2016. 12. 06. kedd
Miklós
: 314 Ft   : 292 Ft Benzin: 339 Ft/l   Dízel: 352 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

A Novorosszijszk csatahajó - Rejtélyes robbanás (2. rész)

Art of WAR  |  2015-11-30 15:08:43

A Novorosszijszk csatahajót hadrendbe állítása után, bár a Fekete – tengeri Flotta zászlóshajója megtisztelő címet viselte, tulajdonképpen tüzérségi iskolahajóként használták, ugyanakkor rendszeresen részt vett a különböző flottamanőverekben és hadgyakorlatokon. 1955. október 28 – án délután is egy ilyen tüzérségi gyakorlatról tért vissza és horgonyt vetett, a 3 – as bója mellett, mintegy 300 méterre a parttól a tengerészeti kórházzal szemben. A kikötés rutinműveletébe egy kisebb hiba csúszott, mert a szolgálatban lévő kormányos meglehetősen tapasztatlan volt és a hajó túlfutott a kijelölt horgonyzóhelyen, ezért vontatót kellett hívni, hogy korrigálják a hibát.

Egy hideg októberi éjszaka

A parancsnoki teendőket, mivel Alexander Kukhta kapitány éppen szabadságon volt, az első tiszt Grigorij Khursudov kapitány látta el. ( Khursudov korábban az egyik olaszoktól átvett rombolót irányította )

1955 őszén Szevasztopolban számos ünnepséget tartottak, mivel abban az évben ünnepelték a város krími háború alatt elszenvedett hosszú ostromának ( 1854 - 55 ) századik évfordulóját. Az ünnepségsorozaton képviseltette magát a Szovjetunió legfelsőbb vezetése is. Az egyik nagygyűlésen Nyikita Hruscsov a Szovjet Kommunista Párt első titkára személyesen jelentette be, hogy a sorállományú tengerészek és altisztek addig szokásos, öt évig tartó szolgálati idejét, négy évre csökkentik ( a döntés, szovjet haditengerészet küszöbönálló teljes átalakításának egyik első lépése volt ), ez a Novorosszijszk legénységének egy részére is vonatkozott, így kikötés után kétszáznegyvenen felszerelésükkel együtt elhagyták a hajót. ( nem tudták, hogy mekkora szerencséjük van ) Partraszállt Khursudov kapitány is, mivel másnaptól szabadságon volt, de előzőleg átadta a parancsnokságot Zoszim Serbulov kapitánynak egy nyugdíj előtt álló tapasztalt, rangidős veteránnak.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)
A tragédia előtt készült utolsó fotó a Novorosszijszk csatahajóról 1955 októberéből

Aznap este, nem sokkal vacsoraidő előtt, kétszáz újonc érkezett a hajóra, részben fiatal, tengerésztiszti pályára készülő kadétok, de többségben egyszerű sorállományú katonák, akiket átvezényeltek a flottához és többségük nemhogy csatahajót, de még tengert sem látott azelőtt. Az este hátralévő része az újoncok elhelyezésével és a vacsora kiosztásával telt el, majd az éjszakára beosztott szolgálatosok ( többségében fiatal, meglehetősen tapasztalatlan tisztek ) átvették a hajót és minden elcsendesedett, az éjszaka nyugodtnak ígérkezett.

Egészen éjjel 1 óra 30 percig minden rendben is volt, de nemsokkal ezután tompa dörrenés hallatszott és a hajó orr része megemelkedett egy pillanatra, majd visszazuhant. Az orr jobboldalán hatalmas vízoszlop csapott fel, fémlemezek, roncsok és törmelék repült a levegőbe. A generátorok leálltak, az elektromos áram azonnal elment és az egész hajó vaksötétbe borult. Még a vészvilágítás és a vészjelzők is felmondták a szolgálatot, ezért más eszköz híján a hajóharanggal és az altisztek sípjaival riasztották a ltengerészeket. A kezdeti zavar és rémület után a legénység gyorsan összeszedte magát és a vészhelyzetre vonatkozó szabályzat szerint, megkezdték lezárni a nyílásfedeleket és a vízzáró ajtókat. A légvédelmi tüzérek az előírásoknak megfelelően elfoglalták a helyüket és tűzkésszé tették a fegyvereiket, mivel nem tudták mi történt, ezért feltételezték, hogy támadás érte a hajót, de hogy a levegőből, vagy a víz alól arról fogalmuk sem volt. ( a hidegháború legkeményebb évei jártak ) Serbulov parancsnok az elsők között ért az orrfedélzetre, amely valóban úgy nézett ki, mintha bombát dobtak volna rá. A közelben horgonyzó cirkálók pásztázó reflektorainak fényében, döbbeneten látták, hogy a felpúposodott, kissé már megbillent fedélzetet mindenütt roncsok és törmelékdarabok borítják, jobb oldalán pedig hatalmas, kb. 4 méter széles és több mint 14 méter hosszú, tépett szélű nyílás tátong, amelyből a robbanóanyag bűzét árasztó füst száll fel. A mélyből, a betóduló víz zubogásán túl elszórt segélykiáltások hallatszottak, ugyanis a robbanás éppen annál az egyik szálláskörletnél történt, ahol a frissen bevonult újoncokat elhelyezték. Többségük úgy halt meg, hogy azt sem tudta mi történt vele. A hajó kezdett, egyelőre még csak lassan, de érezhetően jobbra dőlni. Serbulov köteleket hozatott, hogy leereszkedhessenek a mentéshez a tátongó kráterbe, miközben a többi hajóról is mentőegységek indultak segíteni.

Alig tíz perccel a robbanás után befutott a katasztrófa híre a flotta főparancsnokságára és hamarosan parancsnoki gépkocsikból álló konvoj fékezett a parton. A nagy fekete limuzinokból magasrangú tengerésztisztek szálltak ki, köztük több admirális, a Fekete – tengeri Flotta főparancsnokával Viktor Parkhomenko altengernaggyal az élen.

Parkhomenko nem volt túlságosan népszerű beosztottai körében, mert nem tartották igazi tengerésznek, mivel politikai tisztként kezdte a pályafutását a szárazföldi csapatoknál. Később ugyan felettesei elvégeztették vele a Frunze Akadémiát és szolgált kisebb hadihajókon, de alapvetően igencsak hézagosak voltak a hajózási ismeretei, a csatahajókhoz pedig egyáltalán nem értett. Ezzel maga is tisztában volt, így fölényes nagyképűséggel és gorombasággal próbálta ellensúlyozni hiányosságait. Ezúttal sem tett másképpen és utasítást adott a sérült hajó sekélyebb területre vontatására, mivel pedig meg volt győződve arról, hogy a hajó megmenthető, megtiltotta a kiürítési parancs kiadását, sőt újabb kárelhárító osztagok átküldését követelte. Abban a megnyugtató hitben volt, hogy a kikötőmedence alig 17 méter mély vizében a Novorosszijszk legfeljebb megfeneklik mint a Pearl Harborban megsérült amerikai hadihajók többsége és a vízből kiemelkedő felépítményről azután is kimenekíthető a legénység. Azonban rosszul tudta és tudatlanságának több száz tengerész fizette meg az árát, mert a valóságban a víz ugyan valóban csak 17 méter mély volt, de alatta a tengerfeneket legalább 30 méternyi puha iszapréteg borította, így a valós mélység csaknem 50 méter volt, amely könnyedén el tudta nyelni a csatahajót. Parkhomenko annyira magabiztos volt, hogy miközben parancsokat osztogatott és a partról figyelte a mentési munkálatokat, forró teát kortyolgatott, amit az egyik beosztottjával hozatott magának.

Eközben a Novorosszijszk gyomrában a kárelhárító csapatok minden erejükkel a vízbetörés megállításán dolgoztak, de szembesülniük kellett az olasz hadihajók egyik súlyos tervezési hibájával, hogy a válaszfalak, a súlycsökkentés miatt, könnyű és meglehetősen gyenge fémötvözetből készültek az első és leghátsó kivételével. Ezért a robbanástól megvetemedett, sérült rekeszfalak a beáramló víz nyomásától tovább deformálódtak és kezdtek egymás után átszakadni, hiába támasztották meg őket gerendákkal, támaszokkal. A vízzáró ajtók pedig vagy kiszakadtak a helyükből, vagy képtelenség volt őket lezárni mert már nem illeszkedtek légmentesen és a víz utat talált magának a réseken. A hajó egyre erősebben jobbra billent, annak ellenére, hogy mellé a vezényelt az MB-30 jelű vontató a hozzá erősített kötelekkel az ellenkező irányba húzta, így próbálva csökkenteni a dőlést.

A legénység nagyobbik része, főleg a tapasztalatlanabbak, parancs híján nem tudták, hogy mit csináljanak és a céltalanul tébláboló emberek inkább csak útjában voltak a hajó megmentésén dolgozóknak, ezért a még vízmentes, bár egyre jobban megemelkedő tatfedélzetre terelték őket, hogy ott várják a kiürítési parancsot. Azonban hiába várták, mert Parkhomenko admirális, a többszöri kérés ellenére, továbbra sem volt hajlandó megadni az engedélyt, azt hajtogatva, hogy a hajó megmenthető.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)
A robbanástól felszakadt hajófenék 1957 - ben a Novorosszijszk szétbontása idején

3 óra 50 körül a dőlés elérte a 12 fokot és kezdett felgyorsulni, mert a rekeszfalak egymás után adták meg magukat a víz nyomásának és tíz perc múlva elérte a mérnökök szerint kritikus 18 fokot, amikor a Novorosszijszk menthetetlenné vált és csak idő kérdése volt, mikor borul fel. A tatfedélzeten összezsúfolódott tengerészek közül többen, megérezve a bajt, engedély nélkül a vízbe vetették magukat és próbáltak minél messzebb úszni, vagy felkapaszkodni a közelben lévő csónakokra, motoros bárkákra.

4 óra 14 perckor aztán olyasmi történt, amire senki sem számított. A haldokló csatahajó hirtelen megrázkódott és erősen jobbra lódult, ekkor még mindenki úgy hitte hogy azonnal felfordul, aztán váratlanul, mint egy inga, átlendült az ellenkező oldalra és maga alá temetve mindenkit, aki a fedélzeten és a közelében tartózkodott, rettenetes robajjal és csikorgással a bal oldalára borult, közben egyik felrepedt üzemanyagtartályából, fekete gejzírként robbant ki az olaj. A Novorosszijszk furcsa viselkedését, később a hajótestben felgyülemlett több mint 7000 tonna tengervíz hirtelen és gyors elmozdulásának tulajdonították, amely átbillentette a hajót, amelynek az elmúlt évek folyamatos átalakításai miatt már amúgyis veszélyesen instabillá vált. A roncs további tizennyolc órán keresztül lebegett oldalán fekve a felszínen, közben ahogy az iszap összepréselődött a súlya alatt, lassan teljesen átfordult és elmerült, az odabent rekedt több száz emberrel együtt, akik közül sokan a hajó törzsében létrejött légbuborékokban még több napig életben maradtak. Azon a részen, ahol a két csavartengely kilépett a hajótestből, a hajófenék lemezei vékonyabbak voltak, ezért ezen a ponton, a még felszínen lebegő roncson nyílást vágtak, amelyen át, öt órával a katasztrófa után, sikerült hét embert élve kimenteni. Két nappal később, amikor hajótest már víz alá merült, a búvárok fedélzeti nyílásokon át beúszva még további két embert tudtak élve kihozni. Azonban a roncsban rekedt levegő gyorsan fogyott és az élve eltemetett emberek, hiába kértek segítséget kopogtatással, kiáltozással, az elkeseredett búvárok a lemezeket püfölve, csak nyugtatgatni tudták őket, hogy közel a segítség, de valójában tehetetlenek voltak. Egyikük később beszámolt róla, hogy miközben életjelek után kutattak társaival, a hajótest egyik pontján hallották, amint a halált, vagy a megmentőiket váró tengerészek a Varjag című tengerészindulót éneklik, a roncs azonban hamarosan örökre elcsendesedett. A katasztrófában a fedélzeten tartózkodó több mint 1500 emberből, 609 - en vesztették életüket, legalább 100 – an közvetlenül a robbanásban haltak meg, 446 – an a felborult hajó belsejében estek csapdába, 63 - an megfulladtak, vagy a rájuk zuhanó felépítmény és a rosszul rögzített felszerelési tárgyak zúzták őket halálra. Az áldozatok közül sokan a mentőalakulatok tagjaként, segíteni jöttek a kikötőben álló hajókról.

A katasztrófa kivizsgálására kormánybizottságot hoztak létre Vjacseszlav Malisev vezérezredes, a műszaki alakulatok főparancsnokának vezetésével. Malisev a lehető legalkalmasabb embernek számított a posztra, mivel megfelelő rálátása volt az ügyre. Kiváló mérnök volt, ráadásul amikor a Giulio Cesare átadásáról döntés született, őt kérték fel műszaki szakértőként a messze nem teljes tervdokumentáció átvizsgálására. A tábornok, nem volt elragadtatva az olasz flotta büszkeségétől, mert réginek és elavultnak tartotta, ráadásul mérnökként felismerte tervezési és típushibáit is. Azonban ellenvetései süket fülekre találtak, annak ellenére, hogy Malisev azon kevesek közé tartozott, akiknek véleményére még Sztálin is adott, a diktátor mégis ragaszkodott az olasz hajó átvételéhez.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)
Festmény a felboruló csatahajóról

A bizottság november 17 – én, két hét elteltével, az ügy súlyosságához képest rendkívül gyorsan lezárta az ügyet és letette a jelentést az SZKP Központi Bizottságának asztalára. A vizsgálat arra az eredményre jutott, hogy a Novorosszijszk csatahajó pusztulását nagy valószínűséggel egy, még a háború alatt, a németek által, repülőgépről telepített RMH típusú, mágneses gyújtású víziakna okozta, amelyet a horgony mozdíthatott ki az iszapból a baleset előtti napon. A bizottság megállapítását alátámasztani látszott, a kikötő iszapjában talált, a robbanás okozta mélyedés, valamint a hajótest sérülésének jellege, a befelé görbülő lemezek és azok roncsolódása is. ( óriási szerencse volt, hogy a közvetlen közelben lévő lövegtornyokhoz tartozó lőszerraktárak sértetlenek maradtak, mert felrobbanásuknak beláthatatlan következményei lettek volna )

A bizottság jelentését, meglepő módon, minden vita és ellenvetés nélkül elfogadták, majd az ügyet lezárták, azonban a következmények nem maradtak el.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)
Szergej Georgijevics Gorskov flottatengernagy ( 1910 - 1988 ) a modern szovjet hadiflotta megteremtője

A katasztrófa miatt senkit sem állítottak ugyan hadbíróság elé, azonban a Fekete – tengeri Flotta csaknem teljes vezérkarát lefokozták, más beosztásba helyezték, vagy nyugdíjazták. Parkhomenko altengernagyot, akit tudatlansága és makacssága miatt a legnagyobb felelősség terhelt azért, hogy teljesen szükségtelenül, több mint hatszázan vesztették életüket, megfosztották főparancsnoki tisztségétől, lefokozták és azonnali hatállyal nyugállományba helyezték. Meglehetősen vitatható módon, Kukhta kapitányt, és helyettesét Khursudovot, akik jelen sem voltak az események idején, a parancsnok általános felelősségére hivatkozva szintén lefokozták, Kukhta ráadásul tartalékos állományba került, ezzel karrierjének lényegében vége szakadt.

A Novorosszijszk tragédiájába bukott bele, Nyikolaj Geraszimovics Kuznyecov flottatengernagy is, a szovjet haditengerészet főparancsnoka, akit 1956 februárjában leváltottak, lefokoztak és nyugállományba helyeztek. Kuznyecov a háborús hős, a tehetséges parancsnokok közé tartozott, de régivágású tengerészként, nem értette meg, vagy vonakodott megérteni az idők szavát és még mindig hatalmas ágyúkban és óriás csatahajókban gondolkodott. Utódja, Szergej Georgijevics Gorskov, aki 1985 – ig, csaknem két évtizedig töltötte be a főparancsnoki posztot, hivatali ideje alatt, gyökeresen átformálta és modernizálta a szovjet hadiflottát.

Összeesküvés elméletek

A Novorosszijszk csatahajó pusztulása, a vizsgálóbizottság jelentése ellenére, sőt talán éppen annak nyomán, továbbra is rejtélyes maradt. Már közvetlenül az események után, gyanút ébresztett a vizsgálat feltűnően gyors lezárása, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a katasztrófa a hidegháború legvadabb éveiben történt. Bár az aknarobbanás elfogadható indoknak tűnt a hajó pusztulására, de felmerültek gyanakvásra okot adó tényezők. Egyes szakértők kétségbe vonták, hogy a német RMH típusú tengeri akna, a kb. 770 kilogrammos robbanótöltetével képes lehetett – e ekkora pusztítást okozni, átütve a hajófenék lemezeit, az összes belső szintet és a páncélozott fedélzetet. Az alig két méter mély kráter a kikötőmedence fenekén, szintén túl kicsinek tűnt ekkora robbanás után. Felmerültek kétségek az akna működési mechanizmusa miatt is. Az RMH típusú aknából a németek, nagy számban telepítettek repülőgépekről a szevasztopoli kikötő vizébe. Ezek mágneses gyújtóval működtek, amely a több ezer tonnás, fém hajótest által okozott térerősségváltozást érzékelte és vagy azonnal, vagy hatórás késleltetéssel történt a robbanás. Ebben az esetben azonban, sem a robbanótest feltételezett elmozdításakor, sem hat órával később nem történt semmi, csak nagyjából további három óra elteltével. A kikötőt a háború után többször is aknamentesítették ( legutóbb 1953 – ban ), ennek ellenére a robbanás utáni években, nem kevesebb, mint tizenkilenc további RMH akna került elő, alig 50 méterre a csatahajó pusztulásának helyszínétől. Ezekről az aknákról azonban kiderült, hogy már régen működésképtelenek, mivel jóval túl voltak a maximum 9 évre tervezett élettartamukon.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)
Nyikolaj Geraszimovics Kuznyecov flottatengernagy ( 1904 - 1974 ) , aki belebukott a Novorosszijszk katasztrófájába

Mégis mi történhetett ? A homály az eset körül ma is sűrű, így nem véletlen, hogy az ötvenes évek óta eltelt évtizedekben számos elmélet látott napvilágot.

Egyik – másik teória felettébb misztikus és bizarr, például a Conte di Cavour osztályú csatahajókat sújtó állítólagos átokról szóló, ami igencsak érdekes feltevés, ha figyelembe vesszük, milyen hasonló körülmények között vált mindhárom óriás, hasznavehetetlen roncshalmazzá. ( egy olasz admirális felesége állítólag megátkozta a hajókat, miután férje az egyik fedélzetén baleset áldozata lett ) Egy másik, leginkább sci – fi – be illő változat szerint, a balszerencsés Novorosszijszk, egymással ütköző térdimenziók útjába került véletlenül ….

Ezeknél az izgalmas, de nem túl valószínű elképzeléseknél vannak a valósághoz sokkal közelebb álló, legalább ennyire érdekes teóriák is, amelyek közös jellegzetességei, hogy valamilyen titkos akciót sejtenek a katasztrófa hátterében, de mindegyik pusztán találgatás konkrét bizonyítékok nélkül.

Egyes kutatók szerint kis méretű brit tengeralattjáró torpedózta meg a Novorosszijszk csatahajót. ( egy normál méretű búvárnaszád a viszonylag sekély víz miatt nem tudott volna észrevétlenül behatolni a kikötőbe ) A feltételezés szerint, a brit kormány tartott tőle, hogy hamarosan alkalmassá teszik a 320 mm - es nehézlövegeket, taktikai atomlőszer kilövésére és a nukleáris fegyverek potenciális hordozóját kívánták kiiktatni a hajó elpusztításával. Tény, hogy 1955 októberének végén a Royal Navy meglehetősen aktív volt a térségben, különösen a Márvány és az Égei – tengeren, de arra, hogy bármilyen titkos akciót hajtottak volna végre, nincs bizonyíték és a hajótest sérülései is kizárják a torpedótámadás lehetőségét.

Amennyiben valóban szabotázsakció történt, a legtöbb realitása a feltételezett olasz kommandóakciónak van, amelynek oka a bosszú volt. Kétségtelen tény, hogy az olasz nép és a mindig nagy társadalmi elismertségnek örvendő haditengerészet, hajóinak elvesztését és a flotta egykori ellenségeik közötti szétosztását, szörnyű megaláztatásként élte meg. Egyes korabeli szemtanúk szerint, a Giulio Cesare szovjeteknek történő átadásáról szóló döntés hírére, a hadiflotta legendás tisztje, Junio Valerio Borghese kapitány dühös szitkozódásba kezdett és bosszút esküdött. A kortársak szerint ha valaki, akkor ő képes volt egy ilyen összetett és veszélyes akció megtervezésére.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)
Junio Valerio Borghese herceg , sorhajókapitány ( 1906 - 1974 ) , a Fekete Herceg

Borghese, a híres olasz hercegi családból származott, kiváló minősítéssel végzett a Tengerészeti Akadémián, majd a Royal Navy – nál, Nagy - Britanniában kapott tengeralattjárós kiképzést. A 2. világháború alatt sokáig az RM Sciré nevű speciálisan átalakított tengeralattjáró parancsnoka volt, amellyel bevetésre szállította a legendás X. MAS ( Motosfaco Armato Silurante – motoros torpedónaszád ) Flotilla tengerészeit titkos küldetéseikre. Az egység neve szándékosan megtévesztő volt, mivel valójában nem torpedónaszádokkal harcoló egységről, hanem különlegesen kiképzett búvár - kommandósokról volt szó, akik a számukra kifejlesztett eszközökkel, szabotázsakciókat hajtottak végre, ellenséges hajók ellen. Emblematikus eszközüknek számított az SLC ( Siluro a Lenta Corsa – lassú futású torpedo ), másnéven Maiale ( disznó ) nevű törpe – tengeralattjáró, amely tulajdonképpen egy emberek szállításra átalakított, villanymotorral meghajtott torpedó volt. A Maiale, amelyet a Sciré és a hasonlóan átalakított búvárnaszádok, a fedélzetükre telepített, henger alakú tartályban szállítottak, két rajta lovaglóülésben ülő búvárt és felszerelésüket, valamint leválasztható orr részében, 300 kilogrammnyi, időzítővel ellátott robbanóanyagot vihetett magával. Az egység a Földközi – tenger térségében számos akciót hajtott végre a Royal Navy hadihajói ellen. Leghíresebb akciójuk 1941. december 19 – én, a szigorúan őrzött alexandriai kikötőben horgonyzó HMS Valiant és a HMS Queen Elizabeth csatahajók elsüllyesztése volt, amelyet megtorlásnak szántak az egy évvel korábbi Taranto elleni brit légitámadásért. ( a két hadihajót kiemelték, de hosszú hónapokra harcképtelenné váltak ) A különleges egységet 1943 szeptemberében, az olasz kapituláció után hivatalosan feloszlatták, de számos kommandós, utolsó parancsnokuk Borghese herceg vezetésével tovább harcolt a németek oldalán, az amerikai - angol csapatok ellen a háború végéig. A herceg 1945 után visszavonult a flottától és politikai pályára lépett, az olasz szélsőjobb színeiben. Továbbra is nagyon aktív és befolyásos személynek számított, aki nem titkolta, hogy szívből gyűlöli a kommunistákat és a Szovjetuniót ( felesége emigráns, orosz arisztokrata hölgy volt ), ezért is hozzák összefüggésbe a Novorosszijszk katasztrófájával. ( Utolsó éveit spanyolországi emigrációban töltötte, miután 1970 - ben belekeveredett egy tervezett, katonai puccskísérletbe. 1974 – ben gyanús körülmények között hunyt el, bizonyos jelek arra utaltak, hogy megmérgezték. )

Arra, hogy valóban egy olasz különleges egység robbantotta volna fel a Novorosszijszk csatahajót nincs konkrét bizonyíték, de annyi bizonyos, hogy a X. MAS Flotilla más formában a háború után is tovább létezett és harceljárásaikat, eszközeiket más országok különleges egységei is átvették. Egyes szerzők tudni vélnek egy, rövidke újságcikkről az olasz sajtóból, amely nyolc tengerésztiszt kitüntetéséről szól, akik egy sikeres, szigorúan titkos küldetés végrehajtásáért részesültek magas kitüntetésben. Ennél sokkal konkrétabb, de ugyancsak kétes hitelességű, egy magát Niccolo - nak nevező, Floridában élő olasz emigráns elbeszélése, aki állítólag az akciót végrehajtó egység tagja volt.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)
Olasz Maiale típusú SLC torpedó , az olasz búvár - kommandósok legfontosabb eszköze

Niccolo szerint az akció terveit egy évvel korábban kezdték kidolgozni, majd 1955 októberében, egy álcázásként gabonával megrakott, átalakított teherhajó fedélzetén közelítették meg a szovjet kikötőt. A teherhajó alján zsilipkaput alakítottak ki, amelyen keresztül az SLC járművek és utasaik észrevétlenül mozoghattak. Az akció előtti napokban, a Szevasztopol közelében fekvő Krugla – öbölben kialakított rejtekhelyen helyezték el a felszerelésüket, majd október 28 – án, késő este léptek akcióba. Kezükre játszott, hogy a kikötő védelmi rendszere furcsa módon inaktív volt és nem mutatkoztak az őrhajók sem. Kétszer fordultak, mire az összes robbanóanyagot a helyszínre szállították, majd miután élesítették a helyére rögzített tölteteket, gyorsan távoztak, sietségükben ott felejtve egy szerszámkészletet és az egyik tartalék SLC járművüket. A történet reálisnak tűnik, de akadnak vele problémák. Egy ilyen összetett és kockázatos vállalkozás, kormányzati szintű jóváhagyás nélkül elképzelhetetlen és kétséges, hogy az olasz kormány felvállalt volna egy ilyen konfrontációt a Szovjetunióval. Ráadásul a Palmiro Togliatti vezette Olasz Kommunista Párt nagyon erős volt és a KGB is rendkívül aktív volt az Appennini - félszigeten ezekben az években, így szinte lehetetlen, hogy egy ilyen léptékű akció titokban maradjon.

1992 – ben, az olasz flotta akkori parancsnoka Guido Venturoni tengernagy határozottan cáfolta, hogy az olasz flottának bármi köze lett volna az 1955 – ben történt katasztrófához, bár sejtelmesen megjegyezte, hogy a különleges egység szerepét nem zárja ki.

A közelmúltban Oleg Szergejev orosz kutató állt elő azzal az elgondolással, hogy a robbantást a KGB emberei hajthatták végre és az ügy szálai egyenesen a Kreml – be vezetnek és az egész akciónak belpolitikai célja volt. Szergejev szerint Hruscsov a robbantással akarta előkészíteni az SZKP nevezetes XX. Kongresszusát, ahol lényegében meghirdette a desztalinizációt és ennek érdekében meg akarta félemlíteni és le akarta járatni a hadsereg és a flotta konzervatív, régi vezetését, egyben ürügyet szolgáltatni a régi parancsnoki garnitúra eltávolítására. A következményeket figyelembe véve, az elgondolásnak van értelme és érdekes megvilágításba kerül, hogy a kikötő védelmi rendszere miért éppen azon az éjszakán nem működött.

Azonban, felvetődik még egy lehetőség, amely szerint a KGB az Olasz Kommunista Párton keresztül, kormányzati körökből, tudomást szerezhetett a készülő akcióról és a szovjetek egyszerűen hagyták, hogy az olasz különleges egység végrehajtsa azt, tudtukon kívül elvégezve a piszkos munkát. A szovjet kormány egyébként sohasem vádolta hivatalosan az olaszokat a hajó elsüllyesztésével.

A balsorsú csatahajó pusztulásának valódi háttere, ha volt ilyen, talán sohasem fog kiderülni.

Kései elismerés

A Novorosszijszk katasztrófáját vizsgáló bizottság és a Fekete – tengeri Flotta Főparancsnoksága, a mentés során kiemelkedő bátorságról tanúbizonyságot tévő 719 személyt ( többségüket posztumusz ) magas állami kitüntetésekre terjesztette fel, de végül senki sem kapta meg a megérdemelt elismerést. Arra, hogy miért nem, a magyarázatot egy a kilencvenes években előkerült, a flotta személyzeti osztályán készült rövid feljegyzés adja meg: „ Gorskov admirális elvtárs nem tartja megvalósíthatónak a javaslat előterjesztését.” Indoklás nem volt, pedig a csatahajó pusztulása, a szovjet flotta legnagyobb békeidőben bekövetkezett katasztrófájának számít.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)
A Novorosszijszk emlékmű Szevasztopolban

Nyolc évvel később, 1963 – ban, monumentális emlékművet építettek a Novorosszijszk hősi halottainak emlékére Szevasztopolban.

1996 – ban az orosz hatóságok újravizsgálták az ügyet, de semmi újdonságot nem derítettek ki. Mivel addigra mind a Szovjetunió, mind a felterjesztésben szereplő kitüntetések megszűntek, a katasztrófa áldozatainak és a túlélő veteránoknak egyaránt a Bátorságért Érdemrendet adományozta az Orosz Föderáció kormánya.

A csatahajó roncsa csaknem két évig feküdt az iszapba ágyazódva a Szevasztopoli - öböl fenekén. Eltávolítására, 1956 nyarán létrehoztak egy különleges egységet, amely az EON - 35 nevet viselte. Az egység, amelybe a túlélőket is bevonták, mivel ők ismerték a hajó belső elrendezését, közel egyéves előkészítés után 1957. május 4 - én kezdte meg a kiemelési munkálatokat. A hajótestbe kompresszorokkal levegőt pumpáltak és így, május 14 – re sikerült felúsztatni, majd a fenékkel felfelé lebegő roncsot, újabb vizsgálatok nélkül, miután eltávolították belőle a holttesteket és a nagy mennyiségű lőszert, szétdarabolták, majd maradványait beolvasztották. ( Az egyik lövegtorony a munkálatok során kizuhant a helyéről és külön kellett kiemelni a tengerfenékről. A meglepően jó állapotban maradt lövegeket, eredetileg fel akarták használni a partvédő erődítmények fegyverzetének megerősítésére, de ezt végül elvetették. )

Képgaléria megtekintése (10 db kép)
A bontás alatt álló Novorosszijszk 1957 - ben

A szovjet flottában, a hetvenes évekig nem szolgált Novorosszijszk nevű hadihajó, csak amikor Gorskov tengernagy flottafejlesztési programja keretében hadrendbe állt a négy új, 43500 tonnás, Kijev osztályú repülőgép – hordozó ( hivatalosan nehéz, repülőgép – hordozó cirkáló ), amelyek erős rakétafegyverzetükön kívül, a nem túl sikeres Jakovlev Jak – 38 típusú helyből felszálló ( VTOL ) vadászbombázóból 12 példányt és 20 darab Kamov Ka – 25, később a modernebb Ka – 27 típusú tengeralattjáró elhárító helikoptert hordoztak. A Novorosszijszk nevű hordozót 1993 – ban szerelték le, majd 1997 – ben, Dél – Koreában szétbontották.

2013 óta, az orosz flotta Kilo II ( Project 636 ) osztályú, korszerű dízel – elektromos tengeralattjárója viseli a nevet ( B-261 ).

Képgaléria megtekintése (10 db kép)
Kilo II osztályú dízel - elektromos tengeralattjáró

(Nemes Ferenc)

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
   MÁSOK ÍRTÁK
2016. 12. 05., 16:22

A Tomcat nyomában

1976 szeptemberében Skócia közelében rendezték meg a Team Spirit ’76 tengeri hadgyakorlatot, amelynek a USS John F. Kennedy repülőgép-hordozó is részese volt.
2016. 11. 29., 11:51

Feltalálták a drónszelídítő puskát

Ahogy a drónok egyre elterjedtebbé válnak, úgy használják őket egyre többen bűncselekmények elkövetésére.
2016. 11. 25., 09:20

Bács-Kiskun megye katonásan teljesít a toborzásban

A katonai toborzás elmúlt másfél évtizede alkalmából szerveztek ünnepséget csütörtökön Kecskeméten, az egyetem GAMF Karán.
2016. 11. 21., 09:36

A képességnövekedés korszaka kezdődik

NFIU: fontos lépés a szövetségesi elkötelezettség terén.

  JETfly Magazin

Orosz spotterek a napokban tettek közzé képeket arról, hogy az Orosz Vitézek bemutatócsoport újabb 4 darab új Szu-30SzM-et vehetett át.