2017. 08. 18. péntek
Ilona
: 304 Ft   : 259 Ft Benzin: 366 Ft/l   Dízel: 376 Ft/l   Írjon nekünk HADITECHNIKA

Hende Csaba: nem halasztható a haditechnikai eszközök cseréje

Art of WAR  |  2014-06-10 15:40:57

Nem halasztható a honvédség haditechnikai eszközeinek cseréje - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter június 10-én, kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A honvédelmi miniszter kiemelte: az európai biztonsági térben − s a világ más részein egyaránt − drámai változások zajlanak, komoly katonai mozgások vannak. Véget ért annak az illúziónak a kora, amely Magyarország közvetlen környezetében elképzelhetetlennek tartott egy katonai konfliktust. Utalva az ukrajnai válságra, kiemelte, erős jelzés, ami most tőlünk keletre történik.

Hende Csaba kitért arra is, hogy − készülve a szeptemberi NATO-csúcstalálkozóra − a szövetség védelmi és külügyminiszterei, vezető szervei intenzíven dolgoznak azon, hogy a jelenlegi helyzetben milyen konkrét válaszokra, valamint megerősítő, elővigyázatossági intézkedésekre van szükség. Ez pótlólagos ráfordításokat is követel majd − tette hozzá. 

Kifejtette: a magyar haderő − a Gripeneket leszámítva − nagyrészt kifutó, elavult szovjet haditechnikai eszközökkel rendelkezik. Ezek a következő években tömegesen, egyszerre válhatnak majd használhatatlanná. Ezért 2012-ben elkészítettek egy tízéves tervet arról, hogy milyen fejlesztésekre van szükség − tette hozzá. A fejlesztésekhez a kormány garantált forrást rendelt, 2016-tól a GDP 0,1 százalékával növelik a honvédelmi költségvetést. Ez nyújt fedezetet arra, hogy a legfontosabb cseréket, beruházásokat, fejlesztéseket végre tudják hajtani - jelentette ki. 2022-ben már egy korszerüen felszerelt, „ragyogóan kiképzett”, kitünő katonákból álló, korszerü 21. századi haderő lesz a Magyar Honvédség − tette hozzá.

An-26

12 000 repült óránál a 407-es oldalszámú An-26-os (Fotó: Szállítórepülő század)

Hende Csaba arról is beszélt, hogy a Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra költöztetésének terve „roppant bonyolult kérdés, de ugyanakkor érdekes felvetés”. Szerinte ezzel az intézkedéssel egy „évszázados anomáliának”, vagyis a túlságos centralizáltságnak vethetnek véget. Hozzátette, hogy a közlekedési lehetőségek rendkívül kedvezőek, másrészt az elektronikus közigazgatás térnyerésével tulajdonképpen jórészt mindegy, hogy az ország, vagy a világ mely pontján tartózkodik az ember, az internet segítségével, szinte minden ügyet el lehet már intézni. Nagyjából egy-két hónapos vizsgálatra van szükség ahhoz, hogy megmondják, adottak-e a költözés technikai, pénzügyi és személyügyi feltételei − tette hozzá. 

Kurucz Éva kormányszóvivő az új kabinet első, péntek délután tartott ülése után azt közölte, a budai Várba, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet, a Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra. Vargha Tamás, a tárca parlamenti államtitkára, Székesfehérvár fideszes országgyülési képviselője péntek este telefonon az MTI-nek azt mondta: Székesfehérváron vannak olyan helyszínek, ingatlanok, amelyek alkalmasak lehetnek a Honvédelmi Minisztérium befogadására.

Ha tetszett a cikk, kövesse a
Háború Művészetét a Facebookon!

Még több friss hír

2017-07-31 11:17:54
1914. szeptember 5-én még csak egy hónapja tartott az I. világháború, de aznap délután örökre megváltozott a tengeri hadviselés, mert egy tengeralattjáró először süllyesztett el modern torpedóval egy hadihajót.
2017-07-27 10:08:12
Az alakulat Szomódon található helyőrségi lőterén ünnepelték fegyvernemi napjukat a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár 11. Harckocsi Zászlóaljának katonái július 25-én, kedden.
2017-07-26 13:47:10
A sikeresen teljesített Tobruq Legacy 2017 többnemzeti, kis-közeli hatótávolságú légvédelmi rakéta harcászati gyakorlat, valamint az éleslövészet után hazatértek az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred honvédjei Csehországból.
2017-07-25 15:10:41
Amit korábban már az orosz médiák is nyilvánosságra hoztak, most vietnámi részről is megerősítésre került: a délkelet-ázsiai ország 64 darab T-90Sz/SzK harckocsit vásárol Oroszországtól.
2017-07-20 09:51:47
Elérkezett a régóta várt alkalom. Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred honvédei két év után ismét légvédelmi rakéta éleslövészeten bizonyíthatták szakmai felkészültségüket, melyre idén a TOBRUQ LEGACY 2017 gyakorlat kínált lehetőséget Csehországban.
2017-07-19 10:14:30
A TOBRUQ LEGACY 2017 többnemzeti, kis-közeli hatótávolságú, légvédelmi rakéta harcászati gyakorlat és a TOBRUQ ARROW 2017 éleslövészet már javában tart, a rendezvények fő napjai azonban még hátra vannak.
   MÁSOK ÍRTÁK
2017. 08. 17., 12:03
Kiválóan teljesít a kiképzéseken az észtországi Training Bridge 2017 feladaton résztvevő Lövészszázad Harccsoport állománya. A terep sajátosságai miatt a foglalkozások fő hangsúlyát a gyalogos harcászatra helyezték.
2017. 08. 15., 15:54
Kína lassan a világ vezető gazdasági hatalma lesz, de hadereje közel sem olyan ütőképes, mint létszáma és az ország forrásai alapján sejteni lehetne.
2017. 08. 08., 14:45
Kritikus időszakot élünk a magyar honvédelem ügye szempontjából.

  JETfly Magazin

Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület augusztus 5-én Emlékhely avatót tartott Balatonalmádiban. A 70-es évek közepén két Mi-8-as és egy Kamov Ka-26-os típusú helikopter zuhant a Balatonba.