2017. 05. 27. szombat
Hella
: 307 Ft   : 274 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Tiszthelyettes-avatás 2007

Art of WAR  |  2007-07-09 09:58:55

Szent Korona, majd a történelmi zászlók bevonulásával vette kezdetét a Magyar Honvédség Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola 2006/07. tanévében végzett 106 hivatásos és szerződéses tiszthelyettesének – köztük 22 hölgy – ünnepélyes eskütétele július 7-én, a Hősök terén. Az eskü előmondója ezúttal Tepszichs Tibor őrmester, az iskola kiválóan végzett hallgatója volt, aki ezt követően átadta dr. Vadai Ágnes államtitkárnak az esküt tett tiszthelyettesek által aláírt albumot.

Az eseményen – többek között – megjelent Mikita János mérnök altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar főnökének helyettese, a hazánkban akkreditált katonai attasétestület számos tagja, illetve a honvédségi társadalmi szervezetek több képviselője is.

Ünnepi beszédében az államtitkár hangsúlyozta: a Magyar Köztársaság professzionális haderőt épít, amely képes részt vállalni a kor biztonsági kihívásainak megválaszolásában. E feladat végrehajtása során a Magyar Honvédségnek szakmailag jól felkészült, hazája és a szolgálatteljesítés iránt elkötelezett tiszthelyettesekre és zászlósokra van szüksége.

A Magyar Honvédség a tiszthelyettesi állományba került katonák számára ugyanolyan karriermodellt tud kínálni, mint a nagy hagyományokkal rendelkező országok hadseregei. A tárca kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a hivatásos és szerződéses katonák megkapják az őket valóban megillető erkölcsi és anyagi megbecsülést, biztosítani kívánják számukra a katonai pályán való érvényesüléshez szükséges feltételeket – hallhattuk.

 Az új kihívások sorozatának a tiszthelyettesek csak a rendszeres önképzés útján megszerzett ismeretek birtokában tudnak megfelelni. Vadai Ágnes kiemelte az idegen nyelvek ismeretének fontosságát, amelyre nagy szükségük lesz a különböző NATO-beosztásokban, a békefenntartó missziókban, valamint az itthoni és a nemzetközi gyakorlatok során egyaránt.

Az ünnepélyes eskütétel után a Stefánia-palotában rendezett fogadáson Ferencsák Mihály főtörzsőrmester ismertette dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter köszöntő levelét. A tiszthelyettesi kar minősége, hozzáértése, a szolgálatteljesítés színvonala alapvetően befolyásolja a Magyar Honvédség küldetésének teljesítését. Kemény, katonás kiképzés, önfegyelem, önképzési igény, versenyszellem és bajtársiasság, ezen katonai erények együttese segítheti elő a honvédség és önmaguk fejlődését, a tiszthelyettesi pálya elismertségét, megbecsülését – állt a levelében.

 Ezt követően került sor a HM Honvéd Vezérkar főnöke által adományozott Kéri Kálmán vezérezredes Emléktőr átadására, melyet ezúttal Tepszichs Tibor őrmester vehetett át Mikita János mérnök altábornagytól, illetve Buttka Gusztáv nyugállományú mérnök ezredestől, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnökétől. Pohárköszöntőjében Mikita altábornagy köszönetet mondott a parancsnokoknak, tanároknak a színvonalas oktató-nevelő munkáért, míg a családtagoknak a tanulmányaikat végző fiatalok támogatásáért. Útravalóul azt kívánta, hogy a most felavatott tiszthelyettesek példamutató helytállással szolgáljanak a megújult, professzionális haderőben.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2017-05-03 15:25:04
1914. október 27-én reggel, a Royal Navy nyolc modern hadihajója haladt északnyugat felé az Ír-tengeren, hogy lőgyakorlatot tartson a Skóciai nyugati partja mellett fekvő Mull-sziget, Loch na Keal nevű tengeröblében.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 05. 26., 09:44

Éleslövészetet tartottak a központi gyakorlótéren

Az MH 25. Klapka György Lövészdandár 101. Tüzérosztálya és 36. Páncéltörő Rakétaosztálya közvetlen irányzású lövészetet hajtott végre május 25-én, csütörtökön a Magyar Honvédség Központi Gyakorlótéren.
2017. 05. 25., 13:46
Galéria a Fire Blade helikopteres hadgyakorlat zárónapjáról.
2017. 05. 23., 10:04
Precíz mentés slágerekkel: felkészült forgószárnyasok versenyeztek a német bázison.
2017. 05. 22., 12:44
Donald Trump amerikai elnök május 20-ai Szaúd-Arábiai látogatása mega üzletet hozott az Egyesült Államok két legnagyobb katonai gyártójának, a Lockheed Martinnak és a Boeingnak.

  JETfly Magazin

Mint ahogy arról a napokban már lapunkon is beszámoltunk, 2017. május 22. és június 9. között zajlik a többnemzeti Load Diffuser 2017 hadgyakorlat a Kecskeméti Repülőbázison.