1940 novemberében Carl F. W Bogward azt a megbízatást kapta, hogy a brémai üzemben fejlesszen ki egy erődök, úttorlaszok és páncélozott eszközök megsemmisítésére alkalmas, távvezérelt eszközt, ami minimum 50 kilogramm robbanóanyagot képes szállítani. Így született meg a lánctalpas Goliath, a távvezérelt robotok elődje.

1940-ben a második világháborúban előrenyomuló német csapatok egy kisméretű járművet találtak a Szajna folyó iszapjába süllyedve. Mint kiderült, a francia Adolphe Kegresse francia mérnök találmányára bukkantak: a távvezérelt robbantó járművének kísérleti példánya után a franciák ugyan nem tartották érdemesnek a felfedezést, a németek viszont annál inkább: Carl F. W Bogward ennek alapján kezdett el dolgozni a német roboton. A szerkezetet elektromos motor hajtotta, és 60 kilogramm robbanóanyagot is képes volt elszállítani – a vezetéses távirányítású harceszköz 10km/h sebességgel volt képes haladni. A Citadella hadművelet során azonban csalódni kellett a katonai robotban: a korabeli akkumulátorok mindössze 5-8 percig tudták mozgásban tartani a szerkezetet, ez viszont a harc során kevésnek bizonyult, ráadásul a robbanóanyag töltet tömege sem volt elég a páncélos járművek elpusztításához. Bár beszüntették a szerkezet ezen változatának gyártását, 1942-ben a Zündapp gyár elkezdte legyártani robbanómotoros változatát, melynek első változata 75, a második viszont már 100 kilogramm robbanóanyagot volt képes szállítani. A robbanómotoros Goliathból mintegy 5000 darabot gyártottak le, ám ezek sem bizonyultak hasznosnak a páncélosok elleni műveletekben.

A távvezérelt robbanóeszközök népszerűsége mindazonáltal fokozódott, hiszen 1944-ben megjelent a Linse (Lentil) robbantó csónak, melyet az Abwehr megrendelésére fejlesztettek ki. A szerkezet először rádió, majd kábel vezérelt eszköz volt, a kezdetekkor 300, később 400 kiló robbanóanyagot volt képes szállítani. A robot két motorcsónakból állt, melynek három vezérlője is volt. A szerkezetből 1200 példányt terveztek hadrendbe állítani, ám e program is leállt, mert a motorcsónak túl könnyűnek bizonyult a nyílt tengeri csatákhoz.

A Goliath harctéri alkalmazása során a szakértők rendkívül sok tapasztalatot szereztek: egyrészt, hogy a távvezérelt eszközök igenis nagy hatékonysággal alkalmazhatók a csapatok által megközelíthetetlen célpontok esetében. Így mára egyre több robot eszköz segíti a hadviselést, az alapgépek mellett ellenség felderítésére, aknakutatásra, a fejlett tüzérségi és légi lőszerek részére célpont megjelölésére alkalmas gépek, vagy fegyverhordozó, páncélhárító robotok is hadrendben állnak. 

Az olvasó számára talán ismerősen csenghet például a légi alkalmazású harci robot neve: akárcsak a „szárnyas rakéta” nevű, robbanóanyagot hordozó robot repülők (Tomahawk), úgy az amerikai repülőgép, a Predator is hírnevet szerzett magának. Az amerikai Robar távirányítású harckocsi közvetlenül a szerkezet előtt robbantotta fel az aknát. További érdekesség, hogy az Ariel vízi aknakereső és megsemmisítő robot rákok mozgásának tanulmányozása alapján született meg. Számos egyéb katonai feladat létezik, amely során távvezérelt eszközöket alkalmaznak, így nem csupán az aknamezők felderítésére, de a talált aknák megsemmisítésére, a fel nem robbant szerkezetek hatástalanítására, valamint az improvizált robbanószerkezetek felderítésére és hatástalanítására is. A terrorizmus elleni harc, valamint a napjainkban még mindig fenyegető aknamezők előtérbe hozzák e gépek szükségességét.

Ahogyan Dr. habil Lukács László mk. alezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem BJKMFK Katonai Műszaki Tanszék egyetemi docensének egy korábbi előadásában (Humanitárius aknamentesítés – felderítési és mentesítési eszközök, módszerek, 2003) is rámutatott, a kisméretű robotok műszaki alkalmazásának sok előnye lehet: egyrészt, mivel a gépek aránylag kis méretűek lehetnek, így a harckocsiakna-mezőn biztonságosan mozoghatnak. Előny továbbá, hogy távirányításuk vezetékkel és rádióval is megvalósítható, valamint hogy rossz látási viszonyok között is alkalmazhatóak. A szerkezetek felszereltsége jól variálható, és különböző plusz eszközzel (mint manipulátor karral, automata fegyverrel, géppuskával, páncéltörő fegyverzettel) is elláthatók. Nem utolsó szempont természetesen, hogy sérülés esetén a kezelő sértetlen marad, a feladat így azonnal folytatható. Ezen eszközöket igény esetén páncélozni is lehet, ráadásul sokféle más munkavégzésre is jól alkalmazhatóak.

Lukács László 1993-ban egy tanulmányban (értékelve a műszaki csapatok, továbbá a polgári- és katasztrófavédelmi, ipari biztonsági és rendvédelmi várható igényeket) a Haditechnikai Intézet fejlesztő mérnökével közösen kidolgozott egy magyar műszaki robot elképzelést, ám a terv sajnos nem került megvalósításra. Az Amerikai Hadsereg Műszaki Iskolája is kifejlesztett egy katonai alkalmazásra, többek között béke kikényszerítő/békefenntartó műveletek támogatására szolgáló kis méretű, szállításra is alkalmas, kizárólag távvezérlésű gyalogsági-akna mentesítő szerkezetet.

Humanitárius aknamentesítés

Mint azt az imént is említettük, a II. világháború befejezése óta csaknem egymillióan haltak meg az aknák felrobbanása következtében. Még napjainkban is, havonta több százan esnek a meg nem talált aknák áldozatául – az ENSZ szakértőinek becslése szerint még több százmillió akna is lapulhat a föld alatt, emiatt pedig egyre inkább igény van az olyan eszközök iránt, melyek hatékonyan nagy biztonsággal, különböző terepfeltételek mellett képesek végrehajtani aknák mentesítését.

A humanitárius aknamentesítés céljára kifejlesztett gépek egyik kisméretű típusa a szlovák fejlesztésű Bozena, mely a gyalogság és harckocsik elleni aknák mentesítésére alkalmas. A horvát DOK-ING cég szintén ütő hatású MV-4 lánctalpas aknamentesítője csak gyalogság elleni aknák és UXO-k (Unexploded Ordnance – fel nem robbant robbanószerkezet) mentesítésére alkalmas.

A brit Aardvark MK IV elődjét a második világháború idején Percy Hobbart fejlesztette ki: a Scorpion egy Matilda harckocsira volt szerelve. Az utódja egy robbanásvédett fülkéből vezérelt gép, mely gyalogság és harckocsi elleni aknák mentesítésére egyaránt alkalmas. Az ún. „darálók” egyik legjobb találmánya a szintén angol fejlesztésű 45 tonnás Mine-Guzzler. A szerkezet mindenféle akna és UXO hatástalanítására képes – a német Rhino ennél még nehezebb (58 tonna).

Mint arra Lukács László is rámutat, a jövőben nyilvánvalóan előtérbe fog kerülni a robotok katonai alkalmazása, legfőképpen a terrorizmus elleni küzdelemben való fokozott részvételükben, másrészt az aknamentesítésben és felderítésben is fontos szerepet fognak betölteni. Ahogyan az angol csapatok is alkalmaztak robotokat aknamentesítésre a Falkland-háborúban, úgy Szomáliában, a béketeremtő missziókban is megjelentek. Megjegyzendő (ahogyan a docens értekezéséből is kiderül) a legtöbb aknamentesítő és átjáró-nyitó eszköz úgy készült, hogy járható terepen lehessen őket alkalmazni – ugyanakkor a legtöbb gyalogsági akna erdős-bozótos területen található! „Egy igazán hatékony aknamentesítő eszközt tehát, mely a konfliktusövezetek aknáktól való nagy hatékonyság megtisztítására hivatott, mindenképpen el kell látni olyan kiegészítő (szükség szerint fel-vagy leszerelhető) munkaszervvel, mely a gép munkasávjából legalább az aljnövényzetet eltávolítja”, vallja Lukács László.