Vészterhes előzmények után rendhagyó névadó
Az 1941. december 7.-én a Pearl Harbor-t ért meglepetésszerű japán támadás szinte teljesen lebénította az amerikai flottát. A főerőt képező nagy csatahajók vagy elsüllyedtek, vagy súlyosan megrongálódtak, így az éppen távol lévő és így a megsemmisülést elkerülő repülőgép-hordozókra hárult a Csendes-óceáni hadszíntéren a Japán elleni harc oroszlánrésze. A CV-2 Lexington és testvérhajója a CV-3 Saratoga vezérletével a megmaradt flottaegységek az elkövetkező hónapokban számos kisebb ütközetben vettek részt, majd 1942 májusában, a Korall-tengeri csatában a Japán Császári Flotta főerőivel csaptak össze. A csata során a túlerőben lévő japánok számos légitámadást intéztek a Lexington ellen, amely ugyan nem süllyedt el, de mozgás- és harcképtelenné vált.
A névadó előd, a CV-2 Lexington az 1930-as években
A hajó olyan mértékben megrongálódott, hogy elvontatása és így megmentése is lehetetlen volt. A tehetetlenül hányódó, kiürített roncsot – hogy ne kerüljön a japánok kezére – torpedóval süllyesztette el egy amerikai romboló.
A nagy harcértékű hajó elvesztése nemcsak a katonai vezetésnek okozott gondot, hanem sokkolta az amerikai közvéleményt is. Az egyik massachusetts-i hajógyárban dolgozó munkásoknak a lesújtó hír hallatára az a furcsa ötletük támadt, hogy az USS Cabot-ot - az egyik, éppen építés alatt álló Essex osztályú hordozót - kereszteljék át Lexingtonra, így legalább a nevében támasszák fel az elsüllyedt hajót. A flotta vezetése támogatta a hazafias ötletet, így a hajó CV-16 jelzéssel, mint USS Lexington épült tovább.
Harc a japánok ellen
A Cabot gerincfektetésére nem sokkal a pearl harbor-i támadás előtt, 1941. szeptember 15.-én került sor. Az időközben átkeresztelt hajó vízrebocsátása alig egy évvel később 1942. szeptember 26.-án volt, a végső munkálatok azonban egészen 1943. február 17.-éig elhúzódtak. A Karib-tengeren végzett próbautakat követően 1943 májusában megérkeztek fedélzetére a CVG-16 (Carrier Air Group – a hordozó repülő csoportja) harcigépei is. A Douglas SBD-4 Dauntless zuhanóbombázókkal, Grumman TBF-1 Avenger torpedóvetőkkel és Grumman F4F Wildcat vadászgépekkel felszerelt repülőszázadok alkották a hajó csapásmérő erejét és fő védelmét is egyben, nélkülük a hordozó szinte teljesen harcképtelen és kiszolgáltatott, még akár egy kisebb romboló is könnyen végezhetne vele.
A CV-16 Lexington az egyik próbaút során 1943 elején
Még a próbaút során megkapta a Lexington a flotta szabványos harci festését (Navy Blue 21) majd kíséretével együtt a Panama-csatornán keresztülhajózva elérte szolgálati helyét, a háborús hadszíntérré vált Csendes Óceánt. Az F4F Wildcat-okat időközben a modernebb, jóval nagyobb teljesítményű Grumman F6F Hellcat-okra cserélték, így a hordozó harcértéke jelentősen növekedett. A japánokkal az első harci érintkezésre 1943. szeptember 11.-én került sor, amikor a Lexington-ról felszálló repülőszázadok támadást intéztek a Tarawa-szigeten állomásozó ellenséges erők ellen. A szeptember 23.-áig tartó hadműveleteket követően Wake-szigetet támadta a Lexington csapásmérő egysége, majd novemberben Kwajelein és ismét Tarawa következett. A hordozót december 4.-én érte az első ellenséges támadás, amikor is egy Mitsubishi G4M1 Betty torpedóvetőkből álló kötelék rátalált. Az egyik torpedó olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy az éj leple alatt a Lexington-nak sürgősen el kellett hagynia a hadműveleti területet, aminek következtében a japánok azt hitték, hogy elsüllyedt a hordozó.
A Pearl Harbor-ban elvégzett javítást és kisebb felújítást követően 1944 márciusában a Marshall-szigetekért folytatott harcokban már ismét részt vett az elsüllyedtnek vélt hordozó, mely a meglepett japánoktól találóan a „Blue Ghost” (Kék szellem) nevet kapta, utalva a hajó váratlan feltűnésére és jellegzetes színére egyaránt. Sehogy sem értették, hogy miként kerül elő újra és újra a már többször elsüllyesztett Lexington… A 1944 júniusi Mariana-szigeteki csatában hatalmas amerikai győzelem született, melyhez a CVG-16 gépei is jócskán hozzájárultak, hiszen nem kevesebb, mint 45 japán gépet lőttek le az F6F Hellcat-ok.
Valahol a Csendes Óceánon a II. Világháború idején
A japánok bosszúja azonban 1944 novemberében a Fülöp-szigetek közelében egy kamikaze támadás (a szó jelentése Isteni szél) formájában lesújtott a Lexingtonra. Egy bombákkal jól megrakott Mitsubishi A6M5 vadászgép egyenesen a hordozó tornyának csapódott, megölve és megsebesítve számos tengerészt és kiiktatva a hajó fő vezetési pontját. A sérülések kijavítása ismét hónapokig tartott, valamint kisebb módosításokat is elvégeztek a hordozón. Festése is megváltozott mivel időközben a flottánál a kétszínű, szürkéből és kékből álló sémát vezették be. 1945 májusában vált ismét bevethetővé a Lexington, addigra azonban a japánok már csak szórványos ellenállást tanúsítottak a tengeren, mivel flottájuk nagyrészt megsemmisült, légierejük pedig haláltusáját vívta.
Kényszerpihenő és újjászületés
A Hirosimára, majd pedig a Nagaszakira mért atomtámadás 1945 augusztusában aztán végleg véget vetett a japán ellenállásnak és a II. Világháborúnak egyaránt. A hordozók visszatértek támaszpontjaikra, ellenfél híján egy részüket vagy tartalékállományba helyezték, vagy leszerelték és később szétbontották, csak azok maradtak aktív szolgálatban melyekre továbbra is szükség volt az amerikai tengeri uralom fenntartásához. A Lexington 1947-ben került a Tartalék Flotta állományába, így elkerülte ugyan a lebontást de egészen 1953-ig feladat nélkül kellett horgonyoznia a Washington állambeli Bremertonban.
A kényszerpihenőre kárhoztatott háborús veterán karrierje azonban a hidegháborúnak köszönhetően nem ért ilyen dicstelen véget. A Szovjetunió, és az érdekszférájába tartozó kommunista államok, valamint a nyugati világ közti fokozódó ellentét ugyanis konkrét háborúban csúcsosodott ki a kettéválasztott Koreai-félszigeten. A világháború után drasztikusan leépített amerikai hadseregnek és flottának szembesülnie kellett a szintén győztes, ereje teljében lévő szovjet-, és az időközben megerősödött, ugyancsak kommunista beállítottságú kínai hadsereg jelentette fenyegetettséggel. Az aktív állományban lévő hordozók száma már a harcok megindulásakor elégtelennek bizonyult, így a Tartalék Flotta állományából többek között a Lexingtont is reaktiválták.
A hajó azonban alapos átépítésre és korszerűsítésre szorult, aminek során átépítették a teljes fedélzetet és a felvonókat, valamint a tornyot is. A korábbi egyenes fedélzetet felváltotta az elforgatott szögű leszállópálya, míg a felszálló pálya a katapultokkal a hajó első felébe került. A változtatásokra azért volt szükség, mivel addigra a régebbi légcsavaros repülőket szinte teljes egészében felváltották a sugárhajtású harcigépek, amelyek egészen más fel- és leszálló tulajdonságuk révén hatékonyabban és biztonságosabban voltak üzemeltethetőek az ilyen kettéosztott fedélzetről.
Jól látható az átépített fedélzet
A változatosság kedvéért ismét átfestették a hajót, ezúttal a H-5 sémát kapta meg, ami egyszínű, világosszürke festést jelentett. 1955. augusztus 15.-én a Lexington CVA-16 jelöléssel csatlakozott a Csendes-óceáni 7. Flottához és megkezdte harci őrjáratozását. Fedélzetén a különböző repülőszázadok kötelékeiben Douglas AD-6 Skyraider, North American FJ-3M Fury, Vought F7U-3 Cutlass és Grumman F11F-1 Tiger harcigépek is állomásoztak.
Megváltozott szerepkörben
A hordozó immár második, aktív szolgálati korszaka 1962 decemberéig tartott, amikor is a harci szolgálatból ismételten kivonták, jelölését CVS-16-ra változtatták és a 7. Flotta állományából áthelyezték a floridai Pensacola haditengerészeti támaszpont kötelékébe mint kiképző hajót. A flottának ugyanis szüksége volt egy olyan oktató és gyakorló hajóra, amelyen az újoncokat valós körülmények közepette képezhetik ki a repülőgéphordozós szolgálatra. A Lexington ezt a fontos feladatkört a USS Antietam (CV-36) hordozótol vette át, melyet végleg kivontak a szolgálatból.
A feladatkör megváltozásával párhuzamosan a különböző harcigépekkel repülő századok elhagyták a hordozót, helyüket a kiképző alakulatok fehér és piros színekben pompázó gépei foglalták el. Leszerelték a feleslegessé vált légvédelmi ágyukat és a különböző tűzvezető rendszereket, ugyanakkor ellátták a hajót minden olyan berendezéssel, ami a kiképzést és a gyakorlást elősegítette. Korszerűsítették a leszálló- és a kommunikációs rendszert, valamint kialakították az elméleti oktatáshoz szükséges tantermeket is.
1963-ban, kiképzőgépekkel a fedélzetén
A Lexington fedélzetén főleg North American T-28C Trojan alapfokú légcsavaros kiképzőgépek, valamint Grumman F9F-8T Cougar, McDonnell Douglas TA-4J Skyhawk és North American T-2C Buckeye sugárhajtású oktató és gyakorlógépek állomásoztak, de a számos alkalommal vendégeskedtek rajta a Haditengerészet és a Tengerészgyalogság más harcigépei és helikopterei is, mint például a Grumman A-6 E Intruderek és a Vought A-7 E Corsairok. A hajó elsősorban a Mexikói-öböl térségében tevékenykedett, mivel itt az év nagy részében kedvezőek az időjárási körülmények, másrészt a szárazföldi bázisok közelsége miatt számos gyakorlatot könnyebben bonyolíthattak le, valamint a hajó ellátása és a személyzet váltása is egyszerűbb volt.
A jelöléssel együtt változtak a Lexington jelvényei is
Az utókor szolgálatában
A hosszú és változatos pályafutással büszkélkedő Lexington repülőgéphordozót 1991-ben végleg nyugdíjba küldték. A lebontást azonban ismét sikerült elkerülnie, mivel a hajó szimbolikus jelentősége miatt a flotta vezetői úgy döntöttek, hogy megőrzik azt az utókor számára. Az USA-ban ugyanis odafigyelnek arra, hogy a nemzet történelmében kiemelkedő szerepet játszó haditechnikai eszközöket megőrizzék, restaurálják, és az állampolgárok számára kiállítsák. A Lexington számára a texasi Corpus Christi kikötőjében biztosítottak horgonyzóhelyet, fedélzetén pedig egy állandó kiállítást rendeztek be, ahol eredeti közegükben mutatják be a flotta repülőeszközeit.
A Lexington fedélzetén kiállított A-6 Intruder
Néhány érdekesebb adat a Lexingtonnal kapcsolatban:
- A hordozó hajtóműveinek összteljesítménye 150.000 LE volt, mely 61,2 Km/h maximális sebesség elérését tette lehetővé
- A Lexington vasmacskájának tömege 13.608 kg, az azt tartó lánc minden egyes darabja pedig 59 kg-t nyom
- A teljes sebességgel haladó hajó parancsnoki hídján 150 decibel nagyságú zajban dolgoztak a tengerészek |
Ha szóba kerül az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete (US NAVY), az emberek többségének a repülőgéphordozók jutnak először eszébe. Nem véletlenül, hiszen ezek a hatalmas úszó repülőterek a II. Világháború kezdete óta az amerikai tengeri hatalom elsődleges megtestesítői és szavatolói. A számos megépített, és szolgálatba állított hordozó közül az egyik legérdekesebb pályafutással az a USS Lexington büszkélkedhet, mely az aktív harci feladatokból történt kivonása után még évtizedekig fontos feladatot látott el mint kiképzőhajó.