködése kitüntetést és ismertséget hozott  Cowper Coles-nak, odahaza nemzeti hősként tisztelték.Nagybátyja ,Sir Edmund Lyons admirális annyira elégedett volt találmányával,hogy Londonba küldte a Lady  Nancy továbbfejlesztett változatának tervével,(az új változaton a löveget és személyzetét teljesen zárt felépítménnyel védte volna)hogy  benyújtsa az Admiralitásnak,mivel úgy gondolta az eredményesen használható lesz a Szentpétervár előtt fekvő kronstadti erőd esetleges ostrománál.Ez a terv végül nem valósult meg,mert 1856-ban véget ért a krími háború.Nem sokkal később Coles feleségül vette Emily Pearson-t, házasságukból tíz gyermek született.

A HMS Royal Sovereign kísérleti toronypáncélos Cowper Coles lövegtornyaival

        Cowper Coles az elkövetkező években a lövegtorony fejlesztésének szentelhette idejét mint az Admiralitás technikai tanácsadója.Kezére játszott a nemzetközi helyzet, mert  a francia-angol szembenállás élesedett és a brit kormány folyamatosan francia támadástól tartott és minden eszközre szükség volt a brit partok védelméhez.Ennek eredményeként 1859-ben sikeresen szabadalmaztatta az általa kigondolt lövegtoronytípust.

       Vitatott, hogy a forgatható lövegtorony feltalálásának dicsősége kit illet.Coles kapitány később azt állította,hogy John Ericcson ellopta az ő ötletét,de ez nem valószínü,mivel a svéd mérnök a saját változatát még 1853-ban szabadalmaztatta,sőt felajánlotta a franciáknak,de azok nem tartottak rá igényt.Ennek a továbbfejlesztett változata volt a későbbi USS Monitor.Ráadásul a két elképzelés bár hasonló,de nem egyforma.Ericcson lövegtornyán középen,egy tengely haladt keresztül,mintegy oszlopként alátámasztva,melyre a torony padlózata alatt nagyméretü fogaskereket rögzítettek.Ez a fogaskerék áttételekkel egy kisebb gőzgéphez kapcsolódott,amely a torony forgatását lehetővé tette.

Ezzel szemben a Coles rendszerü torony,a padlózat alatt sugárirányban elhelyezett tengelyekre szerelt csapágyas görgőkoszorún nyugodott,korai változatait még kézzel forgatták.A későbbiekben az Ericcson féle megoldás leginkább az USA haditengerészeténél és a skandináv országokban (Ericcson szülőföldje)terjedt el, míg a Coles féle lövegtornyot a britek és azok a flották használták,amelyek angol gyárakban építtették hadihajóikat.(például Peru,Japán,Argentína)

      Az első Coles féle lövegtorony prototípusa 1861-ben került felszerelésre, a kiöregedőben lévő HMS Trusty nevü úszó ütegre.Az esetlen ,dobozszerü hajón a forgó torony jól müködött,ezért talán nem véletlenül,kis idővel a nevezetes hampton roads-i ütközet után megkezdték a tartalékba helyezett HMS Royal Sovereign nevü 121 ágyús ,fatestü csatahajó toronyhajóvá alakítását.Az eredetileg három ütegsoros hadihajót visszabontották az alsó fedélzetéig ,páncélzatot és négy lövegtornyot kapott,melyek közül az elsőbe 2 darab,a többibe 1-1 266 mm-es (10,5 hüvelyk) löveget telepítettek.

Még zajlott a Royal Sovereign átépítése,amikor 1862-ben megkezdték Isaac Wats tervei szerint egy már újonnan épülő toronypáncéloson is a munkát.A hajó a technikai újítások egyik legfőbb támogatójáról,Viktória királynő férjéről az 1861-ben elhunyt Albert hercegről a HMS Prince Albert nevet kapta.Eredetileg hat kézzel mozgatott toronnyal tervezték, végül négyet telepítettek a fedélzetre,mindegyikben egy-egy 229 mm-es (9 hüvelykes) löveggel.

      Bár mindkét hajó korszerü fegyverzetet kapott, harcértékük korlátozott volt és csak partvédelemre voltak alkalmasak.A legnagyobb problémát csekély hatótávolságuk okozta, mivel gőzgépeik viszonylag gyengék voltak,minimális vitorlázatuk pedig csak arra volt elegendő,hogy a manőverező képességüket javítsa.A flottának igazi óceánjáró csatahajókra volt szüksége.(A Royal Sovereignt később tüzérségi kiképzőhajónak és lőkísérletekhez használták majd 1885-ben lebontották.A Prince Albert pályafutása hosszú és eseménytelen volt,1899-es selejtezéséig nagyrészt tartalékban volt,végül 1904-ben szerelték szét)

      1863-ban Isaac Wats helyét az Admiralitás főkonstruktőri székében, a 33 éves Edward J. Reed vette át.Már a kezdetektől megromlott a viszonya Coles kapitánnyal,mivel neki kellett elbírálnia egymás után benyújtott indítványait.(például egy tíz lövegtoronnyal felszerelt csatahajó megépítésére vonatkozó tervet) Reed elismerte Coles képességeit, de amatőrnek tartotta,aki nem ért igazán a hajótervezéshez.

       1864 folyamán,Coles kihasználva jó politikai és sajtókapcsolatait elérte, hogy az Admiralitás engedélyezze számára egy egytornyú hadihajó tervezését,a portsmouth-i hajógyár főtervezőjével Joseph Scullard-dal.Azonban csalódnia kellett, mert a beépítendő torony kilövési szögét a flotta illetékesei nem tartották megfelelőnek és a tervet törölték.Helyette Reed-et bízták meg egy két Coles rendszerü lövegtoronnyal felszerelt teljes vitorlázatú ,óceánjáró csatahajó terveinek kidolgozásával.A HMS Monarch terveit látva Coles a sajtóban dühös támadásokat indított az Admiralitás vezetői ellen, bírálva szerinte elmaradott, ódivatú gondolkodásukat és az újdonságok iránt érzett állítólagos ellenszenvüket.A Reed által megtervezett  csatahajót ,elsősorban magas oldalai miatt bírálta,mivel az   véleménye szerint csökkentette védettségét,nagyobb célpontot nyújtva az ellenfélnek. (a Monitort tekintette ebből a szempontból követendő példának) Reed viszont éppen annak magas oldalaival kívánta az új hadihajó tengerállóságát növelni.

A heves vita odáig fajult,hogy  felettesei megelégelték Coles erőszakoskodását és sértő modorát,ezért 1866 januárjában elbocsátották az Admiralitástól,megszüntetve tanácsadói szerződését.A kapitány kénytelen volt visszakozni és egyszerü félreértésről beszélt,amelynek áldozatul esett.Végül sikerült elérnie politikus barátai révén, hogy két hónap múlva megújították a szerződését.

HMS Captain

A Captain a végzetes viharban,korabeli metszeten

A HMS Captain

    Miután rendeződött a helyzete Cowper Coles továbbra sem adta fel, hogy megépítse álmai hajóját.Ismét sajtóbeli és politikai kapcsolatait vetette be.A The Times hasábjain megjelent cikkekben ecsetelte elgondolása előnyeit és lobbizott a Parlamentben is.Legnagyobb sikerét akkor érte el, amikor személyesen fogadta Viktória királynő és néhai férje,Albert herceg emléke miatt(aki egykor Coles pártfogója volt)támogatásáról biztosította és a kihallgatás végén megajándékozta egy, szeretett férjét, Albert herceget ábrázoló gipsz mellszoborral,ami a legnagyobb elismerést jelentette a királynő részéről.

     Az uralkodó,a politikusok a sajtó és a közvélemény nyomásával az Admiralitás nem tudott mit kezdeni és ha keletlenül is de engedélyezték a Coles kapitány elképzelései szerint megépítendő hajó munkálatainak előkészítését.A gyártásra Coles a Mersey folyó mellett fekvő Laird Brothers hajóépítő céget választotta ki,mivel már korábban eredményesen együttmüködött vele más országok által megrendelt toronypáncélosok építése során(ilyen például az eredetileg Peru számára épített Huascar,amely ma Chilében látható,ahova az 1879-es Peruval vívott háború után hadizsákmányként került).A kötelezően benyújtott terveket átnézve,Reed nem volt elragadtatva,mivel a hajó oldalmagasságát veszélyesen alacsonynak,súlypontját pedig magasnak tartotta.Véleménye szerint a Captain veszélyesen borulékony lesz.Véleménye lesújtó volt:”amatőr tervező és kereskedelmi hajóépítő munkája”.Sir Robert Spencer Robinson altengernagy,tengerészeti felügyelő aggályait fejezte ki amiatt, hogy az alacsony oldalmagasság miatt víz áraszthatja el a lövegeket.Végül azonban, mivel más választásuk nem volt,jóváhagyták a hajó megépítését(egészen pontosan a tervekre Reed azt írta hogy :”Nem ellenzem”) Sir John Parkington az Admiralitás Első Lordja a tervek végleges engedélyezésekor Coles-nak írt levelében annyit füzött hozzá,hogy amennyiben a hajóval bármilyen hiba lesz ,a felelősség Coles-t és az építőket terheli.Ezzel a megjegyzéssel azonban senki sem törődött.

     1866 novemberében megkötötték a szerződést a  Laird hajógyárral,majd a gerincfektetéssel 1867. január 30-án elindultak a gyártási munkálatok.Coles azonban szándékai ellenére nem tudta ellenőrizni a munkát,mivel súlyosan megbetegedett és hosszú időre ágyba kényszerült.A hajó megfelelő minőségben  történő megépítése ezek után teljesen a Laird szakembereinek szakértelmén és lelkiismeretességén múlott.

     Az új hadihajó a korabeli viszonyok között nagynak számított 98 méteres hosszával és 16 méteres szélességével.Meghajtásáról ,nyolc kazán és két darab fekvőhengeres gőzgép gondoskodott, együttesen 5400 lóerős teljesítménnyel.Újdonságnak számított,hogy a két hajógép egymástól függetlenül egy-egy kétszárnyú hajócsavart forgatott.Ez az elrendezés Coles újítása volt,korábban nem alkalmazták,de  később rendkívül elterjedtté vált mind a hadi, mind a kereskedelmi hajókon.A kapitány azt remélte az újszerü megoldástól,hogy az egyik gép kiesése esetén is megmaradna a menetképesség,a kormánymü hibája,sérülése esetén pedig a hajócsavarok segítségével megoldható lenne a kormányzás.A fedélzeten három hatalmas árboc magasodott,melyeket támasztólábakkal erősítettek meg.Ezekre azért volt szükség ,mert  hatalmas, 3715 négyzetméternyi vitorlázatot  kívántak felszerelni és minimálisra akarták csökkenteni az árbocokat merevítő állókötélzetet,amely csökkentette volna az ágyúk kilövési szögét.A fedélzetre három nagyméretü felépítmény került,melyeket felül keskeny ,úgynevezett hurrikánfedélzet kötött össze.A fedélzeti házak közé telepítették a két masszív lövegtornyot melyekbe két-két 30,5 cm-es (12 hüvelykes),huzagolt csövü ,elöltöltős Armstrong ágyút építettek,amelyek egyenként 25 tonnát nyomtak.Az orr és a tatfelépítményre,forgatható lövegtalpon, egy-egy 178 mm-es(7 hüvelykes) löveget helyeztek kiegészítő fegyverzetként.

A HMS Captain a portsmouth-i kikötőben

        Az 1869. március 27-én lezajlott vízrebocsátásáig látszólag minden rendben volt,azonban az eddig szőnyeg alá söpört tervezési hibák most kezdték megbosszulni magukat.Kiderült, hogy a Captain mintegy 747 tonnával nehezebb mint kellene,ezért mélyebben merül a vízbe az eredetileg tervezettnél.Amúgy is csekély oldalmagassága(Coles ettől további védettséget,kisebb célfelületet remélt),a tervezett 2,438 méter(8 láb) helyett,mindössze 1,98 méter lett(6 láb 6 inch)lett ami már veszélyesen kevés volt.Ráadásul a kötelezően elvégzett dőlési próbák során a hajó ijesztően lassan egyenesedett fel.Kiderült,hogy már 14 fokos dőlésnél, átcsapnak a hullámok a fedélzet szélén és elérik a lövegtornyokat. Mindezek ellenére a HMS Captain megkapta szükséges engedélyeket és elkezdhették a futási próbákat.1870. április 30-án kinevezték a  parancsnokot Hugh Talbot Burgoyne kapitányt, aki tapasztalt tengerész és a krími háború hőse volt,egyike a Viktória Kereszt első kitüntetettjeinek.

        A próbamenetek látványosan sikeresek voltak,a Captain gőz alatt feltünően jól kormányozhatónak bizonyult,a várt stabilitási problémák sem jelentkeztek.Sebessége gőzhajtással ugyan valamivel kisebb volt a Monarch teljesítményénél,de csak a vitorlákat használva könnyedén megelőzte azt.Egyik próbaútja során,a Vizcayai-öbölben,kivártak egy szélvihart, majd az oldalra teljesen kifordított lövegeket egyszerre sütötték el,de alig történt oldalirányú kilengés.Úgy tünt, hogy az új csatahajó mindent tud,amit tervezője ígért.Symonds tengernagy a Csatorna Flotta parancsnoka szerint:”Roppant félelmetes hajó ez,amely véleményem szerint,a hajóraj valamennyi oldalütegsoros hajóját elpusztíthatná egyenként”.Coles szerint : ”Úgy jár a vízen mint egy élőlény”.Legfőbb bírálói Edward J. Reed és Sir Robert Spencer Robinson 1870 júliusában megszégyenülve lemondtak posztjukról.

        1870. augusztus végén,a HMS Captain a Csatorna Flotta tagjaként újabb küldetésre indult.Ezúttal az 500 fős legénységen kívül Cowper Coles is a fedélzeten tartózkodott,hogy megfigyelje müködését és viselkedését.

Katasztrófa éjszaka

       1870. szeptember 6-án a Földközi-tengeri Flottával közösen tartott hadgyakorlat a végéhez közeledett.Sir Archibald Milne főparancsnok látogatást tett a Captain fedélzetén.Megtekintette a hajót, ahol személyesen Coles kapitány vezette körbe,majd részt vett a tüzérségi lőgyakorlaton.Az admirális elégedett volt a látottakkal, bár mint később bevallotta,zavarta a lövegtornyokat rendszeresen körbenyaldosó hullámok látványa.Valószínüleg ezért hárította el Coles meghívását,miszerint töltse az éjszakát az új hajó fedélzetén.

Estefelé az időjárás romlani kezdett,a barométer zuhant.A szél,orkánná erősödött és több hajó vitorláit leszaggatta,annak ellenére hogy a vihar közeledtének jeleire jelentősen csökkentették a vitorlafelületet.

      Az éjféli őrségváltás után nem sokkal, az egyik matróz rémülten rontott be a kapitány kabinjába és jelentette, hogy a hajó furcsán viselkedik és  kétszer is erősen jobbra dőlt.Burgoyne kapitány tudta hogy baj van és hiányos öltözékben,úgy ahogy kiugrasztották az ágyból, a fedélzetre rohant és parancsot adott az első tarcsvitorla leengedésére és a  szélirányba fordított első és a fő csúcsvitorla köteleinek eloldására,azonban már elkésett.A Captain alaposan megerősített árbocairól,a szél nem tudta  leszakítani a vitorlákat és a hatalmas vásznak, egyfajta szélcsapdává válva,oldalára döntötték a hajót.Az ügyeletes tiszt folyamatosan jelentette a dőlésmérő adatait:”18 fok !”,”23 fok !”,”28 fok !”.Tovább már nem tudta folytatni ,mert az egyre rémisztőbben billenő Captain-t egy nagy hullám  lökése érte oldalról és ez végzetesnek bizonyult.A következő pillanatban már az oldalán feküdt, majd kezdett átfordulni.Akik az imént még a fedélzeten a vitorlákkal küzdöttek és próbálták megmenteni a hajót,mindannyian a vízbe zuhantak.

      Azokban a percekben, amikor a kapitány a fedélzetre sietett,James May tüzér a szállásán, felriadt a hajó furcsa imbolygó mozgására,recsegésére,amilyet addig még nem tapasztalt.Magára kapkodta ruháit,majd a vihar esetére vonatkozó előírások szerint, elindult ellenőrizni a fegyvereket szolgálati helyén, a hátsó lövegtoronyban.A fegyverekkel minden rendben lévőnek tünt, azonban a hajó hirtelen dőlni kezdett,majd egy hullámcsapás nyomán vadul oldalra lendült.A tengervíz  bezúdult a toronyba,de May-nek sikerült átpréselni magát a szük felső kémlelőnyíláson és a vízbe vetette magát.Szerencséjére fel  tudott kapaszkodni az egyik arra sodródó felborult csónakra,amelyen rajta kívül már kapaszkodtak néhányan,köztük Burgoyne kapitány.Nem messze tőlük a hullámok, hatalmas fekete tárgyat ostromoltak.A villámok fényénél élesen látszottak a hajófenék szegecselt lemezei és a még mindig forgó hajócsavarok.Miután a Captain átfordult,kissé könnyebbé vált, mert a több mint száz tonnás lövegtornyok lezuhantak a fedélzetről és a mélybe süllyedtek.A hajó négy-öt percig lebegett a felszínen gerincével felfelé,majd alábukott és elmerült.A hajó gyomrából senkinek sem sikerült kijutnia.A legénységi szállásokon,a gépteremben és a kazánházban az 500 fős legénységből több mint 300-an vesztek oda a menekülés legkisebb esélye nélkül.

HMS Prince Albert kísérleti toronypáncélos Coles féle lövegtornyokkal

       Mialatt a hajót elnyelték a hullámok,a vízbe zuhant túlélők, élethalál küzdelmet vívtak az óceánnal.May és társai nem tudni meddig sodródtak a viharban a felborult csónak gerincébe kapaszkodva,amikor feltünt  mellettük egy másik lélekvesztő,amelyben ekkor már legalább egy tucatnyian zsúfolódtak össze és kevés híján felborult.Később Thomas Kernan matróz elmondta,hogy miután éjfélkor lejárt a szolgálata,annyira nyugtalanította a hajó  dülöngélése,hogy nem a szállására ment aludni,hanem miután elvágta a rögzítőköteleket, bemászott az egyik fedélzeten tárolt csónakba.Nem sokkal később a hajó felborult és a csónakkal együtt a vízbe zuhant.Ezután annyi embert próbált kihúzni a vízből ahányat csak tudott.(Történetét alátámasztja ,hogy ő volt az egyetlen a túlélők között,aki nem tudott úszni és egyetlen percet sem töltött a vízben.Bár a csónak rögzítőköteleinek elvágásáért hadbíróság elé kellett volna állnia,mivel tettével megmentette 18 bajtársa életét, a későbbi a vizsgálat során nem szemet hunytak az ügy felett.)Így sikerült May-hez és a többi túlélőhöz jutniok.Az előrenyújtott evezőkkel Kernan és társai megpróbálták a többieket a csónakba húzni.Amikor a kapitányra került sor,csak ennyit mondott:”Vigyázzanak az evezőre fiúk,még szükségük lesz rá!”Nem szállt be csónakba,bár megtehette volna,valószínüleg azért,mert nem akarta,hogy felboruljon.Miután elsodródott,testét sohasem találták meg.Nem sokkal később, a túlélőket újabb sokk érte,amikor meglátták a tőlük alig 50 méternyire ,nagy sebességgel elhaladó HMS Inconstant fregattot,azonban hiába kiabáltak,integettek nem vette észre őket senki a fedélzetről. James May,mint az egyetlen tiszt,átvette a parancsnokságot és mivel rájött, hogy a szél és a hullámok a part felé sodorják őket,csak arra koncentrált,hogy a fel ne boruljanak és a vizet folyamatosan kimerjék a csónakból.A 18 túlélő másnap a Corcubion –öbölben ért partot Spanyolország északnyugati részén,Cowper Coles nem volt köztük.

       Mivel a vihar szétszórta a flottát, csak órákkal később ébredtek rá,hogy az éjszaka folyamán katasztrófa történt.Előbb-utóbb az összes hajó előkerült, de a Captain nem bukkant fel.Eleinte azt gondolták ,hogy csak megsérült és egy védett tengeröbölben keresett menedéket,de amikor a vízből a hurrikánfedélzet és az orrárboc darabjait,majd a kapitányi kabin díszes, fából készült lambériájának töredékét halászták ki,nyilvánvaló lett a tragédia.(a felborult csónakot,amelyen May és társai kapaszkodtak később a HMS Bellerophon találta meg,valóban a gerincével felfelé lebegve a felszínen, üresen)

Ezután a flottakötelékek szétváltak és visszaindultak támaszpontjaikra.Milne admirális csak a Monarch csatahajót hagyta hátra ,tovább kutatni az esetleges túlélők után.Végül kutatás  közben összetalálkoztak egy spanyol halászbárkával,amelynek legénysége beszámolt a Corcubion–öbölben partot ért túlélőkről .Commerell kapitány előreküldött  egy különítményt a hajó egyik vitorlás bárkájával,orvossal a fedélzeten.Miután a Monarch is megérkezett és kikötött, a kapitány személyes vezetésével a következő napokban öszvérháton bejárták a partvidéket további roncsokat és holttesteket keresve.Semmit sem találtak.

A katasztrófa oka: tervezési hiba

     A katasztrófa után nem sokkal, a régi HMS Duke of Wellington (az átépített Royal Sovereign testvérhajója)szolgálatból kivont csatahajó fedélzetén összeült a vizsgálóbizottság a portsmouth-i kikötőben,Sir James Hope admirális vezetésével.Kihallgatták az összes érintettet,akinek kapcsolata volt a Captain építésével,tervezésével,a katasztrófa túlélőit és a Laird hajógyár részéről William Laird-et a cég igazgatóját is.Szakértőnek neves tudósokat kértek fel, mint például William Thomson(később Lord Kelvin) fizikust,és a korszak neves mérnökét William John Macquorn Rankin-t.

    A vizsgálat eredménye lényegében ugyanaz volt,mint amit korábban a hajóval szemben már kritikaként megfogalmaztak.Megállapítást nyert,hogy a Captain  tömege mintegy 10%-kal meghaladta az eredetileg becsült értéket,a rosszul megválasztott anyagok és egyes szerkezeti elemek hibás méretezése miatt.Súlypontja túl magasra került(ebben nagy szerepe volt a magas felépítményekre telepített 178 mm-es ágyúknak,valamint a két nehéz lövegtoronyba beépített ,az eredetileg tervezettnél  jóval nagyobb lövegeknek) és ebből következett instabilitása,borulásra való hajlama,valamint a túlságosan kis oldalmagassága.  Vitorlafelületét szükségtelenül túlméretezték.Mindezeknek oka a bizottság szerint,Cowper Coles tervezői gyakorlatlansága,nem megfelelő szakértelme és a hajógyár felületessége volt..(a Laird hajógyár igazgatója William Laird ,a cég alapítójának legidősebb fia azzal védekezett, hogy az építési munkálatok elkezdésekor abból indultak ki,hogy az Admiralitás szakemberei által elfogadott és a gyárnak átadott tervdokumentáció nyilván teljesen hibátlan,így a bekövetkezett katasztrófáért nem tartotta felelősnek a céget)A döntés külön kitért arra is, hogy a hajót kifejezetten a Parlament és „más csatornák”(a közvélemény és a sajtó)nyomására építették meg,az Admiralitás illetékes osztályainak és szakembereinek véleménye ellenére.

     A vizsgálóbizottság döntésével az Admiralitás Első Lordja Sir Hugh Childers (Sir John Parkington utódja )elégedetlen volt és további vizsgálatot helyezett kilátásba ,valamint megvádolta kötelességmulasztással Sir Robert Spencer Robinson altengernagyot,az Admiralitás volt Harmadik Lordját,  tengerészeti Felügyelőt,és Edward J. Reed-et a volt főkonstruktőrt annak ellenére ,hogy mindenki tudta róluk mennyire ellenzik Coles hajójának megépítését és véleményüknek többször hangot is adtak.Childers politikusként bünbakot akart, (Coles odaveszett a katasztrófa során, így ő már nem lehetett…) mert súlyos személyes felelősség terhelte az ügyben,a Captain megépítésének egyik legfőbb kormányzati támogatójaként.Ráadásul volt egy rendkívül tragikus indítéka is.Egyetlen fia Leonard, kadétként szolgált a HMS Monarch fedélzetén és nem sokkal a baleset előtt vezényelték át a Captain fedélzetére,apja külön kérésére.Leonard Childers sem volt a túlélők között.A további vizsgálatból nem lett semmi,Sir Hugh Childers 1871 februárjában lemondott megromlott egészségi állapotára hivatkozva.(ez nem csak politikai szólam volt részéről,mert fia elvesztése teljesen összetörte lelkileg)

Hugh Talbot Burgoyne a HMS

Captain parancsnoka

A Captain öröksége 

       A tragédia és az áldozatok legismertebb emlékhelyei a londoni Szent Pál Katedrálisban és Portsmouth-ban a Szent Anna templomban találhatók.Burgoyne kapitány síremléke,a londoni Brompton temetőben került felállításra.A katasztrófa helyszínén évtizedekig látható volt a Királyi Haditengerészet által kihelyezett jelzőbója ,amely mellett elhaladva a brit hadihajók díszlövést adtak le az áldozatok emlékére.

      Bár a HMS Captain a hadihajóépítés zsákutcájának bizonyult, Cowper Coles elképzelései,meglátásai nem maradtak teljesen hatástalanok.A Royal Navy következő,legújabb egysége,az 1871-ben vízre bocsátott HMS Devastation,amely Edward J. Reed tervei alapján épült,már nem rendelkezett vitorlákkal,kizárólag gőzgép hajtotta.Alacsony,de széles fedélzetére,a magas felépítmény elé és mögé két masszív  Coles rendszerü lövegtornyot telepítettek .Ez az elrendezés mintául szolgált a következő évtizedek hadihajóihoz az egész világon.Cowper Coles özvegyének az Admiralitás a későbbiekben is rendszeresen folyósította,a  férje találmányai után járó jogdíjakat.Egyik fia, Sherard Osborn Cowper Coles(1866-1936) továbbhaladt feltaláló apja nyomdokain.Bár nem lett tengerész,de  kiváló mérnök ,feltaláló lett,mintegy 900 szabadalommal a fémötvözetek, kohászat és elektrokémia területén.

        A Brit Királyi Haditengerészetnél 1870 óta nem áll szolgálatban  HMS Captain nevü hadihajó,mivel a hagyomány szerint a balesetben,vagy hajótörés során elpusztult egységek nevét nem használják a továbbiakban.

Nemes Ferenc

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
   MÁSOK ÍRTÁK
2016. 11. 29., 11:51

Feltalálták a drónszelídítő puskát

Ahogy a drónok egyre elterjedtebbé válnak, úgy használják őket egyre többen bűncselekmények elkövetésére.
2016. 11. 25., 09:20

Bács-Kiskun megye katonásan teljesít a toborzásban

A katonai toborzás elmúlt másfél évtizede alkalmából szerveztek ünnepséget csütörtökön Kecskeméten, az egyetem GAMF Karán.
2016. 11. 21., 09:36

A képességnövekedés korszaka kezdődik

NFIU: fontos lépés a szövetségesi elkötelezettség terén.
2016. 11. 18., 09:34

Katonai temető - Solymár

Budapesttől alig 15 kilométerre, Solymár közelében helyezkedik el a brit katonai temető, 211 katona végső nyughelye, akik a Royal Air Force Magyarország fölött lelőtt bombázóin vesztették életüket 1944-ben.

  JETfly Magazin

A szovjet történelemben kevés az olyan család, amely akkora hatással lett volna a történelemre, mint a Mikojan család generációi. A közelmúltban elhunyt Ivan Mikojanra emlékezünk az alábbi összeállítással.