2017. 06. 27. kedd
László
: 309 Ft   : 275 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Amerikai hadihajók Japán légvédelmére

Art of WAR  |  2006-08-30 07:42:24

Válaszul az észak-koreai ballisztikusrakéta-kísérletekre az USA megkezdte a térségben a Patriot légvédelmi rakéták telepítését, valamint újabb, Ticonderoga-osztályú cirkálókat irányított a Távol-Keletre. Saját bázisainak védelme mellett Japán légvédelmének megerősítését is szolgálják ezek az intézkedések, melynek részeként a napokban megérkezett a USS Shiloh (CG 67) hadihajó is Yokosuka kikötőjébe.

Az AEGIS légvédelmi rendszerrel felszerelt amerikai hadihajó 2006. augusztus 29-én érkezett meg a Yokosuka támaszpontra. A US Navy Japánban állomásozó előretolt flottáját erősítő egység a szintén Ticonderoga-osztályú USS Chancellorsville (CG 62) cirkálót váltja, mely hazatér az Egyesült Államokba, San Diegóba.

A Yokosukába befutó 10 ezer tonnás cirkálót és 360 főnyi legénységét színpompás ünnepséggel fogadták

A hajó érkezése kapcsán rendezett ünnepségen Donald Winter haditengerészeti ügyekért felelős amerikai védelmi államtitkár kijelentette, hogy "az Egyesült Államok elkötelezettje marad Japán védelmének, és elkötelezett a Csendes-óceán nyugati részének békéje és biztonsága iránt". Ez a kijelentés egyértelmü állásfoglalás Észak-Koreával szemben, és mutatja, hogy az amerikaiak tudnak és akarnak is tenni a fenyegetettség ellen. A közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták levegőben történő lelövésére alkalmas Standard Missile-3 rakétákkal ellátott USS Shiloh Japánba vezénylését megfigyelők jelzésértékünek tekintik, miszerint az Egyesült Államok nagy jelentőséget tulajdonít a Japánnal kötött biztonsági szövetségnek. A Patriot PAC-3 légvédelmi rakéták és a Ticonderoga-osztályú cirkálók együttesen kielégítő védelmet nyújthatnak az észak-koreai ballisztikus rakéták ellen. Japán az idei 4,81 billió jenes (41 milliárd dolláros) védelmi költségvetéséből 140 milliárd jent (1,2 milliárd dollárt) szán a rakétavédelmi programra. A következő, áprilisban kezdődő költségvetési évben a nemzetvédelmi hivatal által tervezett összeg már elérné a Kyodo japán hírügynökség értesülése szerint a 219 milliárd jent.

A USS Shiloh (CG 67) a Csendes-óceánon. A US Navy repülőgép-hordozó harccsoportjaiban mindig megtalálható legalább egy Ticonderoga-osztályú légvédelmi cirkáló. A most Japánba érkezett egység a szigetországban állomásozó USS Kitty Hawk (CV-63) hordozó csoportjába fog tartozni

Tomahawk támadó robotrepülőgépek indítására is alkalmas a USS Shiloh (CG 67) cirkáló. A felvételen a hadihajó a Perzsa-öböl északi részéről indítja a Tomahawkokat iraki célpontokra

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2017-06-19 09:53:23
Az MH 54. Veszprém Radarezred nélkülözhetetlen az ország légtérvédelme szempontjából – húzta alá Sáfár Albert dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem főnöke az alakulat csapatünnepén, június 16-án.
2017-06-14 10:37:40
Európai és magyar szempontból egyaránt fontos döntés a honvédség iraki szerepvállalásának meghosszabbítása és kibővítése, a 2018-as honvédelmi költségvetésből pedig a katonák illetményének emelésére és fejlesztésekre egyaránt jut forrás – mondta Vargha Tamás, a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes június 13-án, Budapesten.
2017-06-13 09:40:32
Műveleti készenlétet jelentett az MH Légi Tanácsadó Csoport. A helikoptervezetők, fedélzeti technikusok és repülő-műszaki kiszolgáló személyzet tagjai május közepén érkeztek meg afganisztáni állomáshelyükre.
2017-06-06 09:54:37
Kéthetes harckocsizó altiszti szakmai tanfolyamot tartott az MH Altiszti Akadémia a „nullaponti” lő- és gyakorlótéren május végén. Érdekesség, hogy a tanfolyam részeként lefolytatott harckocsiparancsnok-képzésre tizenhárom esztendeje nem volt példa az akadémián, illetve jogelőd szervezeteinél.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 06. 26., 11:45
Helyszíni riport a csernobili lezárt zónából.
2017. 06. 26., 10:09
Két évvel a boleticei lőtéren végrehajtott éleslövészet után ismét Csehországba készül a győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred 2. légvédelmi rakétaosztályának kijelölt állománya.
Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis harmadik alkalommal szervezte meg a nyári Honvédelmi Tábort.
2017. 06. 21., 15:33
A Magyar Honvédség szervezeteinek hajtó-, kenő- és karbantartó anyagokkal, üzemanyag-technikai eszközökkel, hűtőfolyadékkal történő ellátásáért az MH Anyagellátó Raktárbázis hetényegyházi bázisparancsnoksága a felelős.

  JETfly Magazin

2017. június 26-án, hétfőn egy régen várt lakóval bővült a RepTár kiállítása: a 05-ös oldalszámú MiG-29B a kora délutáni órákban, közúti szállítással indult el Kecskemétről Szolnokra.