2016. 12. 03. szombat
Ferenc, Olívia
: 314 Ft   : 295 Ft Benzin: 339 Ft/l   Dízel: 352 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Úszó múzeum: új szerepben a Lajta monitor

Art of WAR  |  2014-08-15 10:33:24

Immár a nagyközönség által is látogatható az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészetének első monitorja, a LEITHA/LAJTA. A jelenleg a Batthyány térnél horgonyzó hadihajó állandó helye a tervek szerint a Parlament előtt lesz, s turistavonzó látványosságként szolgál majd.

A világ számos nagyvárosában (gondoljunk csak az angliai Portsmouth-ra, a hollandiai Amszterdamra, a svédországi Stockholmra vagy az egyesült államokbeli New York-ra) az adott ország történelmében meghatározó szerepet betöltött kereskedelmi és hadihajók a városkép részét alkotják. Hasonló szerepe lehet a jövőben a LEITHA/LAJTA monitornak is, amely a tervek szerint a négy esztendővel ezelőtti újrakeresztelésének helyszínén, a Parlament épülete előtti Duna-szakaszon kapna állandó helyet.

Jobb, mint az eredeti 

Az SMS LEITHA és testvérhajója, az SMS MAROS építése 1870 nyarán vette kezdetét, az úszó egységek 1872-ben álltak hadrendbe. Az Osztrák–Magyar Monarchia első két dunai monitorja nagyon hasonlított a hajótípus névadójára, az 1862-ben vízre bocsátott amerikai USS MONITOR-ra: mindenféle hagyományos felépítmény, árboc, vitorlázat vagy kötélzet nélkül, teljes egészében fémből készültek, gőzgép hajtotta őket, forgatható ágyútornyot kaptak, fedélzetük pedig alig valamivel volt a víz szintje felett. Ami viszont nem látszott: az osztrák–magyar hajók merülése mindössze 1,06 méter volt, szemben az amerikai változat 3,2 méterével. Ezen túl, a LEITHA és a MAROS fedélzete a hajó két széle, illetve az orr és a tat felé erősen lejtett, azaz domború volt. Ez a megoldás kis oldalmagasságot eredményezett, így a hajótest oldalsó védelmét kevesebb övpáncél felhasználásával is meg lehetett oldani, ami jótékony hatással volt a monitorok vízkiszorítására (tömegére). 

Lajta monitor

Készül a parancsnoki torony teteje

Hadiszolgálata éveiben a LEITHA/LAJTA részt vett a boszniai okkupáció (1878) és az első világháború (1914–1918) harcaiban, a Tanácsköztársaság idején (1919) pedig a cseh intervenciós csapatok ellen vetették be, immár a magyar írásmód szerinti néven. 

– A monitort összesen négyszer építették át jelentősebb mértékben, legelőször 1887-ben. A rekonstrukció ezt az állapotot mutatja be, mivel úgy gondoltuk, hogy az eredeti változatnál – amelynél csak az ágyútorony és a konyha felépítménye emelkedett ki a fedélzet síkjából – ez érdekesebb, szebb kialakítás – tudjuk meg Stankovics Andrástól, a hajót felújító és üzemeltető Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvány kurátorától. – A Tanácsköztársaság bukása után végleg kivonták a hadrendből, 1928-tól pedig hosszú ideig polgári szolgálatban, elevátorhajóként üzemelt. Ennek eredményeként – a hajótest bordázatát és a fedélzeti páncélzatot leszámítva – alig maradt fenn eredeti elem. Mindez azt jelenti, hogy a gépészeti berendezésektől a fegyverzetig gyakorlatilag minden replika, azaz másolat; az egyes elemek, berendezések korabeli tervek, leírások, rajzok, fotók alapján készültek, de az eredetinél könnyebb anyagok felhasználásával és modernebb eljárásokkal. Jó példa erre a páncélozott ágyútorony, amely eredetileg 50–60 tonna súlyú lehetett, míg az ahhoz megszólalásig hasonló, szintén forgatható replika csak kilenctonnás.

Lajta monitor

Helyére kerül az egyik 1861M löveg

S ha már a páncélozott ágyútoronynál tartunk: ott kapott helyet a LEITHA fő fegyverzete, amely két 15 centiméter ürméretü 1861M löveg volt. Az öntöttvasból készült, huzagolt csövü, Wahrendorf-rendszerü dugattyús lövegzárral ellátott fegyver egyáltalán nem számított korszerünek: tüzgyorsasága négy percenként egy lövés volt, s osztott lőszerrel müködött, azaz külön-külön kellett a csőbe tölteni a lövedéket, illetve az azt kirepítő lőportöltetet. 

Fegyverzetcsere 

– Ez a meglehetősen bonyolult zárszerkezetü, eredetileg a szárazföldi erőknek tervezett korai hátultöltős löveg nem rendelkezett visszatoló mechanizmussal sem, így a hátrasiklás után kézi erővel kellett ismét tüzelési pozícióba állítani, úgy, mint a régi elöltöltős hajóágyúkat. Sem a tüzgyorsasága, sem a páncélátütő-képessége nem felelt meg a kor követelményeinek. Mindazonáltal abban az időben a monitoroknak a folyókon nem akadt vetélytársa, a víz mellett futó utak rossz állapota pedig szinte lehetetlenné tette nehéz szárazföldi lövegek mozgatását. További hátrányként említhetjük, hogy a LEITHA esetében alkalmazott haditengerészeti lövegtalpak nem tették lehetővé a magas csőemelkedést. Ez nemcsak a lőtávolság, hanem a magasan fekvő part menti erődök elleni harc szempontjából sem volt előnyös. 1893/94-ben végül a lövegeket lecserélték egy 12 centiméter ürméretü, ékzáras gyorstüzelő Krupp-rendszerü lövegre, amely egy új, kisebb, Skoda gyártmányú toronyban kapott helyet – jegyzi meg a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvány kurátora. 

A LEITHA 1881-ben kapott egy, majd 1887-ben még egy 25,4 milliméteres Palmkranz–Nordenfelt négycsövü szórólöveget (korabeli gyorstüzelőt); e fegyvereket a két oldaltorony tetején kialakított lövegplatformokra telepítették. 

Lajta monitor

A lövegeket egy-egy lövés után négy percig tartott ismét tüzkész állapotba hozni

– A szórólöveget élőerő ellen nemigen lehetett alkalmazni, kis torkolati sebessége miatt pedig a páncélzatot sem ütötte át. Vélhetően torpedónaszádok ellen telepítették a fedélzetre, akkoriban ugyanis a világ vezető haditengerészeteinél úgy gondolták, hogy az a hajótípus lesz a jövő fegyvere. Folyón azonban gyakorlatilag képtelenség torpedóval harcolni, mert a célt a folyásirányra merőlegesen kell támadni, e pozíció elérése közben pedig a hajó nagyon sokáig manőverezne ellenséges tüz alatt. Ezért az ötlet nem is érett valósággá. Az Osztrák–Magyar Monarchia is csak a kísérletezésig jutott; ehhez az Adriai-tengerről szállított át a Dunára egy torpedónaszádot. 1897-ben le is cserélték a Palmkranz–Nordenfelt szórólövegeket Hotchkiss gyorstüzelőkre, amelyeket 1915-ben egy-egy 7 centiméteres légelhárító és gyorstüzelő ágyú váltott – mondja Stankovics András.

Civil a fedélzeten 

Azért, hogy ne csússzon, a fedélzetet pontozott páncéllemez borítja; ezt utólag, hegesztéssel alakították ki, vélhetően már a polgári szolgálat éveiben. A fedélzet alatti részben, a hajóorrnál találhatjuk a legénységi szállást, illetve az egyetlen civil személy, a vonalkormányos hálóhelyét is. 

– A hajózási út ismerete még a jól szabályozott vizeken is elengedhetetlen, ám a Duna abban az időben egyáltalán nem tartozott ezek sorába. Hiányoztak a kitüzések (azaz a bóják), maga a folyó pedig kotoratlan, vad állapotban volt, a meder évről-évre változott, új zátonyok keletkeztek, különösen a déli, határhoz közeli szakaszokon. Kellettek tehát olyan emberek, akik az adott folyószakaszt jól ismerték, így képesek voltak segíteni a hajó navigálásában. Ők voltak a vonalkormányosok. Tudnunk kell azt is, hogy a monitorokat szezonális jelleggel használták. Október-novemberben véget ért a hajózási időszak, amely aztán csak a következő év tavaszán, általában május folyamán indult újra, de akkor is csak nappal; hacsak valamiféle különleges helyzet nem kívánta meg bevetésüket, a hajók éjszakára lehorgonyoztak. Még az első világháborúban is rendkívüli haditettként jegyezték fel, ha éjszakai vállalkozást hajtott végre valamelyik monitor – mutat rá a kurátor, majd hozzáteszi: 1914-ig nem létezett önálló flottilla. A monitorok személyzete a haditengerészet állományába tartozott, s egy évre vezényelték őket folyami szolgálatra. 

Lajta monitor

A Palmkranz–Nordenfelt szórólöveg

A legénységi szállást magunk mögött hagyva a lövegkamrába lépünk: ott kapott helyet a lőszerraktár, illetve a Coles-rendszerü lövegtorony forgató berendezése. Magát a lövegtornyot az angliai Sheffieldben gyártották, ám annak súlyát a LEITHA monitort tervező osztrák mérnök, Josef von Romako jelentősen alábecsülte. Úgy számolt (s a csörlőket is ennek megfelelően méretezte), hogy a torony mozgatásához hat ember elegendő lesz, ám mint kiderült, ehhez a müvelethez legalább tízen kellettek volna. Más lehetőség híján, a lövegtorony forgatásához be kellett építeni egy gőzgépet. A gépi erő alkalmazása kétségtelenül modernebb megoldás volt, apró szépséghiba, hogy a szerkezet a lőszerraktárral egy térbe került, robbanásveszéllyel fenyegető helyzetet teremtve. 

Rosszul járt a kapitány 

Tovább haladva a hajó tatja felé, a gépházba jutunk, ahol egykor a hely nagy részét a LEITHA meghajtásáról gondoskodó két-két gőzgép és lokomotívkazán foglalta el. Utóbbiak könnyüek és ideális méretüek voltak, ráadásul a beépítésük sem számított bonyolult müveletnek, mindazonáltal számos hátrányuk akadt. Például az, hogy a teljes gőzveszteséges lokomotív üzem miatt (nem alkalmaztak a fáradt gőzt visszanyerő kondenzátorokat) hatalmas gőz- és füstfelhőt termeltek, emellett óriási zajjal müködtek, így a közeledő folyami hadihajót már kilométerekről látni, hallani lehetett. A hatásfoka is hagyott kívánnivalót maga után, nem beszélve a szénfogyasztásáról, ami rendkívül magas volt. Mindez kis sebességgel és hatósugárral párosult, tehát nem meglepő, hogy 1893/94-ben, a második jelentősebb átalakítás során, már rendes hajókazánokkal, illetve új, nagyobb teljesítményü gőzgépekkel szerelték fel a monitort. 

– Azért, hogy több mozgásterük maradjon a látogatóknak, a rekonstrukció során a két-két gőzgépből és kazánból csak egyet-egyet építettünk vissza. Ezek szintén replikák, azaz a hajó önerőből nem tud helyet változtatni. Ugyanakkor a drótköteles kormánykerék müködőképes, miután részben az eredeti alkatrészek felhasználásával újjá lett építve – mondja Stankovics András, majd hozzáteszi: a kéthengeres, álló elrendezésü gőzgépről nem maradtak fenn eredeti tervek, így azt két autentikusnak tekinthető ábrázolás, illetve technikai leírások alapján rekonstruálták. 

Lajta monitor

A gőzgépről nem maradtak fenn eredeti tervek, így azt két ábrázolás, illetve technikai leírások alapján rekonstruálták

Romako a haditengerészeti hagyományok szerint, azaz a tengeri vitorlás hajóknál megszokott módon a LEITHA hátsó részében helyezte el a parancsnoki kabint, amely így a gépház hátsó falával lett szomszédos. Ráadásként a propellertengelyek is itt, a padlózat alatt néhány centiméterrel haladtak át, a kapitánynak tehát az egész hajó legzajosabb helye jutott. Nem véletlen, hogy a később épült monitoroknál már a gépház előtt, a parancsnoki torony közvetlen közelében alakították ki a lakrészét. 

A haditengerészeteknél a hierarchiában elfoglalt hely erősen kifejezésre jut a szállás nagyságában is. A LEITHA esetében például a kapitány kabinja nagyjából akkora, mint a két tiszté, illetve az összes altiszté együttvéve. Persze a parancsnoki szállás esetében ne a Waldorf Astoria királyi lakosztályának méreteire gondoljunk, a hajó első embere ugyanis mindössze kb. 12 négyzetméternyi hellyel gazdálkodhatott. A berendezés tekintetében az újjáépítőknek a fantáziájukat kellett használniuk, hiszen a LEITHA parancsnoki kabinjának kialakításáról csak alaprajzokat találtak, s más monitorokéról is csak egyetlen kép maradt fenn. 

Lajta monitor

Szemben a gépészeti berendezésekkel, a hajó kormányszerkezete müködőképes

A két nagyméretü partraszálló csónakot a folyami flottilla a haditengerészettől vette át, ám azok a dunai használatra alkalmatlannak bizonyultak. Eredeti funkciójukat nem tudták betölteni, hiszen az alig egy méter merülésü monitor szinte közvetlenül a part mellé manőverezhetett, olyan közelségbe, amely fölöslegessé tette a csónak használatát. A későbbiekben le is cserélték azokat szabványos dunai ladikokra.

– A LEITHA felbecsülhetetlen értéket képvisel, hiszen a 19. században épült folyami monitorok közül egyedül ez maradt fenn. Az egykor világszerte használt hajótípusból mára egyébként mindössze hét egység tekinthető meg, köztük az első világháború után a Monarchia haditengerészetétől vitatható módon, már a tüzszünet idején a szerbek által zsákmányolt BODROG, amelyet 1905-ben kifejezetten a háborús készülődés jegyében építettek, s korszerü, hosszú csövü, messze hordó lövegekkel szereltek fel – zárja a beszélgetést Stankovics András.

Lajta monitor

A kapitány kabinja

Fotó: Rácz Tünde és archív 

Forrás: Magyar Honvéd 2014. augusztus

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
   MÁSOK ÍRTÁK
2016. 11. 29., 11:51

Feltalálták a drónszelídítő puskát

Ahogy a drónok egyre elterjedtebbé válnak, úgy használják őket egyre többen bűncselekmények elkövetésére.
2016. 11. 25., 09:20

Bács-Kiskun megye katonásan teljesít a toborzásban

A katonai toborzás elmúlt másfél évtizede alkalmából szerveztek ünnepséget csütörtökön Kecskeméten, az egyetem GAMF Karán.
2016. 11. 21., 09:36

A képességnövekedés korszaka kezdődik

NFIU: fontos lépés a szövetségesi elkötelezettség terén.
2016. 11. 18., 09:34

Katonai temető - Solymár

Budapesttől alig 15 kilométerre, Solymár közelében helyezkedik el a brit katonai temető, 211 katona végső nyughelye, akik a Royal Air Force Magyarország fölött lelőtt bombázóin vesztették életüket 1944-ben.

  JETfly Magazin

A szovjet történelemben kevés az olyan család, amely akkora hatással lett volna a történelemre, mint a Mikojan család generációi. A közelmúltban elhunyt Ivan Mikojanra emlékezünk az alábbi összeállítással.