2016. 12. 04.
Barbara, Borbála
: 314 Ft   : 295 Ft Benzin: 339 Ft/l   Dízel: 352 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

RM Roma csatahajó - A csodafegyver első áldozata (1. rész)

Art of WAR  |  2015-12-01 11:37:20

1943. szeptember 9 – én, az olasz haditengerészet legmodernebb és legerősebb egységei teljes gőzzel Málta szigete, a brit Földközi – tengeri Flotta fő támaszpontja felé haladtak, azonban céljuk nem a támadás volt, hanem valójában menekültek. A Badoglio marsall vezette új olasz kormány, egy nappal korábban jelentette be hivatalosan, a szövetségesekkel szeptember 3 – án megkötött, de addig titokban tartott fegyverszünetet, amelynek egyik feltétele a hadiflotta szövetségesek által ellenőrzött kikötőkbe vonulása és lefegyverzése volt. Carlo Bergamini admirális, a flotta főparancsnoka jól tudta, hogy a németek ezek után nem késlekednek sokat és bombázóik hamarosan a nyomukban lesznek. Arról azonban fogalma sem volt, hogy a Luftwaffe az ő hajóin próbálja ki először éles bevetésen új, titkos csodafegyverét az FX-1400 típusú, rádióirányítású siklóbombát, amelyet napjaink precíziós fegyvereinek egyik közvetlen elődjeként tartanak számon.

Erő és elegancia

A Benito Mussolini vezetése alatt álló Olaszország, a két világháború közötti időszakban a nagyhatalmi státusz megszerzésére és befolyásának kiterjesztésére törekedett a mediterrán térségben. A Duce ábrándja, Augustus császár egykori birodalmának feltámasztása volt és a Földközi - tengert, olasz beltengerré kívánta tenni. Ehhez azonban olyan erős és ütőképes flottára volt szükség, amely egyelőre nem állt rendelkezésére.

A húszas – harmincas években az olasz ipar csak kisebb és közepes méretű hadihajókat, elsősorban cirkálókat állított elő, mert az 1. világháború előtt épült legrégebbi csatahajókat, szerkezeti elöregedésük miatt selejtezni kellett, újabbak építését azonban korlátozták az időközben tető alá hozott fegyverzetkorlátozási egyezmények. Olaszország az 1922 – ben, Washingtonban aláírt egyezmény szerint összesen 182800 tonna vízkiszorítású sorhajó megépítésére volt jogosult az évtized végéig, később a megállapodást 1930 – ban Londonban további hat évvel meghosszabbították és egyes tételeiben módosították.

Az olaszok elégedetlenek voltak, mivel kvótájuk kevesebb volt a potenciális ellenfelüknek számító Franciaországénál ( 221170 bruttó regisztertonna ) és tudták, hogy amennyiben háború esetén a francia flotta egyesül a Földközi – tengeren állomásozó brit tengeri erőkkel, súlyos hátrányba kerülnek, éppen ezért, a huszas években többféle koncepciót is kidolgoztak, a rendelkezésre álló építési kvóta legoptimálisabb kihasználására. Az elképzelések között szerepelt a több kisebb, illetve a kevesebb de nagyobb tűzerejű csatahajó megépítése. ( mintának a német Deutschland osztályt tekintették, amelyek valójában inkább erős fegyverzetű, páncéloscirkálók voltak )

Az első lépésekre a komolyabb flottafejlesztés terén, végül 1933 – ban került sor, amikor megkezdődött a két régi, Conte di Cavour osztályú csatahajó ( Conte di Cavour és a Giulio Cesare ) átfogó modernizációja, elsősorban azért, mert a korszerűsítést az egyezmények nem korlátozták. Eközben a színfalak mögött, már javában zajlottak egy új, rendkívül korszerű, négy egységből álló csatahajóosztály tervezési munkálatai is, amely később a Littorio osztály nevet kapta. ( Littorio, Vittorio Veneto, Roma, Impero )

Képgaléria megtekintése (12 db kép)
A Roma álcázófestéssel

Ezeknek az új hajóknak a megépítése már beletartozott a Haditengerészeti Minisztérium hivatalosan, csak 1935 – ben nyilvánosságra hozott flottafejlesztési programjába, amely az elkövetkező években a négy új csatahajó, három repülőgép – hordozó, négy cirkáló, ötvennégy tengeralattjáró és negyven kisebb hadihajó építését irányozta elő.

A Littorio osztály jól átgondolt, kifejezetten a Földközi – tengerre tervezett típus volt és világviszonylatban is a legmodernebbek közé tartozott, egységei pedig elegáns vonalvezetésükkel, a valaha készült legszebb hadihajók közé tartoztak. A kiváló mérnök, Umberto Pugliese vezette tervezőcsoport számos egyedülállóan innovatív megoldást alkalmazott és külön hangsúlyt fektetett a belső terek igényes kidolgozására is.

Az osztály első két tagjának a Littorio – nak és a Vittorio Veneto-nak építése még 1934 októberében kezdődött meg az Ansaldo genovai és a CRDA ( Cantieri Riuniti dell' Adriatico ) trieszti gyárában, majd 1940 májusában fejeződött be. A Roma és az Impero építési munkálatai csak négy évvel később, 1938 – ban indultak el, az időközben hadrendbe állított francia, Dunkerque osztályú csatahajók ellensúlyozására.

A Littorio osztályú csatahajók nem voltak teljesen egyformák, mivel az első két egységgel szerzett tapasztalatok alapján, a két „fiatalabb testvéren” kisebb módosításokat hajtottak végre. A Littorio és a Vittorio Veneto hossza 237,7 méter, szélességük 32,8 méter volt, a Roma és az Impero három méterrel hosszabb lett, azonos szélesség mellett. A hajótest kialakításánál, a sebesség növelésének érdekében, a lehető legoptimálisabb forma kialakítására törekedtek, ezért az orr vízvonal alatti részén előreugró, áramlásjavító dudort alakítottak ki ( hasonlót a japán Yamato - nál alkalmazotthoz ), de később a fellépő erős vibráció miatt, a szerkezeti károk elkerülése érdekében ezt elhagyták és visszatértek a hagyományosabb formához. A korábban épült olasz csatahajókra jellemző, a jobb fordulékonyság érdekében, egymás mögött elhelyezett kormánylapátokat ( úgynevezett tandemkormány ), elhagyták és a tat két oldalán, kisebb segédkormányokat építettek be.

A torpedók elleni védelemre különösen nagy hangsúlyt fektettek, ezért az általánosan elterjedt és bevált, oldalsó pufferkamrák helyett, a főkonstruktőr, Umberto Pugliese által szabadalmaztatott védelmi rendszert építették be. A Pugliese rendszer megérdemel néhány szót, mivel lényegében csak az olasz építésű hadihajókon alkalmazták, ezért különlegességnek számít.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)
A Pugliese torpedóvédelmi rendszer szelvénye

Pugliese elgondolása tulajdonképpen egy közvetlenül a hajótest oldalait védő páncélövek alá, a hajótest középső részére épített, rekeszekre osztott és folyadékkal töltött ( általában fűtőolajjal ) 3,80 méter átmérőjű, maximum 120 méter hosszú, tartályon alapult, ebben egy kisebb, nyomás alatt tartott üres henger volt, amelynek a torpedó robbanásakor felszabaduló energiát kellett elnyelnie összepréselődésével, így tompítva annak erejét. A rendszer működését a gyakorlatban, a valódihoz hasonló körülményeket szimuláló robbantási kísérletekkel tesztelték, amelyekhez egy átalakított, régi tartályhajót használtak. A próbák annyira sikeresek voltak, hogy minden újonnan épített és régebbi modernizált hadihajóba beépítették. Azonban a kísérletek során, csak a korábban használt, közvetlen találatra robbanó, csapódógyújtóval felszerelt torpedókat vették számításba és ez nagy hiba volt, mert a modernebb, közelségi gyújtóval felszerelt típusokkal szemben a Pugliese rendszer lényegében hatástalan volt. Ebben az esetben ugyanis nem a robbanás érte el közvetlenül a hajótestet, hanem annak sokkal pusztítóbb lökéshulláma, amelyet a belső henger domború oldala, ahelyett hogy csillapított volna, egyenesen a gyengébb, belső hajófalnak vezetett és ott óriási rombolást tudott véghez vinni. Az elgondolás sikertelenségéhez hozzájárult a szerkezet viszonylagos bonyolultsága és a gyártási technológia hiányosságai is, mivel a főtartályt, a hagyományos módszerrel, szegecseléssel rögzítették a hajótesthez, a sokkal szilárdabb és ellenállóbb kötést adó ívhegesztés helyett, ez a technológia azonban ekkor még a nagyságrendekkel fejlettebb német hajóiparban sem terjedt el széleskörűen. ( a szegecsek nem bírva a robbanás okozta feszítőerőt, egyszerűen elnyíródtak és a főtartály levált a hajótestről )

Az olasz hadihajók általános hibájaként rótták fel, hogy a nagyobb sebesség elérése érdekében feláldozták a védelmet ( a háború során elvesztett olasz cirkálók ennek a koncepciónak lettek a kárvallottjai ), de ebben az esetben erről nem volt szó. A fő páncélöv, egy külső 280 mm – es és egy belső 70 mm - es rétegből állt, arra tervezték, hogy ellenálljon a 16000 méterről kilőtt, 381 mm – es gránátok találatainak is. A fedélzet központi része, a felépítménnyel együtt, 162 mm – es védelmet kapott, vastagsága a kevésbé létfontosságú területeken, 45 – mm – re csökkent. A hengeres parancsnoki torony is 260 mm - es páncélzatot kapott.

A Littorio osztályú csatahajók vízkiszorítása üresen 41650, de teljesen feltöltve, harcra készen 46215 tonna volt. ( a tervezés idején még érvényben lévő nemzetközi korlátozásokat valószínűleg tudatosan hagyták figyelmen kívül és sértették meg, alaposan túllépve az egy csatahajóra engedélyezett maximum 35000 tonnás határt ) Hatalmas tömegük ellenére, a Littorio osztály kategóriájában rendkívül gyorsnak számított, mivel a futási próbák során a rendkívüli 32 csomót ( kb. 58 km/óra ) is elérték, de az engedélyezett 30 csomós ( kb. 56 km/óra ) maximális sebességet huzamosabb ideig is tartani tudták. Gazdaságos, 20 csomóval ( 37 km/óra ) hatótávolságuk elérte a 6310 kilométert.

A nagy sebességhez négy korszerű, Beluzzo típusú fogaskerék – áttételes gőzturbina, négy hajócsavarral szolgáltatta a hajtóerőt, amelyek együtt mintegy 128000 lóerős teljesítmény leadására voltak képesek. A nagynyomású gőzt nyolc darab, olajtüzelésű, Yarrow kazánnal fejlesztették.

A fő fegyverzetet, kilenc darab Ansaldo gyártmányú, 381 mm – es, nehéz hajóágyú alkotta, amelyeket három lövegtoronyba osztottak szét. Az eredeti tervekben erősebb, 406 mm – es lövegek szerepeltek, de ezek kifejlesztése és legyártása meghaladta a tervező cég gyártási kapacitását, ezért elővették az 1. világháború kitörése miatt félbehagyott, majd 1921 – ben szétbontott, 37000 tonnás, Francesco Caracciolo osztályú csatahajókhoz tervezett lövegek dokumentációit és végül ezek kerültek legyártásra, majd beépítésre. A 381 mm – es hajóágyúk 45 másodpercenként tudták kilőni 885 kg – os gránátjaikat, 35 fokos, maximális csőemelkedésnél akár 42260 méter távolságra is. ( a csövek élettartama a lövedékek magas torkolati sebessége miatt nem volt túl hosszú )

A közepes fegyverzetet, tizenkét darab, ugyancsak Ansaldo gyártmányú 152 mm - es löveg alkotta amelyeket a felépítmény sarkaihoz telepített, négy darab háromcsövű páncéltoronyba építettek. Percenként tudtak egy lövés leadni, lőtávolságuk pedig elméletileg elérte a 25740 métert, de a lövegtalp kialakítása miatt ezt sohasem érték el, mert a csöveket nem lehetett az ehhez szükséges 45 fokos szögig megemelni. Kisegítő tüzérség gyanánt, a fedélzet két oldalára felszereltek két – két ősrégi, 120 mm – es Vickers gyorstüzelő löveget is, bár ezek haszossága kétséges volt.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)
A Roma impozáns felépítménye

A felépítmény jobb és baloldalára hat – hat, nagyteljesítményű, 90 mm – es légvédelmi ágyút telepítettek, szorosan egymás mellett álló, megemelt alapzatokra szerelt tornyokba, a fegyverek csöveit csaknem 90 fokig lehetett megemelni, tűzgyorsaságuk tizenkét lövés volt percenként. Ezeket egészítette ki a nyolc kétcsövű és négy egycsövű 37 mm – es, tíz darab kétcsövű 20 mm – es Breda légvédelmi gépágyú, amelyeket a felépítményre és a 2 – es valamint a 3 – as fő lövegtornyok tetején kialakított lőállásokba telepítettek.

A hajókat felszerelték három, IMAM Ro.43 típusú felderítő hidroplánnal, de az eredeti koncepcióban még hat La Cierva Autogiro ( forgószárnyas repülőgép, a helikopter elődje ) szerepelt, de ezt elvetették. A hidroplánokat a tatfedélzeten lévő, sürített levegővel működő katapulttal indítottak. ( A hátsó, 3 – as számú lövegtornyot azért helyezték feltűnően magasra, hogy a három 381 mm – es löveg tüzelésekor keletkező légnyomás, ne tegyen kárt az alattuk tárolt repülőgépekben. ) A háború előrehaladtával a Ro.43 típusú gépekből kettőt, a Reggiane Re. 2000 Falco típusú vadászrepülőgép hadihajóról üzemeltethető változatára cserélték. Ezeket is a katapultról indították, mivel azonban hagyományos, behúzható futóművel rendelkeztek, a leszálláshoz mindenképpen szárazföldi repülőtérre volt szükségük, így nem térhettek vissza az őket hordozó csatahajókhoz. ( a típus alapváltozata, a Magyar Királyi Honvédségnél is rendszeresítve volt Re.2000 Héja néven )

Háború és összeomlás

Amikor a Littorio és a Vittorio Veneto 1940 májusában szolgálatba állt, az olasz flotta számított a domináns erőnek a Földközi – tengeren, mivel a 6 csatahajóval, 19 cirkálóval és 61 rombolóval, valamint 15 tengeralattjáróval, alaposan felülmúlta a britek 3 régi csatahajóból ( ezek mindegyike 1. világháborús veterán volt ), 6 cirkálóból és az olaszokéhoz hasonló számú rombolóból álló tengeri erőit. Ráadásul 1940 májusában a francia katonai vereség és a Mers-el-Kebirnél végrehajtott brit akció, az Észak-Afrikába menekült francia flotta nagyrészének végleges kiiktatására, tovább erősítette az olaszok pozícióit. ( a briteknek azonban volt egy hatalmas előnyük : voltak repülőgép – hordozóik a térségben )

Képgaléria megtekintése (12 db kép)
A Roma csatahajó 1 - es számú gépterme

A két új olasz óriás legfontosabb feladatként, öregebb társaival az Észak – Afrikában harcoló csapatok ellátását biztosító konvojok kíséretét látta el, de 1940. november 11 – én éjszaka úgy tűnt, hogy pályafutásuk alig fél év szolgálat után már véget is ér. A Taranto - i flottabázisra lecsapó brit torpedóvetők, az ott horgonyzó egységek közül, a régi Conte di Cavour és Caio Duilio csatahajókat olyan súlyosan megrongálták, hogy a Cavour teljesen használhatatlanná vált és a Duilio is komoly javításra szorult. A vadonatúj Littorio - t három torpedó találta el és csak azért nem süllyedt el, mert kapitányának még idejében sikerült zátonyra futtatni. Sérülései miatt, a következő év augusztusáig nem volt bevethető állapotban, ezért helyét a konvojok mellett testvérhajója a Vittorio Veneto vette át, amely sértetlenül megúszta a rajtaütést, igaz hogy csak azért, mert a rá kilőtt torpedó eltalálta, de nem robbant fel.

Mire a Littorio újra hadrafoghatóvá vált ( 1941 szeptemberében felszerelték radarral is, elsőként az olasz flottánál ), az elkövetkező időszak konvojcsatáiban a Vittorio Veneto is többször megsérült, torpedóktól és bombáktól, ezért időnként hónapokra szárazdokkba kényszerült.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)
A hajóorvos rendelője

Az elkészült Roma, 1942 augusztusában csatlakozott két hatalmas testvéréhez La Spezia kikötőjében és vette át a flotta zászlóshajójának szerepét a Littorio - tól. Az új hadihajóba beépítettek minden rendelkezésre álló, új technikai fejlesztést és rögtön híressé vált kényelmes és szépen kialakított, belső tereiről. Harci bevetésen azonban egyetlen alkalommal sem vett részt, sőt a tengeren is alig 130 órát töltött összesen, mialatt egyik kikötőből a másikba hajózott és néhány hadgyakorlat alkalmával, mert ekkorra az olasz flottát már krónikus üzemanyaghiány sújtotta és szinte teljesen passzívvá vált. A Roma - t, amely többször is megsérült az egyre gyakoribb légitámadások következtében, fűtőolaj híján, elsősorban La Spezia védelménél használták, mint úszó légvédelmi üteget, veszteglésre kényszerült társaihoz hasonlóan, amelyeknek tekintélyes tűzerejét ugyancsak bevetették a bombázók ellen.

1943 nyarára Olaszország addig folyamatosan romló katonai helyzete, katasztrofálissá vált. Május 12 – én az utolsó olasz csapatok is letették a fegyvert Tunéziában a szövetségesek előtt, majd július 9 – én az angol – amerikai csapatok partra szálltak Szicíliában és megindultak észak felé. ( augusztus 17 – én Messina elfoglalásával, az egész sziget ellenőrzésük alá került ) A helyzet romlásával párhuzamosan, az olasz politikusok és a hadsereg felső köreiben, de a Fasiszta Párt vezetésén belül is egyre inkább a békekötést szorgalmazók kerültek többségbe, hogy mentsék Olaszországot és persze saját magukat a várható súlyos következményektől. Terveikhez sikerült megnyerniük a király, III. Viktor Emánuel támogatását is, de tartva a németek várható, heves reakciójától, sokáig nem mertek színre lépni. Nyilvánvaló volt számukra, hogy a békekötés legfőbb akadálya Olaszország miniszterelnöke, egyben igazi ura, Benito Mussolini, így elsősorban tőle kellett megszabadulni.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)
A legénységi étkező

A cselekvéshez a végső lökést a katonai helyzet adta meg, ennek nyomán 1943. július 24 – re összehívták a Fasiszta Nagytanácsot és a hajnalig tartó, rendkívül viharos ülésen, a Duce fejére olvasták bűneit, őt téve felelőssé az ég világon mindenért. Mussolini - t nem ejtette kétségbe a rázúdított tirádák áradata és 25 – én gyanútlanul indult el a királyhoz audienciára, aki azonban legnagyobb döbbenetére felszólította a lemondásra ( némi mentegetőzés után ), ezután ott helyben letartóztatta. (álcázásképpen, egy mentőautóba ültetve szállították el ) A bukott Duce - t először a Tirrén – tengeren fekvő Ponza, majd a Szardínia északi partvidéke mentén fekvő La Maddalena szigetére szállították, innen vitték tovább, az Appenninek egyik hegycsúcsán, a Gran Sasso – n álló, Campo Imperatore nevű szállodába, ahol kétszáz jól felfegyverzett csendőr őrizte, ennek ellenére 1943. szeptember 12 – én, egy német hegyivadászokból és SS katonákból álló különleges egység, Otto Skorzeny SS százados vezetésével egyetlen puskalövés nélkül kiszabadította.

Az új miniszterelnök Pietro Badoglio marsall, kinevezése után sietve biztosította az egyre gyanakvóbb és bizalmatlanabb németeket szövetségesi hűségéről, de közben kormánya amilyen gyorsan csak lehetett, felvette a kapcsolatot a szövetségesekkel és kemény tárgyalások után, szeptember 3 – án a szicíliai Cassibile városában, Giuseppe Castellano olasz és Walter Bedell Smith amerikai tábornok, aláírták a fegyverszünetről szóló megállapodást, de úgy egyeztek meg, hogy azt majd csak öt nappal később hozzák nyilvánosságra. A Badoglio kormány minden áron el akarta kerülni, hogy a hír a németekhez is eljusson, ezért csak a legmegbízhatóbb személyeket tájékoztatták a megváltozott helyzetről.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)
A legénységi szállás

A fegyverszüneti egyezmény negyedik pontja szerint : „Az olasz hadiflottát és az olasz légierőt haladéktalanul átadják a szövetséges főparancsnokság által megjelölt helyeken és az általa meghatározott részletes leszerelési előírások szerint.” Raffaele de Courten admirális haditengerészeti miniszter, a feltételek ismeretében egyeztetett Vittorio Ambrosio tábornokkal, a hadsereg főparancsnokával, a flotta La Maddalena szigetére való áthajózásáról, de néhány kisebb egységet hátra kívánt hagyni a királyi család és a kormány esetleges kimenekítésére. Készenlétbe helyezték a Vivaldi és a Da Noli rombolókat Civitavecchia kikötőjében, két korvettet Gaetánál és két MAS torpedónaszádot a Tevere folyó torkolatának közelében, Fiumicino – nál. Másnap, szeptember 7 – én reggelre, de Courten parancsnoki értekezletre a minisztériumba rendelte a haditengerészet legmagasabb rangú tisztjeit és a flotta főparancsnokát Carlo Bergamini, akit tehetséges tisztnek tartott, de nem bízott benne. ( Bergamini csak 1943. április 1. óta volt az olasz flotta élén ) A miniszter tájékoztatta a megjelent admirálisokat, a partvidék mentén járőröző tengeralattjárók által Salerno körzetében észlelt komoly flottamozgásról és csapatösszevonásokról, amelyek egy várható partraszállás biztos jelei voltak, azonban a szeptember 3 – án megkötött fegyverszünetről egy szót sem szólt.

A megbeszélés után néhány órával, de Courten felhívta Bergaminit és utasította, hogy a La Spezia - ban állomásozó flottakötelék hajóit másnap hajnali 2 órára helyezzék indulásra kész állapotba, hogy a la maddalena – i kikötőbe indulhassanak ( ezt azzal indokolta, hogy közelebb van a partraszállás várható helyszínéhez ), a fedélzeten tartózkodó német összekötőket tegyék partra, vételezzenek élelmiszert és készüljenek fel egy a Regia Aeronautica ( Olasz Királyi Légierő ) és a Luftwaffe egységeivel közösen végrehajtandó, összehangolt hadműveletre, a támadás visszaverésére.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)
A tengernagyi iroda

Az admirális teljesítette a parancsot és hajói másnap hajnalra, felfűtött kazánokkal, várták az indulási parancsot, amely azonban egyre késett. Előbb hat órával halasztották el, majd tovább tolták az indulás idejét, de ennek indokát nem közölték. A késés oka az volt, hogy Ambrosio tábornok, a háttérben megpróbálta rávenni a szövetségeseket, hogy egyezzenek bele a flotta La Maddlena - ra evakuálásába, amiről viszont azok hallani sem akartak. A tárgyalások elhúzódtak, az idő közben telt és végül túllépett a szereplőkön.

Bergamini este 18 órára a Roma fedélzetére rendelte a hajóparancsnokokat, mert arról tájékoztatták, hogy ebben az időpontban fontos bejelentésre kerül sor. A jelzett időpontban nem történt semmi, de fél óra elteltével a rádiószobából az ügyeletesek, az Algírban működő, szövetséges rádióadó által leadott hír leiratát hozták a tengernagynak, amely a fegyverszünet bejelentését tartalmazta. Bergamini és tisztjei valószínűleg el sem akarták hinni és valamilyen zavarkeltő akcióra gyanakodtak, de több mint egy órával később, az állami rádióban is elhangzott Badoglio marsall bejelentése, így a helyzet világossá vált.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)
A tiszti társalgó

Nemsokkal később az admirális telefonhívást kapott Rómából, a Haditengerészet Főparancsnokságáról ( Supermarina ) Luigi Sansonetti admirálistól a flotta helyettes vezérkari főnökétől. Sansonetti közölte, hogy a flotta hajóinak, a fegyverszüneti megállapodásnak megfelelően Máltára kell indulnia. A dühös Bergamini, felháborodottan megtagadta a parancsot és azzal fenyegetőzött, hogy hajóit inkább egy másik olasz, de inkább semleges kikötőbe viszi ( itt valószínűleg Spanyolországra gondolt ), de nem adja át őket az ellenségnek. Mélységesen sértette, hogy az őt és embereit érintő, fontos döntésekből teljesen kihagyták és a fejük felett határoztak mindannyiuk sorsáról. Bergamini heves ellenállását, végül a miniszter telefonhívása törte meg, aki nagy nehezen, jobb belátásra bírta a dühöngő flottaparancsnokot, aki továbbra sem akart Máltára menni, de belegyezett, hogy La Maddalena – ra hajózzon. ( a szövetségesek elfogadták, hogy technikai okokból ott kössenek ki ) Arról azonban, hogy onnan tovább induljanak – e, úgy egyeztek meg, hogy az események alakulásának függvényében kapnak majd parancsokat.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)
A tengernagyi lakosztály hálószobája

A la spezia – i támaszponton rendkívül feszült, robbanáshoz közeli volt a hangulat, mivel a tengerészek eddig abban a hiszemben voltak, hogy hamarosan csatába indulnak az angol – amerikai erők ellen, most pedig közölték velük, hogy éppen ellenkezőleg, hajóikat át kell adniuk nekik. Az emberek harci kedve és morálja eddig igen magas szinten volt, alig várták, hogy végre szembeszállhassanak az ellenséggel, most azonban szörnyen elkeserítette őket a tudat, hogy egyetlen puskalövés nélkül meg kell adniuk magukat. A parancsnokok azonban szerencsére urai maradtak a helyzetnek és végül nem tört ki lázadás.

Másnap, 1943. szeptember 9 – én, megindult az Avalanche Hadművelet és Salerno partvidékén elkezdődött az Appennini – félsziget inváziója. Közben éjszaka, megérkezett La Spezia – ba a régen várt indulási parancs és hajnali 3 óra 40 - kor, a tizenkilenc egységből álló flottakötelék, a Roma, a Vittorio Veneto és az Italia csatahajók ( az Italia a Mussolini bukását követően, július 30 – án átkeresztelt Littorio volt ), valamint az Eugenio di Savoia, a Raimondo Montecuccoli és a Duca d’Aosta könnyűcirkálók és nyolc romboló, a Legionario, Grecale, Oriani,Velite, Mitragliere, Fuciliere, Artigliere, Carabinieri, továbbá öt MAS gyorsnaszád, elhagyták a támaszpontot. ( velük nagyjából egyidőben, a többi olasz kikötőből is elindultak az éppen ott tartózkodó hadihajók a szövetségesekhez ) A németeknek a Supermarina hivatalosan azt a magyarázatot adta, hogy a flotta, a partraszállás visszaverésére indult, de ezt a magyarázatot azok egyáltalán nem hitték el és La Spezia német parancsnoka, Wilhelm Meedsen - Bohlken admirális azonnal jelentette Berlinnek, hogy az olasz flotta átállt a szövetségesek oldalára és a továbbiakban ellenségnek kell tekinteni. A Luftwaffe azonnal felderítőgépeket küldött fel, hogy figyeljék az olasz hajók mozgását. ( valójában még nem voltak teljesen biztosak Bergamini szándékaiban és nem tartották kizártnak, hogy Spanyolország felé veszi az irányt )

Képgaléria megtekintése (12 db kép)
A KG 100 Do 217 K-2 bombázója bevetésre indul

Az olasz flottakötelék Korzika partvidéke mentén, 25 csomós sebességgel haladt Szardínia felé ( reggel 6 óra körül, Genovából három további könnyűcirkáló, az Attilio Regolo, a Duca degli Abruzzi és a Giuseppe Garibaldi is csatalakozott hozzájuk ), majd dél körül, egy 90 fokos fordulóval ráálltak a két szigetet elválasztó Bonifacio szoros irányára, hogy megközelíthessék, túloldalán fekvő úticéljukat. A gyanús nyugalmat 13 óra 40 körül, váratlanul megszakította egy figyelmeztető rádióüzenet, a németek La Maddalena ellen végrehajtott sikeres rajtaütéséről, ezért oda már nem mehettek. Bergamini azonnal 180 fokos fordulót rendelt el, hogy amilyen gyorsan csak lehet elhagyhassák a veszélyessé vált körzetet és továbbhajózzanak Málta felé.

A flottát árnyékként követő német felderítő repülőgép pilótája a gyors irányváltást, azonnal jelentette a központnak, mert nyilvánvalóvá vált, hogy az olaszokat értesítették a kikötő elfoglalásáról és nem fognak besétálni a csapdába. A hír nyomán, perceken belül riasztották a Marseille melletti Istres – ben állomásozó, hajnal óta készültségben lévő III / KG 100 bombázóalakulatot. ( Kampfgeschwader 100 ) A különleges feladatú egység Dornier Do 217 típusú, közepes kategóriájú, kétmotoros bombázókkal volt felszerelve. A megbízható és rendkívül sokoldalú repülőgép általuk használt K-2 jelzésű altípusa, egy új, szigorúan titkos és eddig éles bevetésen még ki nem próbált fegyver, az FX-1400 rádióirányítású siklóbomba hordozására lett optimalizálva, amelyet általában azóta is csak Fritz X néven emlegetnek.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)
Dornier Do217K-2 német , közepes kategóriájú bombázó , FX-1400 siklóbombákkal felszerelve

(folytatjuk...)

(Cikk: Nemes Ferenc)

Forrás: New Scientist

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!
   MÁSOK ÍRTÁK
2016. 11. 29., 11:51

Feltalálták a drónszelídítő puskát

Ahogy a drónok egyre elterjedtebbé válnak, úgy használják őket egyre többen bűncselekmények elkövetésére.
2016. 11. 25., 09:20

Bács-Kiskun megye katonásan teljesít a toborzásban

A katonai toborzás elmúlt másfél évtizede alkalmából szerveztek ünnepséget csütörtökön Kecskeméten, az egyetem GAMF Karán.
2016. 11. 21., 09:36

A képességnövekedés korszaka kezdődik

NFIU: fontos lépés a szövetségesi elkötelezettség terén.
2016. 11. 18., 09:34

Katonai temető - Solymár

Budapesttől alig 15 kilométerre, Solymár közelében helyezkedik el a brit katonai temető, 211 katona végső nyughelye, akik a Royal Air Force Magyarország fölött lelőtt bombázóin vesztették életüket 1944-ben.

  JETfly Magazin

A szovjet történelemben kevés az olyan család, amely akkora hatással lett volna a történelemre, mint a Mikojan család generációi. A közelmúltban elhunyt Ivan Mikojanra emlékezünk az alábbi összeállítással.