Ennek megfelelően nagyon optimistán határozták meg a sorozatgyártás illetve rendszerbe állítás dátumát, ami mint annyi más program esetében, itt is több évet csúszott. A munka legnagyobb részét vállaló német Bodenseewerk Geratentechnik cég már 1995-re elkészült az új képalkotó infravörös detektorral, amit régi Sidewinder rakéták orrába beszerelve teszteltek. A szardíniai Salto di Quirra lőtér felett 1996 júniusában egy F-4F Phantom fedélzetéről történt meg a az első indítás, teljes sikerrel. Kipróbálták a "high off-boresight" üzemmódot is, amikor a rakétát hordozó gép hossztengelye és a cél helyzete között, több, mint 50 fokos eltérés volt. Az ígéretes eredmények ellenére később többször teljesen áttervezték az infradetektort. A 64X64 pixeles felbontás ugyanis nem volt elegendő. Szóba került még a 64X2 pontos pásztázó érzékelő is, de végül az AIM-9X-nél és az ASRAAM-nál egyaránt alkalmazott 128X128-as képalkotó rendszert választották a német tervezők is. A rakéta tervezésének alapja az volt, hogy a Sidewinder típust alkalmazó harci gépek mindegyike változtatás nélkül legyen alkalmas az IRIS-T indítására is. Ennek megfelelően az indítósinek, a mechanikus rögzítés és az elektromos csatlakozó is azonos maradt, de az utóbbi mellett alkalmaztak egy további sokérintkezős, koaxiális kábelt is, amely képes digitális kapcsolatot teremteni a rakéta és a repülőgép számítógépei között. Sisakdisplay alkalmazása esetén így teljes mértékben ki lehet használni a rakéta képességeit, míg a hagyományos módszerrel az indítás lehetőségei nem sokban különböznek a régi Sidewinderétől.
Az IRIS-T (Infra Red Imaging Sidewinder-Tail control) szolgálatba állításának legfissebb dátuma már 2005, mivel ezt sem kerülte el a többi nagy bonyolultságú fegyverrendszer velejárója, a műszaki nehézségek sora. Az infradetektor áttervezése mellett még olyan viszonylag "alacsony technológiájú" dolgokkal is voltak komoly problémák, mint például a hajtómű szilárd üzemanyaga. A Gripen fedélzetéről történő első indítás ezért végződött kudarccal, mert az üzemanyag égés közben darabokra töredezett.
A tesztelésbe a görög légierő is bekapcsolódott, az első végleges kialakítású infradetektorral felszerelt rakétát 2002 márciusában indították egy F-16-os fedélzetéről Kréta szigete felett.
Az eddig jelentkezett problémák megoldása után 2003 novemberében zajlott le a "képesség igazoló" tesztsorozat, amelynek során hét rakétát indítottak F-4F-ek fedélzetéről Meteor Mirach 100/5 pilóta nélküli célgépek ellen. A célok manővereztek és infracsapdákat szórtak, ennek ellenére mindegyik IRIS-T találatot ért el, így a fejlesztést befejezettnek nyilváníthatták. Most következik a gyártáselőkészítési folymat, ami egy sor további módosítást igényel, hiszen az alkatrészeket és összetevőket úgy kell kialakítani, hogy azok gyártása minél egyszerűbben és olcsóbban legyen kivitelezhető, természetesen magas műszaki megbízhatóság mellett.
Az IRIS-T legnagyobb megrendelője a német Luftwaffe lesz, terveik szerint 180 db Eurofighter gépük mellett ezekkel szerelik fel a Tornadok és a tovább üzemeltetett F-4F Phantomok egy részét is, ehhez összesen 1250 db rakéta szükséges. A darabszámot egyszer már csökkentették, ami a jövőben sem zárható ki, hiszen a német fegyveres erőket is "fogyókúrára" fogták. A spanyolok az Euorfighterek mellett F/A-18-asaik fedélzetén is rendszeresítik majd az új rakétát, a jelenleg rendelkezésükre álló 1100 db Sidewindert 700 db IRIS-T váltja majd fel néhány év múlva. Az olaszoknál ugyancsak az Eurofightert fegyverzik fel az új rakétával, míg a görög légierőben az F-16-osokon integrálják amerikai segítséggel. Ugyancsak felszerelik az IRIS-T-vel a modernizált F-4E Phantomokat, míg a norvégoknál az F-16AM/BM gépeken jelenik majd meg. A dán légierő is tervezi az európai fegyver megvásárlását, és várhatóan hasonló lépést tesznek a belgák is. Néhány potenciális vásárló azonban a hasonló képességű amerikai AIM-9X mellett döntött, de ennek ellenére a piackutatás szerint legalább 4000 db eladására van jó esély.
Néhány érdekes részlet. A képalkotó infradetektorhoz csatlakozó számítógép memóriájába betáplálták az összes potenciális ellenséges repülőgép digitalizált képét, méghozzá számos különböző szögtartományból nézve. Ezzel lehetővé válik, hogy a rakéta felismerje a típust, valamint kihasználjanak egy új lehetőséget. Régen örülhettek a pilóták, ha rakétájuk egyáltalán találatot ért el és megrongálta a célt. A korszerűbb típusok, mint az AIM-9L már "okosabb" volt, és nem a legforróbb helyen, vagyis a cél hajtóművének fúvócsövénél, hanem előrébb a törzs mellett robbant fel, ami nagyobb rombolást eredményezhetett. Az legújabb generáció, így az IRIS-T esetében egy új lehetőség is rendelkezésre áll. A képalkotó-rendszer felbontása lehetővé teszi, hogy a cél nyolc jól elkülöníthető részére koncentráljanak, azaz meghatározható, hogy a rakéta hol találja el. Ha pl. tudják, hogy egy típus mire különösen érzékeny, akkor erre a gyenge pontjára összpontosítják a találatot. A legtöbb típus esetében azonban a hajtóművek szívócsatornája illetve a pilótafülke az elsődleges hely, amelyek megrongálása, illetve a pilóta megölése vezet a legnagyobb eséllyel az ellenséges repülő eszköz pusztulásához. Ha a cél helikopter, akkor természetesen a rotoragynál bekövetkező robbanás a leghatékonyabb.
A rakéta közelségi gyújtója svéd fejlesztés, a rádiófrekvenciás aktív berendezés alkalmazkodik a megközelítés aspektusához illetve sebességéhez. A görög harci résszel szemben különleges biztonsági elvárásokat támasztottak. A kísérleti példányokat 20 mm-es gépágyúval lőtték, mégsem robbant fel. Ezzel javítható a repülőgép túlélő képessége is, hiszen találat esetén nem okozza vesztét a saját fegyverzete, mindemellett nagyban javult a szállítás-tárolás biztonsága is.
A szilárd tüzelőanyagú hajtómű viszonylag alacsony tolóerejű, így növelni lehetett az égésidő hosszát, aminek értéke azonban nem ismert, de mivel a mérete behatárolt, nem térhet el nagyon a többi típusétól, azaz 5-8 másodperc körül lehet. A hajtómű külső házán található a négy nagy húrhosszúságú kis karcsúságú szárny, amelyek formája többször változott a fejlesztés során. Hátul helyezték el a kormányzó szekciót, a négy aerodinamikai felülettel és a fúvócsőben lévő tolóerő vektor eltérítő szerkezettel, aminek kialakítása nagyon hasonló az AIM-9X-éhez. A kétféle rendszer mechanikusan kapcsolódik, azaz együtt mozognak az aero- és gázdinamikai kormányok. Vezérlési programjuk, amelynek jeleit a rakéta testén kívül futó kábelcsatornán keresztül kapják a robotpilótától, viszont alaposan különbözik. Míg az AIM-9X nagy szögeltérésű indítás esetén 15-20 méterre a repülőgép orra előtt "sarkonfordul" és a cél irányában repülve kezd gyorsítani, addig az IRIS-T többszáz méteres sugáron fordul, gyorsítás közben. Természetesen célközelben nagyobb szögsebesség szükséges, amit képes biztosítani a kormányrendszer, max. 50 g-vel.
A korszerű követelményeknek megfelelően az IRIS-T +/- 90 fokon belül lévő célok ellen indítható, mégha azokat nem is látja az infraérzékelő. Az ugyancsak rendelkezésre álló inerciális rendszer ugyanis a pálya első szakaszán képes "elnavigálni" a rakétát addig a pontig, ahol már lehetséges a célbefogás.
A fegyver mérete, tömege és súlypont helyzete szinte azonos a régi Sidewinderével, az ugyancsak tervezés alatt álló földi indítású légvédelmi változat viszont eltérő orr-része miatt hosszabb. A függőleges konténerből indítható rakéta inerciális rendszere segítségével közelíti meg a célt, amelynek közelében leválik az orrán lévő hegyes áramvonalazó kúp, és ettől kezdve az infradetektor veszi át a rávezetést.
|
A hat európai ország által közösen fejlesztett új generációs kis hatótávú légiharc-rakéta különösen érdekes lehet számunkra, mivel az elvileg szóba jöhet a néhány év múlva rendszeresítésre kerülő Gripen vadászgépeink fegyverzeteként. A rakéta eredete szorosan összefügg a párhuzamosan kifejlesztett azonos kategóriájú többi típuséval, az amerikai AIM-9X-el és az angol ASRAAM-el. A koncepcióbeli különbségek miatt indultak el külön utakon a fejlesztők, az IRIS-T fejlesztéséről a kilencvenes évek elején született meg a döntés. A 46%-os német, 19%-os olasz, 18%-os svéd, 13%-os görög valamint 4%-os norvég és kanadai részvétel (a kanadai fél néhány éve kilépett a programból) mellett folyó munka viszonylag gyorsan haladt, hiszen egyes részfeladatokat már előre elvégeztek.