Ezek is az egyetlen megbízható reaktortípussal az S5W-vel készültek, ez Westinghaus-gyártmány volt. Teljesítménye 2 gőzturbinával 15 000 LE volt, egy 7 ágú hajócsavarral. A szabványosítás érdekében 3 hajót General Electric, 2 hajót Westinghause turbinával rendeltek meg, ezek egyébként csereszabatosak voltak.
A gazdaságosság miatt 2 nagy hajógyár között osztották meg a munkát. Az Electric Boat (Groton) építette az USS ETHAN ALLEN (SSBN 608) és USS THOMAS A. EDISON (SSBN 610) egységeket, míg a Newport News Shipbuilding Co. (Virginia) az USS SAM HOUSTON (SSBN 609); USS JOHN MARSHALL (SSBN 611) és USS THOMAS JEFFERSON (SSBN 618) nevű tengeralattjárókat. Ezek 1961–62-ben kerültek a flottához és 1962–63-ban megkezdték harci őrjárataikat. Charleston kikötői bázissal. Ezeket részben a Földközi-tengeren, részben az Északi-tengeren végezték, mivel 16 db Polaris A –2 rakétájuk hatótávolsága csak 2735 km volt.
Ezért létesült a skóciai Holly Loch-öbölben egy előretolt báziskikötő és a hajók innen őrjáratoztak a Szovjetunió északi partvidéke felé. Az 1970-es években az 5 hajót átfegyverezték Polaris A –3T rakétára és áttelepítették a Csendes-óceánra. Itt Guam-sziget Apra kikötője volt a bázisuk. A hajók ezzel szolgálták ki aktív idejüket, ezeket a példányokat nem fegyverezték át Poseidon rakétákra, mivel a szolgálati idejük meghaladta a 20 évet és az elöregedés már fellépett.
Így 1981-ben végezték az utolsó harci őrjáratot, majd mind az 5 egységet kivonták, és átalakították SSN vadászhajónak a SALT –I egyezmény keretében. Ekkor kiépítették a rakétákat, azonos tömegű cement került a silókba.
Kiszerelték az egyik SINS navigációs, és a rakéta tűzvezető-rendszert, hajónként 0,4 millió $ költséggel.
Amíg a reaktorok fűtőelemei jók voltak, célhajóként működtek az amerikai vadász tengeralattjárók számára. Az ETHAN ALLENT 1982-ben, a THOMAS A.EDISONT 1983 . 12. 01-én, a THOMAS JEFFERSON-t 1985. 02. 01-én vonták ki a flottáról és Bremertonban elkezdték lebontásukat.
Két hajó, a SAM HOUSTON (SSN 609) és JOHN MARSHALL (SSN 611) 1981-ben átépítésre került, mint Amphibions Transport. Itt 2 db DDS konténer (Dry Deck Shelters) került a torony mögé a fedélzetre, ebben szállították a SEAL Team tengerészeti kommandó speciális járműveit. A két hajó 1992-ig szolgált az atlanti- és a csendes-óceáni flottánál, ekkor ezek is kivonásra kerültek. |
Az első 5 hajó után azonnal megkezdték egy javított változat tervezését. Ennél a TRESHER osztály nyomásálló hajótestét vették alapul HY –80 típusú acélötvözetből. Ezzel nagyobb merülési mélységet érhettek el, mint a WASHINGTON osztály hajói. A hajótest hosszabb lett, növelték a rakéta középrész hosszát, viszont áramvonalasabb alakot kapott. A tapasztalatok alapján csak 4 db 533 mm-es torpedóindítója volt az orrban, növelték a szonartér magasságát.